A JELEN ÉS A JÖVŐ GYERMEKEI

– Le merném fogadni, hogy a távoli jövőben nem számít túl nagy dolognak a szerelem. Ugye igazam van? – kérdezte Kazuko csúfondárosan. Máskor elájult volna a boldogságtól, ha egy igazi egyetemista szóba állt volna vele. Most sikerült megőriznie a magabiztosságát, hiszen pontosan tudta, hogy a fiú valójában évekkel fiatalabb, mint ő. Úgy döntött, hogy még önt egy kis olajat a tűzre.

– Szóval csíped az idősebb nőket? – tréfálkozott.

– Bizonyos szempontból tényleg idősebb vagy nálam – ismerte be Kazuo, aki egészen eddig nem is gondolt erre.

– Mi az, hogy bizonyos szempontból? – csattant fel a lány. Kicsit meg is sértődött. – Idősebb vagyok nálad, és kész! Lehetséges persze, hogy a távoli jövőből érkezett nagyságos úr szemében testben és lélekben is visszamaradottnak tűnök, de akkor is az a nagy helyzet, hogy én vagyok az idősebb. Bizony ám!

– Nem így értettem, amit mondtam, Kazuko! – ellenkezett a fiú. – Csupán arról van szó, hogy nem tartalak idősebbnek. Nem is tudom, hogyan magyarázzam meg. Talán azért, mert már jó ideje osztálytársak vagyunk. Együtt tanulunk, és a szabad időnkben is együtt lógunk. Te, Goro és én. Nem csoda, hogy annyira közel érezlek magamhoz, mintha már időtlen idők óta ismernélek. Azt hiszem, pontosan ez volt az oka annak, hogy beléd szerettem.

Kazuko arcát elöntötte a forróság. Még soha senki nem mondta azt neki, hogy szerelmes belé!

Ez a srác nagyon is célratörő volt. Lehet, hogy a jövőben mindenki ilyen közvetlen? Kazuko számára azonban újdonság volt ez a váratlan vallomás. A romantikus regényekben már sokszor olvasott ilyesmiről, és a játszótéren is előszeretettel pletykálkodtak, ha kiderült, hogy a társaik közül ketten egymásba szerettek. Persze mindig rosszmájúan, mintha a szerelem szégyellni való dolog lett volna.

Pont ezért jött annyira zavarba, amikor Mariko Goro miatt ugratta. Azt gondolta, hogy a vele egyidős fiúk nagyon éretlenek, ezért egyszerűen képtelenség lett volna azt feltételezni, hogy bármelyikőjük iránt is romantikus érzéseket táplál.

Most azonban Kazuo a szemébe nézett, megvallotta az érzelmeit, és egyáltalán nem tréfált. A vallomás felzaklatta a lányt. Nem tudta volna megmondani, hogy miért. Csendben maradt, és a padlót bámulta.

– Tényleg olyan, mintha már egészen régóta ismernél – suttogta.

– Én is ezt érzem – válaszolta Kazuo. A hangja elárulta, hogy mosolyog. – Pedig csak egyetlen hónapot töltöttünk együtt.

– Egyetlen hónapot? – kiáltotta Kazuko. Felkapta a fejét, és dühösen tiltakozott. – Ne beszélj már butaságokat! Legalább... két éve ismerjük egymást. És már azelőtt, az általános iskolában is láttalak, csak akkor még nem igazán beszéltünk egymással. Hiszen alig pár utcányira laksz tőlünk!

– Van valami, amiről eddig még nem beszéltem.

– Miről nem beszéltél?

– Az a helyzet, hogy hamis emlékeket ültettem be a fejedbe. És nem csak neked – emelte fel a kezét megnyugtatóan –, mindenki másnak is.

– Hamis emlékeket? – csodálkozott Kazuko.

– Igen. Valójában csak egy hónappal ezelőtt érkeztem ide. Azt hiszem, sikerült nagyon jól beilleszkednem közétek. Kénytelen voltam azt a látszatot kelteni, hogy már tizenöt éve a környéken élek. Kitaláltam a saját múltamat, és utána elhintettem az emberek fejében.

– Ezt nem mondod komolyan! Szóval emlékekkel etettél engem, Gorót, Fukusima tanár urat és Marikót?

– Ez a helyzet. Minden osztálytársamat és az összes olyan embert, akinek ismernie kellett.

– Hogy a fenébe tehettél ilyesmit?

– Nem olyan nehéz, mint gondolnád. Ugye már hallottál a hipnózisról? Ha valakit hipnotizálsz, és azt mondod neki, hogy ő valójában egy madár, hinni fog neked. Én is valami ilyesmit alkalmaztam. Persze ez a módszer lényegesen fejlettebb. Ráadásul sokkal egyszerűbb egyszerre több emberrel dolgozni. Egyfajta láncreakcióról van szó: az egyik ember meggyőződése átugrik a mellette állóra, és hamarosan eljut mindenkihez.

Kazuko úgy emlékezett, Fukusima tanár úr is beszélt erről.

– Csoportos hipnózis...

– Pontosan. És azt tapasztaltam, hogy a mostani gyerekek rendkívül könnyen hipnotizálhatóak.

Kazuko komor arccal bámult állítólagos osztálytársára. Az járt a fejében, hogy Kazuo szemében alighanem sötét barbároknak tűnnek a most élő emberek.