Harminckettedik fejezet

Amikor Fatima az esti ima után kilépett a mecsetből, egy segéd sietett oda hozzá azzal az utasítással, hogy a vezető tisztek rendkívüli találkozóján kell részt vennie.

Csatlakozott a három másik tiszthez, akik már a könyvtárban iszogatták kávéjukat. Belépett Hasszán tábornok, mire vigyázzba lendültek mindannyian.

– Az újévi ünnepek közelednek szólt a tábornok –, és Fatima teljesítette görögországi küldetését. Most végig kell gondolnunk a jövő évi stratégiánkat. Forrásaink megerősítették, hogy az Egyesült Államok hamarosan újra megtámadja Irakot, másodszor. Tekintve, hogy saját készenléti egységeinket egy áruló kiadta az FBI-nak, alapvető fontosságú, hogy lebetonozzuk szövetségünket egy másik csoporttal, amelynek van elérhető egységei. Fatima őrnagy tárgyalt az N17-tel. Felkérem őt, hogy számoljon be saját benyomásairól a helyzetet illetően.

Fatima felhörpintette kávéjának utolsó kortyait, és három elvtársára pillantott.

– A közelben tartózkodtam az elmegyógyintézet gyengélkedőjében, amikor az N17-et vezető görög tudós, Jason Tedescu felmondatta Raven Slade-del profetikus rejtvényét. Csak egypár sort tudtam kiszűrni. Tervében kódolva áll a Sárkányfog hadművelet, ahogyan az az egyedülálló módszer is, amit fegyverünk terjesztésére talált ki.

– És mi van az N17-tel? kérdezte Samira Abdelaziz ezredes.

– Alexi Costa, a második generáció vezetője biztosított róla, hogy emberei éppúgy hűek a marxizmus-leninizmus eszméihez, ahogyan mi. Ha megállapodunk velük, ahogyan Tedescu tervezte, az N17 is rábólint a szövetségre. 

A tábornok helyeselt.

– Nagyszerű, Fatima. Noha hiányoltuk a jelenlétedet, athéni tartózkodásod meghozta gyümölcsét. Kalila Sahadi őrnagyhoz fordult. Te már ismertetted velem az álláspontodat. Kérlek, oszd meg a többiekkel is, hogy tekintetbe tudjuk venni az alternatívákat.

Kalila szigorúan nézett Fatimára.

– Köztudott tény, Fatima, hogy az N17 nem áll csak alig húsz idős athéni férfiból. Elismerem, hogy támadásaik Görögországban sikeresek voltak, de az idő ellenük dolgozik. A másik oldalon viszont a Hezbollahnak szintén vannak titkos egységeik Amerikában. Síiták, ahogyan mi is. Azt gondolom, a legjobb, ha a Hezbollahhal kötünk egyezséget.

– Fatima őrnagy szólt a tábornok –, zaklatottnak tűnsz.

Kikerülve Kalila tekintetét, igyekezett hangját és indulatát viszszafogni.

– Lehet, hogy a Hezbollah síita, de támogatják az iráni vallási uralmat, ami elárulta az ügyünket. A Forradalmi Gárdát és a Kud különítményt az ajatollah használja az iráni mullahok uralta Közel-Kelet megteremtéséhez. A gárda továbbra is alsórendűként kezeli a nőket az imám saríaértelmezésének megfelelően. Hogyan léphetnénk szövetségre velük és a Hezbollahhal, ami a Kud bábja?!

Kalila védekezve válaszolt.

– Lehet, hogy te már megtaláltad a közösséget a görögök ortodox kereszténységével. Én úgy érzem, csak a síitákban bízhatunk.

Fatima küzdött, hogy féken tartsa haragját. Csak nyugodtan. Az ellenségesség kinyilvánítása óriási hiba lenne, hátrányos helyzetbe hozná. Az ezredesre pillantott: Samira arckifejezése sosem fedte fel valódi érzelmeit. Noha hideg és szigorú, briliáns katonai vezető volt. Biztosan egyetért majd, hogy fegyvert adni a Hezbollahnak hibás lépés lenne.

Az ezredes hangja kifejezéstelen maradt.

– Tiszteletben tartom Fatima és Kalila álláspontját is, de nem értek egyet egyikkel sem.

Kalila félrelökte csészéjét, nem vacakolva azzal, hogy feltörölje a kilöttyent kávét. 

– Mint minden mudzsahed folytatta Samira –, én is elítélem az amerikai külügyminisztériumot, amely a terroristák listájára tett minket, és befagyasztotta anyagi forrásainkat. Másrészt viszont nemrég érkeztek információim alapítványi támogatóinktól az Egyesült Államokból, akik talán harmadik opcióként szolgálhatnak.

Bizonyára korábban tudatta már erről Hasszán tábornokot, mert az nem tűnt meglepettnek.

Samira szeme végigfutott minden hallgatóján.

– Vita zajlik az amerikai döntéshozók legfelsőbb köreiben. Néhány szenátor és más, hatalommal bíró vezetői csoportok egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a külügyminisztériumra.

Ó, micsoda nagyszerű szónok! Még egy drámai szünet, hogy mindenki figyelmét feszülten tartsa.

– A Pentagon próbálja meggyőzni a külügyminisztériumot, hogy vegyenek le minket a terroristák listájáról, mert néhány vezetőjük más stratégiát tart szem előtt. Az egyik lehetséges út számukra, hogy minket használjanak fel Irán második frontos inváziójának élén. A mullahok el fognak bukni. Az amerikai hadsereg segítségével leválthatjuk az ajatollah fasiszta zsarnokságát, és helyette igazi iszlám-marxista társadalmi berendezkedést hozhatunk létre.

Fatima első alkalommal hallott erről. Megvoltak a maga érvei az ellen, hogy közös célokat tűzzenek ki a kapitalista ellenséggel. De végül is az ellenséged ellensége

– Három álláspontot kell fontolóra vennünk mondta

Hasszán tábornok. A Vörös Szerda tüzei elhajtják majd a múlt év gonosz szellemeit, és sikert biztosítanak jövőbeni törekvéseinkhez. Bármelyik utat válasszuk is, sikerrel járunk majd. Insallah.

– Insallah! visszhangozták mindannyian.

Itt az ideje, hogy meggyengítse saját elvtársai pozícióit.

– Az elnézésedet kérem, tábornok szólalt meg Fatima –, de azt gondolom, fel kell készülnünk a lehetőségre, hogy a Pentagon nem győzedelmeskedik a külügyminisztérium felett a belátható jövőben. Folyamatosan dolgozom rajta, hogy hozzájussak  Tedescu haditervéhez a poszthipnotikus utasítás áttörésével, amit Raven apja hagyott a lányban.

Hasszán közelről tanulmányozta Fatimát.

– Hogyan tervezed ezt végrehajtani, Sayid őrnagy?

– Az ősi stratégiával: Oszd meg és uralkodj!

– Magyarázd meg!

– A borderline személyiségek megoszthatóak. Amikor dr. Slade hipnotizálta Ravent, Raven volt az alanya, nem a disszociált énje. Szándékom megkerülni a poszthipnotikus szuggesztiót a befolyásolható, hisztérikus Nikkire koncentrálva. Ha ki tudom szedni a strófákat, megfejthetjük őket, és felhasználhatjuk Tedescu titkos egységeit a Sárkányfog hadművelet végrehajtásához.

A tábornok csöndben maradt egy ideig, majd így szólt:

– Megkapod az engedélyemet, hogy folytasd.

Miután kijött a gyűlésről, sétált egyet a hűs estében, hogy végiggondolja a terveit. Ahelyett, hogy felvállalná a csatározást belső politikai ellenfeleivel, magára vállalja a fegyverek szállítását a fogadófélhez Amerikába, miután megtörte Nikki ellenállását.

Az ágyban aznap este megtervezte, hogyan fogja felhasználni a tűzceremóniát Raven fóbiájának legyőzéséhez. Aztán Nikki tériszonyát használja majd, hogy rövidre zárja Raven poszthipnotikus gátját. Terveit tökéletesre csiszolva, elégedetten álomba merült.

 

A müezzin hívása felébresztette Ravent a reggeli imához.

– Hol van mindenki?

– Keltek korán, készülnek Vörös Szerdára.

Látta, hogy Raven szeme elhomályosul, majd tágra nyílik.

– Én nem fogok tüzet ugrani!

– Ez segít neked legyőzni félelmedet. Menjünk ünneplésre! Ma nincs egyenruha. Ezen ünnepen legtöbb szent harcosunk felöltözik fehér lepedőkbe, jelmezekbe.

Belekotort katonai ládájába, és kihúzott egy bő szabású pamutjelmezt, amit a férfiakkal szabatott Ravenre. Vörös, fehér és kék csíkok, egy cilinder és fehér szakáll. A kabátkára lángoló betűket varrtak, ezzel a felirattal: POKOLBAN ÉGJENEK AZ AMERIKAIAK! 

– Uncle Samnek* öltöztetsz?

*Samu bácsi, az Egyesült Államokat szimbolizáló fiktív alak.

– Egy időre. A ceremónia része.

– És aztán?

– Miután elűzünk múlt év szerencsétlenségeket és félelmeket, te felhúzod remény fehér leplét az újévhez.

Kivezette a lányt a barakkok közül, és integetett a maszkot viselő nőknek, akik összetolt asztalokra pakoltak ki húsos pitéket és édességet. Belenyilallt az érzés, mennyire hiányzott neki Ashraf az athéni tartózkodása alatt.

– Látod, Raven? Mindenki boldog, hogy a Norouzt ünnepelheti.

Amikor a többiek meglátták Raven jelmezét, táncolni kezdtek körülötte, és így kiabáltak:

– Le a kapitalizmussal! Hatalmat a népnek! Egyikük egy fáklyát lengetett felé. Pokolba veled, Amriki!*

*Amerikai.

Raven kis híján a földre zuhant a forgatagban, de Fatima elkapta.

– Gyere, nézd meg Haji Firuzt!

Egy feketére mázolt, vörös szatént viselő férfira mutatott, aki kúp alakú vörös kalapban táncolt végig az utcán, tamburindobot verve.

– Tehát a férfiakat itt nem csak szabóként, hanem bohócként is használjátok szólt Raven. Régen a minstrel parádékon a komédiások feketére voltak mázolva, hogy megnevettessék az embereket. Amerikában ma már tudjuk, hogy ez rasszizmus.

– Rosszul ítélsz minket. Haji Firuz ősi szimbolikus hozója jó híreknek, hogy tél elment és megjött tavasz.

Kiáltások és edénycsörömpölés hallatszott az egyik épület mögül. Maszkos karneválosok menete fordult be a sarkon, Khomeini ajatollah, Pahlavi sah és Uncle Sam képmásait feltartva. Meggyújtották a képeket.

Két maszkos tivornyázó futott Ravenhez: lerántották róla és felgyújtották Uncle Sam jelmezét. Raven ájultan a földre zuhant.

Fatima letérdelt mellé, és fehér lepek borított rá. Intett két maszkos kameválozónak, hogy vigyék vissza a barakkokhoz. Lehet, hogy elszámolta magát? Lehet, hogy túl messzire ment a lánnyal, túl korán? Nem, nem hibázhat. Ki kell tartania emellett.

– Figyelj, Raven! suttogta a fülébe. Elvittem tüzet. Biztonságban vagy most. Ismételd: Fatima megvédett engem a tűztől.

Lassan indult a mondat:

– Fatima megvédett engem a tűztől.

– Kitűnő, Raven! Most fogsz aludni, de tudod hallani a hangom. Mondd! Hallani fogom Fatima hangját.

– Hallani fogom Fatima hangját.

– Megbízom benne, bármit mond Fatima.

Háromszor elismételte a mantrát, majd így folytatta:

– Emlékszel vissza sorokra, amiket mondtál Jason Tedescunak. Ismételd el most!

Semmi válasz.

– El kell ismételni!

Raven hallgatott.

Fatima hátradőlt. Az utolsó módszere az lesz, hogy felviszi Ravent a minaret tetejére. Megdolgozza Nikki tériszonyát, hogy megtörje a poszthipnotikus blokkot. Ha a magasságtól való félelem nem működik, még a véletlen úgy is hozhatja, hogy Raven leesik a minaret tornyából, a halálba.

Jóslatok az őrültek házából
titlepage.xhtml
index_split_000.html
index_split_001.html
index_split_002.html
index_split_003.html
index_split_004.html
index_split_005.html
index_split_006.html
index_split_007.html
index_split_008.html
index_split_009.html
index_split_010.html
index_split_011.html
index_split_012.html
index_split_013.html
index_split_014.html
index_split_015.html
index_split_016.html
index_split_017.html
index_split_018.html
index_split_019.html
index_split_020.html
index_split_021.html
index_split_022.html
index_split_023.html
index_split_024.html
index_split_025.html
index_split_026.html
index_split_027.html
index_split_028.html
index_split_029.html
index_split_030.html
index_split_031.html
index_split_032.html
index_split_033.html
index_split_034.html
index_split_035.html
index_split_036.html
index_split_037.html
index_split_038.html
index_split_039.html
index_split_040.html
index_split_041.html
index_split_042.html
index_split_043.html
index_split_044.html
index_split_045.html
index_split_046.html
index_split_047.html
index_split_048.html
index_split_049.html
index_split_050.html
index_split_051.html
index_split_052.html
index_split_053.html
index_split_054.html
index_split_055.html
index_split_056.html
index_split_057.html
index_split_058.html
index_split_059.html
index_split_060.html
index_split_061.html
index_split_062.html
index_split_063.html
index_split_064.html
index_split_065.html
index_split_066.html
index_split_067.html
index_split_068.html
index_split_069.html
index_split_070.html
index_split_071.html
index_split_072.html
index_split_073.html
index_split_074.html