Andrea éppen indulófélben volt, azzal a férfival készült tölteni a hétvégét, akivel titkos eljegyzésükig találkozgatni szokott. Vagy egy tucatszor megcsókolta, megcsipkedte az arcát, és megesküdött, hogy mindig szeretni fogja, amiért ilyen gyorsan visszatért hozzá. De aztán tovább csomagolt, és erre már Goldot cserbenhagyták a szavak. Megértés és türelem után kezdett kutatni önmaga mélységeiben. Tudta, hogy Andrea, távol saját háztartástani szakterületétől, gyakran olyan formában tesz tanúságot ötletességéről, amelyet idegenek talán bárgyúságnak neveznének.

– Drágaságom, hiszen össze fogunk házasodni – magyarázta.

Erre Andrea is emlékezett. – Éppen ezért éreztem, hogy találkoznom kell vele. El akarok búcsúzni tőle.

– El akarsz búcsúzni? – színlelte Gold a flegmatikus nyugalmat. – Mire való a telefon?

– Telefonon már beszéltünk, csacsi – felelte Andrea vidáman kacarászva, semmi jelét sem adva, hogy észrevette: Gold arca összerándul. Telefonon beszéltük meg a randevút.

– Miért nem tudtál tőle telefonon elbúcsúzni?

– Az olyan rideg lett volna.

– Muszáj forrónak lenni?

– Csak a víkendről van szó – érvelt a lány.

– Azt mondtad, nagyon szeretnéd, ha visszajönnék a víkendre.

– Úgy is van! – kiáltotta Andrea. – Olyan boldoggá tesz, hogy tudom, hogy itt vagy. Nem szabad ilyen kicsinyesnek lenned, Brucie.

– Kérlek, ne szólíts Brucie-nak – utasította rendre Gold, és azon töprengett, vajon Andrea tudja-e, hogy a legsebezhetőbb pontján érintette. Nem volt hozzászokva, hogy a felesége vagy a barátnői efféle stílusban pirongassák, következésképpen tartózkodott bármiféle baráti érzelemnyilvánítástól. – Hol fogsz megszállni?

– Nála. Vagy esetleg egy motelben. Azelőtt szerette a moteleket.

– Ő is azok közé a férfiak közé tartozott, akik nem akartak veled újra találkozni? – Látta, hogy Andrea bólint. – Mitől gondolta meg magát?

– Nagy csodálója a munkáidnak.

Gold fölénye összeomlott. – Micsoda marhaság, Andrea – siránkozott gyászosan, és zavartan csóválgatta a fejét. – Hát neki is kibeszéled a szexuális életünket? Ezt a kapcsolatot titokban kell tartanunk.

A most következő kopár csöndben Goldnak eszébe jutottak az élelmiszerek, amiket New Yorkból hozott magával, és mogorván kiment a konyhába, hogy kirakja őket a két súlyos bevásárlószatyrából. Andrea szó nélkül követte.

– Hiszen csak a testemet adom oda neki, drágám, – próbálta meg kis idő múlva kiengesztelni. – Az végül is semmi, nem?

Gold érezte, hogy üveges lesz a tekintete.

– Csak?

– Ennyi az egész – mondta Andrea, most már derűsen csipkelődve. Mit számít az nekünk, hogy mit akar ő a testemmel? A lelkem a tiéd.

– Lelkem az nekem is van. – Gold nem most először érezte úgy, hogy elidegenedett egy másik nemzedék erkölcseitől.

– Tested is van – próbálta szelíden, a józan észre apellálva megengesztelni Andrea.

– Nem olyan, mint a tiéd.

– Hadd kapja meg, ha akarja – erősködött a lány. – Hiszen az csak csont meg hús, szervek meg üregek.

– A tested azok közé a dolgok közé tartozik – mondta Gold –, amiket én szeretnék megkapni.

– De hát megkapod, drágám, amikor csak akarod. És megkaphatod akár most is, ha sietsz – pillantott az órájára.

– Osztatlanul – hangsúlyozta Gold a helytelenítés nem alkuvó pillantásával. – Azt akarom, hogy csak az enyém legyen.

– Ó, Brucie…

– Ne hívjál így.

Andrea a széke karfájába kapaszkodott és nevetett. – Azt hiszem, te tényleg túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítasz az egésznek. Úgy tűnik, mintha olyan szexuális attitűdjeid lennének, mint egy középkorú férfinak.

Hangjából valahogy hiányzott az a kötelességszerű hízelgés és teljes odaadás, amit Gold most már elvárt tőle. – Középkorú férfi vagyok mondta hidegen. – Miféle szexuális attitűdöket vársz tőlem?

– De hát azért nem kell ilyen régimódinak lenni és ekkora hűhót csapni, nem? Miért ne kaphatná meg a testemet, ha akarja? Egy csomó férfi akarja a testemet.

Gold a „test” szó minden egyes ismétlődésére ritmikusan hajladozott és úgy összerándult, mintha a téma megbeszélése kínos volna számára.

Nem ezért akarom otthagyni a feleségemet, mondta magában, nem azért hívom ki a gyerekeim ellenségeskedését, provokálom a családomat és függesztem fel egyelőre minden más erotikus kapcsolatomat, hanem a pénzért, a szépségért, a társadalmi pozícióért, a politikai előnyökért és szexuális presztízsem fantasztikus megnövekedéséért, s mihelyt ez az eszébe jutott, sebzett érzései lecsillapodtak, sértett büszkesége helyreállt, és az lett a legfőbb célkitűzése, hogy vagy helyreállítsa, vagy mindörökre eljátssza Andrea fölötti egyeduralmát. A rendreutasítást formai kérdésekkel kezdte.

– Amikor annak idején a Russel A. Long-alapítványnál megismerkedtünk – emlékeztette Andreát –, dr. Gold voltam. Amikor együtt kávéztunk vagy ebédeltünk, vagy néha koktéloztunk vagy vacsoráztunk, mindig dr. Gold voltam. Amikor először szeretkeztünk, nem is olyan régen, még mindig dr. Gold voltam. Amikor másnap felhívtalak, hogy elmondjam, milyen boldog vagyok és mennyire szeretnélek újra látni, még akkor is dr. Gold voltam. Most, hogy titokban eljegyeztük egymást, kakecos szőrszálhasogató lettem, meg csacsi meg nevetséges meg régimódi. Mikor szűntem meg dr. Gold lenni, és mikor váltam kicsinyessé és korlátolttá? Miért nem vetted ezt észre korábban?

– Korábban nem számított.

– És mi számított?

– Az, hogy dr. Gold voltál. És mindig olyan élénk voltál és félelmetes és szókimondó. Annyira imponáltál. És nemcsak nekem, minden nőnek. Nekem még mindig nagyon imponál, hogy itt mindenki számára dr. Gold vagy. Mikor még csak nem is vagy doktor.

– Ezt hogy érted? – kérdezte Gold bizalmatlanul.

– Igazi doktor.

– Bölcsészdoktorátusom van.

– Ugyan, Bruce – nevetett újra Andrea. – Minden ismerősünknek van bölcsészdoktorátusa. Nekem is van. De te vagy az egyetlen ismerősünk, akit doktornak szólítanak. Olyan izgi, szerelmesnek lenni egy doktorba, aki nem orvos. El se tudom mondani, milyen boldog leszek, amikor összeházasodunk.

Gold vállalta a kockázatot. – Nem vagyok benne biztos, hogy össze fogunk házasodni – mondta, és közben figyelte, hogy tűnik el a lány arcáról a mosoly.

– Dühös vagy, igaz? – válaszolta bizonytalanul Andrea, és megtelt a szeme könnyel. – Azt hittem, nem törődsz vele. Ó, drágám, én nem akarok veszekedést az én nagy, ostoba testem miatt. Bárcsak ne is lenne.

Mindig annyi bajom volt vele. Ha így féltékenykedsz miatta, lehet, hogy nem is adom oda többé senkinek, ha összeházasodunk.

– Miért, szándékodban volt? – kérdezte Gold kíváncsian és meglepetten.

– Magától értetődőnek vettem, hogy mind a ketten szabadok akarunk lenni. – Most már kész volt a kapitulációra. – Ha ez olyan sokat jelent neked, lemondom a randevút. Lemondjam?

Gold egy élet összes tapasztalatára támaszkodva megtalálta a legsokatmondóbb, leghatásosabb szavakat. – Azt akarom, hogy soha az életben ne találkozz vele többé.

Nem is csinálhatta volna jobban. Andrea a legédesebb magamegadó elégedettséggel nézett rá, s a szerelem lángoló tekintetével szorította az arcához a kezét. Nyilvánvaló volt, hogy ilyen lovagiassággal még soha nem tüntették ki.

– Megmondom neki, hogy nem megyek.

Gold, miután ebben az első erőpróbában helyreállította felsőbbségét, kész volt az engedékenységre. – Annyira vártam, hogy veled tölthessem az egész hétvégét – vallotta be gyöngéden, megcsókolva a lány kezét.

Andrea hevesen összerezzent. – Az egész hétvégét? Mit fogunk csinálni egy teljes hétvégén?

Gold pompásan uralkodott az indulatain. – Ha összeházasodunk, Andrea – mondta neki szívvidító hangon, olyasféleképpen, ahogy egy anya beszél a szellemileg kissé elmaradott lányával –, sokkal többet leszünk együtt, mint egy-egy teljes hétvége, tudod.

– Dehát akkor annyi minden lesz majd, ami elfoglal minket. Házakat kell kibérelnünk és berendeznünk, estélyekre meg vacsorákra járnunk, utazásokra kell mennünk. Mit tudunk most kezdeni egy hétvégével?

Gold megint megtalálta az ihletett választ. – Nem mehetnénk le holnap apád birtokára? Te elmehetnél lovagolni, mi meg közben megismerkedünk egymással.

– Szólok neki, hogy lemegyünk.