Gold dühtől tombolva rontott be az igazgatói irodába, felfegyverkezve azokkal az újságkivágásokkal, amelyek tanúsították, hogy valószínűleg hatalmas politikai befolyásra tesz szert a közeljövőben. Csak azért nem kezdett el csapkodni az öklével, mert az igazgatói hivatal viselője egyrészt nő volt, másrészt néger.

– A szavai – kezdte Gold hadarva, aztán menet közben egyre gyorsabb tempóra váltott. – Meg kell változtatni őket. Nem olvassa az újságokat? Most nem engedhetem meg, hogy a lányomnak zűrjei legyenek az iskolában. Vagy húzza ki a bajból, vagy definiálja újra a szavait úgy, hogy nincs a lányommal semmi zűr, és kész. Pártig! Tönkreteszem magát. Megszüntetem a pénzügyi támogatását. Tudtára fogom adni az egész világnak, hogy maga egy faji megkülönböztetést alkalmazó iskolát vezet, miközben úgy tesz, mintha integrált és pártatlan volna.

Gold heveskedése megrendítette az asszonyt. – De hát ez nem igaz, dr. Gold! Nekünk csak az a hírünk, hogy faji megkülönböztetés alapján válogatunk, holott titokban integráltak vagyunk.

– Akkor tudatom a szülőkkel, hogy maguk integráltak, és elijesztem az összes fehéreket. Maga az újságok címlapjára akar kerülni? Azért csinálja ezt, nem?

– A kislány nem hajlandó elkészíteni a házi feladatait. A színvonalunkból nem engedhetünk.

– Ez egy progresszív iskola – vágott vissza Gold. – így tehát engedhet a színvonalból, anélkül, hogy ezzel egyetlen diáknak is ártana vagy segítene. Olvassa el a cikkemet, az a címe, hogy „Az oktatás és az igazság, avagy az igazság az oktatás körül”.

– Dr. Gold – próbált az igazgatónő magyarázkodni –, ha itt tartjuk és megbuktatjuk, csak lemarad, ön meg elpocsékol egy teljes évi tandíjat. Ha kimarad, semmi hátrányos dolog nem kerül a személyi lapjára, ön meg tandíj-visszatérítést kap.

– Mekkora visszatérítést?

– A teljes összeg egy töredékét.

– Tartsa meg magának.

– Dr. Gold, biztos vagyok benne, hogy ön sem akarja, hogy megszegjük a szabályainkat csak azért, hogy kivételt tegyünk az ön gyermekével.

– Miért ne?

Az igazgatónő jobban már meg sem döbbenhetett volna. – Azt akarná?

– Igen. Kivételes gyerek, nem?

– Kivételesen önfejű és eredménytelen.

– Helyes – mondta Gold. – Ezért tegyen vele kivételt, és tekintse kísérleti nevelésnek. Én majd megcsinálom helyette a házi feladatait, ha ennek olyan nagy fontosságot tulajdonít.

Ezekben a feltételekben meg is egyeztek. Az előszobában, a nyitott ajtó előtt félig nyitott ajkakkal várt rá egy csinos, hamuszőke, tupírozott hajú nő, aki hanyatt-homlok utánarohant, s amikor kiért a folyosóra, belecsimpaszkodott a karjába.

– Dr. Gold, kérem – mondta a nő, miután megállította. – Azt hiszem, ez nem tisztességes. A maga lánya nem kivétel. És szerintem igazságtalan magától meg az iskolavezetéstől, ha kivételnek tekintik.

– Hát maga meg ki? – kérdezte Gold.

– Linda Book vagyok – mondta a nő. – Dina egyik tanítónője.

– Maga panaszkodott rá?

– Ó, nem, dr. Gold. Én vagyok a kedvence. Nagyon jó barátok vagyunk, azért is fáj, hogy kivételnek tekintik. Igazán olyan kivételes gyerek.

Gold annak az embernek a ravasz érdeklődésével nézett az asszony érzékeny, szürke szemébe, aki azt figyeli, hogyan úszik egy új halacska befelé a hálójába. Halkan felhorkant ámulatában, amikor tudatára ébredt, hogy valószínűleg saját tágan értelmezett nemzedékének legszebb női arcát látja. Blúza és szoknyája kissé feltűnően villogott, ami teljesen megfelelt Gold ízlésének, jókora keblein puha melltartót viselt. Gold egy másodperc múlva már tudta, hajszálon múlik, hogy beleszeressen, és az órájára pillantott, hogy lássa, van-e rá ideje.

– Jöjjön be velem a belvárosba, a garzonomba – indítványozta. – Szeretnék hosszasabban elbeszélgetni magával.

– Öt perc múlva órám van.

– Blicceljen.

Gold parancsoló magatartásától az asszony a jelek szerint kissé izgatott lett, és zavarba jött. – Legalább hadd hozzam rendbe magam mondta.

Gold odalenn várta a taxiban, és tüstént buja csókorgiába fogtak, amelynek hevessége és hangossága már magasan szárnyalt, mire megérkeztek a házhoz, amelyben Gold garzonja volt. Gold utóbb majdnem bizonyos volt benne, hogy útközben legalább egy percig a vállán volt a nő egyik lába. Az előcsarnokban és a liftben olyan mereven, szertartásosan és korrektül viselkedtek, mint a dülöngélő merevrészegek, de mihelyt Gold kulcsa megfordult a zárban, az asszony újra ugyanazzal a kiéhezett mohósággal esett neki, és ugyanolyan szenvedélyesen folytatták tornamutatványaikat, mint előzőleg, kéjesen összedörgölve a hasukat meg a csípőjüket, fájdalmasan össze-összeütve a combjukat meg a térdüket. Gold két kézzel markolta a fenekét, az asszony haját cibálta. Goldnak eszébe jutott, hogy be kell csuknia az ajtót.

– Ma nem tudom odaadni magam neked – mondta Linda abban a pillanatban, hogy odabenn voltak –, de kapsz egy kis előleget.

Az előleg éppen csak megjárta, de Gold nem kritizált, nem törődött semmivel. Mielőtt még lement volna a nap, még aznap rájött, hogy soha nem találkozott nővel, akinek olyan könnyen oda tudta volna adni a szívét, mint Linda Booknak. Gold hajlamos volt rá, hogy könnyen szerelembe essék. Valahányszor volt hozzá szabad ideje, szerelembe is esett. Néha hosszú időre esett szerelembe, akár négy hónapra is, legtöbbször azonban csak hat-nyolc hétre. Egyszer-kétszer egyetlen percre. Mivel bízott benne, hogy ennek az új kapcsolatának sincs több esélye hosszabb életre, mint a többieknek, teljesen átadta magát neki. A romantikus feltárulkozás agóniájában mindent elmesélt Lindának Andreáról, és sok mindent Belle-ről. A kalandvágy, az új érzelem frisseségével és elsöprő lendületével megkérte Lindát, utazzon el vele titokban Acapulcóba, Andreával tervezett kiruccanására, amely Linda karácsonyi vakációjának idejére esett. Az asszony sürgősen igent mondott.

– Lehet, hogy magammal kell vinnem két gyereket.

– Arról szó sem lehet.

– Akkor majd a férjemnél hagyom őket.

– Lehet, hogy követni fognak minket. – Greenspanre gondolva Gold úgy vélte, okosabb, ha figyelmezteti Lindát.

– A férjem arra nem vetemedik – mondta Linda Book –, ámbár rettenetesen szeretne kibékülni. El van keseredve, amiért külön kell élnie tőlem.

– Okos egy fráter – mondta Gold. – Bolond volna, ha lemondana rólad.

Linda kinyílt, mint a rózsa. – Te aztán tudod, hogy kell egy asszonyt boldoggá tenni. De már most figyelmeztetlek. Soha nem fogok hozzád menni.

Gold egy pillanatig nem találta ‘a megfelelő szavakat. – Az öntőformát! – kiáltott fel végül. – Összetörték! Összetörték az öntőformát, amikor téged megalkottak!

A reggel hideg fényében Gold csak mélázott a reggelije felett, s arcát a tenyerébe temetve azon töprengett, mi a lófaszt is csinált.