111

A régi, rozsdás zárat egyetlen lövés szétrobbantotta. Egy csizmás láb belökte a vasajtót. Fény szüremlett ki az ajtón túli teremből. Egy vörös függöny takarta el a belátást, és le is fogta egy kicsit a kicsapódó ajtót. Az első fegyveres átrontott a függönyön, kezében egy M-16-os. Rögtön utána nyomult a második fegyveres, aztán a harmadik. 

– Senki ne mozduljon! Senki ne mozduljon!

Semmi golyózápor. Sőt, egyetlen lövés sem dörrent.

Kramer is benyomult a pincecsarnokba, utána a hátsó két katona, az egyik balra, a másik jobbra ugrott. A függönyt félrerántották. A rohamcsapat utolsó tagja küzdött meg vele. Az ajtót szélesre tárták. Jack belátott a pincecsarnokba az alagútból.

Két felfegyverzett AFA harcos állt dermedten, kezükben géppisztoly remegett, amelyet kis híján lövésre emeltek, de aztán mégsem merték megkockáztatni a mozdulatot. Lehet, hogy a szobába bezsúfolt számítógépeket féltették a véletlen találattól. Vagy az is lehet, hogy a kinyomtatott anyagokat vizslató nők a tűzvonalban lettek volna. Vagy GabrielSoul, aki Clare fölé hajolt éppen. Clare pedig egy székbe kötözve ült. Egy mákosan őszes hajú férfi állt még a pincecsarnokban, olyan feszülten, mint aki mindjárt szétrobban. A tekintete az egyik nemzeti gárdistáról a másikra ugrált, próbálta felmérni a szituációt.

Clare csuklójáról kötelek lógtak, bár valaki már eloldozta őket. Soul az egyik kötelet éppen a kezében tartotta, mintha Clare valami marionettbábu lett volna, akinek a kezét a bábmester éppen felemelni készült, hogy üdvözölje az újonnan érkezetteket.

Micsoda feszültség halmozódott fel a teremben! Bármelyik pillanatban bármelyik oldalról szikra pattanhatott ki, amely a szűk falak között halálos tűzpárbajjá dagadhatott volna egyetlen szempillantás alatt.

Kramer emberei óvatosan mozogtak.

Jack belélegezte a ruhájára tapadt denevérürülék bűzét.

A mákos hajú férfi rámordult Soulra:

– Maga azt mondta, ennek az alagútnak nincs kijárata. Hazudott.

Jack elkapta Clare tekintetét.

– Stardome – mondta.

– Maradjon az alagútban, Fox! – parancsolta Kramer anélkül, hogy odanézett volna.

Clare Jackre nézett, és szájával formázta a „Stardome” szót. Felállni készült.

– Menjen az alagútba, hölgyem! – utasította Kramer.

Soul továbbra is a kezében tartotta Clare csuklókötelét.

Jack látta, hogy a Kva annyira közel van Clare-hez.

– Lassan tegyék a földre a fegyvereiket!

Senki nem mozdult. Egyelőre. 

– Százados – szólalt meg a mákos hajú férfi. – A szövetségi kormány nagy bajban van. Csapdába esett. Az elnök könyörögni fog nekünk. Bármilyen megállapodásba belemegy majd, bármilyen átkozott megállapodásba. Fejenként ötmillió dollárt kapnak és garantált biztonságot a szabad Idahóban. Ötmillió dollár, uraim! Fejenként. Erre szavamat adom. Mack Davis szavát.

– Tehát maga Davis – mondta Kramer. – Letartóztatom!

Az ATA őrszemek továbbra is kézben tartották a fegyverüket, makacsul és mozdulatlanul.

– Ha lövöldözés lesz idelent – folytatta Davis –, azt meg fogják hallani. Nem fognak tudni elmenekülni. Az alagútban halnak meg mind. Menekülés közben lövik majd hátba magukat.

Az eddigi egyetlen lövés hangját két ajtó fogta fel. Bármelyik pillanatban lejöhetett valaki a lépcsőn.

– Melyik a spéci számítógép? – kérdezte Kramer.

Clare kirántotta a kezét Soul szorításából:

– Ez itt...

– Mondtam, hogy menjen az alagútba!

– Hozom maguknak a számítógépet.

– Rendben – egyezett bele Kramer. – Gyerünk!

Davis a lányra nézett, aztán a Kvára, aztán az őt és a többieket sakkban tartó M-16-osokra. Mindjárt kipattan az első szikra?

– Ne lépjen be a tőzvonalba! – szólt Kramer Clare-nek. – Menjenkörbe a fal mellett!      

Kramer két embere odébb lépett.

– Mi ez itt a falon? – kérdezte az egyikük izgatottan. A mahagóni pajzsra erősített emberfejre gondolt...

Clare kihúzta a Kvát a konnektorból, behajtotta a képernyőjét és a billentyűzetét.

– Senki sem mozdul! Mindenki nyugton marad...

– Clare – búgta Soul bársonyos hangon. – Te nem akarod ezt. Túl nehéz ez a számodra. Annyira fáradt vagy. És ti, férfiak: miért kockáztatjátok az életetek, hogy hatalmon tartsátok a gazdagokat? Mit kaptok érte cserébe? Megadóztatnak és gúzsba kötnek olyan törvényekkel, amelyek megcsonkítják a szabadságotokat, az adótokból befolyó pénzt pedig beleöntik a társadalom szennyvízcsatornáiba.

– Fogja be! – mondta Kramer.

Néhány embere egymásra pillantott. Vajon elérte a célját a megvesztegetés?

Clare megemelte a gépet. Megpróbálta magasra emelni, de nem bírta. Elengedte, hagyta, hogy a fapadlóra csattanjon. Aztán felnyúlt a trófeáért, a nehéz mahagónipajzsra erősített emberfejért, és kirántotta a falból.

Magasra emelte, és felkészült, hogy lesújtson vele, darabokra törve a Kvát.

– Ne...!

Kramer felemelte a fegyverét. Jack előrevetette magát az ajtóból és elkapta Kramer karját.

Egy másik lövés dörrent. Vér fröccsent Clare hátából. Elejtette a trófeát, és a falnak tántorodott.

Egy M-16 lövés leterítette az AFA őrszemet, amelyik Clare-re lőtt.

Davis egy asztal mögé vetődött, és lenyúlt, hogy előhúzza pisztolyát az övén függő tartóból. Soul a földre hasalt, hogy magát védje. Kramer könyökét Jack gyomrába vágta, amire Jack kétrét görnyedt és hátratántorodott. A másik AFA őrszem is tüzet nyitott, de abban a pillanatban már neki is tántorodott a tölgyfa ajtónak, a mellkasa helyén véres massza tátongott. Kramer felkiáltott fájdalmában, mert a lövés a vállát érte. Elejtette az M-16-osát, és ép kezével megmarkolta a sebet. Davis célzásra emelte a pisztolyát.

– Ne mozdulj! – kiáltotta valaki.

– Ötmillió! – kiáltotta Davis.

Jack a padlón feküdt kétrét görnyedve és Kramer M-16-osa éppen az orra elé esett le a földre. Automatikusan magához rántotta a fegyvert. Clare lassan lecsúszott a fal mellett és közben oldalt fordult. Szájából véres buborék tört fel. A mellkasán a kimeneti seb körül minden vérben úszott. Tétova mozdulattal megpróbálta újra megfogni a trófeát.

Vajon a földre ejtés elég volt ahhoz, hogy megrepessze a folyékonynitrogén-tartályt, és a kiömlő nitrogén javíthatatlanul tönkretegye a Kva belsejét? Nem lehetett tudni.

– Én benne vagyok az ötmillióban – mondta valaki. – Ki tart velem?

– Ne hagyjátok magatokat becsapni! – mondta Kramer fájdalmas hangon. A lépcső felől kiáltozás hallatszott.

Clare tekintete még tiszta volt, jóllehet világosan látszott, hogy hamarosan meg fog halni.

Meghalni.

Nem lesz orvosi segítség. Semmilyen orvosi segítség nem érhetett ide időben.

Clare valahol mélyen még talált magában egy kis energiát. Tekintetét szinte belefúrta Jackbe. Keze reszketve kinyúlt a Kva felé. Erőlködve kinyögött két szót.

– Törd össze...!

Vér buggyant fel a száján. Fulladozni kezdett, megpróbált levegőhöz jutni.

Törd össze, és térítsd vissza a világot az egyetlen valóságba!

Aztán rettentő felismerés hasított belé. Tekintetébe kiült a rémület. És ez a tekintet azért esdekelt, hogy Jack várjon még egy kicsit. Megpróbált újra mondani valamit.

Szavak helyett csak gurgulázó hörgés hagyta el az ajkát. A karabélyra meredt, amit Jack a kezében tartott.

– Előbb engem...

Clare-t megölni előbb?

Aztán Jack hirtelen megértette.

Ha először a Kva pusztul el és csak utána Clare, akkor Clare személyisége szét fog oszlani a semmiben, legalábbis ő így hitte.

Clare a teljes megsemmisüléssel nézett volna szembe.

Az ajtón öklök dörömböltek. Az AFA őrszem holtteste miatt azonban nem lehetett kinyitni a nehéz tölgyfa ajtót. A halott egyik keze ékként beszorult az ajtó alá. Ha kintről nyomták az ajtót, azzal csak még jobban megszorult.

– Davis ezredes, mi folyik odabent...?

Soul felállt a földről. Felvette a Raszputyin pózt, és azok felé fordult, akik még M-16-ossal a kezükben álltak.

– Nem öltök meg engem...

Davis szilárdan tartotta a pisztolyát.

– Ötmillió dollár és menedék...

Kramer felnyögött:

– Lőjetek, a mindenségit neki!

Senki sem lőtt.

Clare nyilván úgy gondolta, hogy ha ő hal meg előbb, akkor a személyisége tovább él majd valamelyik párhuzamos szellemuniverzumban. Ezt gondolta, ugye?

Hiszen ebben hitt. Ebbe helyezte minden bizodalmát, halálosan megsebesülten. Ebbe és Jackbe.

Jackbe, hogy a férfi biztosítsa a számára a másikat, amiben hitt.

Jack megmarkolta az M-16-ost. Clare szemében felcsillant a remény. A kétségbeesett türelmetlenség. Jacknek még életében nem volt fegyver a kezében. Vajon kellett valamit csinálni vele lövés előtt?

A Kva burkolata megrepedt, de maga a gép még biztosan működött. Ha Jack az egész tárat a gépbe üríti, akkor a valószínűségek összeomlanak, és a világ újra ugyanaz lesz, mint ami eredetileg volt.

És Jack vajon hol lesz ebben a világban? Mi történne? Ha engedelmeskedik a reménykedő pillantásnak és lelövi Clare-t, vajon a lány az eredeti világban is meghalna szükségképpen?

A kérdés elviselhetetlen szenvedést okozott. Jacknek szinte fizikailag fájt az aggodalom gyötrelme.

Clare élete lassan elfolyt, csak a tekintete élt még, szavakat már képtelen volt megformálni.

Jack a fegyvert a lány felé fordította, és a tekintetében mérhetetlen megkönnyebbülést látott – nem a vágyat, hogy szűnjenek meg a fájdalmai, hanem valami mást, ami mindent magában foglalt, ami Clare volt. Az egész lényét. Ha kivár, azzal csak Clare-t kínozza.

De nem tudta lelőni a lányt. Becsapta Clare-t. Képtelen volt meghúzni a ravaszt.

Ahogy elfordította a fegyvert, Clare azonnal megértette a döntést. Tekintetébe kiült a keserű csalódás, az elárulása okán érzett vád.

Jack lenyomta a ravaszt, és a tárat a Kvába ürítette.