Tizenkettedik fejezet

Waybridge, Ohio

Dugan lassan magához tért: a feje még mindig erősen sajgott a rámért ütéstől, a szoba pedig közepes sebességgel forgott körülötte – inkább nem kísérletezett azzal, hogy felálljon. Mi ez az egész? Az a ribanc Salinas megpróbálta megölni. De vajon miért?

Erőlködve feltámaszkodott, és az iroda falának dőlt. A papírdarabot kereste. A nő biztosan elvitte magával. De mi dühíthette fel ennyire?

Behunyta a szemét. Istennek hála, hogy a csapás nem ütötte ki a memóriájából:

„A Lassú Halál magjai várnak távoli ágyásokban…

Hogy büntetést nyerjen minden Keresztes. Insallah…"

A második sor elég világos: iszlám dzsihád felhívás keresztények ellen. Az Insallah pedig Allah muszlim szólítása.

Sós lé csurgott arcán keresztül a szájába. Jól tudta, mi az. Lábra küszködte magát, és megpróbálta egyenesbe hozni imbolygó testét.

Megszólalt STU-III telefonja, pirosra színezett ujjaival összemázolta a gombokat.

– Igen?

– Titkosítson, Fogorvos!

Dugan még mindig kábult volt.

– Mi?

– Használja a KSD kulcsot. Először titkosítson.

Matatott a zsebeiben kocsikulcsai között, amíg megtalálta a titkosítót. Megnyomta a biztonsági gombot. 

– Mondhatja.

– Itt Cintányér.

– Legalább még nem vágta el a köldökzsinórt. Mi történt?

– Kharón üzenetet kapott Sátorverőtől. Az egyik mudzsahedtiszt jelenleg Athénban tartózkodik, hogy véglegesítse a szövetséget az N17-tel. Állami információs források szerint Bush elnök megelőző támadást fog elrendelni Irak ellen. Sátorverő azt mondja, ha a MEK nem tud egyezségre jutni az N17-tel, el fogják indítani saját megelőző terrortámadásukat, ellenünk.

– Mikor kell indulnom Görögországba?

– Most.

– Visszamegyek Cincinattibe, és összepakolok.

– Erre már nincs idő. A Waybridge Egyetemen van repülőiskola és repülőtér.

– Valószínűleg elég kicsi.

– Elég nagy egy JPATS-gép számára.

Dugan megrázta a fejét, hogy kitisztuljon. A lüktetés csaknem leterítette. A JPATS légiflottáját a Marshals Service működtette: elítélteket és külföldi bűnözőket szállítottak ítélkezési körzetek, büntetés-végrehajtási intézetek és idegen országok között. Legújabban pedig az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Ügyek Osztálya is igénybe vette külföldi származású gyanúsítottak rendkívüli kiadatására.

– Miért a JPATS?

Liz válasza a szokásosnál tovább váratott magára.

Érezte, hogy bonyolult összefüggések vannak a háttérben, amiről ő nem tud.

– Változott a terv. Az igazgató azt akarja, hogy titokban kerüljön Görögországba anélkül, hogy át kellene mennie a vámon vagy a bevándorlásiakon. Nem jogi attaséként megy a nagykövetségre. Eliade kapitány gyanúja szerint az egyik ok, amiért N17-terroristákat sosem fogtak el, még csak nem is azonosítottak, hogy sok görög professzor és befolyásos politikus szimpatizál velük, még bírók is.

Ez megmagyarázta Ms. Salinas viselkedését.

– Eliade-nak már van egy saját álcázott ügynöke a diákok között – mondta Liz. – Az igazgató engem bízott meg, hogy utaljak eurót az athéni Olympia Bankba Spiros Diodorus fedőnév alatt. Küldök magának akkreditációs papírokat a Syntagma téri American Express irodába.

– Akkreditáció mihez?

– Végzős diák lesz a Műszaki Egyetemen, ahonnan az N17 indult.

– És mi lesz a…?

A telefon elnémult. Kivárta az előírt két másodpercet, mielőtt kihúzta titkosítókulcsát. Legalább a táskáját nem vitte el az a koponyaarcú Salinas. Felvette a földről, és kitámolygott Tedescu irodájából, le a folyosón a parkolóhoz. Táskáját az anyósülésre dobta, és szédelegve bevetette magát a Maserati kormánya mögé. A kerekeket csikorgatva kifarolt a parkolóhelyről, ide-oda inogva a két sáv között. Csodálkozott, hogy sikerült egy darabban eljutnia az egyetemi reptérig.

A felszállópályán álló Learjetig hajtott. Már várták őt: ahogy kiszállt a kocsiból, egy US Marshals-dzsekis fickó sétált szembe vele, hátracsavarta a karját, és megbilincselte.

– Mi a fene ez…?!

– Ne ellenkezzen, ez szükségszerű.

– Mi ez az egész?

– Ez egy ICE* járat.

*Immigration Customs and Enforcement.

– Ami mit jelent?

– A Bevándorlási Hivatal Nyomozati Osztályához tartozik. Ez pedig SZE, hogy lerázzuk, aki esetleg megfigyelné magát. Elnézést a kellemetlenségért, a repülőn már leveszem a bilincset.

– Persze szabványeljárás, a fenébe is!

– A szokás hatalma. A terroristagyanúsítottakat rendszerint levetkőztetjük, és csuklyát húzunk a fejükre.

– Nos, ezt ne tegyék. Fejsérülésem van, és valószínűleg elájulnék. Nem kellett volna ilyen szorosra csatolnia a bilincset.

– Túlságosan gyanús lenne, ha most lazítanám meg.

Észrevette, ahogy egy másik légi marsall beszáll a Maseratijába, és elhajt. 

– Ez meg hova a francba viszi a kocsimat?!

– Egy parkolóházba Cincinnatibe, amíg maga visszaér. – Kísérője felsegítette a repülőgép lépcsőjén, és bevezette a fedélzeti bejáraton. – Azaz, ha visszaér.

– Hé, csak lassan a testtel!

Bent a marsall kioldotta a bilincset.

– Ne haragudjon, de ez egy egyetemváros, az N17-nek és a MEK-nek lehetnek informátorai a külföldi diákok között. Úgy kellett eljárnom, hogy hitelesnek tűnjön.

– Ma még nem ettem semmit – váltott témát Dugan.

– Hozok magának valami ennivalót, ha elérjük a repülési magasságot. Addig is egy italt?

– Van bourbon whiskyjük?

– Jack Daniel’s megfelel?

– Egy dupla megteszi.

A marsall nemsokára egy üveggel és két pohárral a kezében egyensúlyozott ki a fedélzeti konyhából.

– Nem bánja, ha csatlakozom magához? Nem szeretek egyedül inni.

– Nem maga vezeti ezt a tragacsot, ugye?

– Nem, én a testőre vagyok.

– Akkor jó.

Koccintottak.

– Sok szerencsét Görögországban, akármi legyen is a küldetése!

– Köszönöm. – Kinézett az ablakon, amikor a repülő felemelkedett a földről. A reptér alámerült. Felhőkön haladtak át óvatosan.

Amikor a gép elérte a repülési magasságot, a marsall megszólalt.

– Adja oda a táskáját, és mindent, ami magánál van!

Dugan kiürítette a zsebeit.

– A titkosított telefonját és a titkosítókulcsot tartsa meg. – A marsall egy hátizsákot nyomott a kezébe. – Váltson ruhát az előtérben!

Dugan lepillantott zakójára, nyakkendőjére és nadrágjára. 

– Mi a gond azzal, ami rajtam van?

– Görögországban biztonságosabb, ha nem kelti tipikus amerikai látszatát.

Igaz. Felkapta a hátizsákot, és átlépett az előtérbe. A nyakkendős öltözetet kellőképpen hiteles second hand nadrágra, fekete pamutpólóra és olajfoltos tornacipőre cserélte. Magára kapott még egy elnyűtt pulóvert és egy bőrdzsekit, amelynek szakadásig kopott a könyöke. Tükörbe nézve elégedetten nyugtázta az eredményt, úgy saccolta, már csak kétnapos borosta hiányzik a tökéletes csóró diák arculathoz. Összecsavarta civil viseletét, és begyömöszölte a hátizsákba.

Amikor kilépett az ideiglenes próbafülkéből, a marsall bólintott.

– Most már valószínűleg elmegy nem amerikainak.

– És az útlevél? Személyazonosító?

A marsall feltépett egy vastag barna borítékot. Cintányér készített számára egy útlevelet az arcképével Spiros Diodorus név alatt. A borítékban volt még egy köteg euró.

– Meg tudnék birkózni még egy bourbonnel.

– Megelőztem, a székénél várja.

Belekortyolt, és kinyitotta a táskáját. Áttúrta, amíg megtalálta fia baseball-labdáját, gyűrött papírba csomagolva. Megforgatta kezében a labdát, és maga elé képzelte a bekeretezett fotót, amely az íróasztalán állt. Frank Junior volt rajta, feje fölé emelte a labdát, mellette pedig a nagyi mosolygott.

Kezével kisimította a papírt. Junior találós kérdést írt rá, amelyet meg kellett fejtenie, hogy rájöhessen, hol lesz a reggeli találkozó, ahol majd megünneplik fia no-hitter* győzelmét. Filccel írt betűk: „Üveg sötétjén át látod a világ fordulását."

*A baseballban csúcsteljesítménynek számító játék, amelyben az ellenfél nemcsak pontot, de érvényes ütést sem tud szerezni.

Régen sokat játszottak rejtvényfejtősdit, ahogy Junior betöltötte a hetet. A kisfiú elragadtatással hallgatta, hogy apja a főiskolán igazi egyéniségként ahelyett, hogy beállt volna valamelyik felkapott egyesületbe a többieket követve, inkább megalapította sajátját, a Kínai Gordon Szemantikai Társaságot. 

Az általános iskolában Junior igyekezett a nyomdokaiba lépni. Miután megnézték együtt a Mindörökké Batmant, Juniort anynyira lenyűgözte a rejtélyes Rébusz, Edward Nygma alakja, hogy megalapította saját iskolai klubját Nygma Rejtélyek Társasága néven, az örege nyomdokaiban.

Még egyszer rápillantott a találós kérdésre: „Üveg sötétjén át látod a világ fordulását.” Elég egyszerű volt megfejteni: Junior és nagyanyja az Ablakok a világra étteremben várták villásreggelire az ikertornyok legfelső emeletén. Méghozzá szeptember 11-én. De ő nem ért oda időben.

Visszacsomagolta a labdát, Junior utolsó rejtvényével együtt begyömöszölte a táskájába. A következő támadás Amerika ellen a Sárkányfog hadművelet lenne. Lehajtotta a bourbont. Most rajta áll, hogy eljusson Raven Slade-hez, és kiszedje belőle, mit tudott meg Tedescu rejtvényeiből. Csak így derülhet ki, pontosan hogyan készülnek aktiválni a titkos egységeket az Egyesült Államokban.

Megsimította a púpot a fején, ahol Salinas lecsapott rá. Legalább megtalálta azt a papírdarabot a két sorral:

„A Lassú Halál magjai várnak távoli ágyúsokban…

Hogy büntetést nyerjen minden Keresztes. Insallah…"

Ha megtalálná és megfejtené a többi részt, az megelőzhetne egy katasztrófát. Meg kell találnia a módját, hogy hozzáférhessen az athéni könyvtár archívumaihoz. Még véletlenül sem vár tíz évet a titkosítás feloldására…