TIZENNÉGY
TIZENEGY ÓRÁRA LAURELT TELJESEN KIMERÍTETTE A TÁNC és a napfény komoly hiánya. Megkönnyebbülten elmosolyodott, amikor David keresztülverekedte magát a tömegen, és egy pohár piros puncsot nyújtott felé.
-
Köszi - mondta Laurel, ahogy elvette tőle. - Halál fáradt vagyok, és úgy érzem magam, mint egy aszalt szilva.
- Szerencsére itt a fehér lovas herceged - válaszolta Dávid.
Laurel a szájához emelte a poharat, és elfintorodott. - Pfúj! Ebbe valaki alkoholt rakott!
- Tényleg? Nem mondod!
-
Nem vicc. - Laurel az asztaltól is felkelt, ha a szülei felbontottak egy üveg bort, mert azonnal hányingere lett. Már az alkohol illatától is émelygett.
-
Hát, akkor nem marad más, megiszom mind a kettőt - mondta Dávid, és kivette a poharat Laurel kezéből.
- David!
- Mi van? - kérdezte a fiú, miután belekortyolt az italba.
Laurel a szemét forgatta. - Én vezetek.
-
Benne vagyok - mondta Dávid, és ismét kortyolt egy nagyot. - Akkor akár repetázhatok is.
- Be fogsz nyomni.
-
Ugyan már! Anyám hetente legalább egyszer bort is engedélyez a vacsorához.
-
Na persze.
David elvigyorodott.
-
Add ide! - mondta Laurel, és elvette az egyik poharat a fiú kezéből.
-
Miért? Te úgysem ihatod meg!
-
Dehogynem - mondta Laurel, azzal kihúzott egy kis üvegcsét a retiküljéből. Az Ősztündér-készletből hozta magával.
- Az meg mi? - kérdezte Dávid, és közelebb húzódott a lányhoz.
-
Víztisztító - mondta Laurel, és belenyomott egy cseppet a poharába, majd lassan forgatni kezdte az italt.
- Te készítetted?
-
Bárcsak... - mondta komoran Laurel. - Az Akadémián kaptam.
Laurel lepillantott a pohárra. A piros puncs színtelenné vált. - Hű - mondta a jelek szerint a festék is tisztátalan dolognak számít.
Dávid maga felé döntötte a poharat, és beleszippantott. - Hát tudod, a legtöbb ember fizet azért, hogy alkoholt töltsenek a poharába, te meg...
-
Én meg azt iszok, amit akarok.
-
Mi maradt a pohárban? Cukros víz?
http://detty-liber.blogspot.com
Laurel vállat vont, és belekortyolt az italba. - Igen, tulajdonképpen az.
-
Hát, az is jól hangzik, de én inkább a puncsostálból töltök újra, köszi.
-
Részeges! - cukkolta Laurel.
Egy üres folyosóra tévedt a cukros vízével. Muszáj volt kicsit távol kerülnie a fojtogató tömegtől. Ha teljesen őszinte magához, legszívesebben ment volna haza lefeküdni. A buli eltart még legalább egy - de inkább kettő, sőt három - óráig is, és Dávid nyilvánvalóan végig maradni akar.
Ő is maradhat még egy órácskát, ha összeszedi magát. Talán.
Két, balerinákat ábrázoló festmény között egy magas, széles ablak állt. Laurel odasétált, és homlokát a hűvös üveghez nyomva kinézett az éjszakai égre. Valami mozgást észlelt odakint.
A sötét alak, akit a házból kiszűrődő fény gyengén megvilágított, ismét megmozdult. Laurel rámeredt, próbálta kivenni, mi lehet. Állat? Talán egy kutya? Ahhoz túl nagy volt. Egy hatalmas fa árnyékában állt, ezért Laurel csak a körvonalát láthatta. Majd amikor az felemelte a fejét, egy halovány fénysugár furcsán megvilágította sápadt, torz arcát. Laurel el- ugrott az ablaktól, az ijedtségtől alig kapott levegőt. Lassan elszámolt tízig, majd újra kipislogott az ablakon.
Az alak nem volt ott.
Hiánya majdnem olyan félelmetes volt, mint a jelenléte; úgy tűnt, mintha sötét lyuk támadt volna a fényben azon a helyen, ahol az előbb megbújt.
Csak képzelődtem volna? Laurelnek még mindig remegett a keze, ahogy maga elé képzelte a szabálytalan arcot. Az egyik szem a másikhoz képest legalább két centiméterrel lejjebb helyezkedett el, a száj torzán vicsorgott, az orrot meg mintha többször betörték volna. Nem képzelődött, tényleg látta.
Félelem szorongatta a torkát. Meg kell keresnie Dávidét.
Összeszedte magát, és szobáról szobára járt. Lassan úrrá lett rajta a pánik, mert mindenkivel találkozott, csak a fiúval nem. Végre megpillantotta a konyha sarkában. David egyik kezében szendvics, a másikban egy pohár volt, és a fiúkkal beszélgetett. Laurel nyugalmat erőltetett magára, és odament hozzá. - Beszélhetek veled? – kérdezte feszülten mosolyogva, és odébb húzta a fiút a társaságtól. A füléhez hajolt: - Van odakint egy troll - mondta remegő hangon.
David mosolya azonnal leolvadt az arcáról. - Biztos vagy benne? Mostanában mind a ketten olyan parásak vagyunk. De már hónapok óta nem bukkant fel egyetlen troll sem.
Laurel mániákusan rázta a fejét. - Láttam! Nem tévedek. Értem jött! Jaj! - nyögött halkan. -
Hogy lehettem ilyen ostoba?
-
Várj csak, várj! - mondta Dávid, és Laurel vállára tette a kezét. - Nem tudhatod, hogy miért jött. Miből gondolod, hogy pont itt, pont most akarna megtámadni? Nem áll össze a kép.
-
Dehogynem. Jamison megmondta, hogy így lesz. És igaza volt! - Laurelnek reszketett a keze, és minél inkább pánikolt, annál gyorsabban pörgött a nyelve. - Olyan óvatos voltam, és csak este, egyetlen este akartam lazítani, és már itt is vannak! Pontosan, ahog Jamison megjósolta. Biztos, hogy figyeltek, látták, hogy nincs nálam a készlet! Én vagyok a légy, Dávid! Egy ostoba, agyatlan légy!
-
Milyen légy? Laurel, nyugodj már le! Összevissza beszélsz. Nincs nálad a készlet?
-
Nincs! Ez a gond! Néhány alapvető dolgot bedobtam a retikülömbe, de hozni akartam a hátizsákot is. Benn akartam hagyni a kocsidban, de tökre elfelejtettem!
-
Jól van - mondta Dávid, és félrehúzta Laurelt. - Gondolkozzunk! Mi van nálad?
-
Két monastuolo szérum. A trollok bealszanak tőle.
-
Tökéletes. Akkor minden rendben.
Laurel a fejét rázta. - Csak zárt térben működik, és nem is azonnal. Menekülésnél tudom őket használni, de most nem! Ha egy troli bejutna a házba, a srácok felét megölné, mire a szer hatni kezdene.
http://detty-liber.blogspot.com
Dávid mély lélegzetet vett. - Akkor mit tegyünk?
-
Engem akarnak, de mindenki mást megölnek, ha szükségesnek látják. El kell csalnunk innen, méghozzá minél gyorsabban!
-
Elcsalni, merre?
-
Hozzánk - mondta Laurel, pedig igazából neki sem tetszett az ötlet. - A mi házunk biztonságos. Egyrészt trollbiztos, másrészt az őrszemek is ott vannak az erdőben. Számunkra pillanatnyilag az a legbiztonságosabb hely a világon.
- De...
- David, nincs időnk vitatkozni.
David állkapcsa megfeszült. - Rendben, bízom benned. Tűnjünk el innen! - Kihúzta a zsebéből a kocsikulcsot.
- Én vezetek!
- Nyugi, Laurel, teljesen kijózanodtam!
- Nem érdekel. A kulcsot!
- Oké. Chelsea-nek mit mondunk?
-
Hogy rosszul érzem magam. Valami rosszat ettem. Tudja, hogy nincs minden rendben a gyomrommal.
-
Rendben.
Megpillantották Chelsea-t. Ryannel lassúzott. Chelsea feje a fiú vállán pihent, Ryan pedig szorosan magához ölelte.
- Menjünk! - mondta Laurel. - Nem akarom zavarni őket.
Dávid egyik lábáról a másikra állt. - Ismered Chelsea-t. Aggódni fog, ha csak úgy eltűnünk. -
Laurelhez fordult. - Még az is lehet, hogy beugrik hozzátok, hogy megnézze, minden rendben van-e veled.
- Igazad van. Beszélek vele.
Laurel nem szívesen zavarta meg a párt, de nem volt más választása. Milliószor bocsánatot kért, és háromszor is elmondta, hogy semmire sincsen szüksége, csak haza akar menni és lefeküdni.
Chelsea mosolygott, és megölelte Laurelt. - Úgy örülök, hogy eljöttetek. Vigyázzatok magatokra!
Laurel visszaölelte Chelsea-t, és kétségbeesetten remélte, hogy sikerül elcsalniuk a trollokat a háztól. Elete végéig bánná, hogy eljött ebbe a buliba, ha Chelsea-nek vagy bárki másnak baja esne.
Dávid megfogta Laurel kezét, és a konyhába húzta. - A hátsó ajtó van a legközelebb a kocsimhoz - mondta Dávid, és az ajtóra mutatott. - De így is szaladnunk kell egy darabon!
-
Oké, menjünk!
Néhány másodpercre megálltak a konyhaajtónál, és David gyakorlatilag a hóna alá kapta Laurelt. Gyors csókot nyomott a homlokára, és megkérdezte: - Készen állsz?
-Aha.
Mindketten mély lélegzetet vettek, majd David megragadta Laurel kezét, és kinyitotta az ajtót. - Indulás! - vezényelte hangosan suttogva.
Kéz a kézben rohantak David Civicje felé, amely tizenöt méterre állt a háztól. Néhány kocsi mögött le kellett bukniuk, mire feltépték a sajátjuk ajtaját, és bemásztak az ülésükbe. -
Gondolod, hogy meglátott minket? - kérdezte Laurel, miközben a slusszkulccsal beindította a motort.
-
Nem tudom.
-
Nem mehetek el, ha nem láttak.
-
Akkor mégis mit csináljunk? - kérdezte David, és kibámult a sötétségbe.
http://detty-liber.blogspot.com
Laurel nagy levegőt vett, mert szinte maga sem hitte, hogy képes lesz ekkora őrültségre. Még mielőtt meggondolhatta volna magát, kiugrott a kocsiból, és integetve ugrálni kezdett: - Hé!
Engem kerestek?
Néhány méterre tőlük egy fekete alak emelkedett fel. Laurel felsikkantott, visszavágta magát az autóba, és rükvercbe kapcsolt. A troll utánuk lendült, sötétkék overallja és irtózatos ábrázata megvillant a Civic fényszórói előtt. Pont abban a pillanatban vágott rá a motorháztetőre, amikor a sebességváltó a helyére ugrott.
-
Indulj már! - ordította David.
Laurel egyik lábával a gázra taposott, a másikat meg olyan gyorsan vette le a kuplungról, hogy az autó szinte megugrott hátrafelé. Majdnem a mögöttük parkoló kisteherautóba ütközött. A troll az autó hűlt helyére zuhant, de egy pillanat alatt talpra állt. Laurel egyesbe kapcsolt, és elhúzott a feljáróról. Dávid kitekeredve bámult kifelé a hátsó ablakon.
-
David! - kiáltotta Laurel. - Figyeld az autókat, nem állhatok meg a stoptáblánál!
David előrefordult, és jobbra is, balra is tekintgetni kezdett. Az útkereszteződéshez közeledve Laurel a fék fölé kapta a lábát.
-
Tiszta! Nyomás!
Laurel a gázra lépett, és kilőtt az útkereszteződésben. Nagyot fékezett, amikor letért a Ryanékhez vezető útról, és ráhajtott a Pebble Beach Drive-ra. Az autó megcsúszott, a gumik csikorogva tiltakoztak, de Laurelnek sikerült egyenesben tartania a kocsit.
-
Most fordult be a sarkon - mondta Dávid, pedig még tíz másodperce sem voltak a főúton.
- Rohadt gyors.
-
Itt csak ötvennel lehet hajtani. Mennyivel mehetek, hogy a rendőrök ne állítsanak meg? -
kérdezte Laurel. A sebességmérő mutatója már jóval hatvan felett járt.
-
Szerintem a zsaruk miatt nem kell aggódnunk - mondta Dávid. - Majd azt mon... Laurel, vigyázz!
Egy fekete alak tornyosult előttük az út közepén. Laurel a fékre taposott, a kocsi kicsúszott, miközben a lány kétségbeesetten próbálta visszaszerezni a kormány fölötti uralmat.
Megpördültek az úton, és majdnem elütötték a nagy állatot - nyilván a troll volt -, de aztán belecsúsztak az omladozó árokba. Az autó megfeneklett, a kerekek pedig tehetetlenül, kavicsokat köpködve forogtak a sárban.
David felnyögött, miközben megpróbált felegyenesedni az ülésben, miután az ütközés ereje a műszerfalhoz vágta. Laurel a sötétséget kémlelte, de semmit sem látott. Néhány másodperccel később már kivette a fák vonalát, mintegy száz méterre az autótól. - A fák! -
kiáltotta sürgetően. - Az erdő felé kell rohannunk!
-
Nem hiszem, hogy képes lennék rohanni - mondta David. - Nagyon bevertem a térdemet!
-
Meg tudod csinálni, David! - mondta Laurel kétségbeesetten. - Muszáj! Gyerünk! -
Kinyitotta az ajtót, és kirángatta a fiút a kocsiból. Néhány bizonytalan lépés után David is összekapta magát, és kéz a kézben rohantak a fák felé.
-
Engem ki fog szagolni! - mondta David. - Vérzik a bal térdem.
-
Én sem állok jobban! - mondta Laurel. - Meg fogja érezni a virág illatát! Együtt maradunk. Vitának helye nincs! - Ebben a pillanatban rá is jött, hol hibázott: a trollok azért lendültek támadásba, mert kivirágzott. Kizárt dolog, hogy lerázhatják őket, az illat bárhol elárulja, merre járnak. Nagyon haragudott magára, hogy ilyen óvatlan volt. Miatta történik ez az egész.
Futás közben a zsebébe nyúlt, és kihúzott két üvegcsét, amelyekből monastuolo szérumot tud csinálni, ha összekeveri a tartalmukat. Tudta, hogy a friss levegőn nem lesz elég hatásos a szer, de valamit tennie kellett. Talán le tudja lassítani a trollokat. A kendő leoldódott a hátáról, és a virág kibomlott, miközben bokrokon vágtak keresztül, de arra nem volt idő, hogy újra visszakösse. Hallotta, hogy az egyik troll mögöttük jár, egy másik pedig jobb oldalról közelít feléjük. Dávid megbotlott, a sérült térde felmondta a szolgálatot. A mögöttük rohanó
http://detty-liber.blogspot.com
troll felmordult, és támadásba lendült. Laurel éles fájdalmat érzett a hátában, a virágjánál.
Elfojtott egy sikoltást, megperdült a sarkán, és a két üvegcsét összetörte a troli homlokán. A troli hátratántorodott, és üvöltött fájdalmában. Két hatalmas kezével a fejét fogta. Laurel félreugrott. A háta annyira sajgott, hogy majdnem felzokogott. A hányinger is kerülgette.
A lábai is elviselhetetlenül fájtak már, mire elérték a domb tetején álló fák vonalát. - Dávid, gyerünk már! - sürgette a fiút.
Bebotorkáltak a fák közé. Az ágak felszaggatták a ruhájukat és a bőrüket, és összekarmolták az arcukat. Amikor egy kisebb tisztásra értek, megálltak és körbenéztek.
-
És most merre? - kérdezte Dávid.
A tisztás széléről morgás hallatszott.
-
Arra! - kiáltotta Laurel, és az ellenkező irányba mutatott. De már ott is morgott valaki.
Megint megfordultak, és egy harmadik trollal találták szembe magukat. Lehelete párállott a hűvös őszi levegőben.
Dávid magához rántotta Laurelt, a virágot fájdalmasan összepréselve. Megpróbáltak minden körülöttük köröző trolit szemmel tartani, de a lények túlságosan gyorsak voltak, és túl hirtelen változtattak irányt. Mintha cápákkal teli tengerben próbáltak volna úszni.
Egymáshoz verődő fémek csikorgása töltötte be a levegőt. Egy kés villant meg a holdfényben. Laurel érezte, hogy Dávid levegőt sem mer venni.
A fiú gyorsan magához ölelte Laurelt, majd feltartott kézzel elindult előre. - Feladom magam
- kiáltotta. - Vigyetek el engem, de őt ne bántsátok! Ártalmatlan.
Laurel felkiáltott, és megragadta David pólóját. Vissza akarta rántani, de a fiú nem hagyta magát.
Rekedt nevetés hangzott fel. - Ártalmatlan? - mondta egy éles, csikorgó hang. - Szerinted hülyék vagyunk, ember? Ha akad is valaki, aki túléli a ma éjszakát, nem ő lesz az!
Mielőtt David visszamehetett volna Laurelhez, két troll lépett közéjük. Az egyik magasabb volt, mint David, széles vállain megfeszült a fakó overall. A másik egy púpos nő volt, hosszú, csimbókos hajjal. Laurel a hold fényénél is látta, hogy a nő hófehér bőre berepedt és vérzett minden hajlatból. Laurel nem csukta be a szemét, mikor a magas troll ráemelte a kést.