91

A Grant Avenue keskeny volt. A járdája is. Háromszintes épületek sorakoztak mindkét oldalon. A földszinteken boltok, az emeleteken lakások, néha egy-egy kis hotel. Barátságos, kicsit régimódi hangulat lengte be a környéket, hiszen a boltok többsége régiségüzlet, műtárgykereskedés, ruházati bolt vagy művészeti galéria volt.

És íme, a Holy Bagel Café.

Az ajtó fölött egy jókora, rézből készült, bagelt formázó cégér lógott, mint egy túlméretezett glória, amely kövér jókedvében minden alatta elhaladót kész volt megáldani. A cégér girbegurba volt egy kicsit. Lehet, hogy a járókelők éjszakánként kosárlabdázás céljára használták.

Odabent a levegőben kellemes kapucsínóillat lengett, egy kis süteményillattal keverve. A falakat és a mennyezetet olasz és orosz festmények, ikonok borították, amelyek glóriát viselő szenteket és angyalokat ábrázoltak.

A kiszolgálópultnál rövid sor állt. Egy futóruhát és futócipőt viselő nő éppen gyorsan távozni készült. Az ablak mellett felszabadult az egyik asztal, mert az ott ülő, Caesar-frizurás két fiatal fiú kéz a kézben távozott.

Néhány páros újságokat olvasott, amelyeket Jack maga is nagyon szeretett volna átfutni. Két kemény szabású, fekete kosztümös nő mélyen elmerült valami üzleti témájú beszélgetésben, az asztalon kinyitott aktatáskáik hevertek. Egy cigányruhát viselő öregasszony jókora tarot kártyalapokkal pasziánszt játszott magában.

A hangok összeolvadtak. Néhányan a válságról beszélgettek. Neutron bombákról. Hidrogénbombákról. Zsirinovszkijról. Eastwoodról.

A hozzájuk legközelebb eső asztalnál egy farmeres-pólós, szakállas férfi egy kaftánt viselő alakkal beszélgetett.

– Ha megkéred, megnézi a könyvedet, Phil. De az aranyhal mint hős, kicsit erős. Mármint ezeknek csak félpercnyi memóriájuk van! Máskülönben be is csavarodnának az akváriumban...

– De éppen ez a lényeg. Goldy odabent van, és kifelé néz, és folyamatosan újraértelmez mindent, amit lát, mint... 

Jack is, Clare is farkaséhes volt. Rendeltek három lazacos bagelt és két kapucsínót.

Clare felemelkedett, és megrúgta egy kicsit az asztalt. A kávé kilöttyent.

A kávéházba belépő fiatal nő szakasztott úgy festett, mint ő – leszámítva a halvány sebhelyet a szemöldökén. Fehérített farmert és egy sokszínű moherpulcsit viselt, a lábán edzőcipő. Barna válltáskája annyira hasonlított Clare-éhez, mintha egymáshoz választották volna ugyanabban az üzletben.

Clare sírt az örömtől, ahogy magához ölelte a húgát. Jack egy papír zsebkendővel felitatta a kilöttyent kapucsínó cseppeket.

Miranda eltartotta magától Clare-t, és végignézett rajta:

– Hé, mi a baj? Mi történt?

Gyors oldalpillantást vetett Jackre, mintha ő lett volna a felelős a nővére túlzott reakciójáért.

– Csak annyira jó látni téged. Annyira jó.

A vendégek és a személyzet a jelenetet figyelték.

– De hiszen tegnap is láttuk egymást, Clucky!

– Clucky! Nem is szólítottál így engem már...

– Tegnap óta?

– Clare – figyelmeztetett Jack halkan. Avatkozzon közbe?

– A hírek miatt aggódsz – kérdezte Miranda. Újabb oldalpillantás Jack felé, de ezúttal már sokkal pozitívabb.

– Clare, ülj le, kérlek! Miranda nyilván kér egy kávét...

Clare elmorzsolt néhány könnycseppet a szeme sarkában.

– Elnézést kérek...

Miranda a kávéját szürcsölgette.

– Tudom, hogy nagyon gázos, hogy Andrejevet visszahívták Washingtonból. A tőzsde teljesen megbolydult. Mindazonáltal nem lépünk túl a szakadék peremén. Az egész csak megablöff. Zsirinovszkij nem őrült meg teljesen. Ő is megablöffben gondolkodik, nem pedig megatonnákban.

– Jársz a Tenderloinban? – szakította félbe Clare hirtelen. 

– Nem szokásom, Clucky. Nem vagyok oda a százkilencven magas transzvesztitákért. Mi köze van ennek bármihez is?

Clare reménytelenül megrázta a fejét.

– Azt tervezted, hogy valami ilyesmit mutassak ma nektek? Nem gondoltam, hogy ezt értetted alternatív életformák alatt.

– Nem is – mondta Jack.

Úgy tűnt, Miranda zaklatott, vagy inkább bosszús egy kicsit. Nyilván az orosz hírek miatt – mégis mintha mindig is létezett volna valamilyen feszültség a pörgős Miranda és a tudós nővére között. Sőt, az ok, amiért Miranda San Franciscóban telepedett le, nemcsak Mark Golightly volt, hanem az is, hogy a saját életvitelének megfelelő lakóhelyet találjon London helyett, ahol csak egyre közelebb került a teljes pszichológiai krízishez. Félretolta egy kicsit a fedőt ugyan, de a túlmelegítés még mindig robbanással járhatott.

Clare szipogott egyet. A következő pillanatban úgy nézett Mirandára, mintha meg akarta volna verni.

– Sántikálsz valamiben? – sziszegte Miranda. – Hogy-is-hívják Angelo hagyott neked egy ajándékot? Amin „egyél meg” felirat volt? Nézd, mivel megígértem, kivettem egy nap szabadságot, pont akkor, amikor forrong a piac. Megmutogatom a várost, oké? Na mi van, engem is látsz, vagy csak színes karikákat?

Clare továbbra is meredten bámulta a húgát.

– Vitatkoztatok? – kérdezte Miranda hirtelen együttérzéssel.

Jack megrázta a fejét.

– Olyan vagy, mintha egy másik ember lennél, Clucky.

– Az is vagyok – felelte Clare.

Édes Istenem, el fogja mondani. Ráadásul itt, a kavéházban, mindenki füle hallatára.

– Ne – figyelmeztette Jack.

– De Jack...

– Kérlek, ne!

– De muszáj. Segítségre van szükségünk.

– Nincsen. Shangri-Lában vagyunk, emlékszel?

Miranda úgy helyezkedett a székével, hogy egy kicsit távolabbra kerüljön.

– Mintha kódolva beszélnétek.

– Csak annyit szeretnénk, hogy a mai napon körbevezess minket a városon – biztosította Jack. – Csak veled akarunk lenni. Ugye, Clare?Egészen egyszerűen annyira odavagyunk San Franciscótól és attól hogy ez a város mit is jelent nekünk, hogy egymás között elneveztük Shangri-Lának.

– Ez édes. – Miranda hangja szkeptikusan csengett. – Mi ez a segítség, amire szükségetek van, és amire tegnap még nem volt szükségetek?

– Hiába, Jack. Megtaláltam őt. Hogyan is tettethetném?

– Krisztusom, hát próbáld meg!

– Idegösszeomlása volt, igaz? – találgatott Miranda. – Maga a pszichiátere és beleszeretett a nővérembe. És ez most valamiféle terápiás utazás. Te jó ég, maga nagy ívben tojik az etikára!

– Nem praktizálok pszichiáterként.

– Akkor még rosszabb. Csak eljátssza, hogy pszichiáter. Mivel maga pszichológus, ezért azt hiszi, hogy tudja kezelni a dolgot. De Clare-nek profi segítségre van szüksége. Hangulati csapongás. Rébuszokban beszélés. Ordít róla, hogy pszichiáter kell neki.

– Őszintén mondom, az egészet félreérted.

A leendő regényíró közben jegyzetelt magának, de nem túl nagy meggyőződéssel. Miranda haragos pillantást vetett rá.

– Jaj, Clucky! Hát te jöttél ide hozzám, vagy nem? Mert én kibírtam.

Clare megcsóválta a fejét.

– Nem, nem azért. – Egy kicsit töprengett még. – Hanem azért, mert meghaltál – suttogta.

– Ezt a legjobb lesz odakint megbeszélni – mondta Jack.

– Tehát akkor én most halott vagyok? – mondta Miranda. – Először elmegy apa esze, aztán most meg ez itt. Speciális alternatív terápiára hoztad ide Kaliforniába, Jack? Igen? – Miranda kinyúlt, és megfogta Clare kezét. – Itt vagyok, Clucky. Én vagyok az. Érezd a szorításomat! Nem haltam meg, amikor kirúgtam Rettentő Ivant. A londoni tőzsde meg feldughatja magának. Itt nem fogok kiégni, Mark mellett pláne nem. Annyira jóságos. A világ persze felrobbanhat néhány napon belül, de az egy másik ügy. Te vagy az, aki szétesni készül, Clucky.

Clare húga inkább mérgesnek, mint szomorúnak tűnt. Mintha Clare elmeállapota az ő saját lelki egyensúlyát veszélyeztetné. Mintha a nővére a sikerére való puszta féltékenységből ugyanúgy kezdene viselkedni, ahogy ő viselkedett korábban.

– Amikor tegnap megérkeztetek, még minden rendben volt veled. Abszolút minden.

– Az nem én voltam.

– Te szent szar!

– Nem, figyelj! – Clare most már mérges volt. – Mindig is te voltál a domináns. Megmondtad nekem, ki vagyok, mi vagyok, én meg felnéztem rád, és közben halálra izgultam magam a karambolod miatt.

– Az a baleset csak egy kis koccanás volt...

– Igen, de az én szemszögemből akkor úgy festett, hogy te kint vagy a nagyvilágban. El fogom mondani, hogy engem meg elrabolt egy őrült guru és én túléltem! Sőt, ami azt illeti, az elmúlt néhány napban kétszer is elraboltak.

Miranda dühös hitetlenkedéssel megrázta a fejét ilyen ostobaságok hallatán.

Miközben a kávéház vendégei leplezetlen érdeklődéssel figyelték a jelenetet, Miranda odafordult Jackhez:

– Elhozod őt egészen idáig csak azért, hogy a képembe töröljön egy darab szart? Hogy úgy építse fel a saját önképét, hogy közben összevissza aláz engem? Nézzük csak, mit is mondjunk ma Mirandának, ami jó vad?! Eddig normálisat játszottunk. Most gyerünk, dobjuk a képébe a bedilizős jelenetet.

Odakint egy Cherokee dzsip gördült fel a járdára.