65

Clare mennydörgésre ébredt. A cellája rácsos ablakán kinézve sötétlila égdarabot látott, néhány csillagot és tolakodó, sötét felhőket. Fogsága második hajnala következett. Villám hasított az égbe.

Ez a korai felkelés nem tűnt tisztességesnek.

 

Előző nap, a gyümölcsös reggeli után Foltosarcú Beth egy farmert, egy pólót és egy selyem hálóruhát hozott Clare-nek. A pólóra nagy betűkkel a hely mottóját nyomtatták rá: SOUL.

Betht egy másik fiatal lány kísérte, ő pontosan ugyanolyan pólót és farmert viselt, mint amit Clare kapott. Hogy bemutassa, hogyan kell itt öltözni. Ezt a másik lányt Kathnek hívták. A jellegtelen arcú lány magas volt és sovány, szögletes. A póló kemény melleket takart. Kath egy vászonzsákot is hozott magával.

– Bevezettek a kommunátokba ma reggel? – kérdezte Clare.

Beth megcsóválta az ujját.

– Nem, miután megpróbáltad becsapni Gabe-et. Mindazonáltal ő szívesen fogadja a kihívásokat, te pedig egy kihívás vagy.

Soul sokkal megközelíthetőbbnek tűnt akkor, amikor a süteményeket hozta, mielőtt Jersey elhívta volna.

– Az a konténer nem volt igazi, ugye? – kérdezte Clare Bethtől. Mintha egy ilyen kérdés értelmes választ szült volna. Olyan volt ez, mintha egy vallási fanatikustól azt kérdezte volna, hogy vajon a Torinói Lepel valódi-e vagy csak hamisítvány.

– Ami igazi – felelte Beth –, az Gabe maga. Bármilyen módszer, amit ő használ, az igazi.

– Olyan kevés lélek van a világban! – kiáltott fel Kath, a szemében fanatikus fény csillogott. Úgy tűnt, már a guruja puszta gondolatától is fellelkesül. – Mi vagyunk a halhatatlanok. Odakint – az ablak felé intett– a zombik földje van. Igazán oda kellene adnod magad Gabe-nek, amilyen hamar csak lehet... és akkor megtudod ugyanúgy, ahogy én ismegtudtam.

– Mi voltál, mielőtt ide jöttél? – kérdezte Clare.

– Senki – felelte Kath. – Egy nagy semmi. A semmi üresség megrémített, mert a rokonaim meghaltak, én pedig egyedül maradtam. Gabe lelket adott nekem. És azt akarja, hogy ma ne légy egyedül, miközbenneki fontos dolga van.

Katht rendelték tehát társául, a Soul team képviselőjéül. Hogy itt maradva fokozatosan lenyesegesse Clare függetlenségét, hogy mutassa a példát, nyomassa a lelkes propagandát Soul látnoki zsenijéről, sőt, talán a fizikai teljesítményéről is...

A kilátás ijesztő volt.

Először egymagában beszíjazzák egy konténerbe, most pedig összezárják egy Soul-szentfazékkal, talán órákra. Valamiféle őrültek tanórája lesz ez, és Clare lesz a diák. Az agymosás második fázisa.

Mi volt abban a vászonzsákban? Egy takaró talán, természetesen aSOUL felirattal a közepén?

Kath sokfogú vigyorral benyúlt a zsákba, és előhúzott egy Scrabbledobozt.

– Játsszunk! Leülünk egymással szemben a padlóra és...

– Scrabble?

– Talán ismered?

Clare tompán bólintott.

 

Egészen ebédig játszottak, amikor egy alacsony, tömzsi nő két tál sóletet hozott nekik. Az idétlen játék legalább lefoglalta annyira Clare-t, hogy ne Soul nevére gondoljon egész délelőtt. Clare megpróbálta eltárolni a felismerését az agya egy megfelelő zugába, biztonságos távolságra az értelmetlen szójátékoktól és a játszótársa lelkesítő megjegyzéseitől.

Az ebéd után még több játék és még több propaganda következett.

Clare időnként felállt és körbesétált a szobában, tüntetőleg nem nézve oda, hogy Kath milyen betűket rakott fel a zöld műanyag táblára. Kinézett a rácsos ablakon a kinti, napfénytől ragyogó pusztaságba. Kezdett elfáradni. Soul nyilván megpróbálja megpuhítani egy kicsit, hogy aztán a vele való találkozás különleges és vonzó legyen. Az órák számolatlanul másztak előre, és mintha azt az üzenetet közvetítették volna, hogy Jacknek végül mégsem sikerült semmit sem intéznie.

Ó, Istenem, ha egyáltalán élt még! Ha meghalna, nem lenne idő megosztani vele Clare felismerését. Ha szegény Jack meghalna, akkor ő is örökre halott lenne, akárcsak Miranda.

Vajon hogyan üdvözölné Carl Newman Clare bejelentését, mi szerint kvantumszámítógépek halhatatlanná tehetik az embereket azáltal, hogy más, elhagyott világegyetemekben tárolják az elméjüket?

Még elképzelni is lehetetlen volt, hogy Clare megbízzon benne! Vagy éppen Keyselring professzorban vagy az egyetemi dékánjában. Nem véletlen, hogy a Soulhoz hasonló emberek szektákat alapítottak.

Ezért volt annyira fontos, hogy Jack épségben megmaradjon. Jack volt Clare szektája; a sajátja.

Szerette Jacket? Igen is, meg nem is. Mindkettőt egyszerre!

Így telt el az egész nap. Jack valószínűleg azon aggódott, hogy Clare-t rituálisan megerőszakolják. A gyakorlatban Clare egy teljes napon át tartó Scrabble játéknak volt kitéve, amelyet Kath hablatyolásai szőttek át.

A kora esti étel bab volt és hamburger. Aztán Kath összecsomagolta a Scrabble-t, és távozott. A cellában nem volt olvasnivaló. Soul bolond lett volna, ha a tanításait papírra vetné és sokszorosíttatná. Azok a megvilágosodások csak személyes úton – szemtől szembe, testből testbe – terjedhettek.

Bárcsak eljönne Soul, hogy megtörje a monotóniát! Hogy megvillantson legalább egy kicsit abból, hogy mi történik. De nem, inkább ne jöjjön!

Clare eljátszott a gondolattal, hogy egyfajta morzejeladás gyanánt felle kapcsolgatja a cellájában a villanyt. S.O.S: rövid-rövid-rövid, hosszú- hosszú-hosszú, rövid-rövid-rövid. Ha valaki éppen erre néz egy távcsővel, akkor este a sivatagban mérföldekről is látná a jelet.

De motoszkálást hallott a folyosóról, és a villany elaludt a szobájában.

Csak annyit tehetett, hogy elfekszik a kempingágyon és csöndesen meditál az üres univerzumokról, amelyek csak arra várnak, hogy emberi gondolatokkal töltsék fel őket.

Vajon milyen alakot ölt a halál utáni élet? Valamiféle virtuális valóságét, amely hasonló a leélt élethez? Vagy a leélt élet egyfajta permutációját? Amelyben minden lehetséges kimenet nyitva áll, és csak elképzelni kell őket s máris megtörténnek? Egyfajta végtelen csináld magad kalandjáték? Más elmék által felhalmozott emlékekkel egybeolvasztva?

Ezt akár Virtualitásnak is hívhatnánk – Soul legalábbis így nevezte. Az ő elképzelése az volt, hogy homályos és bizarr szexuális rítusokon át kell elérni ezt az állapotot, mint például Kundalini Kígyójának felébresztése és más, hasonló baromságok.

Ha az ember egyszer bekerült egy ilyen szektába, akkor a szekta belső logikája elnyomta a saját gondolatait. A halhatatlanság mézesmadzagja. A zombikkal teli kinti világ ösztökéje. A szabad szex kábítószere.

És mégis, ha Soul nem zárta volna be abba a konténerbe, sosem ismerte volna fel az üres univerzumok létét.

Vajon ezen a szellemuniverzumok mélyéről a kvantumkoherencia utján kommunikálnának a halottak az élőkkel? A holtak meglátogathatják az élőket az álmaikban és egyfajta félig skizofrén látomásokban?

Bárcsak legalább egy zuhany lett volna a cellában!

 

Nem meglepő, hogy Clare hamar felébredt, mennydörgés ide vagy oda. Épp elég ideje volt aludni. Az mégis valahogy fokozottan tisztességtelennek tűnt, hogy ismét egy ugyanolyan unalmas nap vár rá, mint az előző.

Az égbolt egyszerre volt lila és bordó. Hamarosan szétárad a hajnali fény a világban. Újabb villámlások hasították át a sötétet. Mennydörgés mormogott.

De aztán más zajokat is lehetett hallani. Gépek zaját. Motorzúgást.

A kinti világban hatalmas villanások történtek, robbanások villanásai. Mintha a közvetlen közelben tűzijátékot rendeztek volna be. Az egész cella megremegett. A mennyezetről por hullott.

A Lélek Menedék belsejéből fegyverropogás hallatszott. Megszólaltaka szirénák.

Clare vékony selyemhálóingében odatámolygott a szekrényhez. Visszarohanjon most a nadrágjáért az ágyhoz? A kinti tűzijáték hihetetlenül megerősödött. Robbanás követett robbanást, villanás villanást. Clare megborzongott, amikor porfelhő csapott be a rácsos ablakon. A Lélek Menedék egy részét felrobbanthatták. Az apja még átélte London bombázását a második világháborúban, az lehetett ilyen.

Őérte lett volna ez az egész? Lehetséges lenne?

Mit tegyen most? Tépje le a lepedőt az ágyról, kapaszkodjon fel az ablakba és lógassa ki a fehér lepedőt, hogy megmutassa, hol tartózkodik?

Egy újabb robbanás rázta meg a tetőt. Újabb adag por szóródott le a plafonról.

Az ajtó kinyílt.

Soul. Tekintete vadul szikrázott. Farmert viselt és hamarjában magára rántott kockás inget és csizmát. A csípőjén egy pisztoly lógott. Berontott és a karjánál fogva megragadta Clare-t.

– A zombik mindannyiunkat meg fognak ölni...!

Clare belekapaszkodott a mosdókagylóba. Soul elrángatta onnan és magával rángatta a folyosóra. Clare mezítláb volt. Oda kellett figyelnie Soul csizmájára. Ha véletelenül a lábára lépne, biztosan eltörné egy vagy két lábujját és az rettentően fájdalmas tud lenni. Soul végiglökdöste Clare-t a folyosón. Egy fiatal, fekete hajú lány rohant el mellettük. Pizsamát és hálópapucsot viselt, de a kezében egy automata géppisztolyt szorongatott.

– Az utolsó szál emberig védelmezzétek a Menedéket, Rachel! – bömbölte Soul. – A Virtualitás vár ránk a mai napon...!

– Gabe, Gabe! – rikoltotta vissza neki Rachel, majd továbbrohant. A kiáltásából magabiztosság, sőt már-már öröm áradt.

A Lélek Menedék főbejárata romokban állt. Mindenfelé szektások guggoltak, és kifelé tüzeltek a porfelhőn és a füstön át. 

Gabe félig kísérte, félig vonszolta Clare-t. Lementek az Igazság Szoba felé vezető kőlépcsőn.

Jersey szorosan a nyomukban maradt, kezében egy kompakt géppisztolyt tartott. A teremben a sovány férfi, Billy, félrerántotta a vörös bársonyfüggönyt, amely egy ajtót fedett fel.

Jersey becsapta a lépcső felé vezető ajtót és le is reteszelte fent és lent. A robbanások zaja fojtottan bár, de így is behallatszott odakintről. A Schrödinger-doboz sötéten, üresen ásítozva magasodott a fal mellett. A középen lyukas asztal! A pajzsra erősített emberi fej, valódi vagy makett... A terem biztosan kínzókamrának fog tűnni, ha majd a zombik bejutnak ide.

Billy kinyitotta a vasajtót. Mögötte egy alagút sötétje tárult fel. Odabent fáklyák, hátizsákok és még néhány másik géppisztoly pihent műanyag zsákokba csomagolva. Billy feltépte a zsákokat.

Clare lába megrogyott. Megpróbált úgy csinálni, mint akinek nehezére esik a járás. Hálóruhája felgyűrődött. Soul marka fájdalmasan szorított. A férfi előrelökte őt.

A meggyújtott fáklya fénye egy gerendákkal végig feldúcolt, durván kifaragott alagutat világított meg. A régi bánya egy járatát! A fény határvonalán azonnali sötétség remegett. Jersey berántotta maga után a vasajtót. Retesz csattant. Billy és Jersey felkapták, amit tudtak, a fáklya vadul imbolygott Billy kezében. Soul nem tudott semmit sem vinni, teljes erejére szükség volt Clare kordában tartásához. Clare halkan felvinnyogott. Vigyázni azokra a csizmákra!

– Járj rendesen!Járj!

A fáklya fénye émelyítően imbolygott. Az alagút talaja sziklakemény volt, a levegő halott, poros és hideg. Clare ösztönösen tüsszentett egyet.

Az alagút hamarosan kétfelé ágazott. A fáklya fényében jól látszott, hogy az egyik ág talaja sima sziklára váltott. A másik ág talaját kődarabok és repeszek borították, akár egy hulladékokból ragasztott szőnyeg.

Erre mentek tovább. Clare meztelen talpát éles kődarabok nyomták, hasították. Még néhány lépés és több sebből fog vérezni a lába. Felkiáltott.

– Ezen nem bírok végigmenni...!

És ez kivételesen igaz is volt. Soul nem teketóriázott, a karjával a melle alá nyúlt és megrántotta. Mit akart, térdre kényszeríteni Clare-t?

– Nem tudok ezen járni! Nem tudok! – sikoltozta Clare. Soul felemelte, hogy tűzoltófogással a vállára vesse. Clare lába elemelkedett a földről. Soul megcsúszott. Mindketten elestek. Együtt. Clare testébe ezernyi kő akart benyomulni, mint megannyi éles könyök. Soul lihegett, mint egy boxerkutya. Clare hálóinge mostanra már vagy tucatnyi helyen elhasadt.

– A francba már, Gabe, hagyd a lányt! A plafon nemsokára túl alacsony lesz ehhez...!

Valamivel előrébb Billy káromkodott, és vadul integetett a fáklyával.

Aztán a levegő hirtelen megtelt csapkodó szárnyakkal, éles visításokkal, kaotikus csapkodással és kuszasággal. Keserű nedvességszag csapta meg Clare arcát, karját, vállát. Felsikoltott.

– A kurva életbe! – káromkodott Billy.

Denevérek voltak. Felriasztott, menekülő denevérek. Egy egész csapat.

– Régebben nem volt ennyi belőlük...!

Vajon hány alagút haladt még a hegy gyomrában? Leágazások és zsákutcák, szellőzőkürtők. Miközben Clare a lábába nyomódott kövekkel küzdött, eszébe villant, hogy a szektások a másik alagút talaját azért söpörték tisztára, hogy félrevezessék az üldözőket. Ez a nehezebben járható alagút volt az igazi menekülőjárat. Ahol mellesleg megtelepedett egy csapat denevér is.

Vajon mi várt rájuk az alagút végén, és milyen messze volt az? Talán egy aljnövényzettel vagy bokrokkal benőtt szájú barlang, benne dzsippel vagy homokjárókkal?

Denevérek, denevérek...

– Siess már, Gabe! Az ég szerelmére, igyekezz! Nem bírod magaddal hozni. Hagyd itt a lányt!

Ez igaz volt.

– Megtalállak! – üvöltötte Soul Clare arcába, majd mindent elborított a sötétség. Billy előreiramodott. Jersey is utánaindult.

– Megtalállak, Clare.

Aztán Soul is eltűnt.

 

Teljes volt a sötétség. A fénynek egy apró morzsája nem sok, annyi sem jutott el ide. A semmi üressége szinte érezhető fizikai erővel nehezedett Clare-re. Egy denevér suhant el mellette sikoltva a teljes sötétben.

Clare akár egy koporsóban is feküdhetett volna. A vágásai és zúzódásai élénken sajogtak. Mintha élve temették volna el.

De ez a semmi más volt, mint amit a konténerben érzett. Ezt az ürességet megértette. Ez csak a fény hiánya volt, nem magának a fény elvi létezésének, sőt ezen állapot megértésére irányuló képességnek is a hiánya. Ez olyan sötétség volt, amelyen át lehetett jutni.

A reszketése kezdett szabályozhatatlanná válni. Ilyen reszketéssel lehet, hogy nem lesz képes kitapogatni a visszafelé vezető utat. Ha elájul, talán soha nem fogják megtalálni.

Ez a sokk műve volt – plusz az alagút hűvöséé –, de a sokk leküzdhető.

Clare összeszorította a fogát, tenyerét a köves földre támasztotta, és felállt. Valami éles fájdalom hasított a térdébe.

És most oldalvást lépegetni, amíg el nem éri a falat.

Kitartotta jobb kezét, és csoszogni kezdett.

Fát tapintott. Durva, szálkás fát.

Az egyik dúcgerenda.

Valamivel odébb megérezte a sziklát.

Most teljesen felegyenesedhetett és nekitámaszkodhatott a sziklafalnak.

Elindult a fal mentén, a lábával minden lépést alaposan kitapogatott, mielőtt a testsúlyát áthelyezte volna.

Egy tompa dörrenés visszhangzott.

Clare élénken elképzelte, hogy a rossz irányba tart és Jersey és Billy berobbantották maguk mögött az alagutat, hogy elvágják az üldözőkútját.

Tompa kiáltások hallatszottak.

Az Igazság Szoba lépcső felé vezető ajtaját nyilván berobbantották.

Clare tovább araszolt előre, miközben egész testében remegett.

A talaj simára váltott.

Elöl halványszürke fénynégyszöget pillantott meg. Ha odabámult, elmosódtak a körvonalai. Fény szivárgott a vasajtó oldalainál.

Egy közelebbi kiáltás:

– Robbantsátok be...

Istenem, ezek a vasajtót is be akarják robbantani.

– Itt vagyok! – sikította. – Az alagútban vagyok! Hallanak engem...?

A tőle telhető legnagyobb sebességgel hátrálni kezdett.

– Hallanak engem? Az alagútban vagyok a vasajtó mögött...!