Gold vonakodva bár, de kénytelen volt elismerni, hogy minél közelebb kerül az Andreával kötendő házassághoz és a külügyminiszteri poszthoz, annál mélyebb kétségek fogják el, akarja-e akár az egyiket, akár a másikat. Andrea soha nem segített a mosogatásnál. Nem bizonyult olyan fogékonynak a befolyására, mint azt előzőleg remélte, és jellemének voltak olyan kinövései, amelyek még az ő legapostolibb farigcsálási kísérleteivel szemben is ellenállónak bizonyultak. Alaposan megfigyelte, amikor az apjával volt együtt, és ebből már tudta, hogy ez a lány soha nem tesz semmit, amit nem akar, és megcsinál mindent, amit akar. Eddig ugyan kellemesnek és előzékenynek mutatkozott, ámbár olyan érzelmi közömbösségről tett tanúságot, amely olykor a hiábavalóság és az unalom mindent érvénytelenítő szellemét ébresztette Goldban. Belle-lel a szex mostanára már nagyrészt rutinüggyé vált. Andreával szintén rutinügy lett mostanára, bár a kísérletezés skálája itt sokkalta tágabb volt. Andrea olyan tapasztalatlan és olyan természetes őszinteséggel beszélt a szexről, hogy gyakran meg is botránkoztatta Goldot, és olyan indítványokat is készségesen elfogadott, amelyeket Gold csak heccelődő kedvében tett, és csöppet sem óhajtotta végre is hajtani.

– Te meg az apád – mondta Andreának – mintha csudára szeretnétek tapizni, nem?

– Én jobban, mint ő – válaszolta a lány minden feszengés nélkül. Már kislány koromban rájöttem, hogy ha a férfiak ölébe ülök, és sokat fészkelődöm, sokkal jobban odafigyelnek rám. így azóta is mindig ezt csinálom.

– Azóta is mindig ezt csinálod?

– Igen, így valahogy. – Már az ölében is ült, és Gold csak ámult, hogy a demonstráció közben mennyire hiányzik belőle minden érzelem. Gyerekkorom óta azokat szerettem, akiknek farkuk volt, mert láttam, hogy abban lakozik minden hatalom és minden erő. így aztán folyton a fiúk körül lógtam, és hozzájuk bújtam, és fogdostam őket, ha hagyták.

Goldnak valahogy sikerült felállnia és arrébb húzódnia, anélkül, hogy kimutatta volna, megint milyen mértékben hatásuk alá kerítették azok az elképzelések, melyeket csak furcsának és hibbantnak minősíthetett. – Andrea, nem szabad ilyesmiket mondanod – figyelmeztette a lányt túlkompenzált kedveskedéssel, amely azonban csak halványan álcázta helytelenítését.

– Még neked se?

– Hát, talán – enyhült meg, nem tévesztve szem elől, hogy esetleg eltömi a csiklandozó izgalmaknak egy üdítő forrását –, de csak nekem.

– Én ehhez nem értek – vallotta be hálásan Andrea. – Én a Sarah Lawrence-be jártam, bár nem ott végeztem, és ott mindig azt mondták, hogy mondjam meg az igazat, úgy, ahogy én látom. A Benningtonban, tudod, volt egy művészettörténet-tanárunk, akiről statisztikát vezettünk. Háromszázhuszonnégyen feküdtünk le vele az alatt a két év alatt, amíg ott tanított. Gondolom, te is keféled a diákjaidat, nem?

– Nem – ellenkezett Gold. – Én nem.

– Soha?

– A felsősöket vagy az alsósokat?

– Az már mindegy.

– Néha – ismerte el Gold. – De nem hosszú ideig. Szinte soha.

– A Smithben – folytatta Andrea nyugodtan – az apáinkra hajtottunk rá.

Goldnak erre először nyelnie kellett egyet. – Az apáitokra?

– És az sokkal jobb hecc volt.

Gold megint azon tűnődött, ugyan miféle lánnyal is tervezget ő házasságot. – Nem vagyok benne biztos, hogy jól hallottalak, drágám. Az apáitokra?

– Igen.

– Atyaisten – mondta Gold, és a homlokára tette a kezét. – Ki kezdte ezt el?

– A legelsők közt voltam – felelte Andrea. – Majdnem megkaptam a felsősök érdemérmét, amiért kitaláltam.

– És az apád?

– Ő is az elsők közt volt. És mindig egyike a legjobbaknak. – Andrea egyszer csak olvasni kezdett Gold gondolataiban, és vidáman felkiáltott. – Nem a saját apánkkal, butus! – oktatta ki féktelen jókedvvel és azzal a koloratúrázó nevetéssel, amelyet Gold már nem tartott olyan elviselhetőnek, mint korábban. – Hiszen az rémes lett volna.

– Én is valami ilyesmit éreztem – mondta Gold fanyarul.

– Egymáséival – magyarázta Andrea leereszkedő vidámsággal. – Csereberét játszottunk, Brucie. Apám egyike volt a legklasszabbaknak, és mindig ő szórakozott a legjobban. Nekem semmi mást nem kellett csinálnom, csak hazavittem egy barátnőmet éjszakára, és a fülébe súgtam az apámnak, hogy a barátnőm szexisnek találja. Utána már gyerekjáték volt vele. És egybehangzóan mind azt mondták, hogy csillagos jelesre baszik. Fogadni mernék, hogy még mindig. A lányod barátnői nem akarnak lefeküdni veled?

– Nem! – kiáltotta Gold.

– Ó, ugyan már. Lefogadom, hogy igen, csak te észre se veszed.

– A lányom barátnői, Andrea – tájékoztatta Gold zordonan –, tizenkét és fél évesek. Vannak bizonyos területek, drágám, amelyeken normális körülmények között kívánatos egy minimális mennyiségű tartózkodás, és azt hiszem, te most meggondolatlanul öntőd ki a titkaidat.

– Ezzel nem értek egyet, Bruce – mondta Andrea könnyedén, azzal a kiirthatatlan céltudatossággal, amelyet Gold immár ismert s amelytől egyre jobban rettegett. – Tudom, hogy mind a ketten sokat fogunk szanaszét kefélni, miután összeházasodunk…

– Fogunk-e? – Gold meghökkenéséből világosan kiderült, hogy csöppet sem tetszik neki az ötlet.

– Miféle házasság lenne, ha nem csinálnánk? – érdeklődött Andrea.

– Miféle házasság lesz, ha csináljuk?

– Nyílt és őszinte házasság – felelte a lány olyan elragadtatott komolysággal, mintha a legrózsásabb és legtartalmasabb kapcsolatot varázsolná Gold szeme elé. – És olyan érdekes, vicces sztorikat mesélhetünk egymásnak.

Az efféle nyílt és őszinte házasságnak, amelyet olyasféle mindennapos beszélgetések töltenek ki, hogy aznap ki mit csinált kivel, a puszta gondolata is elborzasztotta Goldot, de úgy érezte, válaszával példás tapintatot tanúsít. – Erről majd még lesz mondanivalónk egymásnak az esküvő előtt, drágám.

– Semmi titkolódzás, Bruce, és semmi elhallgatás. Én mindent el fogok mondani neked, és azt akarom, hogy te is mondjál el nekem mindent.

– Én mindent el fogok neked mondani – felelte Gold, és átölelte. – És ha azt akarod, hogy őszinte legyek, most mindjárt megmondom: nem akarom, hogy mindent elmondjál.

De inkább a konyhában, mintsem a hálószobában mutatkoztak a legbőségesebben az óhatatlan összeférhetetlenség előjelei. Gold egy frigid nőnek majdnem olyan készségesen meg tudott bocsátani, mint egy szenvedélyesnek, de ugyan meddig tud majd elegánsan és kecsesen elviselni egy olyan asszonyt, aki a konyhában lényegében hasznavehetetlen? Idővel lesznek majd szakácsnők és szobalányok, de ki fog felügyelni rájuk? Ahogy múltak a hetek, úgy sűrűsödött fejében a szörnyű gondolat, akár egy alacsonyan szálló, fekete felhő, hogy a házias kötelességek bizonyos területein Andrea talán nemcsak pusztán lusta és közömbös, hanem ostoba is. Három ízben volt kénytelen előadást tartani az elbűvölt Andrea épülésére a füstölt szalonnáról – egyszer, amikor vastag szeleteket sütött a rántotta alá, egyszer a francia pirítós esetében, és egyszer, amikor apró rákkal és gyöngyhagymával tűzdelte meg a szalonnakockákat a kínai rakott rizshez, amelyet feketebabszószban főtt édesvízi kagylóval tálalt, s amelyet sikerült abszolút tökéletesen elkészítenie –, a lány pedig olyan hipnotizált figyelemmel hallgatta végig mindannyiszor, mintha előzőleg még soha nem prelegált volna hosszasan számára a füstölt szalonna témaköréből. Harmadszor már igencsak ingerült volt, s csöppet sem mulattatta a körülmények példátlan furcsasága: zsidó létére ő tart előadást neki a füstölt szalonna ezoterikus erényeiről. Andrea a vacsora után nem segített elmosogatni, ő pedig nem alacsonyodott le odáig, hogy megkérje rá. De ami teljesen elcsüggesztette, az az észt fekete kenyér esete volt.

– Drágám, hol van az a nagy észt fekete kenyér, amit a múltkor hoztam? Már mindenütt kerestem.

– Kidobtam – mondta Andrea ártatlanul.

Gold tekintetébe rémület lopódzott. – Kidobtad?

– Kezdett kiszáradni.

– Kezdett kiszáradni? – kérdezte Gold valamiféle önkívületben, aztán kedvetlenül fölnevetett. – Drágám, annak ilyennek kell lennie. De csak a vége szárad ki és keményedik meg.

– A héja is kemény volt.

– A héja mindig kemény.

– Ezt nem tudtam, drágám.

– Azért sütnek az ilyen nagy vekniknek vastag héjat, hogy hetekig frissen maradjanak. Azt hitted, hogy egy nap alatt megesszük a két és fél kilós észt fekete kenyeret?

– Ne haragudj, drágám. – Andrea őszinte bűnbánatot sejtetett. – Tudod, milyen gyenge vagyok a kelet-európai háztartástanban.

Gold sztoikusán úgy döntött, hogy menti a menthetőt, és elővette a csomagolt, szeletelt fehér kenyeret, aztán elővigyázatlanul feltette azt a kérdést, amely halálos csapást mért a jövőre vonatkozó összes rózsás reményeire, és közelgő frigyük jellegét szerelmi házasságból érdekházassággá változtatta.

– Drágám, van egy kis Tiptree-féle Apró Skarlát Eperbefőtted?

Andrea semmi mással nem szolgálhatott, csak egy üveg áruházi lekvárral. Gold megdöbbent. Én fekete-erdei sonkát hozok neki Pommerymustárral meg szaftos füstölt heringet, ő meg szart ad nekem. Mi az isten van ezekkel az emberekkel? Semmi mással nem törődnek, csak a lovaglással meg a pénzükkel? Kaliforniai narancsot esznek, amikor kaphatnának floridait, és a jelek szerint fogalmuk sincs róla, hogy a Cornice körte mennyivel jobb, mint a Seeker és az Anjou. Pusztán arra a gondolatra, hogy megpróbálja meggyőzni a lányt, a közönséges áruházi lekvár és a Tiptree-féle Apró Skarlát Eperbefőtt közötti különbség boldog frigyük esélyeinek a leglényegét érinti, úgy elborította a reménytelenség, mint valami csüggesztő ködfelhő.

Ezt Belle mindig felfogta. – Ez egy gourmand, csak nem tudja mondta egyszer Belle nevetve, hónapokkal ezelőtt, amikor még elelviccelődtek egymással. – Azt hiszi, hogy csak válogatós. Szeretném én látni, ezek közül a mai lányok közül melyik tudna egy hétnél tovább a kedvében járni. Tíz évébe telne, amíg csak azt megtanulná, hogy hogy kell. Szeretném látni, rá tudna-e venni egyet is, hogy akár csak megpróbálja. Mikor kétperces lágy tojást kér, hárompercesre gondol. A vasalt alsót szereti, bár azt hiszi, a vasalatlant. Mikor elmegyünk valahová, tovább öltözködik, mint én. Szeretném látni, a diáklányok, a tanítványai rájönnének-e, hogy mikor ízesített rozskenyeret kér, köménymagosat akar-e vagy ánizsosat. Mikor halat kér vacsorára, rendszerint májat szeretne, és amikor májat kér, akkor vendéglőben akar vacsorázni. Az isten legyen irgalmas annak, aki valaha kaliforniai grapefruitot ad neki. Sajnálom azt a fiatal lányt, aki elcsábítja.

Amikor eszébe jutott Belle szónoklata, Gold elmosolyodott. Összefoglalójában csak egyetlen hibát tudott felfedezni, azt a naiv hitet, hogy őt legvalószínűbben holmi fiatal fruska csalafintaságai ejtik majd rabul. A kertvárosi barátnője, Belle-hez hasonlóan, nagyjából egykorú volt vele. Andrea, aki már aludt mellette, túl volt a harmincötödik évén, és Gold kételkedett benne, hogy nála fiatalabb nő valaha újra lázba tudná hozni. Belle-nek mostanára kedves kis bajuszkája nőtt, jutott eszébe, és ezen is elmosolyodott.

Gold egy jó óra hosszat hánykolódott ébren, gyászos helyzetén keseregve. Reményei egyszersmind kínos megpróbáltatásokat jelentettek: előtte áll a kínos válás Belle-től; előtte áll a kínos házasság Andreával, azzal az egyszerre magamegadó és kísérteties, független nővel, aki megrémítette és ugyanakkor untatta; és előtte áll az az ingatag kormányzati és politikai karrier, amelynek kimenetele, legalábbis kezdetben, főleg annak az embertelenül önző és rosszindulatú apósnak a pártfogásán és jóakaratán fog múlni, aki őt mélységesen és szadista módon gyűlöli. És, mintha mindettől nem lett volna kellőképpen bonyolult az élete, mindjárt másnap hanyatt-homlok szerelembe esett egy másik, vele majdnem egykorú asszonnyal, aki különváltan élt brutális vérmérsékletű, Góliáttermetű férjétől, és akinek négy gyereke volt: a legidősebb elég idős és elég nagy ahhoz, hogy a puszta öklével véres péppé verje, ha netán megszállja ez a gondolat; a korban következő lány elég nagyvilági és elég csinos ahhoz, hogy elcsábítsa, ha kedve szottyan rá; a két legkisebb pedig, két különböző nemű iker, évei számát tekintve még elég zsenge, hogy produkálja a kisgyermekkor összes hisztériáit, emésztési zavarait és egyéb kínos zűrjeit, melyek a szülő-voltot oly civilizálatlan lidércnyomássá teszik.

Azoknak az eseményeknek a sorozatában, amelyek ebbe belésodorták, egy New York-i telefonhívás volt az első. Belle hívta fel, akinek legalább meg kellett volna próbálnia, hogy maga hárítsa el a válságot. Gold teljesen meg volt döbbenve, amikor Andrea ágyában ébredve, rutinszerűen felhívta a szállodáját, és megtudta, hogy sürgős üzenet várja Belle-től. Dina lányát kicsapták az iskolából. A kis nőstény róka mélyen belemart a lábikrájába, méghozzá a lehető legalkalmatlanabb időpontban.