2

A ha­lott­szem­le saj­ná­la­tos mó­don min­den ér­de­kes­sé­get nél­kü­lö­zött. Az or­vo­si szak­vé­le­mény­től és az azo­no­sí­tás­tól el­te­kint­ve sem­mi nem tart­ha­tott szá­mot a hall­ga­tó­ság kí­ván­csi­sá­gá­ra. A tár­gya­lást el­na­pol­ták. Az egész el­já­rás merő for­ma­ság volt.

Ami azon­ban a ha­lott­szem­lét kö­ve­tő­en tör­tént, az már ko­ránt­sem volt olyan for­má­lis. Bland fel­ügye­lő sé­ta­ha­jó­zás­sal töl­töt­te a dél­utánt, a The De­von Bel­le nevű gő­zös fe­dél­ze­tén. A hajó há­rom óra táj­ban in­dult Brix­well­ből, meg­ke­rül­te a hegy­fo­kot, be­ha­tolt a fo­lyó tor­ko­la­tá­ba, és föl­fe­lé ha­ladt a Hel­men. Bland fel­ügye­lőn kí­vül még vagy két­száz­har­minc uta­sa volt. Bland fel­ügye­lő a hajó jobb ol­da­lán te­le­pe­dett le, és az er­dős par­tot für­kész­te. Egy fo­lyó­ka­nyar után el­ma­radt mö­göt­tük a Hoo­down Park­hoz tar­to­zó szür­ke pa­la­te­tős, ma­gá­nyo­san álló csó­nak­ház. Bland fel­ügye­lő lop­va az órá­já­ra né­zett. Pon­to­san ne­gyed öt volt. Most már a Nas­se-kas­tély csó­nak­há­zá­nak a kö­ze­lé­ben jár­tak. A csó­nak­ház kis te­ra­szá­val és lent a ki­kö­tő­s­tég­gel sze­ré­nyen meg­bújt a fák kö­zött. Sem­mi jel nem utalt arra, hogy bár­ki is len­ne a ház­ban, ho­lott Bland fel­ügye­lő ha­tá­ro­zot­tan tud­ta, va­la­ki van bent, ne­ve­ze­te­sen Hos­kins köz­rend­őr, aki azt az uta­sí­tást kap­ta, hogy a csó­nak­ház­ban tel­je­sít­sen szol­gá­la­tot.

A csó­nak­ház stég­jé­hez egy kis mo­tor­csó­nak volt ki­köt­ve, ben­ne egy fér­fi meg egy nő, szem­lá­to­mást üdü­lők, és szem­lá­to­mást han­cú­roz­tak, még­hoz­zá elég­gé dur­ván. A nő si­kol­to­zott, a fér­fi meg úgy tett, mint­ha ki akar­ná lök­ni a csó­nak­ból. Eb­ben a pil­la­nat­ban szten­to­ri hang dör­dült a hajó hang­szó­ró­já­ból.

– Höl­gye­im és ura­im – menny­dö­rög­te –, a ne­ve­ze­tes Git­cham fa­lucs­ka kö­ze­lé­ben já­runk, ahol há­rom­ne­gyed órá­ra ki­kö­tünk, és ahol uzson­ná­ra meg­kós­tol­hat­ják a hely­bé­li rák­fé­le­sé­ge­ket és a hí­res de­vons­hire-i tej­színt. Jobb kéz fe­lől a Nas­se-kas­tély park­ját lát­hat­ják. Két-há­rom per­cen be­lül ma­gát a kas­télyt is meg­pil­lant­hat­ják a fák kö­zött. Va­la­mi­kor Sir Ger­va­i­se Fol­lia­té volt aki an­nak ide­jén el­kí­sér­te ha­jó­ján a nagy Sir Fran­cis Dra­ke-et az Új­vi­lág­ba. A kas­tély je­len­leg Sir Ge­or­ge Stubbs tu­laj­do­na. Bal kéz fe­lől lát­hat­ják a hí­res Go­o­seac­re-szik­lát. Höl­gye­im és ura­im, va­la­mi­kor ide kö­töz­ték ki bün­te­té­sül a nagy­szá­jú asszo­nyo­kat apály­kor, és ad­dig hagy­ták itt őket, míg a da­gály a nya­ku­kig nem ért.

A De­von Bel­le fe­dél­ze­tén min­den­ki élénk ér­dek­lő­dés­sel szem­lél­te a Go­o­seac­re-szik­lát. Tré­fá­kat sü­töt­tek el, ki­puk­ka­nó ne­vet­gé­lés hal­lat­szott min­den fe­lől.

Eköz­ben pe­dig a csó­nak­ban álló fér­fi ne­ki­ru­gasz­ko­dott, és be­lök­te úti­társ­nő­jét a víz­be. Az­tán át­ha­jolt a csó­nak pe­re­mén, meg­ra­gad­ta, be­le­nyom­ta a víz­be, és ne­vet­ve utá­na szólt:

– Nem, nem húz­lak ki, amíg meg nem íg­éred, hogy jó le­szel.

Mind­eb­ből azon­ban – Bland fel­ügye­lő ki­vé­te­lé­vel – sen­ki nem vett ész­re sem­mit. Min­den­ki a hang­szó­ró­ra fi­gyelt, a Nas­se-kas­télyt les­te a fák kö­zött, il­let­ve kí­ván­csi­an né­ze­get­te a Go­o­seac­re-szik­lát.

A fér­fi köz­ben el­en­ged­te a nőt, aki le­bu­kott a víz alá, majd né­hány má­sod­perc­cel ké­sőbb fel­buk­kant a csó­nak má­sik ol­da­lán. Az­tán oda­úszott a csó­nak­hoz, és gya­kor­lot­tan fel­hú­zódz­ko­dott rá. Ali­ce Jo­nes rend­őr­nő jól kép­zett úszó volt.

Bland fel­ügye­lő Git­cham­ben part­ra szállt a töb­bi két­száz­har­minc utas­sal, és jól meg­uzson­ná­zott. Rá­kot evett, és de­vons­hire-i tej­szí­nes teát, bri­ós­sal. És köz­ben meg­ál­la­pí­tot­ta: „Te­hát nyu­god­tan meg­tör­tén­he­tett, és sen­ki nem vet­te vol­na ész­re.”