KEDDI ÖRULET

Kazuko képtelen volt bármire is összpontosítani már aznap. Minél lázasabban próbálta megérteni, mi történik vele, annál jobban összezavarodott. Lehetséges volna, hogy a világ egy teljes napot visszacsúszott az időben? Nem, az lehetetlen! Úgy tűnt, senki más nem vett észre semmit. Vajon ez azt jelenti, hogy csak Kazuko ment vissza egy napot? Az sok mindent megmagyarázna. De hát hogy a csudába történhetett volna ilyesmi? És akkor hirtelen mindent megértett.

Jaj, ne! – gondolta. – Ha ma tényleg tegnap van, vagyis tizennyolcadika, az azt jelenti, hogy ma éjjel valóban földrengés lesz! És kigyullad a fürdő is, ami veszélyezteti Goróék házát!

Kazuko fejében kavarogtak a gondolatok, és képtelen volt a házi feladatra figyelni. De hát ezt a feladatot is megcsinálta már egyszer, vagy nem? Egyébként is mit számít most a lecke? A házi feladat volt most a legkisebb gondja!

Nem igazán tudta, hogy hová indul, amikor kilépett az ajtón, de úgy érezte, valakivel mindenképpen beszélnie kell. Először arra gondolt, hogy átmegy Goróékhoz. Aztán eszébe jutott, hogy Goro milyen könnyen megijed, és néha meggondolatlanul viselkedik. Talán okosabb lenne Kazuót megkeresni? Ő meg időnként úgy viselkedett, mintha egy másik bolygón élne. Viszont tényleg nagyon okos volt. Kazuko végül úgy döntött, hogy tőle kér segítséget.

A fiú nem lakott túl messze. Egy mostanában divatos, nyugati stílusú házban élt. A bejárattól jobbra, a kertben volt egy üvegház, ahol rengeteg különös virág nyílott, szinte egész évben virágzott valamelyik. A lány beszívta a virágok édes illatát. Felismerte a levendula semmi mással össze nem téveszthető szagát!

– Ez az az illat – suttogta, és teleszívta a tüdejét levegővel. Kazuo apukája nagyon büszke volt a virágaira. Kazuko emlékezett rá, hogy egyszer megmutatta neki, milyen különleges növények nőttek ott. Eszébe jutott, hogy a férfi azt is megemlítette, hogy a levendula a Lamiaceae családba tartozik, és egész évben zöld színben pompázik. Most már arra is emlékezett, hogy ez a növény eredetileg Dél-Európában honos, ahol előszeretettel használják fel parfümkészítéshez a jellegzetes illata miatt.

Megnyomta a csengőt, és várta, hogy valaki beengedje. Kazuo ablaka kinyílt, Kazuo és Goro is kidugta rajta a fejét.

– Nézd csak! Kazuko van itt – mondta Goro.

– Szia, Kazuko! – integetett Kazuo. – Gyere fel, nincs itthon senki.

A lány bólintott, belépett és elindult Kazuo szobájába.

– Valami baj van? – kérdezte Kazuo.

– Ha valami aggaszt, nyugodtan mondd el, megpróbálok segíteni! – tette hozzá Goro, és igyekezett minél férfiasabban viselkedni.

– Fiúk, van valami, amit szeretnék elmesélni nektek – válaszolta Kazuko, és leült velük szemben.

– Bármi is az, nagyon hivatalos vagy! – mondta Goro, és várakozóan kihúzta magát.

Kazuko még mindig nem volt teljesen biztos benne, hogy elmondja-e, ami történt. Vajon hisznek majd neki? Nem valószínű. De azt is tudta, hogy semmire sem vezet, ha csak önmagát emészti. Ezért úgy döntött, hogy mindenről beszámol a barátainak.

– Na jó. Az a helyzet, hogy van valami, de attól félek, hogy nem fogjátok elhinni. Éppen ezért nem könnyű beszélnem róla. Arra kérlek titeket, hogy ne szóljatok közbe, amíg el nem mondtam az egész történetet. És, kérlek, ne nevessetek ki, ha lehet!

Beszámolóját a tegnapi földrengéssel kezdte, és a matematikaórával fejezte be. Egész idő alatt arra számított, hogy a fiúk vigyorogni fognak, ehelyett némán ültek és feszülten figyelték a történetet.

– Szóval ez a helyzet – fejezte be a lány. – Ezt akartam elmesélni. Nem érdekel, hogy elhiszitek-e vagy sem. Talán én sem hinném el, ha valaki más mesélné. De az a helyzet, hogy tényleg átéltem mindazt, amit elmondtam. Nem álmodtam. Ebben biztos vagyok!

A két fiú töprengve, némán meredt maga elé. Úgy tűnt, hogy különösen Kazuo nagyon is komolyan vette, amit hallott, és nem gondolja, hogy Kazuko összevissza beszélt.

– Tényleg szeretném elhinni, amit mondtál – szólalt meg végül Goro. – Már csak azért is, mert rólad van szó, Kazuko. Mégis úgy érzem, hogy valahogy nem kerek ez a történet.

– Na, pontosan ettől féltem – suttogta a lány.

– De Kazuko! – kiáltotta Goro, és tűzpiros lett az arca. – Ugye tudod, hogy értettem? Hiszen eléggé elképzelhetetlen, hogy valaki újra átéljen egy teljes napot...

– Várj egy kicsit, Goro! – vágott a szavába Kazuo. – Mi van akkor, ha Kazukónak van valamilyen különleges képessége?

– Hogy érted azt, hogy különleges képessége?

– Nem is tudom. Halványan emlékszem, hogy olvastam valami hasonlóról. Állítólag élnek a világon olyan különleges emberek, akik képesek egészen messzire eljutni úgy, hogy egyszerűen elképzelik maguk elé azt a helyet, ahová menni akarnak.

Teleportálásnak hívják. Amikor az a teherautó majdnem elgázolt, lehet, hogy valami ilyesmi erőt használtál, hogy elmozdulj egy másik helyre és egy másik időbe – mindezt anélkül, hogy tudtál volna róla.

– Ne már! Kizárt dolog! Ez nevetséges! – mondta Goro, vadul rázva a fejét. – Ez lehetetlen! És ellentétes a tudomány állításaival! Ráadásul szembemegy a józan paraszti ésszel!

– Csakhogy nagyon is léteznek olyan dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni józan paraszti ésszel.

– De nincsen rá semmilyen bizonyíték, Kazuo! – kiabált Goro mérgesen. – Van bármilyen bizonyítékod?

– Nekem van! – kiabált most már Kazuko is. – Csak ki kell várnunk, és meglátjuk, lesz-e földrengés és lesz-e tűz a szomszédotokban ma éjjel!