NYOLC
LAUREL A SZOBÁJA KÖZEPÉN ÁLLT, és az ágyát elborító ruhakupacra meredt. A tündérruhákat nemcsak a szépségük miatt értékelte, hanem azért is, mert az emberek világában még csak hasonlóakat sem talált. Finom fátyolszövetből készült valamennyi. A többi tündér azt állította, hogy pókselyem. Laurel nem tudta, hogy ez tényleg így volt-e, vagy csak csúfolódni akartak vele - mindenesetre ezekben a ruhákban az egész teste fotoszintetizálhatott. Otthon haspólókat és rövidnadrágokat kellett hordania, itt ezekre semmi szükség nem volt.
Aztán ott volt az a ruha is, amit a Nyár terén talált az egyik árusnál, amikor egy délután kiugrott egy rövid sétára, hogy kiszellőztesse a fejét egy különösen nehéz nap után.
Gyönyörű, sötétkék ruha volt, a hátán mély kivágással, hogy a virágja is elférjen, és úgy illett rá, mintha ráöntötték volna. A szoknyarész térdig szűk volt, onnan bővülni kezdett, hableány stílusban. A lágy csipkefodrokból álló felsőszoknyát a legenyhébb szellő is megtáncoltatta.
Laurelnek volt némi lelkiismeret-furdalása, amiért elvette a ruhát, hiszen nem volt alkalom, ahová felvehette volna, de egyszerűen képtelen volt otthagyni.
Emellett ott volt még az a rengeteg, padlót söprő hosszú szoknya és a Tamaniéhoz hasonló parasztblúzok, meg az a néhány miniszoknya és ruhácska, amelyekben úgy festett, mint a gyermekmesék tündérei. A poén kedvéért.
Viszont mindennek csak a töredéke fért el a hátizsákjában.
És a készletét sem hajlandó hátrahagyni.
Ez volt számára a legértékesebb ajándék, amit a tündérektől kapott. A cipősdoboz méretű
készletben, amelyet aznap reggel kapott Yeardley-től, eszenciák tucatjai sorakoztak. Volt közöttük több trollűző bájital is - amelyeket a Laurelnél jóval nagyobb tudással rendelkező
Ősztündérek állítottak össze -, meg kivonatok, amelyek használata segítségével védelmet biztosíthat az otthonának és a családjának. Feltéve, hogy használt annyit a gyakorlás, hogy meg tudja csinálni. De a semminél mindenképpen jobb volt.
A készlettől azonban félig megtelt a hátizsák.
Miközben a ruhákkal borított ágy előtt töprengett, Kátya nyitott be az ajtón, és ő is odadobott valamit az ágyra. - Szerintem szükséged lesz rá - mondta nevetve.
Egy rózsaszín, papír zsebkendő vékonyságú anyagból varrt táska volt az. Laurel gyanította, hogy a táska jóval strapabíróbb, mint amilyennek kinéz. - Köszi - mondta. - Már éppen hívni akartam Celiát, hogy keressen valamit.
http://detty-liber.blogspot.com
Kátya kétkedve pillantott a ruhahalomra és Laurel hátizsákjára. - Ugye nem akartad azt mind belegyömöszölni?
-
Dehogy - felelte Laurel vigyorogva.
-
Akkor jó - mondta Kátya csilingelő kacagással. - Mert ahhoz a Téltündérek varázsereje is kevés lenne.
Laurel jót nevetett a viccen, amelyet csak tündérek érthettek. Kiengedte a zsinórt a táska tetején, és meglátott egy csodaszép, kézírással hímzett K betűt az oldalán. - Ezt nem vihetem el. Monogram van rajta.
Kátya is megnézte. - Jé, észre sem vettem! Nekem tonnányi van belőlük.
-
Tényleg?
-
Persze. Mindig ilyenekben jött vissza a szennyesem. Szerintem most valaki más csinálja a nagymosást.
Laurel elkezdte beletömködni a ruhákat a rózsaszín táskába. Még így sem fért el minden, de legalább a nagyját el tudja vinni.
Kátya néhány másodpercen keresztül csendben figyelte, aztán szinte félve megkérdezte: -
Tényleg el kell menned?
Laurel meglepetten kapta fel a fejét. Néhány kivételtől eltekintve a tündérek általában kedvesek - és nagyon közlékenyek - voltak vele, de egyiket sem tartotta volna a barátjának. A jelek szerint Kátya másképpen érzett. - Visszajövök - mondta Laurel.
-
Tudom - mondta Kátya, és kényszeredetten elmosolyodott. Majd tovább kérdezősködött:
- De tényleg muszáj elmenned? Nem ismerem a részleteket, de azt hallottam, hogy a feladatot teljesítetted. Rád íratták azt a földet, ahol a kapu van. Nem maradhatnál mégis?
Laurel lenézett az összehajtogatott ruhákra, kerülve Kátya pillantását. - Ez nem ilyen egyszerű. Családom van, és barátaim. Nem hagyhatom őket magukra.
-
Meglátogathatod őket - javasolta Kátya lelkesen, de Laurel érezte a hangjában a komolyságot.
-
Egy látogatásnál azért többre van szükség - mondta Laurel feszülten. - Meg kell védenem őket. Miattam vannak veszélyben, tartozom nekik ezzel.
-
Tartozol nekik? Embereknek?
Laurel állkapcsa megfeszült. Pedig nem Kátya hibája volt. Nem tudott semmit. Sohasem találkozott még emberrel. Eszébe ötlött valami, és válasz helyett benyúlt a hátizsákja zsebébe, és előhúzott egy kisméretű fényképet. Dávidét és őt ábrázolta egy bálon, valamikor a múlt tavasszal. Dávid Laurel mögött állt, és átölelte a lányt. A fotós pont azt a pillanatot kapta el, amikor Laurel felpillantott Davidre.
Laurel boldogan mosolygott, míg David vágyakozva tekintett le a lányra. Ez volt az egyik kedvenc képe. Odaadta Kátyának.
Kátya szélesen elmosolyodott. - Már van valakid? - visította. - Nem is mondtad! - kiáltotta, és a szeme felragyogott ámulatában. Körülnézett a szobában, és halkabban folytatta: - Unseelie1
a fiú? Hallottam már róluk! A kapun kívül laknak és...
-
Nem - vágott közbe Laurel. - Ő Dávid. Ember. Meséltem már róla neked.
Kátya nagyot nézett. - Egy ember? - mondta elhűlve. Újra rápillantott a fényképre, és az iszonyodás jeleként megjelent egy ránc a homlokán. - Hiszen... hozzád ér!
-
Igen, hozzám ér! - mondta hevesen Laurel, és kikapta Kátya kezéből a képet. - Ő a kedvesem. Megérint, megcsókol és... - Itt szándékosan elhallgatott. - Szeret engem - mondta kihívóan, de lecsillapodva.
1 A skót népi hiedelemvilágban a tündéreknek két osztálya van: Seelie Court és Unseelie Court. A seelie szó áldottat, szentet, az unseelie szentségtelent, áldás nélkülit jelent, Az unseelie tündérek többnyire rosszindulatúak, és szívesen támadnak emberekre A mumusok is közéjük tartoznak. Forrás: Wikipedia. (A ford.)
http://detty-liber.blogspot.com
Kátya néhány másodpercig Laurelre meredt, majd ellágyult az arca. - Csak aggódom miattad, amikor odaát vagy - mondta, és a pillantása folyton visszatért a sokkoló képre. - Az emberek sohasem voltak jók a tündérekhez.
-
Ezt meg hogy érted?
Kátya arca most már komoly aggodalmat tükrözött. Vállat vont. - Avalon már régóta nem avatkozik bele az emberek ügyeibe. Néha azonban muszáj. És úgy tűnik, hogy az emberek és a tündérek közötti történetek mindig rosszul végződnek.
Laurel felkapta a fejét: - Tényleg?
-
Persze. Ott volt Hszüan-cang2, Seherezádé és Ginevra. Meg az a szégyenletes történet Evával.
Kátya észre sem vette, hogy a fénykép kihullott Laurel bénult ujjai közül.
-
De többen is vannak. Valahányszor Avalon emberi ügyekbe bonyolódik, valami félresikerül. Csak ezt akartam mondani.
- De a családom engem szeret, és Dávid is. Sohasem bántanának!
- Azért csak vigyázz! - mondta Kátya.
Laurel csendesen pakolgatott egy ideig, a hajdíszeit egy hosszú szoknyába bugyolálta.
Körülnézett, hogy nem maradt-e ki valami, majd az egyik szemöldökét felvonva Kátyára sandított: - Eva? Ez most komoly?
- Persze. Miért, az emberek mit mondanak róla?
Laurel egy brokátbevonatú díványon üldögélt, amikor az Akadémia kapuja megnyílt, és belépett Jamison az elmaradhatatlan testőreivel. Ki akarna Téltündér lenni? Laurel biztosan gyűlölné, ha minden lépését figyelnék, ha mindenhová követnék. Bőven sok neki még a fele is.
-
Laurel, drága! - kiáltotta Jamison, és kinyújtotta a karját. Megragadta Laurel kezét, és úgy mosolygott rá, mint egy jóságos nagypapa, majd leült a lány mellé. - Yeardley jelentette, hogy kiváló tanuló voltál.
Laurel elmosolyodott a szigorú tanártól származó dicséret hallatán.
-
Örömmel közölte, hogy nagyon tehetséges vagy - folytatta Jamison. -Azt hiszem,
fenomenális szót használta. Én meg sem lepődtem mondta, és melegen a lányra mosolygott. -
Már akkor éreztem, hogy páratlan képességeid vannak, amikor tavaly találkoztunk.
-
Ugyan! - mondta Laurel meglepetten. - Nem is! Máris annyira lemaradtam, sohasem fogom tudni...
-Jaj, dehogynem! Még annál is több lakozik benned, mint amennyit magonckorodban sejtettünk. Idővel és sok gyakorlással ki fogsz tudni bontakozni. Olyan nagyság lehet belőled, mint... nos, ez most nem érdekes. Egyelőre fejleszd csak a képességeidet, mert azok kivé-telesek. - Jamison megpaskolta Laurel kezét. - Nem szoktam ilyen dolgokban tévedni.
-
Nem? - kérdezte halkan Laurel, és kissé meglepte saját merészsége. De kétségtelenül nagyon jólesett neki a bátorítás, mert rettentően elkeserítette, mennyire le van maradva a vele egykorú tündérek mögött.
A mosoly eltűnt, komor kifejezés vette át a helyét. - Soha. Szükség is lesz a képességeidre és a tanultakra. Gyanítom, hogy hamarabb, mint gondolnád. - Komoly arccal Laurel felé fordult.
- Nagyon örülök, hogy eljöttél - mondta nyomatékosan. - A munka, ami rád vár, jóval jelentősebb, mint sejtettük. Ezen a nyáron sokat és kimerítően tanultál, de ki kell tartanod.
Gyakorold a tanultakat, űzd mesteri szinten, amit tudsz! Elképzelhető, hogy szükségünk lesz rád az emberek világában.
Laurel felnézett Jamisonra. - De nem az volt mindig a szándékuk velem, hogy visszatérjek Avalonba, és folytassam a tanulmányaimat?
2 Kínai buddhista szerzetes, Nyugati utalás avagy a majomkirály története című klasszikus kínai regény hőse, akit démonok üldöznek, mert azt hiszik, halhatatlanná válnak, ha esznek a húsából. Forrás: Wikipedia. (A ford.)
http://detty-liber.blogspot.com
-
Eredetileg igen - mondta Jamison. - De megváltoztak a dolgok. Még több mindenre kell megkérnünk. Mondd meg nekem, Laurel, mit tudsz az erózióról?
Laurel el se tudta képzelni, mi köze van ennek most bármihez is. De azért válaszolt: - A víz és a szél hatására létrejött talajpusztulás, ugye?
-
így van. A víz és a szél a legmagasabb hegyet is a tengerbe söpörheti, ha elég ideje van rá. De - mondta felemelt ujjal - ha fűvel vetik be a domboldalt, az ellenáll az eróziónak, és a folyópart is megmenekül, ha bokrokat, fákat telepítenek rá. A gyökereik átszövik - folytatta szélesen gesztikulálva - és megtartják a földet. A folyó ugyan megpróbálja kimosni, de ha a gyökerek elég erősek, nem tud kárt csinálni. A gyenge gyökereket viszont a földdel együtt elsodorja a folyó.
-
Közel kétezer éven át azért harcoltunk, hogy megvédjük szülőföldünket az emberek és a trollok kizsákmányolásától. Ahol erózió gyengítette a védelmi rendszerünket, magokat ültettünk - például téged. Amikor elhelyeztünk a szüléidnél, annyi volt a feladatod, mint a többi tündérnek - ott növekedj, ahová vetettünk. Az volt a dolgod, hogy nőj, hogy élj, és örököld meg a földet, miközben embernek hisznek, ami segít, hogy ügyködéseink titokban maradjanak a trollok előtt. Addig nem akartunk visszahozni az Akadémiára, amíg az emberi számítás szerinti felnőttkorba nem érsz.
-
Most azonban még többet kell kérnünk tőled. - Jamison megérintette Laurel karját, aki hirtelen reszketni kezdett. - Laurel, valaki szervezkedik ellenünk, a szülőföldünk, a tündéreink ellen, és az idő is ellenünk dolgozik. Most az kell, hogy gyökeret eressz, Laurel.
Harcolnod kell a tajtékzó folyó ellen, bármi is az. Ha elbuksz...
Jamison váratlanul elfordult, és kibámult az ablakon az avaloni tájra. - Ha elbuksz, félek, mindez az enyészeté lesz.
-
A trollokról beszél, igaz? - kérdezte Laurel, amikor végre meg tudott szólalni. - Barnesról van szó, ugye? - Már hónapok óta nem ejtette ki ezt a nevet, december óta nem is volt hír a férfiről, de a gondolatai között mindig ott volt. Tavaly ősz óta minden árnyéktól megriadt, és minden sarkon ellenséget látott.
-
Bolondság lenne azt hinni, hogy Barnes egyedül cselekedett - mondta Jamison.
Visszafordult Laurelhez. Halványkék szemével, mely jól illett ezüstös hajtövéhez, elkapta a lány tekintetét. - Te sem gondolhatod így.
-
Ki állna össze vele? Es miért? - kérdezte Laurel.
-
Nem tudjuk - felelte Jamison. - Csak annyit tudunk, hogy Barnes életben van, és itt ólálkodik a közelben.
-
De én már nem lehetek a hasznára. Nem kényszeríthet arra, hogy eladjam neki a birtokot
- tiltakozott Laurel.
Jamison szomorúan elmosolyodott. - Bárcsak ennyire egyszerű lenne ez az egész! Több mindenre is fel tud használni téged. Tudja, hol van a birtok, de azt nem, hol áll a kapu.
Felhasználhat téged arra, hogy kiderítse.
-
Miért kellene tudnia? Nem elég, ha a hordájával betör az erdőbe?
-
Megpróbálhatná, de ne becsüld alá az őrszemeinket, se a kapu ellenállóerejét, se a Téltündérek hatalmát. A kaput le lehet rombolni, de irgalmatlanul nagy, összpontosított erőre lenne szükség hozzá. Ha nem tudja, pontosan hol áll a kapu, esélye sincsen.
-
Sohasem fogom elárulni neki - mondta Laurel hevesen.
-
Tudom. Es gyanítom, hogy valahol mélyen ő is tudja. Ettől függetlenül mindenképpen bosszút akar majd állni rajtad. Nincs még egy olyan teremtmény, aki annyira bosszúvágyó lenne, mint a trollok. Ez az érzés munkálkodik bennük a legerősebben. Már csak ezért is biztos vagyok benne, hogy megpróbál eljönni érted.
-
Eddig miért nem tette? - kérdezte Laurel. - Számtalan alkalma lett volna. Már hat hónap eltelt. - Vállat vont. - Talán meghalt.
Jamison megrázta a fejét. - Láttad már Vénusz légycsapóját? - kérdezte.
http://detty-liber.blogspot.com
Laurel magában kuncogni kezdett, mert eszébe jutott az a beszélgetés, amelyet Daviddel folytatott a húsevő növényekről. - Igen - felelte. - Anyámnak is volt, amikor kicsi voltam.
-
És elgondolkodtál már azon, hogyan képes ez a húsevő növény bekapni a legyeket? -
kérdezte Jamison. - Hiszen a légy gyorsabb, látja is a közeledő veszélyt, és megvan rá a képessége, hogy a lehető leggyorsabban elmenekülhessen. A logika szabályai szerint a húsevő növényeknek éhen kellene veszniük. Akkor miért nem éheznek?
Laurel megvonta a vállát.
-
Mert türelmesek - folytatta Jamison. - Mozdulatlanok, és teljesen ártalmatlannak tűnnek.
Semmit sem tesznek addig, amíg a légy szép nyugodtan oda nem téved, a csapda kellős közepébe. A húsevő növény csak akkor mozdul rá a légyre, amikor már nem tudja elvéteni. A trollok is türelmesek, Laurel. Barnes ki fog várni. Addig vár, amíg meg nem nyugszol, és már nem vagy olyan óvatos. Akkor, és csak akkor fog lecsapni rád.
Laurel érezte, hogy összeszorul a torka. - Mit tehetek, hogy megállítsam? - kérdezte.
-
Gyakorold, amit Yeardley tanított neked - felelte Jamison. - így védheted meg magad a leginkább. Naplemente után legyél nagyon óvatos...
-
Barnes nappal is jár - vágott közbe Laurel. - Ezt már tudjuk róla.
-
Kevés optimizmusra adhat okot - folytatta Jamison, és hangja nem árult el ingerültséget Laurel közbeszólása miatt -, de tény, hogy Barnes (és minden troli) napközben a leggyengébb. Te viszont akkor gyengülsz el, amikor lemegy a nap. Az óvatosságod nem tudja megállítani őket, de legalább veszítenek helyzeti előnyükből. - Jamison kicsit kiegyenesedett.
- És akkor jutnak szerephez a testőreid.
-
A testőreim?
-
Az őszi incidens után őrszemeket helyeztünk el az új házatok melletti erdőben. Shar nem akarta, hogy eláruljam neked (tartott attól, hogy szeszélyesen reagálnál a hírre), de szerintem jogod van tudni.
-
Már megint kémkednek utánam? - kérdezte Laurel, és a régi harag ismét feltámadt benne.
-
Nem - mondta határozottan Jamison. - Vigyázunk rád. Egy tündér sem fog leskelődni az ablakodnál, se a magánéletedet nem fogják megsérteni. De figyelik és veszély esetén megvédik a házat, amit felvérteztünk a trollok ellen. Amíg ott tartózkodsz, csak a legerősebbek érhetnek el téged. Csak sohase felejtsd el, hogy a ház mögötti erdőben nem csupán fák laknak. Az őrszemek azért vannak ott, hogy megvédjenek.
Laurel bólintott, állkapcsa megfeszült. Még mindig kényelmetlenül érintette, hogy egész emberi életében ilyen közelről figyelték az őrszemek, akik ráadásul időnként memóriaelixírrel is megkínálták - a tudtán kívül. Még ettől a diszkrétebb húzástól is úgy érezte magát, mint akit szabadságában korlátoznak. De ki ő, hogy vitát nyisson? Szemtől szembe látta, mire képes dühében Barnes; látta, hogyan lőtte le Tamanit, és látta, hogyan ugrott ki az ablakon négy méter magasból, miután Laurel beleeresztett egy golyót. Barnes erejével mindenképpen számolni kell, és bár Yeardley hitt Laurel zsenge képességeiben, a lány nem. Segítségre volt szüksége, kár lett volna tagadni.
Jamisonnak - mint mindig - most is igaza volt. Sugárzott belőle a bölcsesség - az Akadémián tanító legragyogóbb elmék is csak halvány gyertyafényként pislákoltak éltető napként világító éleslátása mellett. Mit keres itt Laurel mellett, miért őt vigasztalgatja, miért őt bátorít- gatja, amikor Avalonnak nagyobb szüksége lenne az irányítására?
Miért... - Laurel nem tette fel a kérdést. Azt szerette volna tudni, hogy ha már olyan kevés Téltündér van, miért nem Jamison lett Avalon uralkodója. De semmi köze sem volt hozzá.
-
Mondd csak!
Laurel megrázta a fejét. - Á, semmi.
-
Azt akarod tudni... - Jamison a lány arcát vizsgálta, majd elmosolyodott. Kicsit meglepődött, de nem volt ellenére a dolog. - Azt akarod tudni, hogy miért nem én vagyok a Király?
http://detty-liber.blogspot.com
Laurel alig kapott levegőt. - Honnan tudta, hogy...?
-
Vannak olyan dolgok az életben, amik a szerencsén múlnak. Ez is ilyen. A megboldogult Királynő néhány évvel idősebb volt nálam, de elég fiatal ahhoz, hogy Királynő
lehessen, amikor eljött az uralkodóválasztás ideje. Es mire ő elhagyta az árnyékvilágot -
nevetett az idős tündér -, én már nem voltam az a csemete, akiből Királyt nevelhettek. Talán ha nem lett volna más Téltündér a koronára... de szerencsére ilyen gondunk generációk óta nem volt.
-
O - mondta Laurel, mert semmi okosabb nem jutott az eszébe. A sajnálom nem tűnt megfelelőnek.
-
Egyáltalán nem zavar - mondta Jamison, mintha olvasna Laurel gondolataiban. - Több mint száz évet töltöttem tanácsadóként Avalon hosszú történelmének egyik legnagyobb Királynője mellett. - Ragyogott a szeme. - Vagy legalábbis én annak tartottam. - Sóhajtott. -
Az új Királynő... nos, idővel és több tapasztalattal a háta mögött talán okosabb döntéseket fog hozni.
Jamison kritikája, még ha burkolt is volt, kissé megdöbbentette Laurelt. Eddig még soha senki nem szólt egy rossz szót sem a Királynőről. De valószínűleg egy Téltündér nagyobb szabadságot engedhet meg magának. így azonban ő is akarva-akaratlanul azon gondolkozott, vajon miféle rossz döntést hozhatott a Királynő.
Jamison gondolkodó arca láttán Laurelnek eszébe jutott Tamani édesapja. - Jamison... Önből is Néma Szavú lesz majd egyszer?
Jamison rápillantott Laurelre, és halkan nevetni kezdett. - Hát róluk meg ki mesélt?
Laurel zavartan lehajtotta a fejét, és egy szót sem szólt. Amikor felnézett, Jamison nem őt figyelte, hanem a fák vonalát keleten. Aki tudta, hogy ott van, ki tudta venni a Világfa göcsörtös ágait és sűrű lombját.
- Tamani, igaz?
Laurel bólintott.
-
Nagyon bánatos, mióta az édesapja egyesült a fával. Remélem, te segítesz majd neki abban, hogy újra rátaláljon a boldogság.
Laurel lelkiismeret-furdalást érzett, és nagyon remélte, hogy Jamison nem tud arról, milyen sokáig cserbenhagyta Tamanit, amikor az számított rá.
-
Nagyon szerettem volna Tamani édesapjának nyomdokaiba lépni - mondta az idős tündér. - De elkéstem. Már nem lenne hozzá elég erőm. - Laurelre pillantott, és mosolya elfedte az arcát felhőző szomorúságot, mégha nem is teljesen. - Szükség van itt rám. Néha félre kell tennünk személyes érdekeinket a magasabb célok érdekében. Attól tartok, hogy Avalon - mint már nem egyszer előfordult - borotvaélen táncol. Én... - A testőrökre pillantott, de azok kötelességtudó- an másfelé néztek. Ettől függetlenül halkabban folytatta: - Jártam a fánál, meghallgattam a szelet.
Laurel visszatartott lélegzettel Jamison szemébe nézett.
-
Még van feladatom. Valami, amit senki más nem tenne meg... nem tudna megtenni...
csak én. Ezért örömmel maradok.
Még mielőtt Laurel tovább kérdezősködhetett volna, Jamison felállt, és a karját nyújtotta Laurelnek. - Indulhatunk?
Az ismerős ösvényen hagyták el az Akadémiát, lesétáltak a fallal körülzárt térhez, amely helyet adott a kapuknak, és az őrszemek ismét felsorakoztak mögöttük. Laurel izgatottan leste, hogyan nyitja fel Jamison a hazavezető kaput. Azt hitte, hogy a tündér valami varázsla-tot hajt majd végre - szikrazáport, fényzuhatagot vagy legalább egy ősi varázsigét várt -, de az csak kinyúlt, és elkezdte maga felé húzni a kaput, amely hangtalanul kinyílt. Egy pillantást vetett a mögötte álló őrszemekre, és szélesre tárta az ajtót. A boltív másik oldalán is őrszemek sorakoztak egy félkörben. Shar középen állt, jobbról mellette pedig Tamani.
http://detty-liber.blogspot.com
Mindannyian teljes fegyverzetben pompáztak. Félelmetes látványt nyújtottak, de Laurel kezdte megszokni őket.
Jamison kinyújtotta a karját, biztatva Laurelt, hogy lépjen át a kapun. Az utolsó pillanatban a Téltündér gyengéden megfogta a vállát, és közelebb hajolt a füléhez. - Jöjj vissza! - suttogta.
- Avalonnak szüksége van rád.
Amikor Laurel megfordult, Jamison már zárta a kaput. Két másodperc múlva Avalon beleolvadt az árnyékokba, és eltűnt.
-
Majd én viszem - mondta Tamani, felriasztva ezzel a kába Laurelt. A lány elmosolyodott, és átnyújtotta Tamaninak a rózsaszín táskát. Tamani a táskára nézett, és nevetni kezdett. - A nők meg a cuccaik...
Laurel vigyorgott, és megfordult, hogy egy utolsó pillantást vessen a kapura. De már csak a fát látta. Megcsóválta a fejét. Még mindig csak ámult mindenen, amit a nyár folyamán látott és tapasztalt.
-
Sietnünk kell. Éppolyan nagyon, mint amennyire azt szeretném, bár ne kéne - mondta Tamani. - Anyád nemsokára itt lesz, és jobb lenne, ha inkább te várnál rá. - A fiú a lány derekára tette a kezét. Laurel érezte, hogy a többi tündér lassan elszivárog mögülük az erdőbe.
A lány esetlennek érezte magát, mint mindig, amikor búcsút kellett mondania Tamaninak.
Néma csendben haladtak, míg a faház és az országút közelébe nem értek. - Még nincs itt senki - mondta Tamani. - De úgy sejtem, csak percek kérdése.
-
Én... - Laurel hangja elfulladt, újrakezdte: - Én... nagyon sajnálom, hogy nincsen több időnk.
Tamani kedvesen elmosolyodott. - Örülök, hogy sajnálod. - A fiú egy fának dőlt, felemelte az egyik lábát, és talpával a törzsön egyensúlyozott. Nem nézett Laurelre. - Most meddig leszel távol?
Laurelt mardosni kezdte a lelkiismeret, mert eszébe jutottak Jamison szavai. - Nem arról van szó... - kezdte. - Nekem...
-
Nem gond - vágott közbe Tamani. - Nem céloztam semmire. Csak tudni szeretném, ennyi.
- Nem olyan sokáig, mint a múltkor - szakadt ki Laurelből.
-
Mikor jössz? - kérdezte Tamani, egy pillanatra megfeledkezve a magára erőszakolt közönyről.
-
Nem tudom - mondta Laurel, és képtelen volt a fiú szemébe nézni. Akkor nem, amikor azok a szemek olyan nyíltak, olyan sebezhetőek... - Muszáj időpontot mondanom?
Tamani egy pillanatig hallgatott. - Rendben - mondta végül. - Majd én megtalálom a módját, hogy jó legyen. Csak gyere - tette hozzá lázasan.
-
Jövök - ígérte Laurel.
Mindketten az út felé fordultak, amikor meghallották egy közeledő autó motorjának zúgását.
-
Itt a szekered - mondta Tamani vigyorogva, de összeszorított szájjal.
- Köszönet - mondta Laurel. - Mindenért.
Tamani megvonta a vállát, és zsebre vágta a kezét. - Nem tettem semmi különöset.
-
Te... - Laurel kereste a szavakat, hogy kifejezze, mit érez, de egyiket sem találta megfelelőnek. - En... - Ez alkalommal dudaszó szakította félbe. - Anyám az - mondta bocsánatkérően. - Mennem kell.
Tamani bólintott, és mozdulatlanul állt.
A labda Laurel térfelén volt.
Tétovázott egy pillanatig, majd gyorsan odalépett a fiúhoz, és arcon csókolta. Aztán el is szaladt, még mielőtt az mondhatott volna valamit. Lesietett az ösvényen az immár csendesen várakozó autó irányába. Megállt. Ez nem az anyja kocsija volt.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Dávid! - kiáltotta, s egyből erős karok ölelték és a magasba emelték. Dávid pont úgy forgatta meg, mint Tamani, mikor elhagyták az Akadémiát. Amikor megérezte arcán a fiú bőrét, eszébe jutott az a számtalan óra, amit összebújva töltöttek: a kanapén, a park füvén, az autóban, Dávid ágyán. Most némi bűntudattal simult hozzá, mert amióta elment az Akadémiára, szinte egyáltalán nem is gondolt rá. Két hónap vágyakozása sűrűsödött össze ebben a pillanatban, és könnyek szöktek a szemébe, amikor átkarolta a fiú nyakát.
Gyengéd ujjak emelték meg az állát, és Dávid puha, sürgető ajka az övére talált. Laurel nem tehetett mást, visszacsókolta. Pedig tudta, hogy Tamani még ott van a közelben, és azzal a szenvtelen arckifejezéssel figyeli a találkozást, amelyet szinte már mesteri szintre fejlesztett.