Negyvennyolcadik fejezet

Waybridge, Ohio

Nem Marsha Woods, akkor ki ez az öntudatlan fiatal nő az autójában? Vajon az, hogy hipnotizálta, jogilag is a páciensévé teszi? Bár mit számít, amit jó szamaritánusként tett, erkölcsi felelősséggel ruházza fel. Addig is, míg kifundálja a továbbiakat, jobb lesz, ha diszkréten kezeli ezt az ügyet.

És ha a portás jelenti a rendőrségnél a személyazonosságrablást? Semmi pánik, majd elmagyarázza, mi történt az athéni repülőjáraton, az utaskísérők alá fogják támasztani, amit mond. Az egyetemen senki sem kérdőjelezné meg a szavahihetőségét, ez azért jócskán erősíti itt is a hitelét. Elviszi a lányt az egyetemi motelbe, és legfeljebb reggel ránéz majd.

A Waybridge Egyetemtől alig húsz kilométerre járhattak, amikor meghallotta a mocorgást és a lány hangját hátulról.

– Ki maga?

– Dr. Martin Kyle.

– Ó, igen! Izé… láttam magát a turistacsoporttal, amikor az a nő befurakodott a Columbus felé tartók sorába. Emlékeztem magára régről, elment az ágyam mellett az athéni diliben anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna rám. Ez a borosta még nem volt ilyen őszes akkoriban.

– Biztos valakit helyettesítettem a viziten. Emlékeznék, ha én lettem volna az orvosa.

– Miért vagyok most magával?

– Hisztérikus rohama volt az athéni járaton, emlékszik? Pszichiáter vagyok, és segítettem magának. Miért utazott Marsha Woodshoz tartozó útlevéllel és jogosítvánnyal?

– Nem tudom, miről beszél.

Kyle elmesélte a részleteket.

– Nem emlékszem semmire, maga szerint megőrültem?

– Szóval azt mondta az előbb, hogy az athéni elmegyógyintézetben találkoztunk? – kérdezett vissza Kyle. – Ott kezelték?

Raven bólintott, a doki pedig igyekezett felvenni a diagnózist.

– Le tudná írni, mit érez most pontosan?

– Mintha nem lennék valódi, a testemen kívül vagyok, látom és hallom magamat, de ez a hang talán nem is hozzám tartozik.

Ajaj, a disszociációs tünetek utalhatnak bármelyik komolyabb elmebetegségre, de mégsem ő a lány pszichiátere, különben sincs kedve beavatkozni.

– Bármi más?

– Előfordul, hogy a világot is csak homályos, filmszerű jelenetsorozatnak látom, aminek semmi köze a valósághoz.

Kyle felsóhajtott, a derealizáció tovább bonyolítja a dolgokat, el kell juttatnia a lányt hamar egy biztonságos helyre, aztán ő kiszáll ebből az ügyből.

– Hova visz?

– A Waybridge Egyetem moteljébe.

Raven felült.

– Miért?

– Az egyetem orvosi karán dolgozom, ott van a praxisom.

Ahogy átkeltek a hídon az Ohio folyó felett, Raven megmarkolta Kyle kezét.

– Ott van!

A férfi a fékbe taposott. A lány a magas, viktoriánus-gótikus épület tornya felé bökött a levegőben. Kyle gyakran haladt el a bedeszkázott, öreg Waybridge Elmegyógyintézet mellett.

– Korábban elmegyógyintézetként működött.

– Tudom – mondta Raven.

– Honnan tudja?

– Egyszer bezártak oda.

Kyle úgy döntött, nem próbálkozik ennél mélyebbre menni, nem szólt semmit, amíg be nem hajtottak az egyetemi szálló parkolójába. 

– Elkísérem, amíg bejelentkezik.

– Kérem, ne hagyjon itt, nem maradhatok egyedül!

– Valahol aludnia kell.

– Maradjon velem.

– Itt a névjegyem, a közelben lakom, hívjon, ha szüksége van rám!

– De hát maga az orvosom, nem hagyhat magamra!

– Nem vagyok az orvosa, vészhelyzetben segítettem magán.

– A vészhelyzetemnek még nincs vége.

– Nézze, gyakran szállásolok itt el pácienseket, akik messziről jönnek, ismernek itt, nem lesz probléma. De az igazi nevén kell bejelentkeznie. Mi az?

Raven gondolkodóba esett.

– Azt hiszem, Nikki… Apteros.

Kyle fújt egyet, eszébe jutott az athéni Niké, de besegítette Nikkit a recepcióhoz, és bejelentette ez alatt a név alatt.

– Jöjjön velem a szobába! – kérlelte Raven.

– Ez nem túl jó ötlet.

– Csak a biztonság kedvéért, nem fogom ágyba rángatni, ha ettől fél.

Pontosan ez volt az, amitől félt, de elhessegette a gondolatot.

– Rendben, egy gyors körbenézés. – Előrement, hogy elvezesse a szobához, majd felkapcsolta a villanyt, amikor odaértek. – Látja, nincsenek szellemek.

Az ajtó felé fordult, hogy hazainduljon, amikor Raven váratlanul ráfonódott a karjával, és az ajkát a szájához nyomta. Kyle két kézzel próbált szabadulni.

– Ne utasíts vissza! Szükségem van rád, rémes ez az egész, valaki követ, meg akar ölni.

– Kicsoda?

– Az N17.

Hol is hallotta ezt a nevet? Bevillant, hogy Eliade kapitány faggatta őt az athéni előadás után, akkor többször is utalt az N17-re. Na és a híradóban.

– Már elkapták őket.

– Nem, Alexit, az apját és a második generációt még keresik. Jaj, istenem, ezt nem kellett volna elkotyognom…

– Nos, ha már elkezdte, kíváncsi vagyok.

– Beszéltem Mr. Tedescuval, mielőtt megölték.

– Jason Tedescu? Ő itt tanított az egyetemen. Honnan ismerte?

– A diákja voltam, a drámakurzusaira jártam. Aztán láttam, ahogy lelőtték az athéni elmegyógyintézetben. Az N17-ről beszélt.

– A hírek szerint az N17-nek annyi.

Raven szeme tágra nyílt.

– Mi a baj?

– Én vagyok a kulcs, az N17 második generációja és a MEK most készül megtámadni az Egyesült Államokat, és rám vadásznak.

– Miért keresnék magát?

– Egy voltam közülük. Hinned kell nekem! Most, hogy az Államokban vagyok, veszélyt jelentek a hadműveletükre.

– Rendben van, aludjon egyet, reggel jelentjük a dolgot a hatóságoknak.

– Nem hiszel nekem. Ha Alexi rám talál itt, engem is megöl. – Raven a férfihoz nyomta testét. – Töltsd velem az éjszakát!

Kyle kibontakozott az ölelésből.

– Ezt nem lehet. Miután elmentem, zárja be az ajtót, és húzza rá a biztonsági láncot. Magára nézek majd holnap az órám után, megígérem.

Ahogy kilépett a lánytól, hallotta a zár kattanását és a biztonsági láncot becsúszni a helyére, legalább tisztán megúszta. Ne hagyd közel férkőzni magadhoz, mondta magának az úton hazafelé. Egy nő, aki arról hallucinál, hogy görög és iszlám terroristák vannak a nyomában, veszélyes lehet egy terapeuta egészségére nézve. Micsoda elcsépelt csábítási jelenet: Hős menti meg a szépségét a terroristák csapdájából.

Megmosolyogtatta a gondolat, hogy a lány a megmentőjének tekinti. Már jó ideje díszelgett a homlokán a szelíd ember bélyeg, amelyet mások ragasztottak rá, és amit ő is mindig szentül hitt magáról, becsületes, tartózkodó átlagpolgár. Betegeskedő fiú, akit anyja és apja féltőn vigyáz, elszigetel a külvilágtól, otthon iskoláztatva. Apja kémiát és fizikát tanított neki, és segített felállítani egy laboratóriumot a pincében, pszichológus anyja pedig saját pszichológiai jegyzeteit osztotta meg vele.

Tizennégy éves volt, amikor a szülei elváltak.

Anyja Carl Gustav Jung két könyvét hagyta hátra: Az alkímiai konjunkciót és Az archetípusok és a kollektív tudattalant. Ceruzával karcolta a könyvekbe saját széljegyzeteit: „Baromság!” és „Metafizikus téboly!”. A belső borítóra ezt írta: „Jung áruló, Freud és a pszichoanalízis árulója!”

Fekete tintával egészítette ki a ceruzajegyzetet: „És te, freudiánus anyám, elárultál engem."

Ez volt a pályakezdet, az indító lépések, az orvosi egyetem után pedig jungi analitikus pszichológiát tanult.

Na és most mit kezdjen ezzel a Nikki Apteros álnéven élő fiatal nővel? Freud paranoiásként diagnosztizálta volna pszichogenikus amnéziával. Jung, mélyebbre ásva ennél, valószínűleg az archetipikus femme fatale-t látta volna benne. Mindkét megközelítés igaz volt – a maga módján. A viselkedés és a tünetek mégis azt súgták, borderline szindrómával és hisztérikus személyiségzavarral áll szemben – őrjítő páciensek az ilyenek.

Végre hazaért. Kinyitotta az ajtót, és belépett a házba. A pirosan villogó üzenetrögzítő három üzenetet jelzett: titkárnője emlékeztette reggeli előadására, egy kolléga visszajelezte, hogy ott lesz a megbeszélt ebéden az előadás után, és Nikki Apteros rémült hangja: „Dr. Kyle, szükségem van magára, ne dobjon félre! Segítsen visszaemlékezni Mr. Tedescu jóslataira. Nem fogja megbánni!"

Mielőtt rányomott volna a törlésre, megállt egy pillanatra: talán jobb, ha mégis megtartja, hátha egy nap szüksége lesz az üzenetre, hogy mentse a bőrét.

A bárpulthoz ment, kevert egy dupla vodka-martinit, és belesüllyedt foteljébe, hogy kiélvezze a jeges italt. Hogyan segítsen a lánynak anélkül, hogy veszélybe sodorná magát erkölcsileg és szakmailag? Ez a bestia gyönyörű: be kellett látnia, hogy megkívánta azt a hozzátapadó, formás testet. Hm, vajon ki vágta le a szárnyaidat, Nikki Apteros?

Végzett a vodkával, majd a fürdőszobába ment, levetkőzött, és hideg zuhanyt vett.