AGAT­HA CHRIS­TIE – GL­ORI­ETT A HUL­LÁ­NAK

 „– ….Az a meg­bí­za­tá­som, hogy meg­ren­dez­zek egy gyil­kos­sá­got. Po­i­rot na­gyot né­zett. – Na, nem iga­zi gyil­kos­sá­got – nyug­tat­ta meg Mrs. Oli­ver. – Hol­nap itt nagy ker­ti mu­lat­ság lesz, és új­don­ság­kép­pen mű­sor­ra tűz­nek egy tár­sas­já­té­kot is. Amit én ren­de­zek. A címe: Hol a hul­la? – És hogy megy ez a já­ték? – Ter­mé­sze­te­sen van egy ál­do­zat. Van­nak rejt­je­lek, és van­nak gya­nú­sí­tot­tak. Csu­pa szte­reo­tip fi­gu­ra, tud­ja, a vamp, a zsa­ro­ló, az ifjú sze­rel­me­sek, a bal­jós ko­mor­nyik és a töb­bi. Fél ko­ro­na a be­lép­ti díj, és aki be­ne­vez, an­nak meg­mu­tat­ják a rejt­je­le­ket, meg kell ta­lál­nia az ál­do­za­tot és a gyil­kos fegy­vert, ki kell ta­lál­nia, hogy ki a gyil­kos és mi volt a gyil­kos­ság in­dí­té­ka. – Te­hát azért hí­va­tott, hogy se­gít­sek ön­nek meg­ren­dez­ni ezt a já­té­kot? Po­i­rot nem is pró­bál­ta ki­re­kesz­te­ni a hang­já­ból a fel­há­bo­ro­dott szem­re­há­nyást. – Még mit nem? Azt én ma­gam is el­in­té­zem. Min­den ké­szen áll hol­nap­ra. Nem, én egé­szen más ok­ból ké­ret­tem ide. – Meg­le­het, hogy egy­sze­rű­en bo­lond va­gyok – mond­ta –, de at­tól tar­tok, va­la­mi itt nincs rend­ben…”

Gyil­kos­va­dá­szat cím­mel is meg­je­lent.