4. Skie halála

A vak ezüstsárkánynak fogalma sem volt arról, vajon mennyi idő telhetett el azóta, hogy először lépett Skie, a hatalmas kéksárkány barlangjába. Azt sem tudta, reggel vagy este van-e, hisz nem láthatta a napot. Már nagyon régen nem látta. Az óta a különös és iszonyatos vihar óta, amikor meghallotta a hangot a süvöltő szélben, és felismerte, a hang pedig azt parancsolta neki, hogy boruljon le előtte, és imádja őt. Aztán pedig megbüntette azért, amiért ő megtagadta, hogy így tegyen. Akkor találta el a villám, amely megvakította és eltorzította, már több hónapja. Azóta járta a világot, esetlen emberalakjában, mert egy vak ember még tud járni, de egy vak sárkány, aki nem tud repülni, egy újszülöttnél is védtelenebb.

Ebben a barlangban rejtőzve Tükör semmi mást nem ismert, csupán a sötét éjszakát, és semmit sem érzett, csak a hideg árnyakat.

Tükör nem tudta volna megmondani, mióta volt itt a barlangban a haldokló kék sárkánnyal. Eltelhetett egy nap, de egy egész év is azóta, hogy Skie megpróbálta kikövetelni jutalmát az Egy Istentől. Tükör akaratlanul is tanúja volt annak, ami kettejük között ebben a barlangban történt.

Amióta csak meghallotta azt a hangot a viharban, Tükör azóta próbált választ találni a kínzó rejtélyre. Mert ha valóban Takhisis hangja volt, akkor mit keresett az istennő ebben a világban, amelyet az összes isten már régebben elhagyott? Tükör némi gondolkodás után arra jutott, hogy Skie lehet az a sárkány, akitől egészen biztosan megtudhatja, hogy valójában mi történt.

Tükör mindig is úgy érezte, hogy Skie más, mint a többi sárkány, és mindig is érzett valami titokzatosat vele kapcsolatban. Valószínűleg Krynn sárkánya volt, akárcsak ő maga, de ennek ellenére Skie hatalmasabbra nőtt, mint eddig bármelyik kéksárkány ennek a világnak a történelmében. Skie kétséget kizáróan a saját fajtája ellen fordult, lemészárolta és felfalta őket, mint ahogyan a többi hatalmas sárkány is tette ezt. Tükör pedig többször megkérdezte magától: vajon Skie valóban a saját fajtája ellen fordult? Vagy csupán Skie csatlakozott a saját fajtájához?

Tükör sok kutatás után végül rálelt Skie egyik barlangjára, és be is jutott. Éppen időben érkezett, hogy tanúja legyen annak, hogyan bünteti meg Mina a kéksárkányt azért, amiért az a maga feje után ment, és végül hűtlennek bizonyult. A feldühödött Skie megpróbált végezni Minával, de halálos villáma visszacsapott annak páncéljáról, és a fején találta el a sárkányt. A hatalmas kék szörnyeteg halálos sebet kapott.

Mivel mindenképpen meg akarta tudni az igazságot, Tükör mindent megtett, hogy meggyógyítsa Skie-t. Csak részben járt sikerrel. Képes volt életben tartani a kéksárkányt, de az istenek fegyverei kegyetlenek és halálosak, és Tükör, bár sárkány volt, mégiscsak a halandók egyike.

Tükör csak akkor hagyta magára a kéksárkányt, amikor vizet hozott kettejüknek.

Skie hol visszanyerte, hol újból elveszítette az eszméletét. Amikor magánál volt, és meghallotta, ha szóltak hozzá, Tükör elszántan faggatta őt az Egy Istenről, akit az ezüstsárkány már a valódi nevén is tudott nevezni. De beszélgetéseik rettentő hosszúra nyúltak, mert Skie nem tudott sokáig ébren maradni, időről időre visszazuhant különös, halálos kábulatába.

– Elragadta a világot – morogta egy ízben Skie, nem sokkal azután, hogy először nyerte vissza az eszméletét. – Elragadta, és a világegyetemnek ebbe a szegletébe repítette. Régóta tervezte már ezt. Minden készen állt. Már csak a megfelelő pillanatra várt.

– Ami a káoszháború idején jött el – bólintott Tükör. Hallgatott egy ideig, aztán csendesen annyit kérdezett:

– Hogy érzed magad?

– Haldoklom – felelte egyszerűen Skie. – Így érzem magam.

Ha Tükör ember lett volna, valószínűleg most hazudik valamit, hogy enyhítse a kéksárkány gyötrelmeit és félelmét, és hogy megkönnyítse életének utolsó óráit. De nem volt az, bár régóta járt már emberalakban. A sárkányok nem hazudnak így, még akkor sem, ha ez kegyes hazugságnak számítana. És Tükör elég bölcs volt ahhoz, hogy tudja: a kegyes hazugságok csak a legesendőbb halandók számára hoznak nyugalmat.

Skie harcos sárkány volt. Számtalanszor repült kegyetlen csatákba, és ellenségeinek százaival végzett. Ő, és korábbi lovasa, a hírhedt Kitiara uth Matar rettegésben tartották, és végigdúlták fél Ansalont a dárdaháborúk alatt. A káoszháború után Skie volt az egyike azoknak a sárkányoknak Ansalonon, akik szembe mertek szállni az idegen világból érkezett óriássárkányokkal, Malysszal és Beryllel. Végül maga is oly hatalmassá vált, hogy már azok is tartottak tőle, így hárman egymás között felosztva Krynn világát, uralkodhattak fölötte. Skie lemészárolt és felfalt más sárkányokat, erőt és hatalmat szerzett saját fajtájának lelkéből. Borzalmas totemeként, egy koponyarakást készített a barlangjában, áldozatainak leszakított fejéből.

Tükör érezte a totem közelségét. Hallotta a holtak hangját, amelyek vádoltak, dühöngtek, bosszúért acsarogtak. Tükör egyáltalán nem kedvelte Skie-t. Ha harcban találkoznak, ő biztosan mindent megtesz azért, hogy elpusztítsa a kéksárkányt, és végül örvendezik a halála fölött.

Maga Skie is boldogan fogadott volna egy ilyen halált. Csatában elesni, harcosként, aláhullani az égből úgy, hogy ellenséged vérétől iszamósak a pikkelyeid, és vöröslenek a karmaid, a mennydörgésízével ajkadon. Ilyen halált tartott volna méltónak Skie. Nem pedig tehetetlenül, félholtan heverve a saját barlangjában, és hallgatni, hogyan szökik el belőle lassan az élet minden egyes keserves, hörgő lélegzettel. Hatalmas, erős szárnyát mozdítani sem bírta, véres pikkelyei odatapadtak a barlang aljához, és minden egyes mozdulata fájdalommal járt.

Egyetlen sárkánynak kívánt ilyen halált Tükör. Még a legádázabb ellenségemnek sem. Már megbánta, hogy a mágiája segítségével hozta vissza Skie-t az életbe, de meg kellett tudnia mindent az Egy Istenről. Megpróbálta száműzni szívéből a szánalmat elesett ellensége iránt, és tovább kérdezett. Skie már nem sokáig fog tudni válaszolni.

– Azt mondod, Takhisis régóta szándékozta már elragadni a világot – mondta Tükör egy későbbi beszélgetés alkalmával. – Te is része voltál a tervének?

Skie felmordult. Tükör érezte, ahogyan kínlódva megpróbál megmozdulni, hogy enyhítse fájdalmait.

– Én voltam az egyik legfontosabb része, hogy legyen átkozott az az évezred is, amikor találkoztam azzal az aljas, gonosz ribanccal. Én voltam az, aki rálelt az átjárókra. A mi világunk, ahol én és a hozzám hasonlók élnek, egészen más világ, mint ez itt. Mi nem osztozunk rajta percéletű, szánalmas, apró halandókkal. A mi világunk a sárkányok világa…

Skie csak úgy tudta mindezt végigmondani, hogy közben többször megpihent, zihált, és néha felnyögött a fájdalomtól. De elszántan folytatta tovább a történetét. A hangja egyre gyengült, de Tükör érezte lelkében a haragot, mint a távol tomboló vihar morajlását.

– Mi uraltuk azt a világot, szabadok voltunk, és kegyetlen harcokat vívtunk a túlélésért. Azok a sárkányok, akik most itt vannak, Beryl és Malys, talán hatalmasnak és erősnek tűnnek a számodra, de azokhoz mérve, akik a mi világunkat uralják, gyenge és szánalmas teremtmények. Éppen ez volt az oka annak, hogy ebbe a világba érkeztek. De nem… haladjunk csak sorjában…

Én is tudtam, mint a világunkban élő sárkányok többsége, hogy már nem létezhetünk így sokáig. Világunk ősöreg, haldokló világvolt. Nem volt jövőnk, s nem volt jövője gyermekeinknek sem, csak hogy pusztítsanak, vagy pusztuljanak. Nem tudtunk már tovább fejlődni, lassan eltorzultunk, elkorcsosultunk. Nem én vagyok az egyetlen, aki próbált utat találni egy másik világba, de én voltam az, aki elsőként sikerrel jártam. A varázserőm segítségével ráleltem azokra a szférákra, amelyek egy másik világot öleltek körül, távol a sajátomtól. Képessé váltam ara, hogy utazzak ezek mentén a mágikus szférák mentén, s így találtam el távoli világokba, melyek idegenek voltak, ifjúk és élettel telik, nem úgy, mint a sajátom. Nemegyszer ez a képességem mentette meg az életemet, amikor valamelyik őssárkány az életemre tört, csak ezeknek a mágikus átjáróknak a segítségével tudtam megmenekülni. Akkor is éppen a szférák között jártam, amikor találkoztam a Sötétség Királynőjével – Skie fogai megcsikordultak, miközben beszélt, mintha legszívesebben széttépte volna azt, akiről éppen szó volt. – Előtte sohasem találkoztam még istennel. Fenségesebb volt, mint bármi, amit azelőtt tapasztaltam, jelenléte valósággal megrészegített, magával ragadott, mert sugárzott belőle a hatalom. Csodálatos volt, lenyűgöző. Meghajtottam magam előtte, és megfogadtam, hogy szolgálni fogom. Őt azonban a világok közötti szférák, és a rajtuk keresztül való utazás érdekelte igazán. Annyira nem tudott elbűvölni, hogy minden titkomat eláruljam neki, de eleget hallott tőlem ahhoz, hogy ő maga is felfedezzen bizonyos dolgokat, és arra is rájött, hogyan tudná mindezt a saját hasznára fordítani.

Takhisis elhozott magával ebbe a világba. Azt mondta, hogy Krynnen ő csupán a számtalan isten egyike. Mivel ő volt a leghatalmasabb közülük, így mondta, a többi isten féltékeny volt rá és erejére, ezért féltek tőle, és szüntelenül ellene törtek. Egy napon azonban győzedelmeskedni fog fölöttük, és arra a napra mérhetetlen jutalmat ígért nekem. Azt ígérte, hogy én uralhatom majd Krynnt, és a rajta élő halandó lényeket. Ha szolgálom őt, ez a világ az enyém lehet. Természetesen hazudott nekem…

Tükörben felhorgadt a harag, miközben hallgatta. Dühös volt, mert megértette, hogy milyen gátlástalan, érzéketlen hatalomvágy vezérelte az istennőt, és a kéksárkányt. Nem számított nekik senki és semmi, az élőlények milliói az egész világon. Ezek csupán játék-szerek voltak a Sötétség Királynőjének szemében. Tükör azonban nem mutatta ki, hogy mit érez. Mindent meg kellett tudnia Skietól, ez volt most a legfontosabb. Azt már kezdte érteni, hogy mi is történt valójában. A múltat már nem változtathatta meg, de a jövőt talán még képes lehet befolyásolni.

– Én még ifjú sárkány voltam akkor – folytatta Skie. – És az én világomban az ifjú sárkányok akkorák, mint Krynnen a kifejlett kéksárkányok. Takhisis királynő Kitiarát jelölte ki lovasomul, aki az egyik személyes kedvence volt a halandók között. Kitiara…

Skie elhallgatott, ahogyan felidézte magában emlékeit. Nagyot sóhajtott, hangja telve volt szomorúsággal, keserűséggel, és vágyakozással.

– Dicsőséges harcokat vívtunk együtt. Életemben először tapasztaltam meg, hogy lehet másért is küzdeni, mint a puszta túlélését – a becsületért, a harc élvezetéért, a győzelemmel járó dicsőségért. Legelőször megvetettem azokat a szánalmas halandókat, akik ezt a világot lakták: az embereket, és a többit. Fel sem foghattam, mi-

ért engedték az istenek, hogy létezzenek. De kis idő elteltével már én is különlegesnek láttam őket – legfőképpen Kitiarát. Bátor volt, vakmerő, sohasem kételkedett magában, pontosan tudta, hogy mit akart, és mindig meg is szerezte. Igen… ő micsoda istennővé válhatott volna…

Skie elhallgatott. Fájdalmasan felnyögött.

– Látni fogom még őt. Biztosan tudom. Együtt szállunk majd harcba, és… miénk lesz minden dicsőség…

– És eközben mindvégig – szólalt meg Tükör, hogy visszaterelje Skie-t az eredeti irányba – Takhisist szolgáltad. Te segítettél neki rátalálni a világegyetemnek erre a részére, ahol aztán valóra válthatta a tervét.

– Igen. Mindent előkészítettem a számára. Neki csak ki kellett várnia a megfelelő időt.

– De a káoszháborút csak nem láthatta előre? – Tükörnek hirtelen rossz érzése támadt. – Vagy netán abban is része volt?

Skie megvetően felhorkant.

– Takhisis ravasz és aljas, de ennyire még ő sem okos. Talán ahhoz lehetett köze, hogy Káoszt a Szürkekőbe zárták. Ha így van, akkor csak várnia kellett – hiszen ugyan mi számára az idő – valami ostobára, aki majd szabadon engedi előbb vagy utóbb. De ha nem így történt volna, akkor talál magának egy másik alkalmat. Szüntelenül csak erre figyelt, a lehetőségre. A káoszháború azonban a legkiválóbb alkalom volt a számára. Minden készen állt. Úgy tett, mintha elhagyta volna a világot, minden segítségét és hatalmát megvonta a halandóktól, magukra hagyva azokat, akik őt szolgálták. És valóban ezt kellett tennie, mert ahhoz, amire készült, minden erejére szüksége volt még neki is.

Aztán az alkalom elérkezett. S abban a pillanatban, amikor Káoszt megsebesítették, ő szabadjára engedte minden hatalmát. Takhisis ezenfelül magába szívta a megsebesített Káosz erejét is, aki ettől teljesen legyengült, és így le tudták győzni őt. A Sötétség Királynője saját hatalmával, és a Káosztól elorzott isteni erővel kiszakíthatta a világot a szférák közül. Azokon az utakon keresztül, amelyeket én teremtettem a mágiám segítségével, idehozta a világot, a világegyetemnek erre a részére. Mindez olyan gyorsan történt, hogy Krynn egyik lakója sem észlelhette, hogy valójában mi esett meg velük. Még maguk az istenek sem tudták, akik akkor a túlélésért küzdöttek, hogy mit tervez Takhisis. Amikor végül rádöbbentek, hogy mi történik, addigra már úgy legyengültek ők maguk is, hogy képtelenek voltak megállítani a Királynőt.

Takhisis elragadta előlük az egész világot, és elrejtette előlük. Minden úgy történt, ahogyan eltervezte. A halandók pedig, akiket megfosztottak isteneik áldásaitól, megfosztottak a mágiától, kétségbeestek, és az egész világon háborúk törtek ki. Mindent elborítottak a lángok, szenvedés uralta egész Ansalont, és a többi földrészt is.

Maga az istennő is a végletekig kimerült, alig volt képes létezni. Időre volt szüksége, hogy erőre kapjon, hogy pihenjen. De akkor már nem félt semmitől. Minél többet várnak majd az emberek az istenek visszatérésére, annál elkeseredettebbek és gyengébbek lesznek. Annál könnyebb lesz felettük uralkodni. Amikor pedig ő visszatér közéjük, olyan hálásak és boldogok lesznek, hogy önként behódolnak neki, és a rabszolgájává teszik magukat, a saját akaratukból. A Királynő csak egy dologgal nem számolt előre.

– Malysszal – bólintott Tükör. – És Beryllel, meg a többi sárkánnyal.

– Igen. Őket nagyon is magával ragadta ez a játékszer, amely valósággal az ölükbe hullott úgy, hogy semmit sem kellett tenniük érte. Kifáradtak már a túlélésért vívott puszta küzdelemben, így boldogan és kiéhezetten vetették rá magukat erre a védtelen világra. Takhisis túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy megállítsa őket. Semmi mást nem tudott tenni, mint hogy tehetetlen haraggal figyelte, ahogyan az óriássárkányok az uralmuk alá hajtják a világát. S mégis tovább hazudott nekem, és azt ígérte, hogy egy napon, amikor majd újra erős és hatalmas lesz, elpusztítja ezeket a szörnyetegeket, és akkor enyém lehet a világ. Kezdetben hittem neki, de az évek csak múltak, Malystryx, Beryl és a többiek pedig egyre hatalmasabbá váltak, egyre több halandó szolgálta őket. Elkezdték leöldösni Krynn sárkányait, befalták a húsukat, koponyájukból pedig totemet emeltek, és Takhisis eközben csak hallgatott.

Nekem pedig végig kellett néznem, hogy hogyan változik ez a világ is olyanná, mint az, amelyiket magam mögött hagytam. Egyre többet gondoltam azokra az időkre, amikor Kitiarával közösen szálltunk harcba, hogy dicsőséges győzelmeket arassunk ellenségeink fölött. Nem akartam többet a saját fajtámmal egy világban lenni, de azokkal a szánalmas halandókkal sem, akik ott nyüzsögtek mindenhol szerte Krynnen. Felkerestem Takhisist, és a jutalmamat követeltem.

Tartsd meg a világodat, ezt mondtam neki. Nekem nincs már rá szükségem. Nem akarok uralkodni többé. Add vissza nekem Kitiarát. Újra vele akarom szelni az eget, vele akarok új utakra, új világokba szállni. Mi ketten majd sorra hódítjuk meg a világokat, és senki sem állíthat meg akkor minket.

Ő azt ígérte, hogy megteszi ezt nekem. Azt mondta, hogy egy síkon, amelyet Szürkületnek neveznek, megtalálom majd Kitiara lelkét. Megtaláltam a Szürkületet. Oda is mentem, legalábbis ezt gondoltam.

Skie újból felmordult, lassan, nehézkesen.

– A többit már hallottad. Minát, a Sötétség Királynőjének legújabb játékszerét, amint elmondja, hogyan csapott be engem újból Takhisis.

– De mások mégis láttak útra kelni…

– A többiek csak azt látták, amit ő akart, hogy lássanak. Éppen úgy, ahogyan ez a káoszháború végén történt.

Skie elhallgatott, magában merengett tovább gyötrelmein, és a hazugságokon, amelyeket elszenvedett. Tükör hallgatta a kéksárkány nehézkes, hörgő légzését. Skie még élhet néhány napig, de az is lehet, hogy már csak órái vannak hátra. Tükör ezt nem tudhatta. Nem tudta, Skie hol és hogyan is sebesült meg, a kéksárkány pedig nem beszélt neki erről. Tükör azon töprengett, hogyan lehetséges, hogy a halálos sebet nem is annyira a testén, mint inkább a lelkén, vagy a szívében ejtették.

Tükör tovább akarta folytatni a beszélgetést, ezért újra megszólalt, hogy másfelé terelje Skie sötét gondolatait.

– Takhisisnek tehát szembe kellett néznie egy újabb fenyegetéssel – az óriássárkányokkal.

– Igen, az óriássárkányok – mordult Skie. – Ők valóban nagy gondot okoztak neki. Takhisis azt remélte, addig marakodnak majd, míg egymást ölik meg, de azok végül egyezséget kötöttek. Kihirdették a békét. Az emberekben pedig újból felébredt a remény. Takhisis attól félt, hogy idővel majd a sárkányokat kezdik el istenként imádni, ahogyan ezt valóban meg is tették néhányan, és akkor ő hívek és hatalom nélkül marad. A Sötétség Királynője azonban még nem volt elég erős ahhoz, hogy maga szálljon szembe velük. Találnia kellett valami módot arra, hogy gyorsabban visszanyerje korábbi hatalmát. Már régen felismerte, és tehetetlen dühvel szemlélte azt a hatalmas erőt, amely a halottak lelkével együtt távozik a világból. Végül felfedezte, miként láncolhatja a világhoz a holtakat, és így arra is fel tudta őket használni, hogy azok magukba szívják a vadmágiát, és neki adják. Amikor pedig úgy érezte, már eléggé megerősödött, visszatért – a vihar éjszakáján.

– Igen – mondta halkan Tükör. – Hallottam a hangját. Hívott engem, hogy csatlakozzak a seregéhez, hogy szolgáljam és imádjam őt, mint az egyetlen istent. Talán így is tettem volna, de valami végül megállított. A szívem felismerte azt a hangot, még ha az elmém nem is. Ő pedig megbüntetett ezért. Én… – elhallgatott. Skie mocorogni kezdett, mintha fel akarná emelni hatalmas fejét a barlang kövéről.

– Mi az? Mire készülsz?

– Jobb, ha most elrejtőzöl – mondta Skie, és minden erejét összeszedve megpróbált lábra állni. – Malys közeledik.

– Malys! – ismételte döbbenten Tükör.

– Megtudta, hogy haldoklom. Azok a gyáva férgek, akik engem szolgáltak, nyilván azonnal hozzá siettek a jó hírrel, hogy a talpához dörgölőzzenek. Az a keselyű pedig most eljön a totememért. Nem szabad hagynom! Takhisis maga akarja felhasználni azokat a koponyahalmokat. Malys maga játszik a saját legádázabb ellenségének a kezére, és közben semmit sem tud róla az az ostoba barom. Hadd jöjjön csak a vörös szörnyeteg. Utolsó leheletemig fogok harcolni vele…

Skie talán csak áltatta magát, de a kéksárkány tanácsa mindenesetre bölcsnek bizonyult. Ha nem lett volna vak, Tükör akkor is igyekezett volna elkerülni a harcot a hatalmas vörös sárkánnyal, bármennyire gyűlölte és megvetette is. Már éppen elég sárkányt látott, akiket megragadtak, és szétroppantottak azok a hatalmas állkapcsok, vagy szétégetett az óriás vörös torkából előtörő pokoli tűzcsóva. Puszta erővel lehetetlenség volt szembeszállni ezzel az idegen világban született szörnyeteggel. Krynn valaha élt leghatalmasabb, legerősebb sárkánya sem lett volna komoly ellenfele Malystryxnek.

Hiszen még egy isten sem mert szembeszállni vele.

Tükör újra emberalakot öltött magára. Törékenynek és sebezhetőnek érezte magát puha bőrében, a csontokat túlontúl vékonynak, az izmokat szánalmasan gyengének érezte a bőre alatt. Mégis, vak emberként könnyebben elboldogult ezen a világon. Tükör elkezdte megkerülni Skie hatalmas testét. Úgy tervezte, hogy visszahátrál a barlangba, még mélyebbre annak a labirintusnak a földmélyi járataiba, amely Skie egyik búvóhelye volt. Tükör elindult, lassan tapogatva ki az útját a barlangban, amikor hirtelen keze valami hűvöset, csupaszt, és borzalmasat tapintott. Karjában összerándultak az izmok. Azonnal tudta, hogy mihez ért hozzá – Skie toteméhez. Megrázkódott, és elrántotta a kezét, sietve továbbindult, még majdnem orra is esett a nagy igyekezetben. A falhoz lépett, hogy megtámaszkodjon, igyekezett megnyugodni, s úgy folytatta lassan tovább az útját a fal mentén.

– Várj! – dördült mögötte Skie hangja a sötét barlangból. – Szívességet tettél nekem, ezüstsárkány. Megakadályoztad, hogy az ő mocskos kezétől haljak meg. Neked köszönhetem, hogy úgy halhatok meg, ahogyan én akarok, minden maradék büszkeségemmel, harcban. Ezért cserébe elárulok neked valamit. A fajtád után kutatsz, igaz? A többi ezüst- és aranysárkány után. Eddig sehol sem találtad őket, nem igaz?

Tükör nem szívesen vallotta be az igazat, még egy haldokló kéksárkánynak sem. Nem válaszolt, tovább lépkedett befelé az egyik barlangjáratba, kezével tapintva ki maga előtt az utat.

– Nem menekültek el gyáván és rettegve – folytatta Skie. – Ők is meghallották Takhisis hívását a vihar éjjelén. Néhányan közülük felismerték, és azonnal megértették, hogy mit jelent. Elhagyták ezt a világot, hogy megkeressék az isteneket.

Tükör megtorpant, és Skie hangjának irányába fordította világtalan arcát. Odakintről meghallotta azt, amit Skie már egy ideje hallott – óriási szárnyak csapkodását.

– Csapdába csalták őket – mondta Skie. – Elmentek, de többé nem térhetnek vissza. Takhisis rabjai, ahogyan a halottak lelkei is.

– Hogyan szabadíthatom ki őket? – kérdezte Tükör.

– Én elmondtam neked mindent, amit csak tudok, ezüstsárkány – felelte Skie. – Nem tartozom neked többé semmivel. Jobban teszed, ha igyekszel minél távolabbra kerülni innen.

Tükör, amilyen gyorsan csak tudott, besietett a járatba. Fogalma sem volt arról, hogy merrefelé tart, de úgy sejtette, hogy lefelé, a hegy gyomrába. Jobb kezét végig a falon tartotta, és sohasem engedte el. Remélte, hogy így előbb vagy utóbb kitalál a barlangból, még ha a hegy másik oldalán is. Amikor hirtelen meghallotta Malys hangját, amely magas volt, és sivító – szokatlan és furcsa hang, egy ilyen óriási lénytől –, Tükör megtorpant. Kezével még mindig a falnak támaszkodott, közben leereszkedett a barlang aljára, és fáradtan nekidőlt a nedves sziklának. Még a légzését is igyekezett halkabbra venni, mert attól félt, hogy a vörös meghallhatja őt, és a nyomába ered idelent. Tükör meglapult hát, és nehéz szívvel várta, mit hoz számára a jövő.