FÖLDRENGÉS

A kémiaszertárban történt különös kaland után Kazuko jó pár napon át nem jött teljesen rendbe. Nem mintha megbetegedett volna, vagy valami ilyesmi. De mintha sokkal könnyebb lett volna a teste. Úgy érezte, mintha lebegne, és nem lenne talaj a lába alatt. Mintha valami őrültséget csinálna. A különös érzés azonban nem annyira a testét, mint inkább az elméjét kerítette hatalmába. Kazukót nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy mindez esetleg annak a levendulaillatú vegyszernek a következménye, amit a szertárban lélegzett be. Sőt, szinte egészen biztos volt benne.

A balesetet követő harmadik éjszakán Kazuko késő estig tanult. Tizenegy órára járt az idő, amikor lefeküdt aludni. Egész délután kosarazott, fáradt volt, alig állt már a lábán. A fejében azonban hangosan kattogtak a fogaskerekek, és nem tudott elaludni. Nyitott szemmel feküdt az ágyában, a plafont bámulta, és azon töprengett, mi történhetett a kémiaszertárban.

Egyszer csak mély, morgó hangot hallott, az ágya pedig rázkódni kezdett.

– Földrengés! – mondta Kazuko. Pár pillanat múlva remegni kezdett az egész szoba, a falak félelmetesen recsegtek. Egyértelmű volt, hogy ez most nem egy kisebb rengés lesz. Nagyon durván rázkódott a föld.

Kazuko mindig utálta a földrengéseket. Kiugrott az ágyból, és kirohant a szobájából, át sem öltözött. Végigsietett a folyosón. Most már az ablakok is hangosan recsegtek. Amikor azonban kinyitotta a bejárati ajtót, a morgás és a recsegés mintegy varázsütésre megszűnt. Hátrafordult, mert lépéseket hallott. Anyja és két húga állt a szobaajtóban. Sápadt arcukra kiült a meglepődés.

– Az lesz a legjobb, ha lemegyünk a kertbe – szólalt meg Kazuko. – Bármikor jöhet egy utórengés.

Nemsokára mindannyian remegve álltak kinn a hűvös szélben. A kövei kező néhány percben valóban érkezett még jó pár utórengés. Ezek azonban már nem voltak túl erősek. Egy idő múlva úgy tűnt, elmúlt a veszély. Visszamentek a házba, és lefeküdtek aludni. Kazuko azonban továbbra sem bírt elaludni. A szíve valósággal dübörgött a mellében. Alaposan felzaklatta ez a sok drámai élmény. Hosszú perceken át feküdt mozdulatlanul, míg végül érezte, hogy lecsukódik a szeme.

Már majdnem átkerült az álmok birodalmába, amikor váratlanul egy fültépően éles kiáltás hangzott fel az utcáról.

– Tűz van! – sikította egy magányos hang. Aztán már rengetegen kiabálták: – Tűz van! Tűz van!

Hogy a csudába lehetséges, hogy egyetlen éjszaka alatt ilyen sok szörnyűség történik? Kazukónak most már tényleg nagyon elege volt az egészből. Kevés hiányzott ahhoz, hogy elsírja magát kétségbeesésében. Újra kiugrott az ágyból, odasietett az ablakhoz, és félrehúzta a fehér csipkefüggönyt.

Odakint, alig két háztömbnyire sűrű füst tört a magasba egy nyilvános fürdőház tetejéből.

Jóságos ég! – gondolta. – Goro szüleinek ott van a boltja a fürdő mellett!

Két tűzoltóautó száguldott el Kazukóék háza előtt, éles szirénájuk belehasított az éjszakába. A lány gyorsan felkapott egy dzsekit a pizsamájára, és máris indult volna, hogy szétnézzen odakint.

– Te meg mégis hova mész? – kérdezte az anyja a hálószobaajtó túloldaláról.

– Kigyulladt Goroék háza mellett az épület! – felelte a lány. – Megyek, megnézem, mi a helyzet.

– Ne beszélj már butaságokat! Az nagyon veszélyes!

Kazuko azonban úgy tett, mintha nem hallotta volna meg az anyja tiltakozását. Gyorsan belebújt fatalpú szandáljába, és kirohant az éjszakába. Odakint már jó pár bámészkodó gyűlt össze. Úgy tűnt, hogy a tűz a fürdő épületének hátsó részében tört ki, és még nem terjedt át az Aszakura vegyesboltra.

– Figyelem, emberek, mindenki menjen távolabb! – kiabálta egy rendőr. Most már rengeteg álmos alak bámészkodott kint az utcán. – Ne állják el a tűzoltók útját!

– A föld is rengett az előbb – mondta egy Kazuko mellett álló férfi a barátjának. – Valószínűleg felborult a gáztűzhely, az okozta a tüzet.

– Nahát! Szia! – kiáltotta valaki, és hátulról megveregette Kazuko vállát. A lány megfordult. Kazuo állt mögötte pizsamában.

– Szia, Kazuo! Aggódtam Goróék boltja miatt.

– Én is. De szerintem nem lesz baj, úgy hallottam, nem komoly a tűz. Azt mondják, pár perc alatt eloltják – mondta a fiú a rá jellemző nyugalommal.

A tűzoltók nemsokára tényleg legyőzték az utolsó lángokat is. Kazuko és Kazuo elindultak Goróék háza felé. Örömmel látták, hogy barátjuk családja megúszta a fenyegető tűzvészt. Megnyugodva indultak hazafelé.

Kazuko nemsokára ismét az ágyában feküdt. Ránézett az órájára: hajnali háromra járt az idő. A halálosan kimerült lány pillanatok alatt elaludt. De különös álmok kínozták egész éjjel. Először úgy tűnt, mintha a tűz mögül egy árnyalak szökkent volna elő, aztán eltűnt újra. Később ismét a laboratóriumban találta magát, ahol a falak remegni és rázkódni kezdtek. Amikor Kazuko felébredt, úszott az izzadságban. Szerencsére már fent ragyogott a nap.

Az ablak felé fordult. A függönyön át betűző napsugarak különös mintázatot rajzoltak a padlóra.

Hány óra lehet? – Ránézett az órára. – Úristen, elkéstem!

Reggelizni már nem volt ideje. Kirohant a házból álmosan, a feje sajgott, a lábai botladoztak. Szerencsére a zebránál megpillantotta Gorót.

– Szia, Goro! – kiáltotta. – Te is késésben?

A fiú megfordult és elmosolyodott. Örült, hogy nem egyedül fog elkésni.

– Hát bizony – válaszolta. – A tűz után nagyon nehezen tudtam csak elaludni, aztán meg nem hallottam meg az ébresztőórát.

A lámpa zöldre váltott. Futásnak eredtek, de a zebra közepén rájuk kiáltott egy ismeretlen hang.

– Vigyázzatok!

Aztán fülsüketítő dudálás hallatszott.

Megfordultak, és látták, hogy egy hatalmas teherautó száguld feléjük. Úgy tűnt, a sofőr átment a piroson, és most nyílegyenesen feléjük tart.

Kazuko megpördült, futásnak eredt, és nekirohant a háta mögött álló Gorónak. Megtántorodtak, és mind a ketten az aszfaltra zuhantak. A lány felnézett, a teherautó egyre közeledett. Hatalmas kerekei már csak pár méterre voltak az arcától, és Kazuko nem tehetett semmit. Lehunyta a szemét.