Hetedik fejezet

Athén

Amikor a gardrób ajtaja kinyílt, Raven meglátott egy tányért hallal és krumplival az asztalon. Megkordult a gyomra.

A férfi, akit a többiek Alexinek hívtak, még mindig símaszkban, székkel kínálta.

– Ülj le, egyél.

– Miért vagy kedves hozzám, ez az utolsó vacsorám?

– Ez tőled függ.

…derítsd ki, miben sántikál, raven… te vagy az, aki az ujja köré tudja csavarni a férfiakat…

– Bármi is legyen az oka, amiért fogva tartotok, azt akarom, hogy tudd, én csodálom az erős férfiakat, akik a zsarnokság ellen küzdenek.

– Ez az, amit hallani akarok!

Raven szálkákat köpködött, miközben a halat szopogatta.

– Mi az, amit még hallani akarsz?

– Mit tennél, ha megerőszakolnálak?

– Teli hassal? Valószínűleg összehánynálak, ahogyan az apádat.

Alexi harsányan felnevetett.

Ravennek folytatnia kellett a játékot.

– Izgatóan nevetsz. De nem kell megerőszakolnod, a tiéd vagyok utasításra.

– Milyen érzés ez neked?

– Nem tudom, amíg nem látom az arcod.

– Leveszem a maszkot, ha majd meg tudok bízni benned.

– A túszod vagyok, hogyan tudnék ártani neked?

– Ne túszként tekints magadra: inkább mint olyasvalakire, aki segíthet az elnyomottakon, akik szenvednek, mert az amerikai kapitalisták úgy szívják a pénzt hazánkból, ahogyan a vámpírok szívjak szerencsétlen áldozataik vérét.

Raven elgondolkodott.

– Akkor te kommunista vagy?

– Marxista-leninista. Mi hiszünk abban, hogy a hatalomnak a nép kezében kellene lennie, nem a gazdagok parazita gyerekeinek kezében. Amerika ördögi birodalom.

Látta, hogy Alexi alaposan végigméri őt.

…ne mondj ellent neki…

– Jelenleg – mondta Alexi – még saját kormányhivatalnokaink is a CIA irányítása alatt állnak. Sok mindent nem közölnek a lapjaitok, mert agymosó reklámcégek befolyása alatt állnak.

– Átmossák az emberek agyát? Többet akarok tudni erről.

– A ti CIA szervezetetek támogatta Papadopoulos ezredes zsarnoki, fasiszta uralmát. Rosszabb volt, mint a nácik. Vasököllel uralkodott a népen, nem tűrt ellenvéleményt. 1973. november 17.-én békésen tüntető diákokra küldte a tankjait az athéni Műszaki Egyetemen. Apám harminc évfolyamtársát meggyilkolták, köztük a szerelmét. Az apám és a legjobb barátja a sebesültek között volt.

– Az apád, aki sántikál?

– Műlába van, azelőtt maratont futott: a te hazád a hibás!

– Nem igazán értem.

– Itt majd megtanulod az igazságot.

Raven élete múlt azon, hogy megértse Alexi amerikaiak elleni gyűlöletét.

– Figyelek.

– Amikor a következő évben megdöntötték az ezredes katonai uralmát, apám és közeli barátja, Jason Tedescu megalapították az N17-et, a november 17-i mészárlás emlékére.

Milyen ismerősek ezek a szavak, November 17, N17. Mintha Mr. Tedescu mondott volna valamit, ami csak ezekre és a MEK-re tartozik. Vagy ez nem is valóság, csupán hallucináció volt?

– És mi köze volt mindennek az apámhoz? Ő nem politizált, pszichiáter volt. 

– Amerikai szimpatizánsokat és görögöket kezelt. Az apád igazi CIA-ügynökguru volt.

– Kém?! Lehetetlen. Elmondta volna nekem. Szeretett.

– Gondolod? Akkor miért zárt bolondokházába?

Kinyitotta a száját, de nem jött válasz. Elhomályosuló szemmel nézte a férfit.

– Elmondom neked, miért – szólt Alexi, Raven haját simogatva. – Mert Amerika a hozzá hasonló embereket saját gyermekeik ellen fordítja, fiaikat és lányaikat a világ munkásai elleni háborúkba küldi meghalni. Ha majd átlátsz a kapitalista hazugságokon, újjászületsz.

… menj bele a játszmába…

– Taníts!

Alexi hangja ellágyult.

– Nemcsak gyönyörű vagy, Raven, de intelligens is. – Lehúzta símaszkját. Raven jóképű, férfias vonásokat pillantott meg, vastag fekete szemöldökkel, átható fekete szemmel. Az, hogy Raven végre láthatta az arcát maszk nélkül, azt jelenti, Alexit már nem érdekli, hogy a lány azonosíthatja őt. Akkor ez most kegyelem vagy halálos ítélet?

– Meg fogsz ölni?

– Nem.

Vajon Alexi hallja, milyen sebesen ver a szíve?

– Megerőszakolsz?

– Nem. Csak eloszlatom a szellemi naivitásodat, hogy észrevedd, mindaz, amiben élsz, hazugság.

– Látni akarom.

– Ennyi elég mára.

Raven felállt, és elindult a szekrény felé.

Alexi megállította.

– Van egy kis ablakos üres szoba, ahol alhatsz. Szerzek egy matracot, hogy kényelmesebb legyen.

Raven megsimogatta a kezét.

– Értékelem a kedvességedet.

Ahogy Alexi kilépett a konyhából, a lány arra gondolt, hogy megcélozza a bejárati ajtót. Inkább nem. A férfi biztosan meg hullaná, ahogy lenyomja a kilincset. Inkább el kell érnie, hogy igazán megkívánja őt. Hogy Alexi kedvére tegyen, Raven leszedte az asztalt, és elmosta a tányérokat.

Visszatérve a matraccal, a férfi mosolygott, amikor meglátta őt a mosogatónál.

– Van állandó munkád? – kérdezte Raven.

– Idegenvezető vagyok. Ostoba turisták csoportjait vezetem a romok között, és történeteket mesélek nekik az aranykorunkból.

– Azt mondtad, Amerikában tanultál meg angolul. Hogy lehet?

– Cserediák voltam Detroitban három évig.

– Akkor Amerika mégsem lehet olyan rossz hely, ha fiatalok akarnak ott tanulni szerte a világból.

Alexi a földre dobta a matracot.

– Te kis hülye! Amerika azért csinálja ezt, hogy az egész világot megtévessze valós szándékai felől: dekadens eszméik terjesztésével uralkodnak.

Belekapaszkodott Raven vállába, és visszalökte a gardróbba.

– Azt mondtad, alhatok az ablakos szobában.

– Amikor kész vagy meglátni a fényt.

Ennek nem volt sok értelme, de jobbnak látta, ha nem provokálja tovább.

– Sajnálom, nem gondoltam komolyan, adj még egy esélyt!

Alexi a már megszokott durva mozdulattal becsapta az ajtót, és ráfordította a kulcsot.

– Majd meglátjuk.

Ahhoz, hogy életben maradhasson, el kell érnie, hogy Alexi a politika helyett inkább róla fantáziáljon. Elérni, hogy akarja őt. Majd másnap újra megpróbálja. Jelölni kell a holnapot a bőrén. Ajkába harapott, hogy elfojtsa a kiáltást, amikor bevágta a hetedik vonalat a karján. Istennek hála a fájdalomért.