34

Az öreg, ütött-kopott Buick már vagy harmadszor lendült át a másik sávba, majd vissza a sajátjába. A vászontető valaha fényes, világoskék színe mostanra már szinte matt szürkévé fakult az állandóan tűző sivatagi nap alatt. A sofőr nem tudta elhatározni magát, hogy megelőzze a Toyotát? Vagy a szemébe tűzött a nap, és ezért rosszul látott?

Vagy részeg volt? Ketten ültek a vászontetejű kocsiban. Mindketten tükröződő napszemüveget és cowboykalapot viseltek. Az utas valami sörösdoboz méretű tárgyat tartott a szájához, de létezik valahol is fekete sörösdoboz?

Az út mindkét oldalán szikrázó homokot lehetett csak látni a hőtől remegő levegőn át. A forróság szinte megrepesztette az üveget. A kietlen homoktengerben itt-ott száraz kórók és kaktuszok tengődtek. Az égbolt egyetlen, szikrázó kupolaként terült a táj fölé, amely az egyik horizonton felsejlő kopár hegylánc és a másik horizonton remegő, másik aszott hegylánc között feszült. Az autópálya szürke csíkja monoton egyenességgel hasította a tájat. Az út szélén itt-ott fekete gumicsíkok látszottak, amelyeket talán évekkel ezelőtt hagytak itt az erre járó járművek kerekei. Mintha halott, fekete kígyók lettek volna.

Tíz mérföldnyivel korábban. Jack és Clare egy út menti fogadó mellett haladtak el, amely a semmi közepén tengődött. Grub-Steak volt a neve. A kopott épület két oldalán, az út két iránya felé fordulva egy-egy óriási, kifakult emberalak tett úgy, mintha hívogatná a vendégeket. Az emberalakok hatalmas serpenyőt tartottak az egyik kezükben, a serpenyőben két-két neonfénnyel keretezett, sárga-fehér műanyag tojással. Éjszaka a két tojás valószínűleg felváltva világított, azt az érzést keltve, mintha egy tojás ugrálna ide-oda a serpenyőben, óriási vasúti átjáró jelzőfénye gyanánt, hátha ezt látván az arra járó autók lassítanak és megállnak. A Buick a Grub-Steak mögül bukkant elő.

A hosszú, vászontetejű kabrió most lemaradt, aztán felgyorsított, és utolérte a Toyotát, sőt, még közelebb jött.

– Nekünk fog ütközni! – kiáltotta Clare. Az ölében tartott jegyzettömb leesett a padlóra.

Jack gázt adott, hogy eltávolodjon egy kicsit a kabriótól. Az kivárta a maga idejét.

Egy hosszú, fehér lakóautó közeledett, hatalmas, akár egy vasúti vagon, a tetején vaskos légkondicionálókkal. Elhaladt mellettük, mögötte egy kombival, amely mögé egy tűrhetőbb méretű utánfutót kapcsoltak.

Hátulról egy kamion közelített meglehetősen gyorsan. Hatalmas kerekek, gallytörő rács, a kabin mögött konténer. A kabintetőn reflektorok sora. A rádió hosszú antennája előre-hátra lengett, mintha csak élő csápja lenne ennek a hatalmas fémszömyetegnek.

A kamion mögött egy motorcsapat száguldott – nem chopperek voltak, hanem sokkal karcsúbb, durva terepre tervezett járgányok. Sivatagi terepmotorok. Hiénák voltak ezek a nagy Harley-k és Hondák oroszlánjaihoz és párducaihoz képest.

A Buick ismét átlendült a másik sávba. Ám ezúttal gázt adott, és a Toyota mellé húzódott. Jack lassított egy kicsit, a Buick szintúgy. A hosszú autó közelebb húzódott, és nekitámasztotta oldalát Jackék kocsijának.

A hűvös, zárt utastérben Clare felsikított, amint a fém a fémnek csapódott Jack oldalán.

A Buick oldalt lendülve eltávolodott egy kicsit. A nyurga utas valóban nem sörösdobozt tartott a kezében, hanem egy fekete, tömzsi antennájú adóvevőt. Aztán letette valahová a rádiót. A szeplős bőrű sofőr vigyorgott, és megnyalta a száját. A cowboykalap alól vörös haj kandikált ki. Az utas most felemelt valami csillogó, fémes tárgyat...

– Jack, pisztoly van nála...!

A Toyota kézi sebességváltós modell volt, Jack nem akart automatát. Még soha életében nem vezetett automata kocsit, sem ő, sem Clare. Mivel a kocsi balkormányos volt, kicsit szokatlannak érezte, hogy jobb kézzel kell sebességet váltani.

– Mi a franc...!

Jack harmadikba, majd másodikba kapcsolt. Beletaposott a gázba, a fordulatszámmérő a négyezer felől az ötezer felé kúszott. Már kilencvennél járt a sebességmérő. Jack gyorsan újra hármasba kapcsolt.

A sivatagi terepmotorok közben megelőzték a kamiont. A fekete sisakos motorosok rovaroknak tűntek, amelyek arca egyetlen, nagy, csillogó fekete szemből állt. A Buick előrelendült, hogy leszorítsa az útról a Toyotát.

Egy mellékút nyílt az autópályáról. Földút, mindkét oldalán jókora sziklákkal.

Jack gondolkodás nélkül oldalra rántotta a kormányt.

A Toyota megremegett, és pattogva elindult a földúton, amelyet messze nem ilyen nagy sebességre terveztek. Jack beletaposott a fékbe, amelynek hatására a kocsi kis híján kifarolt.

Hatalmas porfelhő csapott fel az autó mögött. Mintha maga a Toyota füstölt volna vadul. A sebességük csökkent, ötven, negyven.

Egy kanyar bukkant fel. Mindkét oldalon göcsörtös kaktuszok és drótra emlékeztető, száraz növények keretezték az utat.

Jack csúszó kerekekkel fordult be. Valószínűleg a szerencsének köszönhetően, de gyorsan visszanyerte az uralmát a kocsi fölött. Újabb kanyar közelített. Az országút monotóniája után szokatlanok voltak a kavicsok az úton.

A következő kanyar után egy félmérföldes egyenes szakasz következett egy kiszáradt patakmeder mentén. Az út elkerülte a patakágy alsóbb részeit, ahol a hirtelen viharok után hömpölyögve szokott tódulni a piszkos esővíz.

Jack a tükörből észrevette, hogy az egyik hiénamotor éppen nagy port felverve beveszi ugyanazt a kanyart, pár száz méterrel hátrébb. A rovarmotoros orrát és száját vörös kendő takarta. Egy második motoros is felbukkant mögötte, majd még három másik. Az irányváltást követően a por az út felől fújt. Néhány pillanat múlva feltűnt a kamion is.

– Követnek miket! Ezek mind együtt vannak...!

A kabrió elvétette a kanyart. Talán még most is azzal van elfoglalva, hogy visszatérjen az útra.

– Autóeltérítők? – kiáltotta Clare. Előbb Miranda, aztán... most ő is autós bűntény áldozata lesz? – Hová megy ez az út?

Előrántotta a térképet a kesztyűtartóból. Olyan gyorsan akarta kinyitni, hogy sietségében eltépte. A térdére szorította a két térképfelet. Hol találja meg ezt a homokos-kavicsos utat?