HUSZONHÁROM
- FANTASZTIKUS VOLT! - lelkendezett ismét Laurel, mikor elnyúltak a párnákon a hosszú, gyümölcsökkel, zöldségekkel, dzsúszok és mézesköcsögök szédítő színkavalkádjával megrakott asztal mellett. Zene töltötte be a teret, s a tündérek pihentek, táncoltak és beszélgettek a zöld gyepen. - Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy ilyen is lehet a színház.
És az a tűzijáték a végén! Azok a táncosok hihetetlenek voltak.
Tamani nevetni kezdett. Most már nem érezte magát olyan kényelmetlenül, mert a mezőn a tündérosztályok szabadabban elvegyülhettek egymással. - Örülök, hogy tetszett. Én sem voltam már samhain ünnepélyen jó néhány éve.
-
Miért nem?
Tamani vállat vont, és láthatóan elkomorodott. - Veled akartam lenni - mondta, kerülve a lány pillantását. - Az, hogy ünnepségekre járjak, nem tűnt olyan fontosnak, ha azzal járt, hogy ott kell hagyjalak a kapu mögött. Főleg, ha számításba vesszük, miféle tivornyák vannak napnyugta után.
-
Miféle tivornyák? - kérdezett vissza Laurel csak félig figyelve, mert közben egy hatalmas epret mártott a kék színű mézbe.
-
Ööö... szerintem elég ízléstelennek találnád.
Laurel immár teljes odaadással figyelt, és kacagni kezdett, amikor a fiú nem folytatta. -
Mondd csak! - biztatta.
Tamani megvonta a vállát, és felsóhajtott. - Azt hiszem, említettem már tavaly, hogy a beporzás az utódnemzésre való, a szex pedig a szórakozásra.
-
Emlékszem - mondta Laurel, de nem értette, hogy kapcsolódik mindez a témához.
-
Ezeken a nagyobb ünnepélyeken a tündérek szeretnek... szórakozni.
Laurel szemei elkerekedtek, aztán kuncogni kezdett. - Tényleg?
-Jaj, ne tegyél úgy, mintha az emberek mások lennének!
Laurel meg akarta cáfolni Tamani feltevését, de aztán eszébe jutott, hogy szilveszterkor az emberek is megcsókolják egymást. Bár az nem volt ugyanaz. - De tényleg, csak úgy? Es nincsenek összeházasodva?
-
Először is, Avalonban senki sem házasodik. Mi kézfogót tartunk. És valóban, a legtöbben kézfogót sem tartanak. Avalonban a kézfogó arravaló, hogy magoncokat neveljünk. A tündérek általában úgy... - itt megállt gondolkodni - ...nyolcvan-, talán százévesen állnak készen erre.
-
De... - Laurel elharapta a kérdését, és elfordította a fejét.
-
De micsoda? - bátorította finoman Tamani.
Pillanatnyi hezitálás után Laurel a szemébe nézett. - Sohasem fordul elő a tündéreknél, hogy fiatalon tartanak kézfogót? Mint például... a mi korunkban?
-
Szinte soha. - Tamani értette, mire akar a lány rákérdezni, mégha nem is mondta ki teljesen. Mélyen Laurel szemébe nézett. A lány nem állta a pillantását. - De attól még egymáshoz tartoznak. Sokan elkötelezik magukat valaki mellett. Nem a többség, de így is elég gyakran előfordul. A szüleim hetven évig voltak együtt a kézfogójuk előtt. A kézfogó különbözik egy kicsit az emberek házasságától. Nemcsak arról van szó, hogy két tündér érzelmileg elköteleződik egymás mellett, hanem arról is, hogy családot alkotnak: magoncot hoznak létre, és egy társadalmi egységet képeznek.
Laurel kuncogni kezdett, remélve, hogy ezzel oldhatja a kettejük közötti feszültséget. - Ha belegondolok, hogy a tündérek százévesen vállalnak gyereket...
-
Itt az még középkorúnak sem számít. Miután elérjük a felnőttkort, nagyjából száznegyven, százötven éves korunkig nemigen változunk fizikailag. De aztán felgyorsul a folyamat, legalábbis tündérévekben mérve. Egy nap úgy nézel ki, mint egy harmincéves ember, alig húsz év múlva pedig már hatvan-hetven évesnek mondanának.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Mindenki kétszáz évig él? - kérdezte Laurel. Észbontó volt belegondolni, hogy két évszázadig is élhet.
-
Többnyire. Néhány tündér tovább is kihúzza, néhányan korábban elhervadnak, de általában nem sokkal.
-
Nem lesznek betegek?
-
Szinte soha. - Tamani előredőlt, és megérintette a lány orra hegyét. - Erről te gondoskodsz.
-
Ezt meg hogy érted?
-
Nem személy szerint te - minden Ősztündér. Olyan ez, mintha a világ legtökéletesebb...
izéje, na, hogy is hívják. Kőház? - Tamani felsóhajtott. - Segíts már, hova kerülnek az emberek, amikor megbetegszenek?
-
Kórházba - mondta Laurel.
-
Na, az. - Tamani megcsóválta a fejét. - Hú, szinte sohasem felejtettem még el emberszót!
Úgy értem, hiába beszélünk velük angolul, azok a szavak, amelyek csak az emberek világához köthetőek... néha olyanok, mintha más nyelven lennének.
-
Az őrökkel te is furcsán beszéltél - emlékezett vissza a bejáratnál történtekre Laurel.
-
Szeretnél még egy történelmi leckét meghallgatni? - mondta Tamani csipkelődve.
-
Nincs ellenemre - mondta Laurel, miközben egy érett nektarin- szeletet szopogatott. A szüretnek soha nincsen vége Avalonban.
-
Azok gael szavak voltak. A kapukon keresztül éveken át kapcsolatban voltunk az emberek világával. Az am-fear-faire az eredetileg azt jelentette, hogy „őrszem". Még akkor vettük kölcsön, amikor az emberek, akikkel kapcsolatban álltunk odakint, a gael nyelvet beszélték. Manapság puszta formalitás az egész.
-
De hogyhogy mindenki az angolt beszéli? Hiszen Egyiptomban és Japánban is vannak kapuk.
-
És Amerikát se feledd! - mondta Tamani mosolyogva. - A bennszülött indiánokkal is kapcsolatban álltunk, csakúgy, mint az egyiptomiakkal és a japánokkal. Japánban az ainukkal különösen sokáig éltünk együtt, ők már a japánok előtt azon a szigeten éltek. - Elvigyorodott.
- Bár az ainuk sohasem foghatták fel, mi mennyivel korábban ott voltunk őelőttük.
-
Több száz évvel? - tippelt Laurel.
-
Több ezer - mondta Tamani ünnepélyesen. - A tündérség sokkal öregebb, mint az emberiség. De az emberek gyorsabban szaporodtak és terjeszkedtek, mint a tündérek.
Szívósabbak is. Nyilvánvaló, hogy jobban bírják a szélsőséges időjárást. Ha nem lennének az Ősztündérek, az őrszemek sem élnék túl a telet a hokkaidói kapunál. De emiatt az embereknek sikerült meghódítaniuk a világot, így nekünk kell alkalmazkodnunk hozzájuk, legalább egy kicsit. A nyelv ennek az alkalmazkodásnak a szerves része. Van egy kiképzőközpontunk Skóciában, ahol - ezt te is tudod - angolul beszélnek. Minden őrszem, aki kapcsolatba kerül az emberek világával, ott kap kiképzést.
-
Te és Shar is ott voltatok?
-
És még sokan mások. - Tamani egyre inkább belelendült, már nyoma sem volt rajta annak a visszafogottságnak, ami mindig rányomta a bélyegét a viselkedésére, amikor Avalon földjére lépett. - Az elterelő hadműveleteket mindig a csillagszórók hajtják végre, és nagyon ritkán, de előfordulhat, hogy egy mixernek olyan hozzávalóra van szüksége, ami Avalonban nem terem meg. Az uradalmat a kapu köré építették, egy hatalmas vadaskert kellős közepén, így a kaput is védi, és könnyen kontrollálható kapcsolatot is biztosít az emberekkel.
Évszázadokkal ezelőtt szereztük meg azt a földet is, hasonlóképpen, mint ahogyan most a tiédet szeretnénk a magunkénak tudni.
Laurel csak mosolygott Tamani lelkesültségén. A fiú a többi tündérnél nyilvánvalóan többet tudott az emberek világáról, és nemcsak azért, mert ott élt, hanem azért is, mert az emberek megfigyelésével töltötte az életét.
http://detty-liber.blogspot.com
Azért tette, hogy értsen engem. Tamani éveket szentelt annak, hogy megértse azt a lényt, akivé Laurel emberként vált. Laurel feláldozta az emlékeit, és az előző Királynő parancsára elhagyta Avalont, de Tamani követte őt. Mindig mindenben. Ez döbbenetes felismerés volt.
-
Szóval - kezdte összefoglalni a mondókáját Tamani -, évszázadok óta az uradalom jelenti a fő kapcsolatot az Avalonon kívüli világgal, így csak természetes, hogy beszéljük a körülötte élő emberek nyelvét. De néha még az uradalomban élő szakértők is félreértenek egyet s mást, így aztán nem izgat túlságosan, ha hébe-hóba elfelejtek pár szót.
-
Szerintem nagyon is jól megy - mondta Laurel, és a mutatóujjával végigsimított Tamani karján.
A fiú ösztönösen odanyúlt, és megfogta a lány ujjait. Laurel nem tudta levenni a szemét Tamani kezéről. Olyan ártatlanul nyugodott az ő kezén, de közben meg annyi mindent elárult! Laurel felnézett, és találkozott a pillantásuk. Hosszú csend telepedett közéjük. Kis idő
múlva Laurel kihúzta a kezét Tamani ujjai közül. A fiú arckifejezése nem változott, de Laurel ennek ellenére rosszul érezte magát.
A kínos pillanat élét azzal akarta elvenni, hogy italt töltött magának az első kancsóból, ami a keze ügyébe került, és belekortyolt. Mintha folyékony cukor csúszott volna le a torkán. -
Hűha, mi ez? - kérdezte, és a poharában csillogó rubinvörös italra bámult.
Tamani odavetett egy pillantást. - Amrita.
Laurel bizalmatlanul vizsgálgatta a poharát. - Tündérbor? - kérdezte, és érezte, hogy máris a fejébe száll.
-
Olyasmi. Az Yggdrasil fa6 virágának nektárja. Csak samhainkor isszuk.
Hagyományosan ezzel köszöntjük az új évet.
- Fantasztikusan finom.
- Örülök, hogy ízlik - mondta Tamani nevetve.
Laurel felsóhajtott. - Tele vagyok. - Az avaloni étkekből képes volt betegre enni magát. Most is sikerült neki.
-
Végeztél a vacsorával? - kérdezte Tamani, és a tétova elfogódottság visszalopódzott a hangjába.
-
Hát persze. Dugig vagyok - mondta Laurel mosolyogva, és hátrahanyatlott a párnák közé.
-
Fel... - Tamani elhallgatott, és a mező felé pillantott. - Felkérnél táncolni?
Laurel hirtelen felült. - Micsoda? Hogy én kérjelek fel téged táncolni?
Tamani lesütötte a szemét. - Elnézést kérek, ha túl rámenős voltam.
De Laurel mérgében meg sem hallotta a fiú szavait. - Még egy ünnepélyen sem kérhetsz fel?
- Tehát nem akarsz?
Volt valami Tamani hangjában, ami Laurel dühét bánattá szelidítette tette. Nem a fiú hibája volt. De Laurel gyűlölte azt, hogy Tamanit még vele kapcsolatban is kötik azok a nevetséges társadalmi szokásuk Felszegte az állát, és legyűrte a megütközését. Tamanit nem akarta büntetni. - Tamani, szeretnél táncolni?
A fiú tekintete ellágyult. - Nagyon szeretnék.
Laurel a táncosok felé lesett, és elbizonytalanodott. - Én nem tudom, hogyan kell - mondta tétován.
-
Majd én vezetlek... ha akarod.
-
Rendben.
Tamani felállt, és felkínálta karját Laurelnek. Már órákkal ezelőtt levette a köpenyét, csak a fekete térdnadrág és a csizma volt rajta a bő fehér inggel, amelynek meglazult szalagjai mögül kilátszott napbarnított mellkasa. Úgy nézett ki, mint egy mozihős, mint Wesley A herceg menyasszonyából vagy mint Edmond Dantés a Monté Cristo grójjáöól Laurel elmosolyodott, és kézen fogta.
6 Világfa a germán és a skandináv mitológiában.
http://detty-liber.blogspot.com
Közelebb húzódtak a zenészekhez. A legtöbben Laurel számára ismeretlen vonós hangszereken játszottak. A fúvósokat a lány is felismerte, volt ott fuvola, pánsíp és egy klarinétra emlékeztető hangszer. Tamani ügyesen megmutatta neki a tánclépéseket, amelyekre mintha ő is emlékezett volna. Olyan kecsesen mozgott, amelyre korábban képtelennek tartotta volna magát. Együtt perdült, ugrott és csusszantott a többiekkel. Lehet, hogy egy picivel nehézkesebb volt náluk, de az emberek között ez így is kiválónak számított volna. Újabb és újabb zeneszámokat táncolt végig, a végén már nem is tudta, hányat. Az édesen illatozó mezőn egyre többen kapcsolódtak be a táncba, és Laurel elmerült a karcsú végtagok, a Nyártündérek mámorító zenéjére ütemesen összeverődő, pergő-forgó testek és az őrök avaloni tavasz langyos levegőjében hullámzó ruhák tengerében Tamani többször is megforgatta a lányt, míg Laurel szédülni nem kezdett, és nevetve, zihálva a mellkasára nem borult. Néhány pillanatig szinte észre sem vette, milyen szorosan simul a fiúhoz. Más volt ez a közelség, mint Daviddel. Tamani majdnem olyan magas volt, mint Laurel. Ilyen közelségben együtt ringott a csípőjük.
Laurel érezte Tamani egyre szorosabban ölelő karját a derekán. A fiú valószínűleg elengedte volna, ha Laurel eltolja magától, de nem tette. Ujjai végigszántottak a lány haján, majd a nyakára simultak. A lány feje hátrahajlott. Tamani Laureléhez érintette az orrát. Lehelete hűvös volt a lány arcán, miközben Laurel ujjai a fiú meztelen bőrét érintették az ing fűzői között.
-
Laurel - suttogta Tamani olyan halkan, hogy Laurel szinte nem is hallotta a hangját. Es mielőtt tiltakozhatott volna, a fiú a szájára hajolt és megcsókolta.
Lágy és gyengéd volt az ajka, édes íze egészen átjárta Laurelt. Az őrült forgatag komótos keringővé szelídült körölöttük, a föld forgása is lassulni látszott, majd talán meg is állt. Csak neki és Tamaninak.
És csak egy pillanatra.
Az illúzió azonnal szertefoszlott, amikor Laurel elfordította a fejét, és minden erejét összeszedve elindult. El a mezőtől, el a táncolóktól. El Tamanitól.
Zavaros, dühös érzések támadtak fel benne, ahogy elhagyta a tisztást. Tamani szó nélkül követte.
-
Mennem kell - mondta a lány halkan, és nem fordult a fiú felé. Még csak nem is üres kifogás volt. Laurelnek fogalma sem volt, mióta táncolhattak, de valószínűleg túlságosan régóta. Haza kell mennie. Arra indult, amerre a kaput sejtette, és remélte, magától is felismeri a környéket. Várt egy darabig, hátha megérzi Tamani kezének érintését a derekán, hátha segít neki a helyes irányba fordulni, mint tette ezt már oly sok alkalommal.
De most nem.
-
Legalább bocsánatot kérhetnél - mondta Laurel. A kedve elromlott, és maga sem értette igazán, hogy miért. Teljesen össze volt zavarodva.
-
Egyáltalán nem sajnálom, ami történt - mondta Tamani, és a bocsánatkérésnek a leghalványabb jele sem volt a hangjában.
-
Pedig sajnálhatnád! - mondta Laurel, és egy pillanatra Tamanira nézett.
-
Miért? - kérdezte Tamani bosszantóan nyugodt hangon.
-
Miért kellene bocsánatot kérnem? Mert megcsókoltam azt a lányt, akibe szerelmes vagyok? Szeretlek, Laurel!
Laurel alig jutott levegőhöz, a fiú szavai teljesen készületlenül érték. Tamani kinyilvánította már a szándékát - időnként nagyon is nyíltan de még sohasem mondta ki kereken, hogy szerelmes belé. Szavai hirtelen komolyságot kölcsönöztek a korábban ártatlan flörtölésnek.
Immár következménnyel járt. így már a hűtlenség határát súrolta.
-
Meddig kell még karba tett kézzel várnom, hogy észhez térj? Türelmes voltam. Évekig türelmes voltam, Laurel, és belefáradtam. Tamani gyengéden megfogta a lány két vállát, és
http://detty-liber.blogspot.com
csak annyira hajolt előre, hogy egyenesen a szemébe nézhessen. - Belefáradtam a várako-zásba, Laurel.
-
De David...
-
Ne beszélj nekem Davidról! Ha azt akarod, hogy kihátráljak az életedből, mondd azt, hogy te nem akarsz engem! De azt ne várd tőlem, hogy David érzéseit is tiszteletben tartsam!
Engem nem érdekel David, Laurel! - Elhallgatott, és szaggatottan, hangosan zihált.
- Engem csak te érdekelsz. És amikor annyi gyengédséggel nézel rám
- mondta a fiú, és ujjai egy kicsit erősebben szorították a lány vállát -, és teljesen úgy, mint aki csókot vár, akkor mégis foglak csókolni. A pokolba Daviddel! - fejezte be csendesebben.
Laurel elfordult, a feje lüktetni kezdett. - Nem teheted, Tam.
-
Szerinted mit kellene akkor csinálnom? - kérdezte Tamani olyan nyers és elgyötört hangon, hogy Laurel nem tudott nem rá nézni.
-
Csak... várj!
-
Mégis mire? Hogy a szüleid meghaljanak? Hogy David meghaljon? Mire kell várnom, Laurel? - kérdezte keserűen.
Laurel megfordult, és újra elindult, kétségbeesett kísérletet téve arra, hogy maga mögött hagyja a fiú szavait. Felért egy magas domb tetejére, de nem tündérházak sorát látta maga előtt, hanem hófehér homokos tengerpartot, amelyet zafírkék hullámok nyaldostak. Volt valami furcsa az egészben - a víznek nem volt óceánillata -, de Laurel nem fordulhatott vissza, mert Tamani ott volt a nyomában. így aztán csak ment és ment, lassú léptekkel a csillogó, kristályos homokban.
Karba tett kézzel megállt. Odaért a vízhez. Nem mehetett tovább. A tengeri szél kifújta a haját az arcából. - Nem szeretem, hogy olyan messze vagy - szólalt meg Tamani hosszú hallgatás után. A hangja ismét nyugodtan csengett, a keserű él nélkül. - Aggódom miattad.
Tudom, hogy vannak őreid, de... Jobban szerettem, amikor a birtokon voltál. Nem szívesen bízom más őrszemekre az életedet. Bárcsak... bárcsak én magam lehetnék ott veled!
Laurel a fejét rázta. - Nem működne - mondta határozottan.
-
Azt hiszed, nem végeznék elég jó munkát? - kérdezte Tamani, és szemében annyi komolysággal nézett a lányra, hogy Laurel kényelmetlenül érezte magát.
-
Nem működne - ismételte, és tudta, hogy az érvei nagyban különböznek Tamaniétól.
-
Nem akarod, hogy ott legyek az emberi világodban - mondta Tamani csendesen. Szavait a szellő sodorta el Laurel füléhez.
Laurel elfordult, mert fájt neki az elsuttogott vádban rejlő igazság.
-
Félsz attól, hogyha része lennék az emberi világodnak, akkor tényleg igazi döntést kellene hoznod. Most mind a két világ a tiéd. Ott van a Davided. - Tamani gúnyosan ejtette ki vetélytársa nevét, hangjába beszivárgott a düh. Ez valamivel kevésbé volt fájó, mint korábbi sebzettsége. Bárcsak ordítana! - kívánta Laurel. A dühöt könnyebb elviselni, mint a bánatot, a gyötrelmet. - Aztán szépen idejössz, és én is itt vagyok neked, amikor csak akarod. Tudod, hogy azonnal felelek a hívásodra. Eszedbe jutott már valaha, hogy én hogyan érzek? Minden alkalommal, amikor elmész - vissza hozzá -, újra és újra feltéped a sebeimet. Néha... -
Tamani felsóhajtott. - Néha azt kívánom, bárcsak ne is jönnél többet. - Idegesen kiengedte a beszívott levegőt. - Nem, igazából nem ezt akarom. De én... olyan nehéz, amikor elmész, Laurel! Bárcsak megértenéd!
Egy könnycsepp futott végig Laurel arcán, de dühösen letörölte. Nyugodt akart maradni. -
Nem maradhatok - mondta, és már annak is örült, hogy a hangja nem bicsaklott meg. -
Amikor ide jövök... és minden alkalommal, amikor ide jövök... végül vissza kell mennem.
Talán tényleg egyszerűbb lenne, ha egyáltalán nem járnék vissza.
-
De vissza kell jönnöd! - kiáltotta Tamani, és aggodalom csendült a hangjában. - Megkell tanulnod, amit egy Ősztündérnek tudnia kell. Erre születtél. Ez a sorsod!
http://detty-liber.blogspot.com
-
Tudok annyit, amennyivel ellehetek egy darabig - győzködte a fiút Laurel. - Csak gyakorolnom kell, azt meg otthon is lehet. - Összefonta a karját, hogy remegő kezét elrejthesse.
-
Nem így szól a terv - mondta Tamani csaknem dorgálóan. - Rendszeresen vissza kell járnod.
Laurel erőt vett magán, hogy higgadtan, nyugodtan válaszoljon: - Nem, Tamani. Nem kell.
Farkasszemet néztek, és egyikük sem akarta lesütni a szemét.
Laurel adta fel hamarabb. - Mennem kell. Sötétedés előtt haza kell érnem. Szeretném, ha elvinnél a kapuhoz.
- Laurel...
-
A kapuhoz! - parancsolta Laurel, mert tudta, hogy nincs ereje végighallgatni azt, amit a fiú mondani készül. Az egész nap elromlott a számára, már alig várta, hogy vége legyen.
Tamani kihúzta magát, de a vereség az arcára volt írva. Laurel elfordult. Képtelen volt ránézni. A fiú Laurel derekára tette a kezét, és egy lépéssel mögötte haladva a helyes irányba terelte.
Amikor odaértek a kaput körülvevő kőfalhoz, Tamani intett a bejáratnál álldogáló őröknek.
Egyikük elszaladt.
Néhány másodperc múlva Tamani megszólalt: - Csak azt szeretném, hogy biztonságban legyél - mondta bocsánatkérően.
- Tudom - motyogta Laurel.
-
És mi van azzal a Klea nevű nővel? - kérdezte a fiú. - Találkoztatok azóta?
Laurel megrázta a fejét. - Mondtam, hogy nem tudom, bízhatok-e benne.
-
Tudja, hogy mi vagy? - kérdezte Tamani, és hirtelen a lány felé fordult. - Tudja, hogy tündér vagy?
-
Igen, Tamani, természetesen mindent elmeséltem neki még az első alkalommal -
ironizált Laurel. - Nem, persze, hogy nem tudja! Nagyon vigyáztam...
-
Mert abban a pillanatban, amikor rájön - folytatta a fiú, ismét félbeszakítva Laurelt -, a te életed is veszélybe kerül.
-
De nem tudja! - kiáltott fel Laurel, felkeltve ezzel az őrök figyelmét. De nem érdekelte. -
Es ha tudná, akkor mi lenne? Meggondolná magát, és hirtelen tündérekre kezdene vadászni?
Nem hiszem! - Furcsa volt a Daviddel korábban folytatott vita érveivel szembemenni, de a logikának itt már semmi keresnivalója nem volt. - Jól vagyok! - kiáltotta kimerülten.
Mindketten megfordultak az őrök lépteinek zajára. Tamani lehajtotta a fejét, és hátralépett, elfoglalta a helyét Laurel válla mögött. De a lány hallotta, hogy még mindig fújtat az idegességtől.
A katonák sorfala kettévált, és Yasmine, az ifjú Téltündér tűnt fel közöttük.
-
O! - kiáltotta meglepetten Laurel. - Azt hittem, valaki mást küldenek majd - nyögte, amikor a lány ráemelte halványzöld tekintetét.
Yasmine egy szót sem szólt, rögtön a falhoz lépett.
-
Egyedül is ki tudja nyitni? - suttogta Laurel Tamaninak.
-
Persze - felelte Tamani picit gúnyosan. - Nem igényel ügyességet. Elég, ha Téltündérnek születsz.
Az őrök elkísérték őket a négy kapuhoz vezető úton. Tamani egy hang nélkül követte Laurelt, és hozzá sem ért. Laurel gyűlölte, amikor így kellett viselkednie a fiúval, de nem volt más ötlete. A két világ, a két élete, amelyeket olyan nagy erőfeszítések árán tudott csak távol tartani egymástól, most hirtelen összeért a feje felett. Laurel tehetetlenül várta a következményeket.
http://detty-liber.blogspot.com