Sid átadta Goldnak a háromezer-ötszáz dollárról szóló csekket. Gold eltette a csekket a zsebébe.

– Némi tanácsra is szükségem van, Sid. Acapulcóról. Az igazság az, hogy nem kormánymegbízásból megyek, és nem egyedül.

Sid megbotránkozva csücsörítette össze a száját. – Nem vagyok benne biztos, hogy azok a helyek, amiket említettem, Belle-nek valók.

– Nem Belle-lel megyek, Sid. Belle meg én befejeztük. Valójában már nem élünk együtt.

Ha Sid meghökkent ezen, jól titkolta. – Hogyhogy én erről még nem hallottam? – kérdezte, és csak enyhén volt meglepve. – A lányok azért még beszélnek vele, nem?

– Nem vagyok benne biztos, hogy ő is tudja-e. – A vallomás, melyet most már folytatnia kellett, egyre kínosabb lett. – Remélem, lassan rá fog jönni. Van egy lány Washingtonban, akit titokban eljegyeztem, és akit feleségül akarok venni.

– És tényleg szerelmes vagy, öcsi?

– Igen, Sid. De egy másikba.

– Úgy érted, hogy három van? – Sid erre már kihúzta magát ültében, az arca földerült, és tekintetében mélységes vidámság csillogott.

Gold maflán bólintott. – És aztán van még egy Greenspan nevű zsidó is az FBI-tól, aki lehet, hogy még mindig a nyomomban van, hogy kiállíthassa az erkölcsi bizonyítványomat.

– Egyet mondjál meg nekem – mondta Sid, miután újabb rundot rendelt. – Miért nem azt veszed feleségül, akibe szerelmes vagy?

– A férje nem járulna hozzá – mondta Gold. – Még a különélés gondolata se tetszik neki. Nagy darab, erőszakos, vad természetű ember, nem szabad rájönnie.

– Ez muris.

– A nőnek négy gyereke van.

– Ez még murisabb – kuncogott kedélyesen Gold. – Nem csináltat véletlenül koronát a fogaira?

– Hát ezt honnan tudod? – kérdezte Gold meghökkenve.

Sid csak atyaian mosolygott. Aztán megmagyarázta. – Valahányszor beleestem egy lányba, mindjárt elhatározta, hogy koronát csináltat a fogaira.

– Linda csak egypárat csináltat. Felajánlottam, hogy kifizetem.

– Többre ne kötelezd el magad.

Gold megint zavarba jött. – Két gyerekének fogszabályozóra van szüksége – vallotta be –, és megígértem Lindának, hogy segíteni fogok neki.

– Miért veszed feleségül azt a washingtonit?

– Sid, az egy bűbájos lány – felelte Gold meggyőző érzelmességgel. Igazán rendes, és az apja nagy segítségemre lehet a befolyásával. Pénzük is van, ami megkönnyítheti, hogy kiegyenlítsem Linda fogorvosi számláit.

– Az ő foga milyen?

– Jó, Sid, kitűnő.

– Magas?

– Nagyon. Hosszú lábú és nagyon erős csőn tű. Egészséges, egy igazi szépség.

– Akkor őt vidd Acapulcóba – biztatta Sid kedélyesen. – Jól el fogtok szórakozni.

– El is viszem, Sid – mondta Gold –, de éppen ez a probléma. Nem szeretnék elszakadni Lindától, és titokban őt is magammal akarom vinni.

– Hol itt a probléma? – kérdezte Sid.

– Lehetséges lenne? – kérdezte Gold. – Tényleg megreszkírozhatnék valami ilyesmit, anélkül, hogy lebukjak?

– Hát persze hogy lehetséges – biztosította lelkesen Sid, és rendelt még két pohárral. – Van az a barátom Houstonban, akivel üzleti kapcsolatban állok, az egy mexikói tévészínésznővel megy, az meg egy légitársaság egyik pilótájával, akinek az a nő a felesége a mexikói Idegenforgalmi Hivatalnál, aki segíthet az utazásnál meg a szállodai szobafoglalásnál.

– Lehet, hogy két gyerekét is magával kell hoznia.

– Minél több, annál jobb – kuncogott Sid. – Ha győzöd pénzzel. És kell egy szobalány vagy egy pótmama is, aki vigyáz rájuk, hogy éjszakánként szabad legyen.

– Erre nem is gondoltam. Sid, hogy tudok én ennyi embert elbújtatni? Két szálloda kell? Három?

– Egy – felelte Sid tömören. -Egy?

– Hát persze hogy egy. Akkor le vagy fedezve, hogy miért vagy ott, ahol éppen vagy, akárhol látnak, és nem pocsékolod az időt ide-oda rohangászással. Kérlek, ne vedd sértésnek, Bruce, de azt hiszem, életemben most először fordul elő, hogy végre büszke lehetek a kisöcsémre.

– És közben egész idő alatt ott lesz az az FBI-os is – emlékeztette Gold, akit egy pillanatra felvillanyozott a bók –, aki mindent tönkretehet. Mellesleg az a nő milyen?

– Kicsoda?

– Az a mexikói tévészínésznő – mondta Gold.

– Úgy hallom, nem rossz, ha szereted az apró, fekete, formás és szenvedélyes nőket. Azt mesélik, úgy élvez el, mint egy tűzijáték. És én még azt hittem, hogy te egy afféle begyöpösödött alak vagy. Soha eszembe se jutott, hogy van vér a pucádban.

– Síd, nekem nincs – jött rá Gold elkámpicsorodva. – Le fogom fújni az egészet.

– Csak a holttestemen át – közölte vele Síd olyan sértett hangon, amely a kisvendéglő közönségének is magára vonta a figyelmét. – Nekem tizenöt éve nem volt ilyen jó mulatságban részem. Mi sikerülhet itt félre? Fiú, te fiú… bárcsak én is elmehetnék, de azt hiszem, se a szívem, se Harriet nem bírná ki. Ide figyelj… A Villa Verában fogunk lekötni neked két, háttal összeépített, szeparált villácskát. Mind a kettőben saját konyhád és saját úszómedencéd lesz, így elkerülheted a nyilvános helyeket. Majd én kispekulálom a megfelelő szobaszámokat. Ahogy én látom, még attól a Greenspantől vagy az FBI-tól se kell félned.

– Bocsánat, hogy közbeszólok – mondta Greenspan az FBI-tól –, de szeretnék javasolni valamit. Szüksége lesz egy harmadik szobára, a maga számára, ahonnan magánbeszélgetéseket folytathat telefonon az egyes hölgyekkel. Indokolásul azt hozhatja fel, hogy titkos megbeszéléseket folytat Washingtonnal. Én három egymáshoz csatlakozó lakosztályt ajánlanék, amiből az övé lenne a középső.

– Úgy látszik, maga csudára ért az ilyesmikhez – mondta Síd elismerően, miután Gold bemutatta őket egymásnak.

– Elnököknek dolgoztam én – felelte Greenspan szerénykedve. – Ez a maga odúja… ez egy disznóól – állapította meg Gold garzonjáról, mihelyt beléptek. – Ezt inkább szomorúan mondom, mint dühösen. Hetek óta meg akarom mondani magának.

– Greenspan, nehogy nekem beletramplizzon ebbe – mondta Gold, és tekintetéből világosan kiderült, hogy aggódik is, bosszankodik is. Nem akarom, hogy Belle megtudjon valamit.

– Tudja, tudja – zsolozsmázta Greenspan sóhajtozva. – A neveken kívül mindent tud. Ugyan mikor esett valaha Belle az ostobaság bűnébe?

– Akkor miért nem szólt semmit?

– Mit mondhatna? – felelte Greenspan, és arcát fokozatosan elborította a mélységes gyász. – Hiszen ha tudná, hogy vérzik érte a szívem, valahányszor hallom, mit mesél az anyjának, vagy amikor megpróbál úgy tenni, mintha semmi baj nem volna, mikor a maga nővéreivel beszél. Micsoda egy asszony, micsoda egy csodálatos feleség és anya…!

– Greenspan, az isten szerelmére, hagyja abba!

– Miért pont ő mondana valamit? Hogy megkönnyítse magának a dolgot? – kérdezte Greenspan. – Ha maga nem panaszkodik, miért panaszkodjon ő maga helyett? Hajlandó ő magától elválni, hogyne, de először kérdezze meg. Miért ő mondja ki, hogy maga el akar válni, ha maga nem hajlandó erre? Ó, Gold, Gold… valamit meg kell tudnom, a saját tájékoztatásomra. Nem kerül jegyzőkönyvbe, esküszöm. Ez a tanítónő, ez a Linda Book…

– Mi van vele?

– Ugye sokszor elélvez vele?

– Mi köze hozzál – válaszolta Gold fagyosan.

– Maga szinte soha nem élvez el azzal a másikkal, akit el akar venni.

– Na és?

Greenspan szomorú, jelentőségteljes pillantás kíséretében tette a fejére a kalapját. – Maga egy sánde a fajtájára.

– Maga meg, Greenspan, díszére válik a magáénak. Ott lesz Acapulcóban? Mit csináljak, ha bajba kerülök?

– Beszélhet a falnak.

Goldot, abban a pillanatban, ahogy egyedül maradt, elfogta az önvizsgálat melankolikus hangulata. Előrelátó ember létére meggondolatlan volt. Épeszű létére őrült. Nem volt szüksége semmiféle belső hangra, amely megsúgja neki, hogy maga hozta a fejére a bajt. Világéletében utálta, ha valami córesz adódott. Világéletében attól félt, hogy kudarcot vall. Most a jelek szerint az keserítette el, hogy esetleg sikert arathat.