Negyvenötödik fejezet

Kenti Állami Egyetem, Ohio

Alexi összecsapta a tenyerét, ahogy a többiek, amikor a gép földet ért Columbus nemzetközi repülőterén. Gond nélkül végigment a vámon és a határon.

Megállt a Best autókölcsönző előtt. Mivel fogalma sem volt, milyen nagy lesz a csomag, egy szürke furgont választott, és elvett egy Ohio útikönyvet.

Talán először a Raven-üggyel kellene foglalkoznia. Nem. Jobb, ha nem kockáztatja a fegyver átvételét. Ravenről majd a visszafelé úton gondoskodik.

A térképet követve északnak indult, az Ohio állambeli Kent felé. Esteledett már, mire megérkezett a helyre, ahol egykor az ohiói Nemzeti Gárda tüzet nyitott a Kenti Állami Egyetem vietnami háború ellen tüntető diákjaira.

Három évvel azelőtt, hogy lemészárolták a diákokat az athéni Műszaki Egyetemen.

Követte a jelzéseket a Taylor csarnokot elhagyva, és a Prentice csarnok parkolójában állt meg, ahol a négy diák életét kioltották. Fatima azt mondta, van egy kis emléksír a fás részen a Daffodil Hill körül.

Amikor a nap lenyugodott, néhány diákot látott megállni a négy jelzőfénynél. Pislákoló gyertyákat és virágokat helyeztek mindegyik emlékhelyre. Egy vézna, beesett arcú fejkendős lány figyelte őket, hátizsákja tetejére hálózsák volt erősítve, a súly láthatóan egészen meggörbítette a hátát.

– Mik ezek a talapzatok a fényekkel? – kérdezte Alexi a lányt.

– Egy emléktáblát vesznek körül ott, ahol mind a négyen elestek és meghaltak.

– És miért vannak azok a kövek az emlékhelyeken?

– Hogy mutassák, emberek jártak erre, és megemlékeztek róluk.

Mint a kővek, amiket az ókori görögök helyeztek el az útkereszteződésekben, hogy leróják tiszeletüket Hermész előtt, gondolta Alexi.

– Meg tudnád mondani, merre van Daffodil Hill?

A lány észak felé mutatott.

– Odamegyek én is. Megvárom, amíg végzel itt, és mutatom az utat.

A szellő néhány gyertyát elfújt a poharakban. Alexi odament minden egyes emlékhelyhez, és újra meggyújtotta őket öngyújtójával. Aztán felvett egy viasszal teli poharat, amiben a tűz kialudt, és fejjel lefelé fordította.

A lány figyelte a mozdulatot.

– Kövess!

Felsétált vele a dombra. Tanulmányozta a kis emlékművet a gránitlapok mellett a pislákoló gyertyafénynél. Elolvasta a négy nevet: Allison Krause, Jeffrey Miller, Sandra Scheuer, Bill Schroeder.

Megállt, hogy felvegyen négy követ, és tett egyet mindegyik emlékhelyre.

– Figyelmes vagy – szólt a lány. – És olyan vakítóan fehérek a fogaid.

Alexi végigmérte a lányt: milyen pici és fiatal.

– Mondták már, hogy sárkányfogaim vannak.

Esni kezdett. A lány egy közeli tölgyfához vezette, és megkérdezte:

– Van valamid számomra?

Átnyújtotta neki az aktatáskát. A lány kinyitotta, és ellenőrizte a pénzkötegeket. Aztán kicipzározta a hátizsákját, és átadott Alexinek egy barna papírba csomagolt dobozt.

– A szállítmányt fogászati porként címkézték fel, de jó nehéz, az biztos. Örülök, hogy túl vagyunk ezen. – Elkezdte kibontani a hálózsákját. – Most aludnom kell.

– Itt kinn? De hiszen esik az eső!

A lány megtörölte nedves arcát. 

– Nincs más választásom. Ez marad, amikor a szobatársam barátja jön látogatóba.

Alexi elképedt.

– Remélem, nem gondolod, hogy bepróbálkozom nálad, de én a furgonom hátuljában tervezek aludni. Elöl van hely, ahol alhatsz te is. Semmi több.

A lány megigazította fejkendőjét.

– Biztos, hogy semmi több?

– Teljesen biztos. Olyan fáradt vagyok, hogy elalszom abban a pillanatban, ahogy fekvőhelyzetbe kerülök.

– Oké – válaszolta a lány, és a hátára kapta a dupla csomagot. – Azt hiszem, jó érzékem van mások megítéléséhez. Látom rajtad, hogy jó ember vagy, elhivatott a nép ügyéért.

– Mi a neved?

– Nahid.

– Az én nevem Harold. A Nahid szép név.

– Perzsa.

– A családod itt van Ohióban?

– A nagyszüleim.

– És mi van a szüleiddel?

– Az anyám az iszlám szent harcosa. Amikor kisbaba voltam, el kellett válnia az apámtól, és ide kellett küldenie, hogy apám szüleivel éljek, e-mailben tartjuk a kapcsolatot. Ő utasított, hogy vegyem át a pénzt, és adjam oda neked a csomagot.

Átgázoltak a nedves füvön, vissza a furgonhoz.

– A biztonságiak nem fogják engedni, hogy a Prentice csarnok parkolójában töltsük az éjszakát – szólt a lány, ahogy beült az anyósülésre –, de van egy pihenőhely úgy egy mérföldre innen.

Alexi lassan vezetett az esőtől síkos úton.

– Vigyáznom kell, hogy el ne aludjak a kormánynál.

A lány a pihenőhely felé mutatott. Alexi behajtott, és megállt közel a mosdókhoz.

– Kár, hogy nem tudlak elvinni vacsorázni.

A lány beletúrt hátizsákjába, és kihalászott egy műanyag zacskót.

– Ha nincs ellenedre egy fél mogyoróvajas-lekváros szendvicset vacsorázni, a vendégem vagy. 

Alexi nevetett. Helyesnek tartotta Nahidot, mégsem érzett semmiféle késztetést, hogy kihasználja a helyzetet.

– Terítsd a hálózsákodat ide az első ülésre, én hátul csinálok magamnak helyet.

Hátrament, kinyitotta a csomagtartót, és óvatosan becsúsztatta a pakkot. Aztán kibontotta a hálózsákját a csomag mellett, és lehúzta a vezetőkabin ablakát.

– Jó éjszakát, Nahid!

– Jó éjt, Harold! Szép álmokat, és köszönöm!

Alexi becipzározta magát hálózsákjába, és addig fészkelődön, míg el nem aludt.

A küldetésről álmodott.

Ébredjetek, alvó titkos egységek! Készüljetek a támadásra! Bújjon ki a Sárkány Foga a föld mélye alól, és pusztítsa el ellenségeinket!

Mélyen szunnyadt egészen addig, míg a reggel beszűrődő fényesíkok szurkálni kezdték a szemét. Álmosan kifejtette magát a hálózsákból, és Nahidot kereste, aki már a cókmókját pakolta.

A lány rápillantott Alexire, és elmosolyodott.

– Köszönöm a szállást, Harold, és azt is, hogy tökéletes úriember voltál.

– Tudtál aludni?

– Igen is meg nem is.

– Aggódtál, hogy visszaélek a helyzettel?

– Áh, dehogy! Csak hangoskodtál az éjjel, rémálmaid lehettek, fura dolgokat kiabáltál.

Alexi torka összeszorult.

– Álmomban? Mit mondtam? Úgy értem, mi volt az, amit megértettél?

– Valamit arról, hogy… szelet vetni és vihart aratni. És titkos egységekről Chicagóban, Washingtonban és New Yorkban. És, izé… sárkányfogakról. Erről jut eszembe, problémáim vannak az ínyemmel. Ha nem túl drága, veszek egy keveset a fogászati porodból.

Alexi csodálkozva nézte a lányt: hogy lehetett ilyen ostoba? Nem lehetnek elvágatlan szálak. Nem lehetnek tanúk.

– Eszembe sem jutna pénzt kérni tőled ezért – mondta. – Gyere, itt van hátul.

Nahid követte őt a kocsi hátuljához. Alexi belökte, és becsukta az ajtót maguk mögött.

– Mit csinálsz, Harold? Azt mondtad, nem fogsz kihasználni!

Alexi megragadta a derekánál.

– Ne erőszakolj meg, szűz vagyok!

Bal kezével megragadta a nyakát. Nahid az ujjait karmolta. Jobb kezével a lány feje mögé nyúlt. Elcsavarta. Nahid nyaka roppant egyet, és a lány elernyedt.

– Nem foglak megerőszakolni – suttogta. – Sajnálom.

Kiugrott a furgonból, és becsapta a hátsó ajtót. Közben egy másik autó készült leparkolni a pihenőben. Alexi gyorsan a kormány mögé ült, és nagy gázzal kihajtott a kijáraton.

De hol hagyja a testet? Nem ismerte a környéket. Kivette a kesztyűtartóból a térképet: néhány tó és patak volt a közelben, ráadásul senki a láthatáron. Lefordult az útról egy közeli tóhoz, és kivonszolta a lány testét a furgonból. A pénzes csomagot magához vette, elvégre mi értelme lenne elsüllyeszteni ötvenezer dollárt? Megigazította Nahid hátizsákját és a fejéről lecsúszott kendőt.

– Sajnálom, kislány, de manapság óvatosnak kell lenned, hogy kitől fogadsz el segítséget. Legalább a mennyben egy lehetsz a hetvenkét szűz közül, hogy a muszlim mártírokat szolgáld.

Visszafogott lendülettel legurította a lány testét a domboldalon, egyenesen a tóba. Úgy fog tűnni, mintha túrázás közben megcsúszott volna, legurult, kitörte a nyakát, és belezuhant a vízbe.

Ennyit a holttestről. Most a legfontosabb, hogy visszaérjen Columbusba. Nahid szerint álmában a titkos egységekről beszélt, vagyis, ha ez máskor is előfordult, akár Raven is hallhatta, mikor együtt aludtak.

A térképet böngészte, keresve az utat az I-77 felé. Egyszer csak megakadt a szeme Ravenna városán. Gyorsan továbbhaladt az ujjával, gondolatait visszaterelve az I-77-esre, dél felé kell tartania, igen, elmegy majd egy Ravenswoodhoz vezető kijárat mellett. Megint Raven. Vajon mire utalnak ezek a jelek? Alighanem arra, hogy a lányt még időben el kell hallgattatni, mielőtt visszaküldik Görögországba vallatásra.

Megállt az autópálya mentén, és lehúzodott az út peremére. Kinyitotta a csomagot, és kihúzott egy alumíniumdobozt. A számzár még érintetlen volt, csak nullákat látott. Óvatosan kinyitotta, és kikapkodta a tetejéről a puha védőréteget. Keskeny üveg kémcsövek tucatjai feküdtek vattába ágyazva, mindegyik fehér porral töltve. Furcsa módon mindegyik kémcsövet szegecselt bőrtok vette körül. Körbetapogatta a dobozt, hátha talál utasításokat. Semmi. Becsúsztatta az ötvenezer dollárt a vattapárnák alá, és visszacsomagolta a dobozt. Meg kell fejtenie a terjesztés módjának rejtélyét.

Hányingere lett, amikor eszébe jutott, hogy megölte Nahidot. És ha nem beszélt volna, amikor Nikkivel aludt, talán nem kellene végrehajtania Myron utasításait. Hogy megtalálja, meg kell keresnie Martha Woods lakását a columbusi telefonkönyvben.

Ha végre túljutnak ezen, majd elmennek az apjával egy biztos rejtekhelyre, talán Dél-Amerikába. Ötvenezer dollárral új életet kezdhetnek.

Most minden azon áll vagy bukik, hogy hallotta-e Raven valaha is beszélni őt álmában.