Előhang

Az emberiség zöméhez hasonlóan az én apám is azzal töltötte életének nagyobb részét, hogy egy olyan történetet próbált összerakosgatni, amelyet sohasem értett. Ez a történet majdnem félezer évvel azelőtt kezdődött, hogy beiratkoztam az egyetemre, és jóval apám halála után ért véget. 1497 egyik novemberi éjszakáján két lovas hírnök indult el a Vatikán árnyékából egy templomhoz, amely a város falain kívül állt, és Szent Lőrinc nevét viselte. Ami azon az éjszakán történt, visszafordíthatatlanul megváltoztatta életüket, és apám azt hitte, hogy megváltoztathatja az övét is.

Sose tartottam sokra a hiteit. A fiúgyermek az idő ígérete a férfinak, a biztosíték, amelyet minden apa megkap, hogy ami neki drága, az egy napon szamárságnak minősül, és épp az fogja félreérteni, akit a legjobban szeret. Ám apám, a reneszánsz tudósa, nem restellte hinni, hogy létezik újjászületés. Annyiszor elmesélte a két hírvivő históriáját, hogy akármennyire akartam, nem felejthettem el. Apám, most már látom, megérezte, hogy tanulság van a történetben, olyan igazság, amely végül össze fog kötni minket.

A hírvivőket azért küldték a San Lorenzóba, hogy kézbesítsék egy nemesember levelét, amelyet halálbüntetés terhe alatt tilos volt felbontaniuk. A négy sötét viaszpecséttel lezárt levél állítólag olyan titkot tartalmazott, amelyet apám harminc éven át hiába próbált megfejteni. Ámde sötétség ült Rómán azokban a napokban; dicsősége jött, elmúlt, és még nem tért vissza. Még a csillagosra festett boltozat borult Sixtus kápolnájára, és világvégét jósoló esők dagasztották a Tiberist, amelynek partján női testű, ám szamárfejű szörnyet láttak vénséges özvegyasszonyok. Rodrigo és Donato, a két kapzsi lovász nem hallgatott uruk figyelmeztetésére. Gyertyával fölmelegítették a viaszt, majd felnyitották a levelet, hogy lássák, mi van benne. Mielőtt elindultak a San Lorenzóhoz, tökéletesen visszazárták a levelet, akkora műgonddal másolva a nemesember pecsétjét, hogy bizonnyal nem lehetett észrevenni a babrálást. Ha uruk nem olyan agyafúrt, a két fullajtár kétségtelenül megússza élve.

Mert nem a pecsét lett Rodrigo és Donato veszte, hanem a sűrű fekete viasz, amelybe a pecsétet nyomták. A hírvivőket a San Lorenzónál egy pallér fogadta, aki tudta, mi van a viaszban: annak a nadragulya nevű, mérgező növénynek a kivonata, amely szembe cseppentve kitágítja a pupillát. Ma kizárólag a gyógyászatban használják, de akkoriban az itáliai nők szépítkezését szolgálta, mert a tág pupilla számított szépnek. Erről kapta a növény a másik nevét: „szépasszony” vagy belladonna. Ahogy Rodrigo és Donato sorra felolvasztotta a pecséteket, fogott rajtuk a forró viasz gőze. Mikor megérkeztek a San Lorenzóba, a pallér az oltár melletti gyertyatartóhoz vezette őket, és látva, hogy a szembogaruk nem húzódik össze, már tudta is, mit műveltek. Míg azok erőlködve próbálták felismerni őt élességét vesztett szemükkel, a pallér azt tette, amire utasították: kardot fogott és lefejezte őket. Ez a bizalom próbája volt, mondta az úr, és a hírvivők nem állták meg.

Hogy mi történt Rodrigóval és Donatóval, azt apám abból az iratból tudta meg, amelyre kevéssel halála előtt bukkant rá. A pallér letakarta a hullákat és kivonszolta őket a templomból, csalánszövettel és rongyokkal itatva fel a vérüket. A fejeket beletette a két nyeregtáskába, a tetemeket feldobta Donato meg Rodrigo lovaira, amelyeket a sajátja után kötött. Donato zsebében megtalálta a levelet, és elégette, mert hamisítvány volt, nem szólt senkinek. Távozás előtt még leborult a templom kövére, és bocsánatért esedezett a szörnyű bűnért, amelyet gazdája parancsára elkövetett. Hat fekete fognak látta a San Lorenzo oszlopait, és az egyszerű pallér bevallja, hogy megremegett a látványtól, mert gyerekkorában tanulta, mit látott a pokolban Dante, a költő, és hogy a legnagyobb bűnösöket az idők végezetéig rágja lo 'mperador del doloroso regno.

Talán a vén Szent Lőrinc felnézett a sírból, látta a vért a szegény ember kezén, és megbocsátott neki. Vagy talán nem is lehetett szó megbocsátásról, és Lőrinc a mai szentekhez és vértanúkhoz hasonlóan konokul hallgatott. Késő éjszaka a pallér, gazdája parancsának engedelmeskedve elvitte Donato és Rodrigo tetemét egy henteshez. Hogy milyen sorsra jutottak a hullák, azt jobb nem firtatni. Remélem, utcára kerültek a darabjaik, ahol fölszedték őket a szemetes kordék, vagy megették a kutyák, mielőtt megtalálták volna útjukat egy húsos pitébe.

Ám a fejek másképp végezték. A város egyik pékje, akibe szorult egy csipet ördöngösség, megvásárolta a mészárostól és mielőtt éjszakára távozott volna, betette őket a saját kemencéjébe. Abban az időben az volt a szokás, hogy a környékbeli özvegyasszonyok a pékek kemencéit használták sötétedés után, amikor még tüzesen izzott a parázs; ezek az asszonyságok visítottak és majdnem elájultak az őket fogadó látványtól.

Első látásra elég hitvány sorsnak tűnhet, hogy vén csoroszlyák rémisztgetésére használják az embert. Ám úgy képzelem, Donato és Rodrigo sokkal nevezetesebb lett halálában, mint amekkora hírnévre életükben szert tehettek volna. Mert minden civilizációban az özvegyasszonyok az emlékezés letéteményesei, és azok, akik megtalálták a fejeket a pék kemencéjében, bizonyosan sohasem felejtették el őket. A pék ugyan bevallotta, mit csinált, de az özvegyasszonyok nyilván később is meséltek felfedezésükről Róma gyerekeinek, akik egy emberöltő hosszára ugyanolyan jól megjegyezték a csodafejeket, mint a rémet, amit kiköpött magából a Tiberis.

És ha el is felejtették később a két hírvivő történetét, egy dolog kétségtelen: a pallér jó munkát végzett. Bármi volt is urának titka, az sohasem jutott ki a San Lorenzóból. A Donato és Rodrigo meggyilkolását követő reggelen a szemetesek összeszedték kordéikra a mindenféle mocskot meg zsigert. Nem sok vizet zavart fel két ember halála. Folytatódott a szépség oszlásából támadó szépség lassú körforgása, a római földet áztató gonosz vér, Kadmosz kígyófog-vetéséhez hasonlóan meghozta az újjászületést. Ötszáz évnek kell eltelnie, hogy valaki felfedezze az igazságot. Mikor ez az ötszáz év eltelt, és a halál két újabb hírnökre talált, éppen végzős voltam Princetonban.