– Olyan nagyon-nagyon szeretlek, drágám, pedig úgy szeretném, ha nem szeretnélek. – Gold megengedhette magának az efféle fellengzős szavak és érzelmek fényűzését, mivel tudta, hogy az az érzés, amelyből születtek, nem lesz tartós. Azt azonban nem is álmodta, hogy eme gyöngéd érzelem kihunyta éppoly közel van, mint a fogorvosi számla, amelyet Linda a markába nyomott. Nyugodtan kevert mindkettőjüknek egy-egy gint tonikkal. Közben már az izgatottsága is lecsillapodott. Hogy lehet, hogy a férjed semmit nem fizet ki ezek közül? Én azt hittem, gondoskodik rólad.

– Nem hajlandó többé semmit kifizetni, mióta rájött, hogy együtt vagyunk.

Gold fejében egyszerre több kérdés is ágaskodott, amelyek apró darabokra törtek egymáson, miközben bugyborékolva igyekeztek kitörni belőle. – Együtt? Rájött? Hogyan? Hogyhogy együtt? Vagyunk? Hogy érted azt, hogy rájött? Hogy érted azt, hogy együtt? Hogy vagyunk mi együtt?

– így. Mindent tud rólunk.

– Mindent tud rólunk? Hogy tudta meg?

– A gyerekektől.

– A gyerekektől? Honnan tudták a gyerekek?

– Megmondtam nekik.

Gold zavaros szemmel, de rezzenetlen tekintettel nézett rá. – Megmondtad nekik? Megmondtad a gyerekeknek? Mit mondtál a gyerekeknek?

– Hogy viszonyunk van. Hogy szeretők vagyunk.

– Szeretők?

– Folyton megismételsz mindent, amit mondok.

Goldnak megrendült a lelki egyensúlya, így nem tudott idejében visszavágni. – Csakugyan szeretők vagyunk? – kérdezte hitetlenkedve.

– Hát persze, drágám – felelte Linda mosolyogva. – Én a te szeretőd vagyok, te meg az enyém. Te mit gondoltál?

Gold nem sokáig habozott, azt válaszolta, ami először az eszébe jutott. – Azt, hogy kefélünk.

– Az, hogy szeretők, sokkal kedvesebb – mondta Linda Book egy költőnő éteri érzékenységével. – Sokkal gazdagabb, jelentőségteljesebb és értékesebb, nem gondolod?

– Nem kell ahhoz komolyan szerelmesnek lenni, hogy az ember valakinek a szeretője legyen? – kérdezte Gold.

– Ó, nem – igazította helyre Linda. – Nem kell más, csak kefélni. Gold mindeddig soha nem tekintette magát senki szeretőjének, és

most sem volt meggyőződve róla, tetszik-e neki az ötlet. – Szóval akkor az vagyok, mi? A szeretőd?

– Hát persze hogy az vagy, hiszen kefélsz – felelte Linda Book. – És milyen egy drága vagy. Én ötösre osztályoználak. – Goldba csak felületesen szúrt bele ez a visszakézből kapott elismerés, mert az asszony következő szavaiból már a katasztrófa szele fújdogált. – És nagyon büszke vagyok rá, hogy egy ilyen intelligens férfi szexinek és vonzónak talál. Ez még a férjemnek is imponál.

– Te jó isten! – pattant fel Gold. – Tudja a nevemet?

– A Gold nagyon szép név – mondta Linda. – Én nem szégyellném, ha ezt a nevet kellene viselnem.

– Jesszusom, Linda, nem erről van szó! – emelt fel Gold az ágyról egy párnát, abból az egyedüli célból, hogy legyen valami a kezében, amit hozzávághat. – Hova tetted az eszedet? Én híres ember vagyok. Jövő héten talán már a követségi bálra is meghívnak. Mi a francnak kellett egyáltalán beszélned rólam valakinek?

– Mert én hiszek az igazmondásban.

– Miért? – óhajtotta makacsul tudni Gold.

– Miért?

– Ebben az esetben miért nem tudtál hinni a hazugságban? Miért kellett az égvilágon bármit is elmondanod a gyerekeidnek?

– Mert a mi családunkban – vágott vissza Linda Book az engedékenység legcsekélyebb jele nélkül – nem szokás eltitkolni egymás elől a dolgokat.

– És megértették, mit jelent, hogy szeretők vagyunk? – érdeklődött Gold dühösen. – Mert én nem értem.

– Ó, igen. A két nagyobbik igen.

– Mit mondtak?

– A fiam azt mondta, hogy meg fog ölni. A lányom tudni óhajtotta, hogy jó vagy-e. Azt mondtam neki, ötös vagy, és ha kitartasz, csillagos ötös is lehet belőled. A két kisebbik könnyebben vette a dolgot.

– Ó, csakugyan? – kérdezte Gold, miközben eszelősen csóválta a fejét. – Szeretném tudni, hogy magyaráztad meg nekik, mi az, hogy szeretők.

Ezt a provokálást Linda Brook minden aggodalom nélkül fogadta. Ó, hát van az a gyerekeknek szóló illusztrált német szexkönyvünk. Bemutat egy kisfiút, akinek föláll a fütyije, meg egy kislányt, aki széttárja a punciját, és egyszerű szavakkal, amit minden gyerek megért, megmagyarázza, hogy bedugja neki.

– Bedugja neki? – Goldot kis híján cserbenhagyta a hangja.

– Igen. És megmagyaráztam neki, hogy te meg én ugyanezt csináljuk a micsodánkkal, és ezért vagyunk szeretők.

– És megértették?

– Azonnal. Azt mondták: aha, tehát basztok.

Gold egy pillanatig kidülledt szemmel bámult rá, aztán néhány másodpercig döbbenten, némán rohangált körben a szobában. – Linda, te tanítónő vagy? – kérdezte végül, görcsbe rándult állal, annyira eltátva a száját, amennyire emberi szájat el lehet tátani, hirtelen azt a látszatot keltve, mintha hiányos fogazattal született volna. – Te főiskolára jártál, lediplomáztál? Pedagógiai kollégiumokat végeztél? Megkaptad a működési engedélyt, a szép, fényes diplomádat?

– Ó, hogyne – felelte Linda fegyelmezetten mosolyogva. – Én pompásan szót értek a gyerekekkel. Ezt a lányod is tanúsíthatja.

– A lányom! – csapott Gold hangja hisztérikus sikolyba. – Te jó ég! Hiszen jóban van a gyerekeiddel. Néha nálatok is alszik. Dina! Gondolod, hogy neki is megmondták?

– Remélem, hogy igen – mondta Linda. – A gyerekeink nyíltan beszélnek egymással a szexről.

Gold remegett és nyüszített a rémülettől. – Nem akartam, hogy megtudja!

– Közelebb fog hozni egymáshoz benneteket.

– A torkunkra a kést, azt hozza közelebb! Az isten verje meg, megfogja mondani a feleségemnek!

– így hozzá is közelebb fog hozni.

– Éppen most akarom otthagyni a feleségemet, hogy elvehessem Andreát. Ezt nem tudnád valahogy a tudomására hozni? Ide figyelj, Linda, köztünk a házasság ki van zárva, egyszer s mindenkorra.

– Ó, ebben megegyeztünk már – mondta Linda, anélkül, hogy megsértődött volna. – Soha nem engedhetem meg magamnak, hogy lemondjak a gyerektartásról meg a tartásdíjamról.

– Amit már nem is kapsz meg – mondta Gold le-föl járkálva, csöppet sem szívélyes, ám diadalmas vigyorral. – Mert annyira hiszel az igazmondásban. Mi ez az iszonyatos igazmondás-rögeszme, amibe mostanában a jelek szerint a nők beleestek? Honnan ered? Az isten verje meg… lehet, hogy hamarosan külügyminiszter leszek. Gondolod, hogy használ az egy tizenhárom éves gyereknek, ha tudja, hogy a külügyminiszter keféli a tanítónőjét? Hát nem tudod elképzelni, mi történik a családi életemmel meg a válásommal, ha a feleségem megtudja?

– Meg fogja tisztítani a levegőt – mondta Linda. – Amikor a férjem megtudta, az is határozottan megtisztította a levegőt.

– És nem fizet többé egy fillért se. Mit gondolsz, mit fog érezni a feleségem, ha rájön, hogy ezek a fogorvosi számlák neked meg a gyerekeidnek szólnak?

Végre Linda is kezdte felfogni a helyzet komolyságát. – Szerinted nem kellett volna megmondanunk neki?

– A férjed mit szólt, amikor megmondtad neki? – kérdezte Gold.

– Az mondta, hogy meg fog ölni.

– Nem lett volna szabad megmondanod neki. Greenspan, maga marha – kiáltotta heves szorongástól gyötörtén, mihelyt egyedül találta magát egy fallal, amelynek beszélhetett –, hol a fenében van?

– Tudom, tudom – mondta Greenspan, amikor Gold beszámolt neki a zűrjeiről. – Ezért mondom, hogy maga egy sánde.

– A férje meg akar ölni.

– Közhivatalnokot megölni szövetségileg üldözendő bűntett, de maga még nem közhivatalnok.

– Mondta meg neki, hogy hamarosan az leszek – rimánkodott Gold. Keresse fel a nevemben. Vigyen pisztolyt magával.

– Azt mondja, maga baszogatja a feleségét – jelentette Greenspan.

– Mondja meg neki, hogy abbahagyom, ha megígéri, hogy nem követ el merényletet ellenem.

– Azt akarja, hogy vegye feleségül a nejét, és vállaljon teljes anyagi felelősséget érte meg a négy gyerekért – jött vissza jelenteni Greenspan.

– Ennek teljesen elment az esze – mondta Gold. – Azt hittem, őrülten szerelmes belé, és soha nem hajlandó lemondani róla.

– Hajlandó, de még mennyire hogy hajlandó – mondta Greenspan.

– Szó sem lehet róla – mondta Gold. – Egy feleségem már van, és most akarok elvenni egy másikat, és mi zsidók nem vesszük félvállról a házasságot.

– Ezt közöltem vele.

– Mondja meg neki, hogy mindnyájuknak állom a fogorvosi számláit, amíg rendben nem lesz a foguk, de ez minden.

– Azt mondja, áll az alku – jött vissza jelenteni Greenspan. – Meg kellett fenyegetnem, hogy lelövöm. – Szó nélkül visszautasította az italt, amelyet Gold az egyezség megünneplésére felajánlott. – Na, dr. Gold, magával mi legyen? Tényleg úgy gondolja, hogy a jelleme alkalmassá teszi a külügyminiszterségre vagy más magas kormányhivatalra?

Gold átgondolta a dolgot. – Maga mit gondol?

– Tényleg leszáll a feleségéről, és nem fogja többé baszogatni?

– Nem.

Greenspan tekintetében nemzedékek kiábrándultsága tükröződött, amikor végigmérte. – Maga se rosszabb, mint a többi – hozta meg a döntését –, de nem is különb, annyi szent. Egyébként ő sem hiszi el, hogy nem fogja.

– Greenspan, köthetünk jobb alkut is. Mondja meg neki, hogy tényleg leszállók róla, ha az összes fogorvosi számlákat ő fizeti.

– Most már igazán áll az alku – jött vissza jelenteni Greenspan. Csak egy korty bort, köszönöm. L’hájim.

– L’hájim – viszonozta a pohárköszöntőt Gold.

– De amit mondtam, az még mindig áll – hangsúlyozta Greenspan az ajtóban.

– És mi az?

– Elfelejtettem. Hadd gondolkozzam. Ó, igen, Maga egy sánde.

– Magában lehet bízni.

Gold már látta, hogy szabad az út a Washingtonba való diadalmas visszatérése előtt.