Ötvenhetedik fejezet

Ashrafból, Irakból Giebelstadt, Németország felé

Fatima megkérte Rashidot, hogy kint várjon, amíg ő átöltözik.

Egyetlen civil női szerelése, ami nem azt sugallta, hogy egyenesen a harctérről érkezett, az a fekete szoknya és fehér blúz volt, amely még az elmegyógyintézeti inkognitójából maradt, azt viselte a szökéskor. Decens kis öltözet, finom harisnyával és fekete körömcipővel, csupa olyan cucc, amelyet jellemzően dekadens amerikai nők viselnek, hogy rafináltan felizgassák a férfiakat.

Monotonzöld egyenruhája egyelőre parkolópályára került, gondosan kisimította, és bepakolta a gardróbba azzal a tudattal, hogy nemsokára úgyis visszabújhat az uniformisba, és újra önmaga lehet. Az „A" terv szerint, ha megállítják az anthraxot, mielőtt Alexi felvenné Kentben, a MEK készségesebben áll majd a Pentagon ajánlatához. Ha azonban már Alexinél van, akkor képbe jön a „B” terv, vagyis együttműködni az N17 titkos egységeivel a Sárkányfog hadművelet kivitelezéséhez.

Nem értette Hassan tábornok bizalmát Rashid Omar ezredes és a Pentagon ajánlata iránt: ugyan ki hiszi el kétely nélkül, hogy megvédenék az Iráni Népi Mudzsahedeket, miután az Egyesült Államok újra megszállja Irakot? Nemcsak azért borsódzott a háta Rashidtól, mert szunnita volt, de azért is, mert nem bízott a nyugati kapitalistákban – kiváltképp a politikusokban. Közel-keleti olajtól forognak Amerika kerekei, és az olajbárók bárkit elárulnának, csak nehogy köpjön.

Nem esett a fejére, persze, hogy készül a biztonság kedvéért egy külön „C” tervvel is: kinyitotta katonai ládáját, és egy fémdobozból kitűzői közül kihalászott egy porral teli üvegcsét, majd a tárcájába rejtette. Rashid volt a MEK közvetlen kapcsolata a Pentagonhoz, talán az arzénnal meg tudja szakítani ezt a kapcsolatot.

A férfi már a kormány mögött ült és várt, Fatima fanyalogva beszállt mellé az anyósülésre, kiszámítva az ülés legtávolabbi pontját, hogy minél messzebb legyen az ellenségtől. Rashid megállt az őr fülkéjénél, és felmutatta biztonsági belépőjét.

– Egyedül lépett be Ashrafba. Ki ez a nő?

– Felettes MEK-tiszt, álruhában egy titkos küldetéshez.

Az őr tisztelgett, és felhúzta az emelőkart, a kapu pedig kinyílt.

– Köszönöm, hogy nem adta meg a személyazonosságomat – szólt Fatima, ahogy áthaladtak az ellenőrző ponton.

Rashid az utat nézte.

– Nem szükséges kíváncsiságot ébreszteni.

– Értékelem az óvatosságát.

A férfi aztán cigaretta után nyúlt, megkínálta Fatimát, de az megrázta a fejét. Rashid vállat vont, és aranyszínű öngyújtójával meggyújtotta a sajátját, majd az ablaknak fújta a füstöt.

– A cigaretta embereket öl – mondta Fatima.

– Ahogy az anthrax is, nem igaz?

Fatima fintorgott és fél szemmel a férfit mustrálta.

– Kár volt elárulni, hogy mi a fegyverünk.

– Nem most tudtam meg, már korábban megfejtettem a második rejtélyt, a MI? strófát Tedescu jóslataiból.

– Ugyan már, nem hiszek magának. Kizárt, hogy felismerte ezeket a szimbólumokat.

– Nem hisz nekem? Pedig nem volt bonyolult.

 

„A Lassú Halál magjai várnak távoli ágyásokban,

hogy büntetést nyerjen minden Keresztes. Insallah.

És elvtársainkhoz most Szent Harcosok csatlakoznak, hogy a birkanyírók korpáját elszórják. Így legyen!”

 

– A MEK-re utalnak a Szent Harcosok, akik csatlakoznak az N17 marxista elvtársaihoz. A Lassú Halál magjai távoli ágyásokban a biológiai fegyver a MEK alagútjaiban, amit használni akarnak, de nyilván nem Irán ellen, hanem azért, hogy amerikai keresztényeket büntessenek.

– Az anthraxot viszont tőlünk hallotta!

– Azt azért tudom, hogy a birkanyírók és a gyapjúválogatók gyakran kerülnek érintkezésbe természetes anthraxszal a gyapjúval lehulló korpából, ezért be kell oltani őket. Az okozott betegséget sokszor hívják gyapjúválogatók betegségének.

Nocsak, ez a férfi kész kincsesbánya lehetne, ha nem az lenne, aki. Persze semmi szükség rá, hogy az önbizalmát növeljük felesleges elismeréssel.

– Ez eddig könnyű volt, hiszen köztünk bújkált, nem nagy érdem a sunnyogással nyert információ.

Rashid enyhén fölemelte állát, ha már kívülről nem jött jutalom, megadja magának.

– Mondtam, hogy nem volt nehéz.

– Az emberei ugyanilyen sikeresek voltak az első és a harmadik strófa, a HOL? és a HOGYAN? megfejtésében is?

– A HOL? egy részében legalábbis, a három város nem kérdés, de a harmadik konkrét célpont még hiányzik. Az utolsó jóslatrejtély, a HOGYAN? maradt, ahogyan Churchill mondaná, egy találós kérdés rejtélybe csomagolva, és mindezt egy talány veszi körül.

Fatimának egyre szorongatóbb volt a felismerés: ezt a fickót nehezére esik félrevezetni. Nemcsak jóképű, de intelligens is, ami a nő számára olyan gyenge pont volt, amelynek – érezte – nem sokáig tud ellenállni.

Fojtogató csend következett, Fatima nem bízta az ösztöneire, hogy árulkodó fecsegésbe kezdjen, így inkább visszanyelte a ki nem mondott bókot és az ébredező rokonszenvet. Hűvösen körbenézett.

– Ez kurd terület. Mit keresünk itt?! Ha a Peshmerga elkap minket, végünk!

– Nyugi – válaszolta Rashid. – Ők már Amerika szövetségesei. Kurdisztán, Irán és Izrael az egyedüli közel-keleti államok, amelyek aktívan alkalmaznak női katonákat. Ha a Pentagon eléri, hogy lekerüljenek a terrorista listáról, a kurdok a maguk szövetségesei is lesznek. 

– Insallah.

– Igen, ha Isten is úgy akarja.

Fatima kiszúrta a learjetet, ahogy megálltak egy rövid kis leszállópályán.

– Így vitte ki az országból Ravent is?

– Erről nem beszélhetek.

Két maszkos férfi tűnt fel az autónál.

– Ne lepődjön meg, amikor csuklyát húznak a fejére! – mondla Rashid.

Fatima nem szokta meg, hogy túszként bánjanak vele, új élmény volt, amikor megérezte a fejére boruló szövetet.

– Összekócolják a hajamat.

Nevetés a maszk túloldaláról.

– Nincs fodrászunk a fedélzeten, de ha akarja, újrafonom a tincseit. – A férfi megfogta a karját, hogy kisegítse a dzsipből.

Fatima kikérte magának a bizalmaskodást.

– Ne érjen hozzám!

– Ahogy akarja. De akkor ne engem hibáztasson, ha orra bukik!

Fatima nem egészen egy pillanatig elgondolkozott, majd kinyújtotta a karját, akár egy tétova kislány.

– Ne haragudjon, ez az ellenállás egész mélyen gyökerezik a kultúránkban… és nálam is. Nem bírom az idegen férfiak érintését.

A férfi mindkét karja bekerítette Fatima derekát, felsegítette a repülőre vezető lépcsőn, keze pedig már a legtávolibb határokat is áthágta, a nő melléhez nyomódott. Ugyan minek is rendezne jelenetet? Valószínűleg ez lehet az, amit az amerikai nők elvárnak. Megérdemlik, bármi is történjen velük.

A fedélzeti nyílás becsapódott, a csuklya pedig végre lekerült Fatima fejéről – újra tisztán látott.

– Szeretne az ablak mellett ülni?

– Inkább a folyosónál.

Fatima biztos volt benne, hogy ezt a felajánlást is hátsó szándék vezette, a férfi nyilván csak az alkalomra vár, hogy hozzáérjen. Előreengedte az ablakhoz, nehogy Rashid lába súrolja az övét, aztán ő is leült, térdeit pedig precízen összeszorította. 

– Ne feledje, hogy muszlim vagyok, sosem lennék illetlen magával – szólt Rashid a lábakra pillantva.

– Úgy tudom, a síita férfiakkal ellentétben, a szunniták nincsenek nagy tekintettel a nők érzéseire. A nő a szemükben tulajdon, csak a szexre jó és legfeljebb gyerekszülésre, amolyan amerikai módra.

Rashid mosolygott.

– Nos, amerikai és iráni kettős állampolgárként alighanem kétszeresen is szexdémon kell, hogy legyek.

Rashid szarkazmusa bosszantó volt, mégis mulattatta Fatimát Nemcsak sármos, muszlim is.

– De hát választania kell, meggyőződésben valamelyikhez csak közelebb érzi magát! Kihez hűséges?

– Mindkét országhoz és nemhez. És maga?

Fatima arcát piros forróság öntötte el. A learjet motorzaja megmentette attól, hogy válaszolnia kelljen. A gép felgyorsult a kifutópályán, aztán felszálltak. Fatima térdei a levegőben ellazultak, és elváltak egymástól, mintha csak kiolvadt volna egy jégtömbből. Ezen maga is meglepődött. Vajon tudatalattija irányítja? Elhessentette a gondolatot.

– Az Egyesült Államokban született?

– A szüleim emigráltak Iránból. Anyám, aki várandós volt velem, New Yorkban adott nekem életet. De aztán visszatértem a hazámba.

– Akkor kettős állampolgár.

– Hivatalosan. Nem tesz boldoggá a kettős identitás, muszlim-amerikainak tartom magam.

– Nekem is volt amerikai állampolgárságom, a férjem iráni-amerikai volt. De a MEK nem engedélyezi a kétfelé húzó hűséget, így el kellett válnunk.

– A férfi dolgozók között van Ashrafban?

– Annyira elkeserítette a kikényszerített válásunk, hogy megszökött. Mivel nem léphetett be többé Iránba, Szíriába ment, és csatlakozott az Isten Pártjához.

– A Hezbollahhoz? Most is velük van?

Fatima szája apró kis csomóvá merevedett.

– Mártírhalált halt, amikor serege az amerikai tengeri laktanyákat bombázta Bejrutban.

– Akkor hát elnyerte a hetvenkét szűzlányt a mennyben. 

Fatima elfordult.

– Ne haragudjon. Bocsássa meg az ostoba humoromat. Vannak gyerekei?

Mintha az orrán át áramló levegő már kevésnek tűnt volna. Oké, most kell nagy levegőt venni, és nem gondolni rá, nem beszélni róla. Ostobaság sajnálkozni a múlt miatt. De a szavak kicsúsztak, mielőtt visszaránthatta volna őket.

– Egy kislány. A válás mellett a MEK azt is megkövetelte tőlünk, hogy mondjunk le a gyermekeinkről. Ő a szüleimmel él Amerikában, mostanra már főiskolásnak kell lennie.

– Nagyon…

– Nincs szükségem a sajnálatára. Az életemet a vezetőnknek és az ügyünknek szenteltem. Maga minek szentelte az életét?

– Katonai kém vagyok. Mit gondol?

– Kettős ügynök is lehet. Csapdát állítva a MEK-nek, jelentésekkel Szaddámnak.

Rashid nevetett.

– Akár lehetek a Holdban kirajzolódó ember is, a holdfogyatkozásra várva muszlimként a kalifátust visszaállító tizenkettedik imám eljövetele előtt.

– Mindennel kapcsolatban gúnyolódik?

– Csak azzal, ami abszurd.

– Elég a beszédből. Kimerült vagyok. Aludnom kell.

Lányáról, Nahidról álmodott.

 

A learjet csikorgó kerekei riasztották fel.

– Hol vagyunk?

– Német területen.

– Németországban?!

– A giebelstadti katonai repülőtéren szállunk le, és onnan elcsípünk egy C-5 Galaxy járatot az Egyesült Államokba.

– És az hova visz minket?

– A Hunter katonai repülőtérre, Savannah-hoz közel, Georgiába. Ott bérelek egy autót, és hosszú út következik Columbusba, Ohióba. Reggel a Kent Állami Egyetemhez megyünk, és megállítjuk az anthrax leszállítását. 

– Mit csinálunk, ha Alexi Costa már átvette?

– Akkor követjük a nyomát, és elkapjuk.

– És ha nem tudjuk megállítani?

– Értesítem a nemzetbiztonságot, és ők vörösre állítják a nemzetvédelmi jelzést.

– Lesz időm, hogy ruhákat vegyek Giebelstadtban?

– Persze, vásárolhat a PX-ben. Hétig biztosan nem indulunk el Savannah-ba. Ha pedig odaérünk, bérelek egy autót az útra, fel északnak.

A PX helyőrségi üzlet hemzsegett a katonafeleségeknek szánt holmiktól. Rashid kint ült a fülke előtt, amíg Fatima ruhákat próbált. Végül négyet választott ki, bár arcára válogatás közben kiült az amerikai nők ízlését fitymáló undor. Csak akkor oldódott fölényes szigora, amikor egy háromoldalú tükörben viszontlátta magát egy szűk fekete ruhában – olyanban, amit az amerikaiak úgy hívnak: szexis viselet. Egy pillanatra megfeledkezett a MEK-ről, a hagyományról és a küldetésről is, a látvány beszippantotta: kibontotta fekete fonatait, és leengedte a haját. A katonai egyenruha alatt teste mindig is karcsú és feszes volt, de ez a ruha szemérmetlenül kiadta nőies vonalait. Kár, hogy nem viheti vissza Ashrafba. Persze mihez is kezdene ott velük? Nőiségének új tudatában kilépett a próbafülkéből.

Rashid szeme nagyra nyílt, orrlyukai kitágultak.

– Maga nagyon csinos! – Aztán elfordult. – Ne haragudjon, nem illene így beszélnem magával.

Fatima tudta, hogy a férfi vágyakozik utána, de ahogy most éhes szemmel végigmustrálta, a nő is bizseregni kezdett. Rashid azt mondta, reggel indulnak el Colombusból Kentbe, vagyis az éjszakát nyilván egy hotelben kell tölteniük. Vajon egy szoba lesz vagy kettő? Mióta csatlakozott az Iráni Népi Mudzsahedekhez, először nehezményezte párizsi száműzetésben lévő vezetőjük életmódját: boldog házasságban, mégis megkövetelve, hogy a nők Ashrafban cölibátusban maradjanak.

Nos, most nem Ashrafban van.