ÖTVEN

Michael sötétben tért magához. A priccsen fekve megtapogatta a fejsebét. Hajában keményre száradt a vér; szerencséje, hogy nem törték be a koponyáját. Persze egy fegyveres bűnöző az elnök otthonában számítson rá, hogy minimum jól kupán vágják. Nem épp ideális módszer arra, hogy kipihenje magát, de mindent egybevéve nem is járt rosszul.

Aludt tovább; mikor fölébredt, lágy napfény áradt be az ablakon. Kattant a retesz, két BB-s tiszt jelent meg az ajtóban. Egyikük tálcát hozott. Míg a másik őrt állt, az első a földre rakta a tálcát.

– Hálás köszönetem, fiúk!

Elmentek. Valószínűleg azt az utasítást kapták, hogy ne álljanak szóba vele. Michael fölemelte a tálcát és rátette az ágyra. Egy tál zabkása, tojásrántotta, egy barack – napok óta nem evett ilyen jót. Csak egy kanalat adtak hozzá – villát persze nem –, úgyhogy azzal ette a tojást, aztán meg a kását. Utoljára hagyta a barackot. Lefolyt az állán a leve. Friss gyümölcs! Már el is felejtette, milyen az.

Telt az idő. Végre lépteket és beszédet hallott a folyosóról. Bizonyára Peter, és hozott valakit. Apgart? Előbb-utóbb tágítani kell az egyeztetés körét.

De nem Peter volt.

Sara állt az ajtóban. Kevesebbet változott, mint Michael gondolta volna. Persze öregedett, de elegánsan, ahogy azok a nők szoktak, akik nem küzdenek ellene, hanem elfogadják az évek múlását.

– Nem hiszek a szememnek!

– Szia, Sara.

Michael felült az ágyán, amikor a nővére belépett. Kis bőrtáskát hozott. Mögötte jött az őr, kezében gumibottal.

– A rohadt életbe, Michael! – Sara tartotta a két lépés távolságot.

– Tudom. – Idétlen megjegyzés: mit akart ezzel mondani? Tudom, hogy megbántottalak? Tudom, hogy most mit gondolsz rólam? Tudom, hogy én vagyok a legrosszabb testvér a világon?

– Annyira… haragszom rád!

– Minden jogod megvan rá.

Sara fölhúzta a szemöldökét.

– Ennyi a mondanivalód?

– Esetleg: bocsánat?

– Viccelsz velem? Bocsánat?

– Jól nézel ki, Sara. Hiányoztál.

– Ne is próbálkozz! Egyébként te meg pocsékul nézel ki.

– Pedig most egész jó formában vagyok.

– Michael, mit csinálsz itt? Azt hittem, nem látlak többet.

Michael fürkészőn nézett az arcába. Tudja vajon?

– Mit mondott neked Peter?

– Csak azt, hogy letartóztattak, és van egy vágás a homlokodon. – Fölemelte a táskát. – Azért jöttem, hogy összevarrjam.

– Szóval mást nem mondott.

Sara hitetlenkedve nézett rá.

– Mit mondott volna, Michael? Hogy valószínűleg fölakasztanak? Azt anélkül is tudtam.

– Ne aggódj, senkit nem fognak fölakasztani.

– Huszonegy éve, Michael! – Jobb kezét, azt, amelyik üres volt, ökölbe szorította, mintha meg akarná ütni. – Huszonegy éve egy üzenetet, egy levelet nem kaptam, semmit! Segíts, hogy megértsem!

– Most nem tudom elmagyarázni. De tudnod kell, hogy volt oka.

– Tudod te, hogy mit kellett csinálnom? Van róla fogalmad? Tíz éve azt mondtam magamnak, ennyi, nem jön vissza soha! Akár halott is lehetne. Eltemettelek, Michael. Elhantoltalak és elfelejtettelek.

– Csináltam néhány borzasztó dolgot, Sara.

Kibuggyantak a könnyek.

– Gondodat viseltem! Fölneveltelek! Gondoltál erre valaha?

Michael fölkelt az ágyról. Sara a földre ejtette a táskát, fölemelte mindkét öklét, és püfölni kezdte az öccse mellkasát. Most már csakugyan sírt.

– Te seggfej! – fakadt ki.

Michael szoros ölelésbe vonta. Sara vergődött kicsit a karjában, aztán hagyta, hadd ölelje. Az őr gyanakodva figyelte őket; Michael szúrósan meredt rá: Maradjon ott!

– Hogy tehetted ezt velem? – zokogta Sara.

– Sosem akartalak bántani.

– Cserben hagytál, mint ők! Semmivel se vagy jobb náluk!

– Tudom.

– Rohadj meg, Michael, rohadj meg!

Michael sokáig ölelte még utána.

– Ez nem semmi történet.

Késő délelőtt volt; Peter kiüríttette az irodáját. Apgarral a konferenciaasztalnál ültek, Chase-t várták. Rekordrövidségű nyugállomány volt, gondolta Peter.

– Az – hagyta rá Peter.

– Hisz neki?

– És maga?

– Elnök úr ismeri őt.

– Az még húsz évvel ezelőtt volt.

Chase jelent meg az ajtóban.

– Peter, mi folyik itt? Hol vannak a többiek? Mint a kripta, olyan ez a hely. – Farmerba, munkásingbe, súlyos bakancsba öltözve képviselte a marhatenyésztőket, akik sorába kívánt lépni.

– Üljön le, Ford! – mondta Peter.

– Sokáig fog tartani? Olivia vár, tárgyalásunk lesz a bankban.

Peter eltűnődött, hány ilyen beszélgetés vár még rá. Mint aki a szakadék szélére vezeti az embereket, megmutatja a kilátást, aztán lelöki őket.

– Sajnos sokáig – válaszolta.

Alicia Fredericksburg előtt látta meg az első halmokat – három lapos, embernyi hosszúságú földkúp dudorodott egy pekándiófa árnyékában. Továbblovagolt, elérte az első tanyákat. Leszállt a nyeregből a döngölt földes udvaron. Semmi életjelet nem észlelt a házból. Belépett. Fölborult bútorok, szétszóródott tárgyak, puska a földön, bevetetlen ágyak. A lakókat alvás közben fertőzték meg; most a földben alszanak, a pekándiófa alatt.

Megitatta Katonát a vályúnál, és folytatta az útját. Sziklás dombok hullámai emelkedtek, ereszkedtek az út mentén. Hamarosan újabb házakat látott meg – némelyik diszkréten megbújt a táj redői között, mások a nehezen megszerzett, frissen felszántott sík mezők közepén álltak. Nem kellett közelebbről megnézni őket; a teljes mozdulatlanság elárulta Aliciának, amit tudni akart. Az égbolt végtelen kupolája gyászosan borult a feje fölé. Erre lehetett számítani: először a kieső vidékeken gyűjtik be a lakókat, aztán egyre bővül a sereg, s akár az áttétes daganat, terjed a város felé.

A falu maga már kiürült. Alicia végiglovagolt a poros főutcán, kis boltok és házak között; voltak új épületek, másokat új életre keltettek. Alig néhány napja itt még élték az életüket az emberek; nevelték a gyerekeiket, dolgoztak és kereskedtek, semmiségekről beszélgettek, lerészegedtek, csaltak a kártyában, vitatkoztak és verekedtek, szeretkeztek, a tornácról köszöntek az arra járóknak. Tudták, mi történik körülöttük? Lassan szivárgott be életükbe a gyanú – először eltűnt egy ember, szinte csak mellékes furcsaság, aztán még egy és még egy, mire világossá vált az igazság –, vagy a fertőzöttek egyetlen iszonyú éjszakán rohanták le őket? A falu déli szélénél Alicia egy mezőhöz ért. Számolni kezdett. Húsz földhalom. Ötven. Hetvenöt.

Száznál abbahagyta a számolást.