A JÖVŐ GYERMEKE

– Nem is tudom, hogyan mondhatnám el neked... – töprengett bizonytalanul Kazuo. – Meglehetősen hosszú történetre számíthatsz. De azt elhiheted, hogy el akartam mesélni neked az egészet, miután láttam, hogy mi történt. Talán így könnyebben elhiszed a szavaimat, hiszen csomó mindent te is végigcsináltál. Hogy egyből a közepén kezdjem, Kazuko, én... szóval... izé... a jövőből érkeztem.

– A jövőből jöttél? – kiáltotta döbbenten a lány.

Az előbb még azt hitte, hogy semmi sem lepheti meg, ám ez a néhány szó egészen egyszerűen hihetetlennek tűnt. Ha a józan eszére hallgat, akkor egyszerűen nem hiheti el.

– Én... egyszerűen képtelen vagyok hinni neked – nyögte ki végül. A hangja erősen remegett.

– Sejtettem, hogy így lesz – biccentett Kazuo. – Olyan, mintha csak bekerültél volna egy tudományos-fantasztikus történetbe, igaz?

Kazukónak azonban esze ágában sem volt tréfálkozni.

– És hogy kerültél ide? Időgéppel? – kérdezte gúnyos hangon.

– Nem. Pontosan azt tettem, mint amit te. Átszökkentem az időn és teleportáltam.

Miközben Kazuko megpróbálta megemészteni a hallottakat, érezte, hogy kezd újra rosszul lenni. Mintha megmozdult volna a talpa alatt a padló.

– Az se baj, ha egyetlen szavamat sem hiszed – folytatta Kazuo. – Akkor hallgasd úgy, mintha mesét mondanék neked. Éppen elég szenvedésen mentél keresztül ahhoz, hogy jogod legyen megismerni a történetemet. De akkor sem lesz egy rossz szavam sem, ha úgy véled, nevetséges, amiről beszámolok neked. Hidd el, nem fogok hazudni! Csak hát az a nagy helyzet, hogy a különös eseményekre ez az egyetlen magyarázat létezik.

– Hát jól van – bólintott a lány. – Figyelek.

– Nagyszerű. Akkor elmondom. Mielőtt azonban belevágnék a történetbe, szeretném megállítani az időt. Akkor senki sem törhet ránk.

– Hogy micsoda?! – kiáltotta a lány szinte már sikoltva.

Kazuo azonban nem törődött osztálytársnője felháborodásával. Elővett a zsebéből egy tranzisztoros rádióra emlékeztető apró, lapos szerkezetet, és kihúzta az antennáját.

– Ebben a pillanatban egyedül mi mozgunk és beszélünk a világon. Ha nem hiszel nekem, vess egy pillantást az ablakra.

Kazuko összerezzent. Kezdte azt hinni, hogy osztálytársának elment az esze.

– Ne félj semmitől! – folytatta a fiatalember. – Nézzél szét odakint, ha nekem nem hiszel.

E szavakkal megfogta a lány kezét, és odavezette a falhoz. Kazuko hagyta, hogy osztálytársa maga után vonszolja az ablakhoz. Meglepte, hogy a fiú keze ennyire hideg. Valamiért úgy érezte, pont olyan volt az érintése, mintha egy idősebb nő fogta volna meg a kezét. Mind a ketten kibámultak az utcára, az iskola elé.

A lány kővé dermedt a megdöbbenéstől. Az utcán szokás szerint rengeteg autó látszott, ám ezek nem mentek sehová sem. Mintha csak megfagyott volna a kép. Buszok, teherautók és személygépkocsik várakoztak az úttesten. Még ennél is elképesztőbb volt az, ahogy a gyalogosok viselkedtek. Felemelt lábbal ácsorogtak jó páran a járdán és a zebrán.

Felfedezett azután egy kutyát is. Az állat alighanem teljes erőbedobással rohanhatott valami után. Ebben a pillanatban egyetlen lába sem ért le a talajra, hanem jó tíz centivel lebegett a föld fölött!

– Tényleg megállt az idő – suttogta Kazuko. A figyelmét most már a mindent betöltő halotti csend sem kerülte el.

– Hát így is meg lehet fogalmazni a dolgot – bólogatott Kazuo. – Persze sokkal közelebb állna a valósághoz, ha azt mondanánk, pontosan olyan sebességgel haladunk hátra, ahogy az idő halad előre. Ezért csak a te szemednek tűnik úgy, mintha az idő mozdulatlanul állna.

– De hát hogy vagy képes erre?

– Ezzel a készülékkel. Rendkívül erős energiamezőt gerjeszt körülöttünk. Elvág minket a külvilágtól, miközben az időben hátrafelé mozog.

– Nem igazán értem...

– Semmi baj. Igazából nincs is szükség arra, hogy értsd a működését – felelte Kazuo nyugodtan, majd ismét megfogta a lány kezét, hogy visszavezesse a szertár közepén álló asztalhoz. – Ideje folytatnom a mesét.

Mosolyogni kezdett.

– Kezdjük talán a legelejéről.