HUSZONÖT

 

Az egyetlen győzelem

Az utolsó vadászatom

Örökség

Saját szemével látni a primarchát volt Kai egyik utolsó ajándéka, és minden önuralmára szüksége volt, hogy ne vesse magát a Birodalmi Öklök urának és parancsolójának lábai elé. Miután a Szabad Angyalnak vége lett, a templomra csend telepedett, ahogy Rogal Dorn végigmenetelt a főhajón. Fényes, vörös és arany harci vértjébe öltözve a primarcha uralta a teret, élő gravitációs kútként vonzotta magára a tekinteteket.

– Lépj vissza, Atharva az Ezer Fiaktól – szólt Dorn, hangja éppoly kemény és engesztelhetetlen, mint a hegyek sziklái. – Vége van.

– Soha semminek sincs vége, Rogal Dorn – felelte Atharva. – Neked ezt mindenkinél jobban kellene tudnod.

A Dornnal érkezett Nővérek összerezzentek, amint Atharva a születésekor használt nevén szólította, de persze, nem szóltak semmit. További emberek léptek a templomba, fekete vasalt szalagokat viselő fegyveresek, mellkasuk bal oldalán ametiszt címerpajzzsal. Élükön egy gyönyörű nő haladt, akinek arcát legutóbb a hegyek alatti fogságban látta. Ott csupán egy illúzióval találkozott, de Kai-nak most kétsége sem volt afelől, hogy a valódi Aeliana Septmia Verduchina Castanát látja.

Roxanne halkan felsóhajtott családja képviselője láttán, és fejét egy fiatal fiú irányába fordította, aki egy matróna-alkatú asszonyba kapaszkodva lapult mellettük a szobor fedezékében. Letérdelt mellé, és kinyitotta összeszorított öklét, melyben egy ezüstgyűrűbe foglalt ametiszt pislákolt lágy, lila derengéssel.

A fiú szemei könnyesek voltak.

– Azt mondtad, ez varázsgyűrű – szipogta.

– És az is – felelte Roxanne bánatos sóhajjal, majd megfogta Kai kezét, és együtt felkeltek, hogy szembenézzenek Rogal Dornnal és szövetségeseivel. Utóbbiak között Kai megpillantotta Hiriko adeptát és Athena Diyost. Noha tudta, hogy a nő minden bizonnyal segédkezett az üldözésükben, örült, hogy még utoljára láthatja.

– Add át nekünk az asztropatát – utasította Rogal Dorn, és Kai megállta, hogy önkéntelenül is előrelépjen.

Atharva megcsóválta a fejét.

– Nem áll hatalmadban ilyesmit kérni.

Dorn felnevetett, bár Kai bizonytalanságot hallott ki a hangjából.

– Már hogyne állna – mondta Dorn, és előhúzott egy hatalmas, arannyal és elefántcsonttal kirakott pisztolyt. – Én vagyok a Császár választott bajnoka. A Terrán mindennel én rendelkezem.

Atharva átpillantott a válla felett, és tiszteletteljesen biccentett Kai felé.

– Nem mindennel – felelte, miközben Rogal Dorn fegyvere fülsiketítő dörrenéssel elsült.

Kai-ban harag lobbant, mikor látta Atharvát elesni, tarkója megfeketedett hús és koponyaszilánkok parázsló roncsává vált. Az Ezer Fiak harcosa a templomkőre hanyatlott, már halott volt, mielőtt földet ért volna.

Kai szorosan megragadta Roxanne kezét, igyekezett nem kimutatni félelmét. Tekintete Dorn nagyúrról Hiriko adeptára, majd Athena Diyosra vándorolt, és tudta, hogy képtelen lesz megakadályozni, hogy megtudják, amit ő tud. Nem volt elég erős ahhoz, hogy ellenálljon a kihallgatásuknak, és minden erejével azt kívánta, bárcsak elfeledhetné azt, amit tudott.

Amit tudott, az elpusztítaná őket, olyan igazság, amely túl borzalmas ahhoz, hogy elviseljék, és ebben a pillanatban Kai rájött, hogy nem hagyhatja, hogy elfogják. Bizonyos dolgok túl sötétek, túl lehetetlenek és förtelmesek ahhoz, hogy kiderüljenek. Lassan egy mosoly kúszott fel az arcára, ahogy eszébe jutottak királygyilkos-ellenfelének szavai.

Néha a győzelem egyetlen lehetséges módja, ha megakadályozod, hogy az ellenfeled nyerjen.

Hogy kinek nyeri a diadalt, Kai nem tudta biztosan, de tudta, hogy a Birodalom képtelen lesz ellenállni Hórusz Lupercalnak, ha kirángatják belőle az igazságot. Atharva elbukta abbéli esküjét, hogy a Hadúr elé viszi, és most milliók sorsa nyugodott Kai vállain.

Ez az ő pillanata volt, az utolsó esélye, hogy kezébe vegye a sorsát, és a Császárt szolgálja az utolsó dologgal, amit adhatott.

– Roxanne – szólt higgadtan. – Szeretném, ha megtennél nekem valamit.

A csata véget ért, de Nagasena még nem tudja, ki emelkedik ki győztesként. A renegát űrgárdisták mind halottak, az épületet biztosították, de túlságosan sok veszett oda ahhoz, hogy erre a vadászatra bármi másként gondoljon, mint kudarcra. Letérdel Kartono összetört teste mellé, és elesett társát gyászolja. Szolgája csupán egy összeroppant tetemmé vált mostanra, teste minden lehetséges helyen eltört, és Nagasena nem tudja, hogyan lehetséges, hogy meghalt.

Olyan régóta voltak együtt, és sosem számolt azzal a lehetőséggel, hogy egy ellenfele végezhet vele, nemhogy egy Káosz által átalakított lény Hogy Atharva hogy volt képes ellenállni Ulis Kartono érintésének, és pláne így fölébe kerekedni, már mindörökre megválaszolatlan marad, Nagasena pedig olyan ember, aki gyűlöli a megoldatlanul maradt ügyeket.

Szeméből kitöröl egy könnyet, és figyeli, amint a Castana ház fegyveresei biztosítják az épületet. Tekintélyes sebességgel és alapossággal mozogva bizonyosodnak meg afelől, hogy senki sem maradt életben. Egy lenyűgöző, ametiszt ruhás nő irányítja a hadműveletüket, és amikor Nagasena meglátja a homlokát ékítő aprólékos fejdíszt, tudja, hogy minden bizonnyal ő Aeliana Castana.

Kai Zulane a mészárlás utolsó túlélői mellett áll; egy nagydarab nő, aki két fiatal fiút szorít magához, és egy csinos lány, homloka körül kék fejkendővel. Vonásai egyértelmű hasonlóságot mutatnak Aeliana Castanával, és Nagasena rájön, hogy már látta ezt az arcot. Ő Roxanne Larysa Joyanni Castana, az Argó másik túlélője, és Nagasena az események olyan összefutását érzékeli, amely az univerzális rend munkálkodásáról árulkodik.

A Csend Nővéreinek harcos asszonyai már visszavonultak, Dorn nagyúr pedig a Világfalók teste fölé térdel, délceg, patríciusi vonásain megrökönyödés ül. Maxim Golovko a közelben őgyeleg, úgy fürdőzik a primarcha pompájában, mint valami hívő lélek.

Még senki sem indult Kai Zulane felé, és Nagasena érti, hogy mindannyian félnek tőle, még Dorn nagyúr is. Mindenki látja, hogy Zulane szemei visszanőttek, de hogy ez miként lehetséges, az megrémíti őket. És ami még ennél is fontosabb, félnek attól, amit képvisel. Félnek megismerni az igazságot, amit tud. Szomjazzák azt, de gyanítja, hogy súlyosan megbánják majd ezt az átkozott tudást. Az igazság Nagasena alapköve, de még ő is tudja, hogy vannak igazságok, amelyekkel csak komoly ár megfizetésével lehet szembenézni. Kai Zulane igazsága is ilyen lehet, de ugyanakkor hátat sem fordíthat neki.

Nagasena afelé az ember felé indul, akit végigüldözött a Kérvényezők Városán, keze pedig Shoujiki markolatára vándorol, amint felnéz a térdeplő szobor üres arcára. Akármilyen bestiát szabadított is el Atharva ebből a sziklaműből, már eltűnt, de zord kisugárzása most is megmaradt. Akármi történjék is még itt ma, ezt biztosan elpusztítják.

Kai Zulane heves társalgást folytat Roxanne Castanával, s noha Nagasena nem hallja, mit mond, nehézség nélkül ki tudja találni a beszélgetés természetét. Roxanne Castana a fejét rázza, arcán könnyek patakzanak, de Zulane nem enged. Nagasena meggyorsítja a lépéseit, gyomrában rettenetes félelem szökken szárba.

– Kai! – kiáltja, és az épületben minden szem felé fordul.

Az asztropata nem válaszol, ahogy arra számított is, és Nagasena felkiált, amint Roxanne Castana felemeli homlokáról a kendőt.

Kai kidülledt szemekkel bámul Roxanne harmadik szemébe, majd egy sóhaj keretében a földre rogy, amelyet Nagasena csak megkönnyebbülésnek tud értelmezni. Nagasena megragadja Roxanne Castanát, és maga felé rántja, azt remélve, ezzel elég időre megtörheti a kapcsolatot, hogy megakadályozza a nő erőit abban, hogy bevégezzék munkájukat. De már mozdulat közben tudja, hogy elkésett.

Roxanne feléje fordul, és Nagasena a másodperc törtrészéig megpillantja, mi rejtőzik a fejkendő alatt. Tejfehér és tökéletesen fekete, végtelen mélységek és áthatolhatatlan homály vortexe, amely semmit sem lát és egyszerre mindent. Nagasena megérzi valami messzi, távoli, de mégis mindent körülvevőnek az idegen érintését, a végtelen lehetőségek és alávaló rémségek síkját, amelyről egyetlen halandónak sem volna szabad tudnia, mert teljesen megtébolyodna. Az Ember birtokát és a Káoszt egy leheletfinom fátyol választja el egymástól, és Nagasena beleborzong a gondolatba, hogy milyen törékeny is ez a világ valójában.

Csak belepislant a Káosz birodalmába, és a lelke máris zuhanni kezd, vonzzák az ismeretlen mélységei. Megpróbál sikoltani, de nincs hangja, és egy pillanat alatt meglátja, amit Kai Zulane látott Roxanne szemében, de még mielőtt ugyanarra a sorsra jutna, egy pislogó bőrredő húzódik rá a természetellenes gömbre, és elfedi előle. A Nagasena és Roxanne Castana közötti rettenetes kötelék megszakad, ő pedig térdre hull, miközben a nő elfordítja az arcát, és elhúzza fejkendőjét.

Nagasena zihálva kapkod levegő után, és lenéz Kai Zulane-ra.

A férfi egyértelműen meghalt, a vadász mégis olyan békességet lát az arcán, hogy szinte irigyli. Kai nyugodtan pihen. A gondok vájta árkok, amelyek koránál sokkal vénebbé tették, olyannyira el halványodtak, hogy Nagasenának az a benyomása támad, mintha sokkal fiatalabb lenne a biográfiai adatlapjában álló koránál.

Kai Zulane szemei nyitva maradtak, és Nagasena most veszi csak észre, hogy a legintenzívebb ibolya árnyalatában ragyognak. Az ősi kultúrákban ez a szín a nagy tettekre rendelt embert jelölte volna.

– Utazásod véget ért, Kai Zulane – mondja Nagasena, és gyengéden kinyúl, hogy lezárja a halott férfi szemeit. Roxanne Castana melléje térdel, Nagasena pedig eltakarja az arcát.

– A szemem csukva van – mondja a nő, Nagasena pedig felnéz.

– Miért? – kérdezi a férfi, és nem is kell többet mondania.

– A barátom volt – feleli Roxanne a könnyein keresztül, de még mielőtt többet mondhatna, Castana-fegyveresek állítják talpra.

– Várjanak – szól a férfi, és hangjában olyan parancsoló él csendül, hogy azok engedelmeskednek.

– Olyan szörnyű volt, amit tudott? – kérdezi Nagasena.

– Fogalmam sincs, mit tudott – feleli Roxanne.

– Hiszek neked, de kemény kérdéseket szegeznek majd neked, és nem ilyen kedvesen.

Roxanne vállat von.

– Semmit sem tudok mondani nekik. Bármit tudott is, örökre elveszett.

– Mit mondott neked? – faggatja Nagasena.

– Azt mondta, néha a győzelem egyetlen lehetséges módja, ha megakadályozod, hogy az ellenfeled nyerjen.

Nagasena ismeri ezeket a szavakat, egy ősi királygyilkos-nagymester mondása volt, és a szíve összeszorul Kai Zulane igazságának elvesztésétől.

Mielőtt bármi mást mondhatna, Aeliana Castana lép oda, és Roxanne összegyűjti a bátorságát, hogy rosszallását dölyfös, dacos pillantással fogadja.

– Szégyenfolt vagy – mondja Aeliana Castana. – Verduchina patriarcha végtelenül csalódott. Hatalmas szégyent hoztál a házunkra.

Roxanne nem szól semmit, így a Castana-fegyveresek elvezetik. Nagasena megbánással vegyes szomorúsággal nézi, amint kiviszik a templomból, miközben tudja, hogy egy bizonytalan jövő felé halad. Navis Nobilite, és akármi lesz is belőle, a Birodalom mindig hasznát veszi majd.

Rogal Dorn közeledik feléje Maxim Golovkóval a nyomában, Nagasena pedig mélyen meghajol a primarcha előtt, ügyelve rá, hogy a kezét elmozdítsa Shoujiki markolatáról. Dorn nagyúr arca kifürkészhetetlen, markáns vonások sziklafala, amely közönyös tekintettel szemléli az itt lezajlott mészárlást.

– Vajon mindez a semmiért történt, Yasu Nagasena? – kérdezi Dorn nagyúr, amint lebámul Kai Zulane testére. – Mi történt itt ma éjjel?

Nagasenának csak egyetlen válasza van a számára.

– Az igazság halt itt meg ma éjjel.

– Talán így a legjobb – felelte Dorn.

Nagasena megrázza a fejét.

– Ebben nem hiszek. Talán nem a Birodalmi Igazságot szolgáljuk? Ha nincs igazságunk, akkor mégis mit teremtünk? A Birodalom szívében igazság kell legyen, különben nem érdemes építeni.

– Vigyázz, mit beszélsz, Nagasena! – figyelmezteti Dorn félreérthetetlen fenyegetéssel.

– Hosszú idővel ezelőtt megesküdtem, hogy soha nem szólok hamisan, és sosem hazudok – mondja Nagasena.

– Még neked sem, nagyuram.

Dorn hatalmas, páncélkesztyűs kezét Nagasena vállára helyezi, aki egy röpke pillanatig elmereng azon, hogy vajon őt is feláldozzák-e az elvarrandó szálak oltárán. De Dorn nagyúr nem gyilkosságot forgat a fejében.

– Őszinte ember vagy, Yasu Nagasena, és nekem szükségem van őszinte emberekre.

Nagasena bólint és így felel:

– Rendelkezz velem.

– Akkor volna itt egy másik feladat, amire felkérnélek.

– Nevezd meg, nagyuram – feleli Nagasena, aki tudja, hogy Dorn nagyúr megtiszteli azzal, hogy parancsát kérésnek álcázza.

– Golovko ezredes úgy tájékoztatott, hogy az egyik renegáttal még nem tudunk elszámolni – mondja Dorn.

Nagasena azonnal tudja, kiről van szó.

– A Holdfarkas – mondja Golovko. – Az ő teste nincs itt.

– Valóban – helyesel Dorn. – Nem hagyom, hogy Hórusz Lupercal egyik embere szabadon sétáljon a Terrán.

– Megtalálom – mondja Nagasena. – De ez lesz az utolsó vadászatom.

A primarcha bólint és lenéz Kai Zulane-ra.

– Mit tudtál? – mereng hangosan Dorn, és Nagasena olyasmit hall, amiről sosem gondolta, hogy egy ilyen kivételes harcos hangjában bukkan fel majd: bizonytalanságot. – A védelem első axiómája:megérteni, mi ellen védekezel, Yasu, és én attól félek, ez az ember segíthetett volna megértenem...

– Megérteni, mit? – kérdezi Nagasena, amikor Dorn nem folytatja.

– Nem tudom – ismeri be Dorn. – De ez a nap mindannyiunkat szegényebbé tett.

A primarcha elmasírozik, Yasu Nagasena pedig érzi, ahogy a gerince mentén borzongás fut végig, aminek semmi köze a törött ablakokon és a beszakadt tetőn át fújó, leáramló szélhez.

Mitől félsz?- tűnődik Nagasena. Mitől félsz valójában?

Az ezüst cilinder búgva jelezte inkubációs periódusa végét. Vezetékek és tömlők serege futott hozzá egy sor fehérje kádtól, melyek mindegyikét hőmérséklet-szabályozó csövek ölelték körbe, és gurgulázva táplálták a bennük fortyogó, tápanyagokban gazdag levest. A laborban hideg volt, a fényeket letompították, mintha az itt folyó munka titkos, kimenete pedig bizonytalan lenne.

Az ezüst cilindert páncélozott és szigetelt kábelek kötötték össze három üvegtégellyel, melyek mindegyikében egy apró, jelentéktelennek tűnő, lágy vöröses színű szövet lapult. Ezeket a furcsa szerveket egy egész seregnyi finom extrakciós tű és génmintázó járta át, és gyermekszívekként lüktettek, miközben dekódolták a minden zigótába és lehetetlenül komplex aminosavláncba rejtett információt.

A folyamatot berendezések egész sora felügyelte, a fantasztikusan aprólékos művelet millióféleképpen romolhatott el, és szinte végtelen számú lépéssel rendelkezett, amelyeknek mind tökéletesnek kellett lenniük, mielőtt akárcsak megközelíthetnék a sikert.

Végül az ezüst cilinder tetejének felszínén drágakőszerű gumók villantak fel, mindegyikük gyors egymásutánban váltott zöldre. Lágy csilingelés hallatszott, egy oldalsó rács pedig hűtőgázokat lehelt, ahogy a táplevest leeresztették.

A cilinder pneumatikus szisszenéssel kinyílt, és kémiailag összetett köd pöffent elő az odabent csillogó szervről. Felszíne fényes piros és lila színben pompázott, melyet szuperoxigenizált vér miriádnyi hálózata szőtt át. Frissen növesztve és potenciáltól pulzálva olyan közel állt a tökéleteshez, amennyire csak lehetséges lehetett.

A Terrán csakis egyetlen másik labor tudta volna azonosítani ezt a szervet, és az mélyen a világ bőre alatt lapult, olyan védelem alatt, mint egyetlen más hely sem a Terrán. Halandó genetikus sosem lett volna képes kibogozni ennek a biológiai csodának a komplexitását, és csakis egyetlen másik illető lett volna képes megismételni létrehozásának folyamatát.

– Működött? – kérdezte Ghota.

– Igen, fiam – felelte Babu Dhakal diadalmas szusszanással. – Működött.