APA TITKA

– Ez lehetetlen – mondta Maszako, amikor végre annyira összeszedte magát, hogy meg tudott szólalni. Jól érezte, hogy nem csak Josiónak kellene megnyugodnia. – Mi az, hogy egy emberfej van a folyosón? Na ne már! Ez egyszerűen nem lehet igaz.

Josio azonban tényleg nagyon megijedt valamitől. Nem próbálta meg becsapni a testvérét.

Maszako töprengeni kezdett. Talán mégiscsak az lesz a legjobb, ha újra elkíséri a testvérét a WC-ig. De ha mégis ott van az az emberfej a folyosón... akkor mitévő legyen?

Arra gondolt, hogy csak fel kellene ébreszteni a szüleiket. Az apjuk és az anyjuk ott aludt a szomszéd hálószobában. Ők biztosan nem ijedtek volna meg semmitől. Viszont ha segítséget kér a felnőttektől, abból Josio egyből megtudja, hogy a nővére is fél. Maszako ezt mindenképpen el akarta kerülni.

Példát akart mutatni a kisebbik gyereknek. Josio kedvéért erősnek akart látszani. Még az sem számított, hogy valójában ő is nagyon félt.

– Na mindjárt megmutatom neked, hogy milyen nevetséges, amit állítasz – mondta végül, és kiugrott az ágyból.

– Ugye nem fogsz kimenni oda? Nehogy kimenjél! – rimánkodott Josio tágra nyílt szemmel. – Ugye nem gondoltad komolyan, hogy most odamész?

– De igen.

Megragadta az öccse csuklóját, és megpróbálta talpra állítani. Josio azonban meg se moccant. Az iszonyatos félelem miatt mintha kővé dermedt volna a teste. Akkor sem tudott volna felkelni az ágyról, ha tényleg ezt akarta volna.

Micsoda gyáva alak – gondolta Maszako. – És még ő született fiúnak! Hihetetlen!

Bár mérges volt, mégsem szidta össze a testvérét. Ehelyett megpróbálta meggyőzni arról, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Végül csak sikerült rávennie, hogy a nyomába eredjen. Maszako ment elöl, Josio kicsit lemaradva követte.

A folyosón egyetlen lámpa sem égett. A sötétben a lány egy pillanatig azt hitte, hogy tényleg van valami a padlón. Korábban még soha nem félt annyira, hogy ne tudott volna elmenni a WC-re. Úgy döntött, hogy most sem marad szégyenben. Nem fog megrémülni.

– A dolgok csak azért olyan félelmetesek, mert elhiszed róluk, hogy azok – suttogta oda az öccsének.

Sikerült egészen a kanyarig eljutniuk. Óvatosan kilestek, és alaposan szemügyre vették a WC felé vezető folyosórészt.

– Nézd csak – mondta a lány. – Nincs itt semmi.

Josio nagyot pislogott. Átölelte a nővére derekát, aztán összeszorított foggal alaposan megnézte a folyosót.

– Ez nagyon különös – szólalt meg. – Esküszöm, hogy az előbb még ott volt!

Maszako elképzelni sem tudta, az öccse miért képzelte azt, hogy egy emberfej fekszik a folyosó padlóján. Egészen biztosan megvolt ennek is a jó oka. Ugyanakkor pontosan tudta, semmi értelme nem lenne Josiót faggatni, hiszen a kisfiú valószínűleg nem tudna választ adni a kérdésekre.

Lenyűgöző az emberi agy működése – gondolta a lány. – Egyszerűen elképesztő!

Másnap reggel szokás szerint az apjával együtt lépett ki az utcára. Mindennap így ment iskolába. Elkísérte az apját a vasútállomásig, aztán továbbment az iskola felé. Reggelente így jókat beszélgethettek. Maszako nagyon szerette az apját. Örült, hogy ilyen remekül el lehet vele beszélgetni. Ezért úgy gondolta, nyugodtan szóba hozhatja az előző éjszaka eseményeit. Azt remélte, hogy a férfi esetleg segíthet legyőzni Josio félelmeit.

Sajnos azonban mérnök apja leginkább a gépek világában érezte otthon magát. Fogalma sem volt arról, mit lehetne tenni a folyosó padlóján felbukkanó fejekkel. Nem tudott tanácsot adni.

Az állomáshoz érve Maszako elbúcsúzott, és továbbment az útkereszteződés felé. Félúton járhatott, amikor valamiért hátrafordult, bár erre nem volt semmi különösebb oka.

Igencsak meglepő látvány tárult a szeme elé.

Apja most is ott állt a peronon, akárcsak minden reggel. Csakhogy most nem azon az oldalon, ahol munkába menet várakozni szokott. A másik oldalon akart vonatra szállni. A lány ezen nagyon meglepődött. Arra gondolt, hogy az apja egészen elmélyedhetett a gondolataiban, és ezért nem vette észre, hogy a rossz oldalra állt. Bár ez elég valószínűtlennek tűnt.

Mit jelentsen ez? – töprengett Maszako. – Lehet, hogy még el kell mennie valahová munkakezdés előtt. Akkor viszont egészen biztos, hogy már jóval korábban elindult volna otthonról.

A lány zavarba jött. Valamiért úgy érezte, olyasmit látott, amit nem lett volna szabad. Gyorsan megfordult, mert nem akarta, hogy az apja észrevegye. Elment az iskolába. A különös reggeli élmény azonban egész nap nem hagyta nyugodni.

Mi lehetett az oka, hogy az apja nem ment munkába? Talán rejteget valamit? Ezek a kérdések annyira nyomasztották, hogy alig tudott odafigyelni az órákon.

– Mi van veled, Maszako? – kérdezte kicsivel később Bunicsi. – Minden rendben? Olyan a képed, mintha beteg lennél.

– Ó, semmi bajom – tiltakozott a lány, de nem sikerült meggyőznie az osztálytársát.