HUSZONÖT
- MEGSZEREZTED, AMIT AKARTÁL? - kérdezte Dávid, miközben a Battery-foki világítorony irányába kormányozta az autót.
-
Igen - felelte Laurel, és már elő is húzta zsákjából a mozsarat és a mozsártörőt.
-
Mit csinálsz?
-
Te a vezetéssel foglalkozz, és reménykedj, hogy nem robbantom fel az autót, oké?
-
O-o-oké - mondta David nem túl meggyőzően. Csendben folytatták az útjukat. Laurel mozsártörőjének ritmikus kopogása baljós duettben egyesült az aszfalton csikorgó gumik hangjával. Crescent City déli része felé vették az irányt. A műszerfalon világító óra kö-nyörtelen pontossággal mutatta az idő múlását.
8:43
8:44
8:45
Behajtottak a Battery-foki világítótorony elhagyatott parkolójába. Laurelnek eszébe jutott, hogy egy éve már járt itt Chelsea-vel. Emlékezett Chelsea ragyogó mosolyára is, miközben a város - általa annyira kedvelt - nevezetességéről magyarázott Laurelnek. A szigethez legközelebb eső helyen parkoltak le. Laurelnek összeszorult a torka, amikor arra gondolt, hogy annak is megvan az esélye, hogy soha többé nem látja Chelsea-t.
Legalábbis nem élve.
Laurel elhessegette magától a rettenetes gondolatot, és igyekezett magára erőszakolni ugyanazt a kissé dekoncentrált nyugalmi állapotot, ami szinte véletlenül szállta meg a múlt héten, amikor az első tökéletes cukorüveg fiolát megalkotta. Beledobott a mozsárba néhány hibiszkuszmagot is, és határozott mozdulatokkal összezúzta őket. Közben azt erőltette, hogy csak a Chelsea-vel töltött boldog idők emlékei férkőzhessenek a gondolatai közé. Nem engedhette, hogy úrrá legyen rajta a rettegés.
Riadtan összerezzent, amikor megérezte David kezét a karján. - Kihívjuk a zsarukat? -
kérdezte a fiú.
Laurel megrázta a fejét. - Ha a zsaruk idejönnek, Chelsea biztosan meghal. Sőt, valószínűleg a zsaruk is.
-
Igazad van - sóhajtotta David. - Es Klea?
Laurel megint a fejét rázta. - Képtelen vagyok bízni benne. Van benne valami... valami nyugtalanító.
-
De Chelsea... - csuklott el a fiú hangja. - Bárcsak lenne itt valami... valaki más is! - Ujjai kapocsként szorultak a lány karjára. - Ne engedd, hogy megöljék!
Laurel porított saguaro kaktusztüskét szórt a mozsárba, és egy utcai lámpa halvány fénye felé tartotta a keveréket. Úgy tükrözte vissza a halovány fénysugarakat, ahogy az a nagykönyvben meg volt írva. - Megteszem, amit tudok - mondta Laurel csendesen.
Betöltötte a keveréket egy cukorüveg fiolába, majd egy másik üvegcsébe néhány csepp olajat cseppentett. Készen is volt a monastuolo szérum. Úgy nézett ki, ahogyan kellett, és Laurel érezte, hogy mindent jól csinált. Remélte, hogy nem csak a kétségbeesés kergeti hiú ábrándokba. Ha működik a szérum, Jeremiah Barnes és új csatlósai elalszanak tőle.
Kiszabadítják Chelsea-t, és már mennek is Tamanihoz.
Ő majd tudni fogja, mit kell tenni. Laurel a kabátzsebébe dugta az üvegcséket, és nyitotta volna az ajtót. Már így is túl sok időt elvesztegettek a parkolóban, miközben ő a szérummal bajlódott.
-
Várj! - mondta David, és megragadta Laurel karját.
Laurel gyors pillantást vetett a műszerfalra, amelyen az óra gyorsan pergette a perceket, de megvárta, mit akar David. A fiú belenyúlt a hátizsákjába, és előhúzta azt a kis Sig Sauert, amelyet Klea Laurelnek szánt. Laurel néhány másodpercig a fegyverre meredt, majd Davidre nézett.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Tudom, hogy gyűlölöd - mondta a fiú csendesen, de határozottan. - De ez legalább biztosan megállítja Barnest. És ha választani kell Chelsea vagy az ő élete között - mondta, és Laurel reszkető kezébe nyomta a fegyvert -, tudom, hogy lesz benned elég erő ahhoz, hogy meghozd a helyes döntést.
Laurel keze annyira remegett, hogy alig tudta ujjait a jéghideg markolat köré fonni, de bólintott, és a farmerje derekába dugta a fegyvert. Ráhúzta a dzsekijét, hogy takarja.
Kiszálltak az autóból, és feltekintettek a világítótoronyra. A felső emeleten valami halványan világított. Majd mind a ketten elindultak a toronyhoz vezető ösvényen.
Ami nagyjából egy méterrel az óceán vízszintje alatt volt.
-
Jaj ne! - suttogta Laurel az orra alatt. - Elfeledkeztem a dagályról! - Újra a világítótoronyra meredt, amelyhez legalább százméteres út vezetett az örvénylő vízen keresztül. El tud jutni odáig - hiszen nincs olyan messze -, de a só beenné magát a pórusaiba.
Ettől azonnal legyengülne, és egy hét alatt is alig jönne rendbe.
David szó nélkül a karjába kapta Laurelt. A vízhez lépett, és egy másodpercnyi habozás után elindult. Hosszú, erős lábai könnyedén megbirkóztak a tajtékzó, örvénylő áradattal.
Felszisszent, amikor a jéghideg víz ellepte a térdét, majd a combját verdeste, és lassan a derekáig ért. Egy perc múlva Laurel már hallotta is, hogy a fiú fogai vacognak, de aztán David megfeszített állkapoccsal összezárta a száját. Az egész testén átfutó borzongáson azonban nem tudott úrrá lenni. Laurel igyekezett tartani a saját súlyát, úgy, hogy karját David nyaka köré fonta, de aznap éjjel még a szél is ellenük fordult. Vadul szaggatta a kabátjukat, és beletépett Laurel hosszú hajába, a tengervizet pedig felkavarta.
Az út közepénél, ahol a legmélyebb volt a víz - David derekáig ért -, egy hatalmas hullám csapott át rajtuk. David elvesztette az egyensúlyát, és majdnem a vízbe zuhantak. De a fiú -
felnyögve az erőfeszítéstől - összeszedte magát, kiegyenesedett, és folytatta útját.
Hosszú időnek tűnt, mire David felkapaszkodott a kis szigetre, ahol a világítótorony állt.
Gyengéden talpra állította Laurelt, majd karjait összefonta a mellkasa előtt, s csak zihált.
-
Köszönöm - mondta Laurel. Érezte, milyen keveset fejez ki ez a szó.
-
Hát, úgy hallottam, hogy az évente egyszeri kihűlés edzi a lelket - mondta David remegő
hangon. Egész testét rázta a reszketés.
-
Én...
-
Indulj, Laurel! - vágott a lány szavába David. - Már biztosan tudják, hogy itt vagyunk.
Megálltak az ajtó előtt. Félig nyitva volt. Valóban várták őket.
-
Kopogjunk? - kérdezte David. - Fogalmam sincs, hogy túszejtéskor mit diktál az etikett.
Laurel megtapogatta a derekát. Egyik oldalon a fegyvert ellenőrizte, a másikon az üvegcséket. - Nyisd ki teljesen! - mondta, és azt kívánta, bárcsak ne reszketne úgy a hangja.
David engedelmeskedett.
Odabent sötét volt.
-
Itt nincs senki - suttogta David.
Laurel körbepillantott a szobán. A túlsó falon egy tűhegynyi fényforrásra mutatott. - Ott vannak - mondta, és eszébe jutott Jamison húsevőnövény-hasonlata. - De csak akkor látjuk meg őket, amikor már olyan közel érünk hozzájuk, hogy nem lesz lehetőségünk elmenekülni.
Ennek ellenére szép lassan átbotorkáltak a földszinti helyiségen, és óvatosan kinyitották a lépcsőkhöz vezető ajtót. Valahonnan fentről fény szűrődött ki. Laurel az alsó lépcsőfokra lépett.
-
Ne! - mondta David, és megragadta a lány vállát. - Én megyek előre.
Laurelt elöntötte a lelkiismeret-furdalás. Azok után, amit tett, Dávid még mindig hajlandó feláldozni magát érte. Megrázta a fejét. - Muszáj, hogy engem lásson először. Biztosra kell mennünk.
Alig tettek meg öt lépcsőfokot, amikor David élesen felkiáltott. Laurel visszanézett, és meglátta, hogy két troll követte őket a világítótoronyba. Nem azok a mocskos, ápolatlan
http://detty-liber.blogspot.com
szörnyetegek voltak, akik kiüldözték őket Ryanék házából. Ezek mindketten tiszta, fekete far-mernadrágot és hosszú ujjú fekete inget viseltek. Fényes, krómozott fegyvereket nyomtak Dávid hátába - nem mintha szükségük lett volna rá. Laurel tudta, hogy könnyedén széttéphetik fegyver nélkül is.
Az egyik troll bizarrul aszimmetrikus volt - testének összeaszott bal oldalát görcsösen vonszolta, míg jobb oldalát egy testépítő is megirigyelte volna. A másik troli arca meghökkentően emberi volt, de a vállában kificamodtak a csontok. Az egyik válla előre, a másik hátrafelé állt. A furcsa testtartás miatt a lába is kicsavarodott, csoszogva bizonytalankodott a lépcsőn.
David tágra nyílt szemmel nézett Laurelre, de a lány megrázta a fejét, újra előrefordult, és elindult a lépcsőn. Amikor elérték a lépcső tetejét, még két felfegyverzett troli fogadta őket.
Petyhüdt arcizmaikkal, nyomott orrukkal és felemás szemükkel ezek már hasonlítottak azokra a brutális tahókra, akik tavaly a Chetco folyóba vetették Laurelt és Davidet. Az egyik hátrafésülve hordta égővörös haját, így jól láthatóvá vált ijesztő arca. Persze nem lehettek Barnes egykori csatlósai, azokkal Tamani elbánt. Laurel rájuk sem nézett, hanem megfordult, és belépett a fenti szobába.
-
Chelsea! - kiáltott fel, mikor meglátta a barátnőjét.
Chelsea szemét bekötötték, és egy székhez kötözték a lányt. A fejéhez pisztolyt tartottak. -
Na végre! - morogta.
-
Mondtam én neked, hogy el fog jönni - mondta egy érdes, túlságosan is ismerős hang. -
Laurel, isten hozott!
Laurel ránézett a férfira, aki Chelsea halántékához fogta a pisztolyt. Ez az arc, ezek a szemek kísértették az álmaiban - még egy évvel az események után is.
Jeremiah Barnes.
Ugyanúgy nézett ki, mint tavaly - pontosan ugyanúgy. Az amerikai focistákat is megszégyenítően széles vállak, az enyhén hajlott orr és a szoba másik végéből rámeredő
sötétbarna szempár. Ráadásul megint valami gyűrött inget és öltönyt viselt. Laurelt hátborzongató déjá vu érzés fogta el, olyan volt, mintha képtelen lenne felébredni a legszörnyűbb rémálmából.
-
Kis nemesszívű... Még a régi emberbarátodat is magaddal hoztad, hogy együtt halhassatok meg. Megható.
A trollok röhögni kezdtek. Közben Laurel észrevétlenül összetörte a cukorüveg fiolákat a zsebében. A két elixír összekeveredett. Az üvegszilánkok belevágtak a tenyerébe, de ő erőt vett magán, és továbbra is egyenletesen lélegzett, miközben a szérum összetevői reagálni kezdtek egymásra. A létrejövő forró pára égette az ujjait, de remélte, Hogy Barnes nem veszi észre, hogy valamire készül. Még néhány perc... már ha működik a szérum. Légy szíves, működj, könyörgött magában. - Nem meghalni jöttünk, Barnes. Mit akarsz tőlünk?
Barnes felkacagott. - Hogy mit akarok? Bosszút, Laurel. - Vészjóslóan elmosolyodott. - Mit szólnál a következőkhöz? Belelövök a válladba, csak hogy tudd, milyen érzés, majd együtt elmegyünk a régi házhoz, és megmutatod nekem, hol van a kapu. Es akkor, ha netalán- tán még mindig élnél, talán megszánlak, és véget vetek a szenvedéseidnek.
-
És mi lesz a barátaimmal? - kérdezte Laurel. Farkasszemet nézett Barnesszal, villámokat szórt a szemük. - Ha mindenbe beleegyezem - mondta tiszta, határozott hangon -, mi fog történni velük?
A szérum kínzóan égette Laurel ujjait, és a lány alig várta, hogy kihúzhassa a kezét a zsebéből, és ledörzsölje róla a folyadékot. De ez most még túl kockázatos lenne.
Összeszorította a fogát, és le sem vette a szemét a föléje magasodó trollról.
Barnes megnyalta a szája szélét, és elvigyorodott. - Őket elengedem.
Nyilvánvaló volt, hogy hazudik, de Laurel belement a játékba. - Engedd el őket most -
mondta időhúzásképpen -, és már indulhatunk is a birtokra.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Na persze. Ki van zárva! Ravasz dögök vagytok, ti tündérek, pláne ha a vesztes oldalon harcoltok. A barátaid akkor - és csak akkor - mehetnek el, amikor megmutattad, hol van a kapu.
-
Felejtsd el!
Barnes Laurelre szegezte a fegyverét.
A lánynak a szeme se rebbent.
-
Nem vagy abban a helyzetben, hogy alkudozz - mondta a troll. - Azt csináljuk, amit én mondok. Megkötözlek, bedoblak a Hummerembe, és Orickba megyünk. Vagy ez a verzió, vagy itt haltok meg mindannyian ma este. Ja, a váll dolgot akár most is elintézhetjük -
mondta Barnes, és leengedte a kezét, hogy a pisztoly csöve Laurel válla felé irányuljon.
Laurel lehunyta a szemét, és megfeszített izmokkal várta a lövést.
-
Ne! - kiáltotta David, és maga mögé penderítette a lányt. - Nem hagyom!
Barnes felkacagott azzal a nyers, szinte asztmatikusan ziháló nevetéssel, amitől Laurel hideglelést kapott. Még ennyi idő múltán is jól emlékezett erre a nevetésre. - Nem hagyod?
És mit akarsz csinálni, kisfiú? - gúnyolódott. A többi troli felé intett. - Vigyétek ki innen!
Az egyik troll Laurel vállát ragadta meg, hogy lefogja, a vörös hajú pedig David karját akarta hátraszorítani, de a fiút ez nem érte készületlenül. Megfordult, kitépte magát a troll kezéből, és már lendült is az ökle. Az ütés után reccsenő hang hallatszott, és a troll hátratántorodott két lépést.
Laurel elszörnyedve figyelte, hogy David a kezét kezdi babusgatni, majd újabb ütésre készül.
A lány moccanni sem tudott - és nem is kiabálhatta oda a fiúnak, hogy csak egy picit várjon türelemmel - nehogy elárulja magát. David megmentette Barnes lövésétől, és most ő szenved helyette.
-
David? - kérdezte Chelsea olyan halk, segélykérő hangon, hogy Laurelnek elszorult a torka.
A másik troll gyorsabb volt, és mellbe rúgta Davidet. Laurel felszisszent, és amikor meghallotta a bordák reccsenését, próbált kiszabadulni az őt fogva tartó troll szorításából, de az vasmarokkal tartotta. Laurel Barnesra pillantott, aki szórakozott mosollyal figyelte a jelenetet, s pisztolyát továbbra is a lányra szegezve tartotta. Laurel gyűlölte ezt az önelégült vigyort. A férfi látványa elég volt ahhoz, hogy már ne zavarja olyan nagyon a derekába rejtet fegyver.
-
David! - kiáltotta újból Chelsea, mikor a fiú elgyötörten felnyögött.
-
Chelsea, minden rendben - mondta Laurel, de hallotta a rettegést a saját hangjában is. -
Maradj veszteg! - Laurel nagy megkönnyebbülésére a lány elcsendesedett, már nem próbált kiszabadulni a nyakát szorongató bütykös ujjak szorításából.
A félig testépítő alkatú troll is megpróbált behúzni egyet a tehetetlenül vergődő Davidnek, de a mozdulata lassú és ügyetlen volt, így keze lecsúszott a fiú arcáról. Bár az ütés így is elég kemény volt ahhoz, hogy a bőrét felszakítsa. A troll egyensúlyát vesztve megperdült, bot-ladozni kezdett, majd a padlóra zuhant.
-
Állj már fel, te félkegyelmű! - kiáltotta Barnes, miközben két troll megragadta David karját. Az elesett troll nem mozdult. A kificamodott vállú egyed előhúzott egy kötélcsomót, és meg akarta kötözni Davidét. David azonban kiszabadította a karját a troll szorításából, és ellökte magától. A troli ugyanolyan eszméletlenül rogyott össze, mint a társa.
-
Mi a fe... - dadogta Barnes, teljesen összezavarodva. Az égővörös hajú trollnak aztán csak sikerült hátracsavarnia David karját, és nagy nehezen a lépcsőkorláthoz kötöznie. David rángatni kezdte a kötelet, próbált volna kiszabadulni, de nem tudott. Kétségbeesetten nézett Laurelre, az arcán vér csorgott. A lány azonban a mellette álló trollt figyelte. A vörös hajú kínzó lassúsággal rogyott le a padlóra. Végül a Laurelt szorongató briganti is összeesett álltában. Néhány másodperc múlva a korláthoz kötözött David lába előtt négy troll hevert.
Barnes figyelme egyből Laurel felé fordult.
http://detty-liber.blogspot.com
A lány előkapta a pisztolyát, és Barnes fejének szegezte. - Vége van, Barnes! - mondta, és visszatartotta a kitörni készülő hisztériás rohamot. - Tedd le a fegyvert!
-
Hmm... már nem az a lány vagy, aki tavaly voltál, igaz? - Barnes hidegen vizslatta Laurelt. - Akkor még annak árán sem voltál képes meghúzni a ravaszt, hogy a kis zöldségbarátodat megmenthesd. Most meg mind a négy behemótomat legyőzted. -
Elvigyorodott. - Arra vársz, hogy én is összeessek, ugye?
Laurel egy szót sem szólt, igyekezett a fegyvert egyenesen tartani.
-
Az a cucc rajtam nem fog - mondta Barnes üres nevetéssel. - Fogalmazzunk úgy, hogy lepaktáltam az ördöggel, és immúnis vagyok ezekre a dolgokra. - Elhallgatott, és Laurel szemébe nézett. - Most mi lesz? - kérdezte, és úgy tűnt, remekül szórakozik.
Laurel látta, hogy remek kis terve romokban hever.
-
Válaszokat akarok - mondta, és próbálta leplezni a karja remegését, miközben Barnes mellkasát vette célba a pisztollyal. Tudta, hogy nem hiheti el maradéktalanul, amit a férfi mond neki, de húzni akarta az időt. Csinálni akart valamit, ami mellett ráér gondolkodni.
-
Válaszokat? - kérdezte a troll. - Csak ennyit akarsz? A válaszadás olcsó mulatság.
Fegyver nélkül is elárultam volna neked őket. - Elhallgatott, és érdeklődve bámulta Laurelt. -
Tedd fel azokat az égető kérdéseket, Laurel! - mondta gúnyosan a lánynak.
-
Hol vannak az őrszemek? Megölted őket?
Barnes felkacagott. - Aligha. Hamis nyomon járnak. Remek kis nyom, ha én mondom! Azt hiszik, éppen megmentenek tőlem. Majd hazatérnek, ha rájönnek, hogy a tündérvérnyom nem vezet se hová.
-
Kinek a vére? - kérdezte Laurel, és megreszketett a hangja Barnes elvigyorodott. - Nem számít.
-
De miért most? - kérdezte Laurel, és igyekezett a halott őrszemek képét kiüldözni az agyából. Azokon már nem segíthet. Miért nem egy hónapja? Vagy hat hónapja? Miért most és miért pont Chelsea-t?
A troli megrázta a fejét. - Milyen egyszerű a te kis világod... Azt hiszed, hogy csak te meg én állunk egymással szemben. A te sereged az enyém ellen... De te csak egy rövidlátó kis vakarcs vagy. Egy bábu, egy tégla. Amikor csak egy páran játszanak, könnyű mindent tökéletesen elrendezni. De amikor számtalan játékos van, végtelen sok tényező, akkor bizony rengeteg időbe telik, hogy minden a helyére kerüljön. - Vállat vont. - Ráadásul szórakozásnak sem volt utolsó. Már régen ki akartalak csalogatni a gondosan elbarikádozott kis otthonodból, de meggyűlt a bajom az őrszemekkel. Így aztán úgy döntöttem, másképpen próbálkozom. -
Megütögette Chelsea fejét, majd kezét a lány nyakára szorította, az pedig küszködve próbált szabadulni. - Ezt a szegény Chelsea-t nem védte senki, nem úgy, mint téged. Őt könnyű volt elragadni. Te meg túlságosan jószívű vagy, magadnak is ártasz vele. Tudtam, hogy el fogsz jönni. Tehát - mondta, és még erősebben Chelsea fejéhez nyomta a fegyvert - játsszunk! Sőt, kössünk fogadást! Na, le tudod lőni a nagy, undok trollt, mielőtt még ő végezne a barátnőddel? Mert most tényleg úgy gondolom, Laurel, hogy szívesen lepuffantanál. A kérdés az, melyikünk lő először?
-
Laurel, bármit is akar, meg ne add neki! - kiáltotta Chelsea.
-
Kussolj, te kis dög! - ordította Barnes. Megmozdította az ujját a ravaszon. Laurel tett egy lépést előre.
-
Várjunk, várjunk, várjunk! - mondta Barnes. - Egyelőre nem lövöm le. Még nem szórakoztam ki magam. - Tett egy gyors, Laurel számára szinte észrevétlen mozdulatot.
Előrántott még egy fegyvert, ami eddig rejtve volt, és Davidre fogta.
Laurel úgy érezte, hogy menten megfullad. Minden reménye elszállt.
Miután tavaly sarokba szorítottál, megtanultam a leckét. Mindig két fegyver van nálam, Sewell kisasszony. - Barnes egyik kezével Davidre, a másikkal Chelsea-re célzott, miközben Laurel szemébe nézett. - Nos, gyanítom, hogy megkockáztatnád azt, hogy mentsd a magad és
http://detty-liber.blogspot.com
a pasasod bőrét a barátnőd élete árán, de vajon kockára tennél-e két életet azért, hogy a sajátodat megmentsd?
Talán Barnes hajlandó lenne alkuba bocsátkozni. Meg kell próbálnia, nincs más lehetőség. -
Rendben - mondta Laurel, és hangos koppanással a földre ejtette a pisztolyát. - Feladom.
-
Laurel! - kiáltotta David. - Ne csináld! - A fiú újult erővel próbált kiszabadulni a kötelékeiből.
-
Nincs más választásom. - Laurel a tarkója mögé tette a kezét, de abban a pillanatban megnyikordult a lépcső.
Barnes azonnal pozíciót váltott. Az egyik fegyvert Laurelre, a másikat pedig a lépcsőfeljáró irányába szegezte. - Hallottam! - ordította. - Bárki is vagy, tudom, hogy ott állsz a lépcsőn!
Laurel visszafojtott lélegzettel figyelt, de semmit sem hallott.
Barnes beleszagolt a levegőbe. - Azt is tudom, hogy fegyver van nálad! - kiáltotta. - Érzem a szagát. Háromig számolok, addig hajítsd a fegyveredet elém, a padlóra! Amikor kimondom a hármat, mindenkit megölök. Értetted?
Hosszú csend.
-
Egy...
David zihálni kezdett.
-
Kettő...
Chelsea is vergődni kezdett a székében, és a zokogás, amit eddig sikeresen visszatartott, immár a vállát rázta. Laurel kétségbeesetten bámulta a földön heverő pisztolyt, és azon gondolkodott, van-e esély arra, hogy visszaszerezze.
Valami megzörrent a lépcsőn.
Egy hatalmas fegyver és töltényheveder csúszott végig a padlón. Barnes elismeréssel tekintett a puskára, lassan lehajolt, az egyik revolverét a földre ejtette, és felkapta a jóval nagyobb fegyvert.
-
Így már jobb - mondta. - Most pedig bújj elő! Mutasd meg magad, akkor talán életben hagylak!
Semmi.
-
Kezdjem elölről a számolást? - fenyegetőzött Barnes. - Megtehetem.
Gyors lépések dübörögtek a lépcsőn. Laurel megfordult, és amúgy is rongyosra tépett idegei majdhogynem felmondták a szolgálatot, amikor Klea vöröses haja bukkant elő a lépcsőfordulóban.
Barnes arca is meglepetésről árulkodott. - Te? De...
Laurelnek pislogni sem volt ideje. A másodperc törtrésze alatt tépőzár reccsent, Barnes homlokán egy nedves, vörös kör tűnt fel, és a lányt szinte megsüketítette az eldördülő fegyver hangja. Barnes egy szemvillanás erejéig döbbenten meredt a szobára, majd a golyó ereje hátralökte a fejét, és a troli a földre zuhant. Puskapor fanyar bűze töltötte meg a levegőt.
Laurel és Chelsea torkából egyszerre tört fel a sikoltás. A másodpercek óráknak tűntek, miközben Laurel levegőért kapkodott, Chelsea pedig elernyedt a székében.
-
Ezt hívom én tökéletes időzítésnek - mondta Klea majdhogynem szomorúan.
Laurel Dávid és Klea felé fordult. Klea egy ismerősnek tűnő fegyvert szorongatott, és Laurel látta, hogy aávid inge felgyűrődött a kötelek alatt, felfedve az addig rejtett pisztolytáskát.
-
Lá-lá-látod, Laurel - dadogta David vacogó fogakkal, talán a hidegtől, talán a sokktól, vagy ami valószínű, mindkettőtől. - Tudtam én, hogy nem árt azt a pisztolyt magamnál tartani.
Laurel moccanni sem tudott, testét lebénította a megkönnyebbülés, a rettegés, az undor és a sokk. Nem tudta levenni a szemét a Barnes feje körül lassan kialakuló vérvörös tócsáról és a hirtelen halál miatt groteszk pózba csavarodott testről. Bár tudta, hogy a világ Barnes távozása után sokkal kellemesebb hely lesz, gyűlölte a tudatot, hogy ő a felelős a haláláért.
http://detty-liber.blogspot.com
Klea felé fordult, és az örökösen viselt napszemüvegre bámult. Hirtelen nagyon ostobának, paranoiásnak érezte magát a bizalmatlansága miatt, meg amiért sohasem hívta fel a nőt. Klea már másodjára hozta vissza a biztos halálból. Nemcsak őt, hanem a két legeslegjobb barátját is. Ezt az adósságot sohasem tudja neki visszafizetni.
De mindennek ellenére Laurel képtelen volt felengedni. A zsigereiben érezte, hogy ebben a nőben nem bízhat meg.
- Fogd ezt! - mondta Klea nyugodtan, és egy kést nyomott Laurel kezébe. Zavarba ejtően nyugodt, gondolta Laurel, ahhoz képest, hogy éppen fejbe lőtt valakit. - Vágd el a köteleiket, aztán lent találkozunk. Szólnom kell a többieknek.
Azzal megfordult, és egy szó nélkül ledübörgött a lépcsőn.
Laurel odarohant Davidhez, és nyiszálni kezdte a kötelet. A borotvaéles pengével könnyedén átvágta. - Ne mondj semmit! - suttogta. - Chelsea-nek se, de főleg Kleának ne! Majd kitalálok valamit. Óvatosan megérintette a fiú bordáit. - Amikor az autóhoz érünk, majd megyógyítom a kezed és a bordáidat is, oké? Egyelőre tűnjünk el innen!
David bólintott, és sápadt arca fájdalmas görcsbe rándult.
Laurel aztán ahhoz a székhez sietett, amelyikhez Chelsea-t kötözték, és gyorsan őt is eloldozta. Chelsea csuklóját feldörzsölték a kötelek. Laurelnek átfutott a fején, hogy vajon mennyi ideje ülhetett itt a lány, homlokához szegezett pisztollyal, amíg rájuk vártak. Nem akart ezen gondolkodni, gyorsan lekapta barátnője szeméről a kendőt.
Chelsea pislogott a hirtelen fényben, és a csuklóját dörzsölgette, miközben Laurel a bokájánál vagdosta a kötelet.
-
Lábra tudsz állni? - kérdezte gyengéden Laurel.
-
Szerintem menni fog - mondta Chelsea, és megtántorodott. Majd Davidre nézett. - Te sem festesz valami pompásan.
-
Látnád a többieket - mondta David, és halványan elmosolyodott. Magához húzta Chelsea-t, és olyan szorosan megölelte, hogy Laurel már a bordáit féltette. De nem hibáztatta a fiút. - Úgy örülök, hogy életben vagy - mondta David Chelsea-nek.
Laurel mindkettejüket átölelte. - Annyira sajnálom, hogy te is belekeveredtél, Chelsea! Soha nem akartam, hogy... soha nem állt szándékomban...
-
Mit nem akartál? - kérdezte Chelsea, és a nyakán vöröslő foltokat simogatta. - Hogy kis híján megöljenek? Remélem is! ígérd meg, hogy nem válik a szokásoddá, hogy ilyen helyzetbe hozol. - Felsóhajtott, majd hangosan kifújta a levegőt. - Tulajdonképpen mi történt itt?
Laurel gyámoltalanul Davidre pillantott. - Hát, ööö, izé... az van...
-
Parancsolj! - mondta Chelsea, majd leült arra a székre, amelyhez korábban kikötözték, és keresztbe vetette a lábát. - Hadd üldögéljek itt egy kicsit, amíg kitalálsz valami hihető
hazugságot. - A szoba túlsó vége felé intett. - Akár távolabb is mehettek Daviddel, hogy egyeztessétek a mondanivalótokat. Mert nem ártana, ha mindketten ugyanazt mesélnétek.
Vagy - tette hozzá felemelt ujjal - akár el is árulhatod végre, hogy minden ősszel egy hatalmas, kékeslila virág nő a hátadon, mert nyilvánvalóan valami tündérszerűség vagy.
Aztán már könnyebben el tudod magyarázni, miért vadásznak rád ezek a... - mit is mondtak -
trollok. Szóval, hogy miért rejtegeted azt a kaput előlük. Mert személy szerint én úgy gondolom, hogy az igazság igencsak megkönnyíti az életet.
Laurel és Dávid tátott szájjal bámulta. Chelsea összezavarodva nézett egyikről a másikra. -
Jaj ne már! - kiáltotta végül. - Ti komolyan azt hiszitek, hogy nem tudtam?