Witold Gombrowicz
Nyílt levél Bruno Schulznak[4]

Én derék Brunóm.

Bogusław[5] szeretné, ha írnánk a Studiójába – de nem volna jobb, ha a Studióba magunknak irkálnánk? – és netán a legeslegjobb, ha egymásnak imánk? – úgy van, egymásnak írni a legkellemesebb, mert mennyivel kéjesebb dolog egy valóságos személyre célozva lőni, mint egy mindenkihez, vagyis senkihez címzett körlevéllel lődözni a levegőbe. Sokáig törtem a fejem, miféle gondolattal lőjelek meg, derék Brunóm, de semmi sem jutott eszembe, mígnem tegnap belebotlottam egy orvos hitvesének a véleményébe, akivel véletlenül találkoztam a tizennyolcas villamoson. – Bruno Schulz – jelentette ki – vagy beteglelkű korcs, vagy pozőr; de inkább az utóbbi. Csak megjátssza magát. – Mondá a hölgy – és leszállt, mert a villamos megérkezett a Wilcza utcai megállóba.

Ennek a hölgynek a véleményével lőlek hát meg. Nyilvánosan, hivatalosan, annak rendje s módja szerint tudatom becses személyeddel, hogy egy orvos hitvese őrültnek vagy pozőrnek tart. És felszólítalak, hogy foglalj állást az asszony véleményével kapcsolatban. Mert valahol a Wilcza utcában lakik egy nő, egy orvos-specialista neje, akiről immár tudod, mit gondol Rólad. Ott lakik a Wilcza utcában, ott táplálja magában ezt a gyilkos ítéletet, esetleg ott mondja el ismerőseinek, akik adnak a szavára. Ott, a Wilcza utcában, a Wilcza százhúsz alatt, Bruno, izmosodik és terjed ez a kínos vélemény, ez a rosszindulatú megállapítás, amely széles társasági-kulturális köreink egyik tagjától származik, aki az ítéleteit illetően nem tűr ellentmondást! Vajon az írók többségének példáját követve majd Te is adod a megbántottat, aki tele van sérelemmel és panasszal, mert a közönsége alacsony színvonalú és nem érti meg? Nem, Bruno, egy pillanatig sem gondolom Rólad, hogy a legszentebb írói érdekeikben megsértettek e szégyentelen és olcsó módszeréhez folyamodsz. És azt sem hiszem, hogy naivan elpirulsz és felsikkantasz, ahogy egyik legdivatosabb írónőnk tette Franciaországban, amikor értésére adták, hogy amit ír, az inkább népszerű irodalom... Lehet viszont, hogy mazochista hajlamaidnak engedve meghunyászkodsz, és a doktor dúsidomú hitvesének lábához borulsz. Ebben az esetben legalább hasznot húznál a nőből, aki akarata ellenére elgyönyörködtetne.

Hé, Bruno, hivatalosan és annak rendje s módja szerint kapcsolatot teremtek Közted és a hölgy véleménye között, átadom Neked ítéletét, a válladra teszem, és Rád pántolom, elültetem Bruno Schulz tudatában egy asszony véleményét, az ítélet törvényes köteléke által összeadom őket. Mihez kezd az a Te Bruno Schulzod ebben a helyzetben – az a Schulz, aki a könyveidet írja, és aki kénytelen képviselni Téged, hogyan gyúrod-hajlítod majd Schulzodat, hogyan állítod a nő elé? Jaj, Istenem, semmi kedvem fogalmazni, meleg van, az ördögnek tartoztam ezzel a levéllel, ha Bogusław megbetegedne, senki sem kényszerítene bennünket ilyesmire. Mindamellett jegyezd meg: a feladat azért gyilkos, mert tárgyilagos érvek ez esetben nem sokat érnek. Csakugyan, hogy bizonyítsa be az ember egy alkalmi nőismerősének, hogy nem őrült és nem is pozőr? Itt nem a tartalom az érdekes, hanem a forma. A Studio esetleges olvasóiból alakult ítélőszék nevében párviadalra szólítalak fel a nővel, aki éppúgy véletlenszerű, mint az olvasók. Az ítélőszék nem foglalkozik majd az érveiddel, ehhez nincs sem időnk, sem közösen elfogadott szabályzatunk. Épp elég dolgunk van, semhogy a máséval ilyen alaposan foglalkozzunk. Nem teszünk mást, csak odasandítunk és megállapítjuk, hogy vajon Schulz, akit váratlanul fejbekólintott ez a képtelen eset a hölggyel, meg tudta-e őrizni tisztes, fölényes formáját, vagy kárörömünkre kompromittálta magát. És ügyelj rá, hogy az igazad ne csak szubjektív igazság legyen, hanem azok számára is az igazság látszatát keltse, akik ferde szemmel néznek Rád. Ha például azt fogod bizonygatni, hogy a doktorné véleménye egy cseppet sem sértett, mi – nem hisszük el Neked, mert hiszen miért lennél Te kevésbé érzékeny nálunk. Az ítélőszék, amely ügyedet tárgyalja, magából indul ki.

Ezt a feladatot szándékosan Neked, és nem másvalakinek adom fel. A Te filozofikus, artisztikus stílusod nem arra rendeltetett Téged, hogy orvoscsemeték anyjával csatározz. A Te formád a magaslatokban teljesedik ki. Nosza! Ereszkedj le a földre! Perdülj táncra a néppel! Mutasd meg, hogy véded ki a véletlent! Milyen stílusban győződ le, vagy kerekedsz fölébe, vagy határolódsz el tőle, lássuk, hogy rázza le magáról a jámbor Bruno a doktorné véleményét! Mit érne a Te formád, ha csak kétezer méterre az élet szintje fölött lenne alkalmazható? Az emberekkel minden szinten és minden lehetséges alkalommal meg kell mérkőzni. Hogy miképp viszonyulunk a butasághoz, az talán még fontosabb, mint hogy milyen állást foglalunk a nagy, bölcs, alapvető kérdésekben. Átkozott Bogusław! Viszontlátásra, Bruno.

Mély tisztelettel

Witold Gombrowicz