HAT

MÁSNAP REGGEL LAUREL A TÜKÖRKEPET VIZSGÁLGATTA, és azon tűnődött, hogyan kell festenie egy felsőbbéves diáknak. Az első avaloni vacsora fiaskója után igyekezett nagy gondot fordítani a megjelenésére. Nem sok segítséget kapott ehhez. Ha megkérdezte, hogy mi a megfelelő öltözet, általában azt a mosolygós választ kapta, hogy „Öltözz kényelmesen!" Megigazította a haját. Kiengedte a copfját, fürtjei a vállára omlottak.

Mire ismét a lófarok mellett döntött, kopogtattak az ajtaján. Kinyitotta, és Kátya mosolygó arcával találta szemben magát.

-

Gondoltam, hogy megmutatom, merre indulj. Hivatalosan ez az első napod - mondta Kátya vígan.

-

Jó ötlet - felelte Laurel megkönnyebbülten mosolyogva. Gyors pillantást vetett Kátya ruhájára. A tündér hosszú, bő szoknyát és ujjatlan, mélyen kivágott felsőt viselt. Laurelen egy könnyű anyagból szabott nyári ruha volt, amelybe bele-belekapott a szellő, és vidáman suhogott járás közben. Kátya öltözéke alapján úgy döntött, hogy ez is megteszi.

-

Elkészültél? - kérdezte tőle a tündérlány.

-

Igen - felelte Laurel. - Csak még a táskám. - Ezzel a vállára kanyarította a hátizsákját, melyet Kátya alaposan megnézett a szeme sarkából. Nem csoda, hiszen a vastag, fekete cipzárokkal ellátott nejlon tákolmány - nem beszélve a rávasalt Transformers-matricáról, amelyet néhány hónapja Dávidtól kapott, persze poénból - élesen elütött Kátya vászon válltáskájától. De Laurelnél nem volt más, ráadásul sokat jelentett neki a régi, ismerős táska, amely az otthonára emlékeztette.

Néhány kanyar után egy hosszú folyosóra értek, melynek cukorüveg ablakai csillogtak a napfényben, és visszaverték a két lány tükör- I épét. Laurel egy pillanatra megtévedt, melyik is az övé. Kátya ugyanolyan magas volt és szintén szőke hajú, csak az övét rövidre nyírták.

Az apró fürtök bájosan keretezték az arcát. Az Akadémián a legtöbb tündér étrendváltoztatással színezte a haját és a szemét, így a vörös, a zöld és a kék haj dominált a szőke és a barna felett. Érdekes felfogása volt ez a divatnak, bár Laurel úgy gondolta, hogy más körülmények között talán tetszett volna neki. Most viszont vért izzadt, hogy megfeleljen az íratlan öltözködési szabályoknak.

Egy kétszárnyú ajtóhoz értek, amely mögül friss, nedves földszag áradt. - Ma itt leszünk -

mondta Kátya. - Több osztályterem is van, hogy melyikbe megyünk, az a tananyagtól függ.

De a legtöbbször itt vagyunk. - Kinyitotta az ajtót, amelyen vidám beszélgetés hangjai szűrődtek át.

Ilyen osztálytermet Laurel még sohasem látott! Gyakorlatilag egy üvegház volt. A falak mentén virágládák tucatjai álltak a magas, menyezettől a padlóig érő ablakok alatt. A tetőbe is több ablakot építettek. A teremben trópusi, párás hőség uralkodott. Laurel áldotta az eszét a könnyű nyári ruha miatt, és végre megértette, miért ezekkel van tele a szekrénye.

Padok itt nem voltak, csak középen egy hosszú asztal laborfelszereléssel. Laurel elképzelte, hogy Dávid hogy odáig volna ezért: mindenhol főzőpoharak és üvegcsék, pipetták és tárgylemezek, mikroszkópokra emlékeztető eszközök és színes folyadékokkal teli üvegek hosszú sorai.

http://detty-liber.blogspot.com

Ám pad - egy sem. Laurel meglepetten észlelte, mennyire örül ennek. Arra az időre emlékeztette, amikor még otthon tanult.

Az osztálytársak miatt azonban ideges borzongás futott végig rajta. Zsongásuk - amit némileg tompított a burjánzó növényzet - betöltötte a termet. Legalább száz tündér nyüzsgött vagy a virágládák előtt csoportosulva, vagy körben állva és csacsogva. Aurora szerint a felsőbbévesek életkora tizenöt és negyven év között volt, attól függően, hogy milyen tehetségesek és szorgalmasak voltak. Laurel nehezen tudta elképzelni, hogyan juthatna közös nevezőre velük. Szinte senkit sem ismert a teremben, csak a vacsorákról volt ismerős néhány arc. Erezte, hogy lépéshátrányban van, mert abban biztos volt, hogy sokan ismerik őt azelőttről, ráadásul olyannak ismerik, amire ő maga már nem emlékezhet.

Lába szinte belegyökerezett a nyirkos kőpadlóba. Kátya egy gránátalmabokorszerű növény mellett álldogáló lánycsoport felé intett. - A tanárok csak pár perc múlva érkeznek - mondta. -

Ránéznék a körtefámra, ha megengeded.

Laurel a fejét rázta. Ha megengedem?Mi mást tehetnék?

Kátya egy ültetőládához sétált, amelyben egy fácska növekedett. A tündér egy füzetet húzott elő a táskájából.

Körte, szavalta magában Laurel automatikusan. Gyógyításra; a legtöbb méreganyagot semlegesíti. A virágaiból nyert harmat jó kiszáradás ellen. - Mit csinálsz vele? - kérdezte.

- Szeretném, hogy gyorsabban növekedjen - mondta Kátya, és a kis fa törzsére rajzolt jeleket tanulmányozta. - Eléggé alapvető bájital, de valahogy mindig elrontom. - Felkapott egy sötétzöld folyadékot tartalmazó üvegcsét, és a nap felé tartotta. - Ha gyógyital kell, én vagyok a megfelelő mixer! - Laurelt meglepte Kátya szóhasználata, hiszen Tamani azt mondta, hogy ez a Tavasztündérek által adományozott név, és nem is túl udvarias. Kátya a jelek szerint nem törődött ezzel.

De a legelemibb funkciókat támogató kotyvalékoktól görcsbe áll az agyam - fejezte be szónoklatát Kátya, észre sem véve Laurel reakcióját.

Laurel közben végigjáratta a szemét a termen. Néhány tündér egyenesen a szemébe nézett, néhányan lesütötték a szemüket. Páran mosolyogtak rá, míg mások olyan mereven bámulták, hogy végül neki kellett elfordítania a fejét. De amikor egy magas, bíborszemű, sötét hajú, frufrus lány gyűlölködő pillantásával akadt össze a tekintete, meglepődött. A magas tündér a válla mögé dobta a fürtjeit, és ahelyett, hogy félrenézett volna, sarkon fordult, és a hátát mutatta Laurelnek.

-

Hé, Kátya - suttogta Laurel -, az meg kicsoda?

-

Ki kicsoda? - kérdezte Kátya kissé összezavarodva.

-

Ott, a terem végében. Az a sötét, hosszú hajú lány. Bíbor hajtő, bíbor szemek.

Kátya gyorsan odapillantott. - Ja, az Mara. Csúnyán nézett rád? Ne is törődj vele! Haragszik rád.

-

Rám? - Laurel majdhogynem sipított. - Nem is ismer!

Kátya habozva az ajkába harapott. - Figyelj - mondta csendesen. - Mindenki kényelmetlenül érzi magát attól, hogy mindent elfelejtettél. Mindannyian készítünk memóriaelixíreket -

mondta gyorsan, mielőtt Laurel közbevághatott volna. - Már kezdő korunkban megtanuljuk.

En már tízéves koromban el tudtam készíteni. De ezeket embereknek és trolloknak - tudod, állatoknak szánjuk. A tündéreknél nem ugyanúgy működnek.

-

Immúnisak vagyunk rá, mint a csábításra? - kérdezte Laurel.

-

Nem egészen. Ha a tündérek immúnisak lennének az Ősztündérek varázserejére, nem készíthetnénk számukra jótékony főzeteket sem. De az állatok számára készített főzetek másképpen működnek a tündéreknél, és ugyan melyik tündér vállalkozna arra, hogy elkészít-sen egy olyat, ami egy másik tündért megfoszt az emlékeitől? Úgy van ez, hogy az Ősztündérek már régóta tanulmányozzák a tündéreknek is adható főzeteket - még meg sem születtem, amikor a kutatások elkezdődtek -, de aztán jött valaki, aki... aki egy kicsit túl

http://detty-liber.blogspot.com

messzire ment - mondta Kátya szinte suttogva. - így most ezt egyáltalán nem ajánlják. Ahhoz is külön engedély kell, hogy egyáltalán kézbe vehesd az ezzel foglalkozó könyveket. Te különleges esetnek számítasz, mert nem akarták, hogy bármit elkottyants - mégha véletlenül is - az embereknek. Ettől függetlenül egy amnéziás tündér, aki olyan varázslat áldozata lett, amiről mi már nem is tanulhatunk... szóval két lábon járó tabunak számítasz. Nem bántásból mondom. - Kátya Mara felé biccentett a fejével. - Mara utálja ezt az egészet a legjobban.

Néhány évvel ezelőtt pályázott, hogy tündéreknek való elixírekről tanulhasson, de elutasították, hiába ő az osztályelső, és hiába kiváló szakértője az állatoknak szánt főzeteknek.

-

Ezért gyűlöl engem? - kérdezte Laurel összezavarodva.

-

Arra emlékezteted, hogy létezik valami, amiről ő nem tanulhat. Ráadásul ismer téged, legalábbis ismert. Itt mindannyian ismertünk téged, ki jobban, ki kevésbé.

-

Hajjaj - sóhajtott halkan Laurel.

-

Még mielőtt megkérdeznéd: én alig, csak messziről ismertelek, mielőtt kiválasztottak volna az oltványszerepre. De Mara - folytatta, és fejével a magas, szoborszépségű tündér felé bökött - nagyon jó barátod volt.

-

Tényleg? - kérdezte Laurel. Egyszerre érezte magát hihetetlenül ostobának, hogy valaki mástól kell értesülnie arról, kik voltak a barátai, és meglepettnek, hogy egy múltbeli barátság okot adhat ilyen szintű gyűlöletre.

-

Igen, de azt se felejtsd el, hogy Mara is szeretett volna oltvány lenni, és nagyon elkeseredett, amikor te kaptad meg a feladatot. Bukásnak értékelte a dolgot, pedig csak arról volt szó, hogy a te paramétereid jobban megfeleltek. A szőkeséged szólt melletted a leginkább - intett Kátya. - „Az emberek szeretik a szőke gyerekeket", mondták.

Laurel egy pillanatra nem kapott levegőt. Köhögve megköszörülte a torkát, amivel magára vonta a figyelmet. Még Mara is megfordult, és újra Laurelre meredt.

-

Azóta mindent megpróbál, hogy bizonyítson - folytatta Kátya. - Nagyon tehetséges, hamarabb lépett felsőbb osztályba, mint bármelyikünk. Nemsokára a demonstrátor szintre lép, és ami engem illet, minél hamarabb, annál jobb. - Kátya visszafordult a fájához. -

Menjen, és tanuljon azokkal!

Laurel is elfordult, de a szeme sarkából Marát figyelte. A vékony, közönyös tündér egy balerina kecsességével dőlt a pultnak, és szemével az egész termet felmérte. Nem tűnt elégedettnek. Valamikor tényleg barátok lettek volna?

Középkorú tündérek csapata vonult be a terembe. Egyikük tapsolva hívta fel magára a diákok figyelmét. - Gyertek ide, kérlek - mondta meglepően halkan. De hangja az egész teremben hallható volt, mivel síri csend telepedett az osztályteremre. Minden tündér abbahagyta a beszélgetést, és az oktatók felé fordult.

Hát, gondolta Laurel, otthon ez nem menne ilyen könnyen.

A tündérek a terem minden sarkából összesereglettek, és körbevették a körülbelül húsz tanárt.

Amelyik az előbb összehívta őket, megkérdezte: - Kezd ma valaki valami újba?

Néhány kéz a magasba emelkedett. A többi tündér azonnal félrehúzódott, hogy a jelentkezők előremehessenek. Minden tündér vagy kisebb csoport elmesélte, hogy min kezdett dolgozni, ismertette, a feladat célját, hogyan akarja kivitelezni, mennyi időt fog ez igénybe venni, és egyéb részleteket. Megválaszolták a tanárok és a többi diák kérdéseit is.

A projektek nagyon összetettnek tűntek, és a tündérek Laurel számára teljesen ismeretlen kifejezéseket használtak, mint például monastuoloreceptorok, és rezisztens eukariótaszövetek, meg vírushordozó hleokraji caprylic sav. Néhány ilyen perc múlva elkalandozott a figyelme.

A tündéreket figyelte, akik osztálytársaik előadásait hallgatták. Csendesen álldogáltak, és valóban figyeltek. Senki sem mocorgott, és ha suttogtak is, csak a projekttel kapcsolatos dolgokat. Majdnem fél órába telt, míg az új munkákat ismertették, de senki sem hangosko-dott, senki sem unatkozott.

http://detty-liber.blogspot.com

Kicsit ijesztő volt.

-

Ki fejezett be tegnap projektet? - kérdezte az oktató, miután új témát már nem hozott fel senki. Még néhány kéz lendült a magasba, és a tömeg újra előreengedte a beszélni vágyókat.

Míg a tündérek beszámoltak a befejezett munkáikról, Laurel újra körülnézett a teremben. Az itt növekedő növények pont olyan sokfélék voltak, mint odakint, de a változatosság esetlegesnek tűnt. A növények körül szétszórt papírok, eszközök hevertek, néhányat pedig vászonba tekertek, hogy az szűrje számukra a napfényt. Nem üvegház volt ez, hanem laboratórium.

-

Amikor a múlt héten ránéztem a munkádra, nem ment valami jól. - Az egyik professzor, egy mély, zengő hangú férfi éppen egy alacsony, barna hajú, nagyon fiatalnak tűnő

tündérlányt faggatott.

-

Tényleg nem - ismerte el a lány, és még csak nem is szégyellte magát. - A vége pedig katasztrofálisan sült el.

Laurel felszisszent, és várta, hogy a többiek megvetően kuncogni, suttogni kezdenek.

De semmi sem történt.

Újra körülnézett. A többi tündér figyelmesen hallgatta a kis barnát. Még bólogattak is, mikor az a sikertelenség okait boncolgatta. Egyikük sem tűnt úgy, mintha beijedt volna. Újabb nagy

- de szívderítő - különbség az otthoni oktatáshoz képest.

-

Most mit tervezel? - kérdezte a tanár.

A fiatal tündér már mondta is: - Kicsit többet kell tanulnom ahhoz, hogy rájöjjek, miért nem működött a szérum, de amikor végeztem, szeretnék valami újba fogni. Határozott célom, hogy újra népszerű legyen a viridefaeco szérum használata Avalonban.

Az oktató egy pillanatra elgondolkodott ezen. - Rendben van, hozzájárulok - mondta végül. -

Még egy nekifutás. Aztán vissza kell térned a rendes tanulmányaidhoz.

A fiatal tündér bólintott, és megköszönte az oktató engedélyét, mielőtt visszaállt a körbe.

-

Más? - kérdezte a főoktató. A tanulók körbenéztek, akad-e jelentkező, de nem volt. -

Mielőtt oszolnátok - mondta az oktató - gondolom mindannyian észrevettétek, hogy Laurel visszatért közénk, még ha csak egy rövid időre is.

Minden szem Laurelre szegeződött. Néhányan mosolyogtak rá, de a legtöbben csak kíváncsian méregették.

-

Az elkövetkező hetekben velünk lesz. Kérlek titeket, hagyjátok, hogy megfigyelhessen benneteket. Válaszoljátok meg a kérdéseit! Nem kell, hogy a munkába is bevegyétek, főleg akkor nem, ha valami különleges projekten dolgoztok, de szakítsatok időt arra, hogy elmagyarázzátok neki, mit, hogyan és miért csináltok. Elmehettek - mondta a főoktató, és tapsolt egyet. A diákok szétszéledtek.

-

Most mi jön? - kérdezte suttogva Laurel Kátyától. A terem újra zsongani kezdett, de Laurel az elmúlt óra csendje után még mindig a suttogást érezte helyénvalónak.

-

Dolgozni fogunk - mondta Kátya. - Két hosszú távú projektet csinálok, aztán ismételnem is kell.

-

Ismételni?

-

Egyszerűbb bájitalokat és szérumokat állítok elő Avalon többi tündére számára. Már egészen fiatalon megtanuljuk őket, de csak a magasabb szinten álló diákok munkáiban bíznak annyira, hogy ki is osszák őket a népnek. Egy bizonyos kvótát kell teljesítenünk minden hónapban, de annyira a körtefámra koncentráltam, hogy kicsit le vagyok maradva.

-

Es mind azon dolgoztok... amin csak akartok?

-

Hát, a bonyolultabb projekteket jóvá kell hagyatni a karral. Bizonyos időközönként bejönnek, és ellenőrzik a munkánkat. De igen, mi döntjük el, min szeretnénk dolgozni.

Ez az egész arra az időre emlékeztette Laurelt, amikor még otthon tanult az anyukájával. A tanmenetet Laurel érdeklődési köreire építették, és mindent a saját ütemében tanulhatott.

Megmosolyogtatta az emlék, de már régóta nem könyörgött az anyjának, hogy hadd ma-

http://detty-liber.blogspot.com

radhasson otthon az iskola helyett - ez nagyrészt Davidnek és a barátnőjének, Chelseanek volt köszönhető.

De Laurelnek nem volt saját projektje, abból meg szerinte nem sokat okulhatott, ha a többieket figyelte. Két hétig memorizálta a növények felhasználását, de még így sem tudott értelmes kérdéseket feltenni az osztálytársainak. Megkönnyebbült, amikor egy ismerős figura bukkant fel a teremben - korábban nem gondolta volna, hogy Yeardley szigorú arcának látványa ennyire fel tudja dobni.

-

Készen áll? - kérdezte Yeardley Kátyától, ahelyett, hogy magához Laurelhez fordult volna.

Kátya mosolygott, és Laurel felé bökött. - A tiéd!

Laurel követte Yeardleyt egy eszközökkel teli munkaállomáshoz. Az oktató köszönés helyett kérdésekkel bombázta a második adag könyvből. Laurel bizonytalanul válaszolgatott, de Yeardley elégedettnek tűnt a fejlődésével. Belenyúlt a válltáskájába, és kihúzott... még egy rakás könyvet.

Laurel elkeseredett. - Azt hittem, végeztem az olvasással - szaladt ki a száján.

-

Azzal sohasem végzel - mondta Yeardley, mintha szitokszó lenne. - Minden kasztnak megvan az alapvető természete. A Tavasztündérek társasági lények, az empátia az erősségük.

A Nyártündérek az esztétikai érzéküket fejlesztik, művészetek nélkül mit sem ér a varázs-erejük. A mi lényegünk az intellektus, a tudás, amelyet komoly munkával szerzünk meg, és amelyből az intuíciónk merít.

Ez nem hangzott túl varázslatosan Laurel számára. Leginkább sok munkát jelentett.

-

Mellesleg, ezek az én könyveim, nem a tieid.

Laurel megkönnyebbülten felsóhajtott.

-

Laurel!

A lány felkapta a fejét a hanghordozása miatt. Nem szigorú volt, mint pár pillanattal korábban. Inkább feszült talán kicsit riadt is de volt benne valami lágyság, ami korábban nem.

-

Normális esetben az elemi szérumokkal kezdenénk. Balzsamok, tisztító szérumok, táplálék kiegészítők, ilyesmik. Az újoncoknak ezeket tanítjuk. De majd visszatérsz egyszer, egy nyugalmasabb időben, és akkor megtanulod őket. Most defenzív gyógynövénytant fogok oktatni neked. Ez Jamison kívánsága, de én is maximálisan egyetértek vele.

Laurel bólintott, izgalom futott át rajta. Nem csak azért, mert végre tényleg tanulni fog valamit, hanem mert tudta azt is, miért kell sietni: a trollok miatt. Pontosan erre számított.

-

A legtöbb dolog, amit tanítani fogok, egy ideig meg fogja haladni a képességeidet, de valahol el kell kezdenünk. Kemény munkát várok el. Inkább a saját érdekedben, nem miattam.

-

Értettem - felelte komolyan Laurel.

-

Már olvastál több növényről és azok felhasználásáról. Azzal viszont valószínűleg nem vagy tisztában, hogy a bájitalok, szérumok és elixírek elkészítése nem csak a megfelelő

mennyiségű eszenciák összekeveréséből áll. Mindig van egy vezérelv - recept, ha úgy akarod

-, de az eredmény minden tündér esetében más és más lesz. Itt az Akadémián nem a recepteket tanítjuk meg, hanem azt, hogy hogyan követheted a megérzéseidet. Megtanítjuk, hogy ráhagyatkozz a veled született képességekre, és hogy tudásoddal miképpen tehetsz az avaloniak életéért. Mert minden mixtúra leglényegesebb összetevője te magad vagy, az Ősztündér. Senki sem tudja azt, amit te tudsz, még akkor sem, ha lépésről lépésre követi a receptet. - Belenyúlt a táskájába, és előhúzott egy apró virágcserepet, benne egy zöld, zárt szirmú növénykével.

-

Meg kell tanulnod érezni a lelkét annak, amivel dolgozol - folytatta, és gyengéden megcirógatta a növénykét. - Kapcsolatba kell lépned vele - olyan szoros, olyan intim kapcsolatba, hogy ne csak az összetevői hajoljanak meg az akaratod előtt - mondta Yeardley,

http://detty-liber.blogspot.com

majd felkapott egy fiolát, kinyitotta, és a tartalmából egyet az ujjára cseppentett. - El kell érned, hogy teljesen kibontakozzon, hogy úgy virágozzon neked, mint senki másnak. - Az oktató nedves ujjával gyengéden megérintett minden bimbót, és amikor elhúzta a kezét, a bimbókból élénk, bíborszínű virágok nyíltak.

Laurel tágra nyílt szemébe nézett. - Kezdhetjük?