Szel

– Milyen fülledt az éj! Ez a bronzborítás úgy átforrósodik napközben, hogy még éjjel sem enyhül a levegő. Szólni kell Kuntinasárnak, építsen másik palotát nekem lyukacsos kőből. Olyat, mint Sisen-Itzáé. Húzd el a függönyt, Tza!

Az idős asszonyt, Szel hercegnő dajkáját, Gu-Sir-Tzának hívták, Szel azonban kislány kora óta röviden “Tzá”-nak szólította.

Az öregasszony félrehúzta a halványlila, ezüstliliomos hímzett függönyt, s az oszlopok között megcsillant a holdfényben ezüstbe játszó óceán tükre. Friss szellő áradt a szobába, s meglengette a hercegnő leomló övszalagját.

Szel egy elefántcsont asztalka előtt állt, melyen jáspisdobozkák, hosszúkás kristály-meg aranyflakonok, fehér és piros arcfestékekkel teli, apró ónix és karneol tálkák, kecses szobrocskák sorakoztak.

A lány fényezett bronztükröt tartott a kezében. Csípőjén földig érő, kígyó-és virágmintás vászon feszült, a derekán sötétkék öv, amelynek két vége térden alul ért. Keble, nyaka és karja fedetlen volt. Karján, a könyöke fölött zöldes fényű arany kígyókarkötők díszlettek. Ágaskodó fejecskéjükön smaragdszemek ragyogtak.

Szel gyönyörködve nézegette magát a tükörben, kibontott fekete haját igazgatta.

Az egyik oldalról a magas bronzlámpa vörös lángja, a másikról a hosszú oszlopok között behulló kékes holdfény világította meg. A bronztükör visszfénye mintha bearanyozta volna bőrének barnaságát.

– Fésülj meg Tza! – mondta, s ledőlt a leopárdprémes, alacsony heverőre. – Sok vendég jött az ünnepre?

– Jönnek, csak jönnek… Csak uralkodó tizenhat érkezett már meg. Felsorolni sem tudom mind őket… Guan-Atagueragan hatalma végtelen! Az atlantisziak meghódították a világot. Itt van Assur királya is. Neki nem kellene jönnie hódolni! Mégsem marad el…

– Tza! Olyan különös álmot láttam ma. Azt álmodtam, hogy egy kánya elragadta a galambomat. Kiáltani akartam, de nem jött ki hang a torkomon… Egyszerre csak ott termett egy sas és lecsapott a kányára. Repkedtek körülöttük a tollak, úgy tépték egymást. De ekkor felébredtem. Hát nem bosszantó! Nem tudom, megmentette-e a sas a galambot. Mit gondolsz, vajon mit jelenthet ez az álom? Talán kérdjem meg Elzairtól? Ő jól tud álmot fejteni.

– Mivégre kérdenéd? Megfejtem én is. Magad vagy a galamb. Régóta hullanak már miattad a pihék meg a tollak, mert hogy civakodnak a vőlegények. Azt hallottam, hogy Assur királya megint feleségül akar kérni. Tavaly is kért már.

– Az a fekete, a hosszú, göndör szakállas? Nem akarom! Méghogy a világ végére menjek ezzel a kányával, elhagyjam csodálatos országunkat? Soha!

– Az uralkodó szava törvény. Nem minden úgy történik, ahogy szeretnénk!

– No, majd meglátjuk… Sokáig fésülsz még?

– El is készültem. Milyen ruhát készítsek holnapra, az ünnepre?

– Holnapra nem ruha, hanem páncél, pajzs és kopja kell! – S karjával a levegőbe suhintott, mintha kard lenne a kezében. Vékony bőre alatt megfeszültek az izmok.

– Holnap amazonjaim csapatával megyek. Tudják csak meg ezek az idegen sólymok meg sasok, hogy az atlantiszi lányok éppoly jól bánnak a kopjával és a karddal, mint az ő harcosaik. Talán ez majd elveszi a kedvüket attól, hogy amazont[3] kérjenek feleségül.

Jobb karja alatt átvette a palástot, s a végét könnyed mozdulattal feldobta a bal vállára.

– Majd megint lecsúszik. Tűzd össze a válladon – zsörtölődött Tza és egy vörös jáspis dísztűt nyújtott a lánynak.

Szel elvette tőle az arany-nyíllal átszúrt, szív alakú tűt, mosolyogva nézegette a boldogtalan szerelem ősrégi jelképét. A dísztűt egy rabszolga, Addisirna-Guandz szobrász és udvari aranymíves készítette.

– Mit csinál most Addisirna-Guandz? Hogy áll az Aranykerttel? Elkészül-e az ünnepre?

– Úgy mondják, minden kész. Most is ott van kint, a kertben.

– Megyek, megnézem.

– Mi nem jut az eszedbe, Szel!… – hadonászott Tza.

– Apád szigorúan megtiltotta, hogy bárki is belépjen az Aranykertbe, mielőtt elkészül. Holnap megnyitják, akkor kedvedre nézheted!

– Nem tudja meg senki!… Van kulcsom.

– Az Aranykert zárjait egyetlen kulcs sem nyitja.

– Az enyém nyitja!

Tza gyanakodva nézegette Szelt.

– Honnan szerezted?… Csak nem Addisirna-Guandztól kaptad?

– És ha úgy lenne? – nevetett fel Szel és átkarolta dajkáját.

– Gyere, anyókám, kisérj el…

Tza tehetetlen volt, kedvence hízelgése lefegyverezte.

– És ha apád váratlanul odamegy és rajtakap?

– Most lekötik az államügyek. Tudod mit? Odamegyünk hozzá és megnézzük, mit csinál. Ha Sisen-Itza jelentését hallgatja, nyugodtan kószálhatunk az Aranykertben akár reggelig is.

Tza rosszallóan csóválta a fejét, de azért sántikálva utánacsoszogott.