113

Jack kinyitotta a Tudósok Kertjének nehéz, vasalt kapuját, kilépett rajta, majd becsukta maga mögött. Egy nagy, barna bőröndöt cipelt, amitől úgy festett, mint egy idegen, aki szálláshelyet keres. Fognia kellett volna egy taxit. De úgy érezte, muszáj gyalogolnia, körbejárnia a környéket egy kicsit, hogy úgy érezze, kötődik ide.

Vörös és sárga dáliák szegélyezték a murvás gyalogút két oldalát. A lenyugvó napot narancsszínű felhők függönyözték el. A levegő csípős volt, de Jack mégis izzadt. A bőrönd kellemetlenül nehézzé vált.

Alig hallható szárnysuhogással egy magányos hattyú repült el odafent, hogy alvóhelyet találjon magának az éjszakára.

Vajon ez a világ, benne Mirandával, Clare utolsó, mérgezett ajándéka lenne? Lehet, hogy minden elölről fog kezdődni. Sorel. Miranda – akinek a leghőbb vágya az lesz, hogy meglátogassa azt a házat a Telegraph Hillen, ahol a nővére meghalt.

Senki sem járt errefelé. Jack odasétált a vízhez, és két kézzel meglendítette a bőröndöt.

A bőrönd elrepült. Nem repült messze – de azért elég messze.

Oda esett, ahol Orlando gondolája lebegett egy eonnyi idővel ezelőtt.

A bőrönd egy darabig a felszínen lebegett, de aztán fokozatosan megtelt vízzel, és alámerült.

Jack könnyű futásnak eredt.

Hazafelé tartott.

A családjához.