A BALESET KÖVETKEZMÉNYEI

– Szerencsére zuhanás közben elájultam – mondta Ecuko. – Így nem nyeltem túl sok vizet.

Maszako megpróbált odafigyelni egykori barátnője szavaira, de a hangja mintha elképzelhetetlen messzeségből szólt volna.

– A víz felkapott, és magával sodort. A hullámok kivetettek a partra – folytatta Ecuko, és gyengéden megérintette Maszako vállát. – Ott találtak rám. Szerencsére tudták, hogy ki vagyok, és egyből hazavittek. A víz nagyon hideg volt, tüdőgyulladást kaptam. Nagyon sokáig nem kelhettem fel az ágyból. Mire teljesen meggyógyultam, ti már nem voltatok itt. Beköltöztetek a városba.

– Annyira kétségbeestem – szipogta Maszako, és a tekintete még mindig a semmibe meredt. – Sírva rohantam haza, miután belöktelek a vízbe. Belázasodtam. Egész idő alatt iszonyatos rémálmaim voltak. Félrebeszéltem. Amikor pedig végre valahára fel tudtam kelni...

Maszako hangja remegni kezdett, aztán teljesen elhalt. Lehajtott fejjel, csüggedt arccal bámulta a hegyeket.

– Meggyógyultál, de már nem emlékeztél semmire, igaz? – kérdezte Bunicsi. – Mindent elfelejtettél.

– Igen – bólintott Maszako.

– Azt hitted, hogy megölted a barátnődet – folytatta Bunicsi. – Képtelen voltál megbirkózni a mardosó bűntudattal. A tudatalattid sietett a segítségedre. Kitörölte az emlékeket az agyadból.

Bunicsi ismét fején találta a szöget. Maszakót iszonyú lelkiismeret-furdalás fogta el amiatt, ami Ecukóval történt. Belázasodott. Annyira nyomasztotta a szörnyűség emléke, hogy mindent kitörölt az emlékezetéből.

De nem felejtett el mindent.

Attól a naptól kezdve rettegett a prádzsna álarcoktól. Vagy talán nem is az álarcoktól?

Talán az a lehetőség borzasztotta el, hogy egy álarc miatt felbukkanhatnak az iszonyatos baleset emlékei? És ezért félt a magasban is? Lehet, hogy ezért nem gyógyult ki a tériszonyból, hiába mentette meg Bunicsi életét a toronyban. Ennek elégnek kellett volna lennie a gyógyuláshoz, ám éppen az ellenkezője történt. Az újabb baleset csak arra emlékeztette, hogy korábban is történt már valami hasonló, és valaki mást is meg kellene menteni.

Maszako most már mindent világosan látott. Pontosan tudta, hogy mi történt azon a végzetes napon. Úgy érezte, mintha felszállt volna a köd a fejében. Már nem nehezedett teher az érzelmeire. Mélyen beszívta a levegőt, mosolyogva ránézett Bunicsira és Ecukóra.

– Most már minden rendben van. Sajnálom, hogy aggódtatok miattam.

Két barátja megkönnyebbülve mosolygott.

– Ecuko, olyan szörnyűséget műveltem veled – folytatta Maszako, miközben megragadta a lány kezét. Egészen elvörösödött a zavartól.

– Ugyan, már nem számít!

A lány most az osztálytársa felé fordult.

– Nagyon köszönöm, Bunicsi szan – szólalt meg szokatlan udvariassággal. – Tényleg nagyon hálás vagyok neked.

– Ne butáskodj, Maszako – tiltakozott Bunicsi tűzvörös fejjel.

– Figyeljetek, gyertek és nézzetek be hozzánk! – szólalt meg Ecuko. Az ötlet mindenkinek tetszett. – Kóstoljátok meg a finom gyümölcseinket!

Maszako jól emlékezett arra, hogy Ecukoék házát minden ősszel valósággal beborította a sok édes körte meg szőlő. A gyümölcsöt a család barátai küldték, akik egy gyümölcsöskertben dolgoztak. A három fiatal elindult a falu felé. Egymás nyomában, a híd közepén lépdeltek. A hűvös hegyi szellő belekapott Ecuko copfjába, és a lány haja jókedvű táncot járt a szélben.