47

Jack kitartóan menetelt a homokban. Egy emelkedőn tartott felfelé. Ha elér a tetejére, akkor talán jobban szét tud nézni, talán észreveszi az országutat a messzeségben, hátha éppen egy magányos jármű jár arra, és világít a reflektorával. Az emelkedő hamarosan eltakarta a távoli hegyláncot. Jack fejfájása enyhült egy kicsit.

Az emelkedő nem volt túl meredek, de mégis úgy tűnt, mintha sosem akarna véget érni. A kövek között sötét oszlopok milliói magasodtak. Éles tüskés oszlopok borultak Jack felé. Kaktuszok. Jack megbotlott párszor, de mindannyiszor felállt.

Kezdte elérni a teljesítőképessége határait. Mintha alva járt volna. Gyaloglás közben hol elaludt, hol felébredt, az álom ki-be tologatta őt birodalma határán. A tüskés oszlopos sivatag mintha csak az álmában létezett volna. Ugyan minek ébren maradni, ha álmában lebegve haladhatna ezek között a kaktuszoszlopok között? Az is lehet, hogy már aludt, és csak álmodta ezt a zord erdőt.

A csillagok és a hold kevert fényében észrevette, hogy a legközelebbi oszlop már nem élt. Halott volt, bár még egyenesen állt és a tüskéi meredeztek. Romjai között egy darázsfészek sötétlett.

A halott oszlop teteje azonban hirtelen levált. Szárnyat nyitott és a levegőbe rebbent. Valamiféle bagoly lehetett, amely a betolakodó elől menekült. Micsoda éles szeme volt, és milyen gyönyörűen repült!

Jack térdre rogyott, majd elterült.

A bagoly lenézett Jackre egy telefon- vagy elektromos póznáról. A szeme világító reflektor volt, amely lassan növekedett, ahogy feléje haladt az egyenes, kikövezett úton. A szemek egyre nagyobbra nőttek. Jack elérte az országutat. Egy teherautó közelített. A kaktuszok valóban oszlopok voltak, valószínűleg telefonpóznák. Tucatnyi volt belőlük. Ha Jack felmászott volna valamelyikre, telefonon hívhatott volna segítséget. De a teherautó kabinjában is nyilván volt rádió. Autómentő volt, amely azért jött, hogy elszállítsa Norton ES2-es motorját. A Malac sajnos lerobbant.

Az apja vezette az autómentőt. Egy fiatal nő ült mellette. Úgy festett, mint Clare, de Jack tudta, hogy Celia az. Nem szabad felbosszantania Celiát, különben apa megharagszik, és itt hagyja őt ebben a Dél-Afrikaisivatagban.

– Apa! – kiáltotta Jack. – A Malac inni akar.

Az apja úgy festett, mint valami detektív, akinek a neve most nem jutott az eszébe. Apa egy kupa brandyt nyújtott Jack felé.

– Nem gondolod, hogy ébren kellene maradnod, fiam?

Celia kimászott az utasfülkéből a túloldalon. Berúgta a Nonont. A motor életre kelt. Celia felpattant rá, és elszáguldott a sötétségbe.

– Clare! – kiáltott utána Jack.

Túl későn jött rá, hogy ki is volt a lány valójában.

A teherautó reflektorai halványulni kezdtek, ahogy az akkumulátorok lassan lemerültek. Az éles fehér fény fokozatosan tompa narancssárgára váltott.