GYEREKKORI EMLÉK

Maszako leengedte a kezét, és meglepve fordult az ismeretlen lány felé. Az idegen jóval magasabb volt nála. Lófarokba fogta a haját, és iskolai egyenruhát hordott. Nagyjából ötmé-ternyi távolságban állt a hídon, és őket bámulta.

– Ecuko! Te ugye Ecuko vagy? – kiáltotta Maszako. Úgy érezte, hogy elárasztják az emlékek.

Egykori barátnőjéből csinos, selymes bőrű nagylány lett. Szépen megnőtt, de hatalmas szeme és telt arca semmit sem változott kiskoruk óta.

Maszako biztosra vette, hogy bárhol a világon felismerné egykori játszótársát.

Legszívesebben odaszaladt volna, hogy átölelje. Mégis habozott. Nagyon hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára találkoztak. Maszako elbizonytalanodott. Emiatt persze nem kellett szégyenkeznie, mert úgy tűnt, hogy Ecuko is pontosan ugyanezekkel az érzelmekkel küszködik. A két lány végül lassan elindult egymás felé.

– Hogy megnőttél! – szólalt meg Maszako.

– Hát persze. Olyan magas vagyok, mint egy villanyoszlop, igaz?

Mind a ketten nevetni kezdtek. Maszako fellélegzett a megkönnyebbüléstől.

Ecuko semmit sem változott! – gondolta.

Megálltak, és megfogták egymás kezét. Boldogan mosolyogtak, ám ekkor felhangzott Bunicsi figyelmeztető krákogása, így jelezte, hogy talán őt is be kellene mutatni.

– Ez a fiú az osztálytársam, Morimoto Bunicsi. Ő pedig Itadzsima Ecuko. Emlékszel, már meséltem róla.

Bunicsi bizonytalanul közelebb lépett, és távolságtartó arckifejezéssel bemutatkozott.

– Sokat hallottam rólad Maszakótól – mondta. Megpróbált olyan hangnemben beszélni, mint egy komoly felnőtt. Ezt hallva Maszako majdnem vihogni kezdett.

Ecuko viszont leheletnyit elpirult, és fejet hajtott.

– Mennyi idő telt el azóta? – kérdezte Maszako.

– Lássuk csak... – töprengett a másik lány. Lassan odasétált a fakorláthoz. – Megvan annak már hét... de nem. Nyolc éve is! Gyakran gondoltam rád. Milyen jó barátok voltunk! Csak sajnos soha többé nem jöttél vissza látogatóba.

– Annyira sajnálom. Én is sokszor gondoltam rád! Még az álmaimban is felbukkantál.

Szeretett volna odalépni egykori barátnőjéhez, de megtorpant. Ecuko mögött nagyon korhadtnak tűnt a korlát. Attól félt, hogy leszakad.

– Igaz, hogy hosszú idő telt el, de most végre újra találkoztunk – felelte Ecuko. Odasétált a barátnőjéhez, és két tenyerébe fogta a kezét. – Annyira féltem, hogy még mindig haragszol a baleset miatt.

Maszako zavarba jött Ecuko szavai miatt. A szeme sarkából gyors pillantást vetett Bunicsire.

– Milyen balesetről beszélsz? – kérdezte a fiú, miközben komoly arccal közelebb lépett.

Maszako fülében egyre hangosabban dübörgött a vér. Milyen titokzatos balesetről beszélhetett egykori barátnője? Talán mindjárt kiderül, hogy mi okozta zaklatott álmait?

Lehet, hogy Ecukonál van a rémálmok ajtajának kulcsa?

– Mi ütött belétek, lányok? – kérdezte Bunicsi. – Mind a ketten olyan komoly képet vágtok... a frászt hozzátok rám.

Maszako egy önkéntelen mozdulattal mind a két kezét Ecuko vállára tette. A lány arca eltorzult a fájdalomtól.

– Könyörgöm, mondd el, hogy mi történt! Mi volt az a baleset, amiről beszéltél?

– Engedj el! – jajdult fel Ecuko. – Fáj, ahogy szorítasz!

Maszako azonban nem is törődött a kiáltással. Remegve várta a választ. Azt sem vette észre, hogy közben vadul megrázta a másik lányt. Szerencsére Bunicsi beavatkozott. Megragadta osztálytársnője csuklóját, és elhúzta a kezét.

– Hú, ez nagyon fájt! – méltatlankodott Ecuko, és dörzsölni kezdte a vállát. Vádló pillantást vetett Maszako felé. – Te nem is azért jöttél ide, hogy találkozz velem, igaz? Akkor meg mit akarsz itt? Ne akard nekem bemesélni, hogy semmire sem emlékszel!

– Figyelj csak – szólt közbe Bunicsi. – Nem tudom, hogy mi történt kettőtök között. Maszako azonban szenved, mert képtelen felidézni magában azt a balesetet.

– Ezt ugye nem mondod komolyan? – kiáltotta Ecuko. Átnézett Bunicsi válla felett, a könnyeivel küszködő Maszakóra. -Tényleg elfelejtetted?

Maszako szomorúan bólintott.

– Most nagyon megbántottál! – jajdult fel Ecuko. Lehajtotta a fejét, megfordult, és visszament a híd korlátjához.

A három fiatal némán várakozott. Csak a békák kuruttyolása hallatszott. Senki nem tudta, mitévők legyenek. Bunicsi egy idő múlva már nem tudta elviselni a csendet.

– Figyelj csak, Ecuko – fordult a lány felé –, Maszakónak valami miatt rossz érzése van. De nem tudja, mi lehet ennek az oka. Kérlek, próbáld meg átérezni, hogy milyen helyzetbe került.

– Én pedig szeretnék bocsánatot kérni azért, hogy az előbb ilyen hisztérikusan viselkedtem – tette hozzá Maszako.

– Ecuko, kérlek – folytatta Bunicsi arra a dologra, ami kettőtök között történt, itt került sor, ezen a hídon?

– Csak nem esett bele valaki a vízbe? – kérdezte Maszako halkan. Egykori barátnője gyilkos pillantást vetett felé.

– Hogy beleesett-e valaki a vízbe? Van pofád ezt kérdezni? – üvöltötte, és vádlón Maszakóra mutatott. – Hiszen te löktél le a hídról!