TIZENKETTŐ
LAUREL ÉS DÁVID EGYMÁS MELLETT ÁLLT a kémialaborban, és gondterhelt arccal bámult maga elé. A kísérletük, amelyet ezúttal osztályozni is fognak, balul sült el. Dávid átnézte a számításaikat, hátha kiderítheti, mit számoltak el, vagy milyen lépést hagytak ki. Laurel az orrát fintorgatta a Bunsen-égő felett fortyogó lombikból kiszálló bűzös gőzben.
- Beletettük a kénsavat? - kérdezte Dávid. - Ugye beletettük?
-
Igen - mondta Laurel. - Ötven millilitert. Háromszor is kiszámoltuk az egyenletet.
-
Én ezt nem értem! - morogta Dávid a bajsza alatt. - Már két perce kéknek kellene lennie!
- Adj még egy kis időt, lehet, hogy bekékül.
-
Nem, ahhoz már késő van. Nézd, itt írja: „A vegyületnek kék színűvé kell változnia a forrástól számított egy percen belül." Tökre elcsesztük. Még hogy egyszerű kísérlet! - Dávid beletúrt a hajába. Ki tudja, milyen okból, de úgy gondolta, hogy egy szemeszterben négy emelt szintű tantárgy bőven bevállalható. Laurelnek voltak kétségei. Alig két hete jártak iskolába, és Dávid máris idegbeteg volt.
- Dávid, minden oké - mondta neki.
-
Nem, nem oké - suttogta. - Ha nem kapok jelest, Mr. Kling nem fogja megengedni, hogy emelt fizikára járjak. Muszáj bekerülnöm emelt fizikára!
-
Minden rendben lesz - mondta Laurel, és békítően Dávid vállára tette a kezét. - Nem hinném, hogy egy büdös kísérlet miatt ne jutnál be Klinghez.
Dávid habozott egy pillanatig, majd elmerült a papírok között. - Még egyszer átszámolom, hátha kiderül, hol a hiba.
Korábban nem volt jellemző, hogy Dávid bármin is kiakadt volna, most meg az idegösszeomlás szélén állt. Laurel felsóhajtott. Mély lélegzetet vett, és a gőzölgő lombik fölé tartotta az ujját, csak annyira, hogy meg ne égesse magát. - Szóval csak kéknek kell lennie?
Dávid felkapta a fejét Laurel nyugodt hangja hallatán. - Aha. Miért?
Laurel elhallgattatta, koncentrálnia kellett. Néhány másodpercen keresztül a gőzben mozgatta az ujjait. Gyors pillantást vetett Davidre, aki még mindig a papírok felett görnyedt, majd lehunyta a szemét, néhányszor nagy levegőt vett, és megpróbálta kitisztítani elméjét, pont úgy, ahogyan Avalonban tanulta. Az ujjai picit bizseregni kezdtek, miközben az oldat összetevőit elemezte, de nem talált benne növényi származékot. így egy kicsit nehéz lesz.
-
Laurel - suttogta Dávid a fülébe -, mit csinálsz?
-
Ne vond el a figyelmemet! - mondta Laurel színtelen hangon, miközben igyekezett nem kiesni a koncentrációból.
-
Tündérkedsz?
-
Talán.
Dávid gyorsan körbejáratta a szemét a termen. - Nem hinném, hogy jó ötlet.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Miért, elrontom a kísérletet? - kérdezte gúnyosan Laurel.
-
Nem, csak attól tartok, felrobbantod az egész sulit - mormogta még mindig halkan a fiú.
Laurel gyorsan kikapta a kezét a gőzből. - Nem fogom felrobbantani a sulit - mondta a kelleténél kicsit hangosabban. A mögöttük dolgozó csapat tagjai felkapták a fejüket, és döbbenten összenéztek.
-
Ugyan már! - mondta Dávid, és megfogta Laurel karját. - Még nem igazán remekeltél a bájitalkészítés nemes tudományában!
Végül is igaza volt. Laurel is érezte, hogy semmit sem fejlődött, mióta visszatért Avalonból, annak ellenére, hogy a napi egy óra gyakorlást sohasem mulasztotta el. Jamison azt kérte tőle, hogy legyen kitartó, és Laurel beleadott apait-anyait. Hiába. De akkor is! - Tehát inkább ne csináljak semmit?
-
Azt nem mondtam. De tényleg pont egy értékelendő feladaton kell kísérletezned?
Laurel oda sem figyelt rá. - Őrködj csak egy kicsit!
- Mi van?
- Csak figyeld, merre néz Pehrson.
- Mit akarsz csinálni ? - kérdezte Dávid, de szeme már a tanárt kereste.
Laurel benyúlt a hátizsákjába, és felnyitotta a készletes doboz tetejét. Mindig magánál hordta.
Beletúrt a dobozba, és kibontott egy üveg macskagyökér-olajat. Cseppentett belőle az ujjára.
Egy másik üvegből kassziakéregport szórt a tenyerébe. Kicsit megfújogatta, majd az olajat belekeverte a daraszerű porba. - Add csak ide azt a kanál izét - suttogta Davidnek.
- Laurel, ezt nem szabad!
- Dehogynem. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz.
- Nem úgy értettem! Ezt osztályozzák. Nekünk kell...
Elhallgatott, mert Laurel átnyúlt az asztalon, és felvette azt a hosszú nyelű, rozsdamentes acélból készült kanalat, amit Dávid nem adott oda neki. Lekaparta a keveréket a tenyeréről, és - még mielőtt a fiú megállíthatta volna - a forrásban levő kotyvalékba pottyantotta.
Óvatosan megkavarta a vegyületet, először jobbra, aztán balra.
- Laurel!
- Csitt! - intette le Laurel Dávidét, és a keverékre koncentrált.
A lombikban fortyogó folyadék lassan kékes színt öltött. Minél tovább kavarta, annál kékebb lett.
- Így jó? - kérdezte Laurel.
Dávid csak pislogott.
Laurel gyorsan maga mögé nézett, ahol két másik diák már befejezte a kísérletet. A két kék szín nagyjából megegyezett. Abbahagyta a kavargatást.
-
Intézd el, hogy a tanárnő ide jöjjön legközelebb! - mondta Laurel. - Túl forró a keverék, nem lesz sokáig kék.
Dávid Laurelre pillantott. A lány nem igazán tudott olvasni az arcából. De azt látta, hogy a fiú nem örül.
-
Nagyon jó, Dávid és Laurel - szólalt meg a tanárnő hangja váratlanul a hátuk mögött. -
És épp időben. Mindjárt kicsengetnek.
Amikor Dávid látta, hogy Pehrson feljegyez valamit az írótáblájára, megszólalt: - Várjon, tanárnő!
Pehrson visszafordult. Laurel figyelmeztető pillantást lövellt Dávid felé.
- Izé...
Most már a tanárnő is Davidre meredt.
A fiú szemében elszántság csillant, majd kihunyt benne a fény. - Csak azt akartam tudni, hogy beleönthetjük-e a vegyületet a lefolyóba.
-
Igen. Nem írtam volna oda a feladatleírásba? Vigyázzatok, meg ne égessétek magatokat! - mondta a tanárnő, és a következő asztalhoz lépett.
http://detty-liber.blogspot.com
David és Laurel csendben takarított maga után, és mindketten összerezzentek, amikor megszólalt a csengő. Kifelé menet Laurel belekarolt Davidbe. - Most haragszol? - kérdezte. -
Szereztem neked egy jelest.
-
Csaltál - mondta Dávid csendesen. - És csak azért hagytam, hogy a tanárnő jelest adjon, mert nem tudtam volna elmagyarázni neki, hogy hogyan csaltunk.
-
Én nem csaltam - mondta Laurel megbántódva. - Kitaláltam, hogy lehet bekékíteni a vegyületet. Nem ez volt a feladat?
-
A feladat az volt, hogy kövessük az utasításokat.
-
Tényleg? Én azt hittem, hogy az a feladat, hogy kitaláljuk, mit kell összekutyulni ahhoz, hogy kék löttyöt kapjunk. Nem az volt a fontos?
Dávid felsóhajtott. - Nem tudom. Szar vagyok kémiából.
-
Nem, nem vagy az - mondta Laurel, de nem túl meggyőzően.
-
Dehogynem. Nem is szeretem annyira, mint a biológiát. Nem is értem, mire jó. Még csak két hete járunk, és máris túl sok nekem. Milyen lesz a félév hátralevő része? - Megint sóhajtott. - Pedig annyit készülök erre az órára!
-
Tudom, hogy sokat tanulsz - mondta Laurel. - Ezért megérdemled a jó jegyet. Úgyhogy mi van, ha segítettem egy kicsit? Szerintem annyi munkát belefeccölsz, hogy már épp belefért egy kis ügyeskedés. Mellesleg - tette hozzá kisvártatva -, csak miattad jelentkeztem emelt kémiára. Úgyhogy naná, hogy segítek neked bejutni a fizikára. - Néhány pillanatnyi csend után Laurel oldalba bökte Dávidét. - Nem azt mondta a tanárnő, hogy a labortársunkra csapattársként kell gondolnunk?
-
Szóval szerinted ez nem volt csalás?
-
Dávid, szerintem azért nem jött össze a kísérlet, mert az én... - Laurel lehalkította a hangját. - ...Ösztündér-képességeim bezavartak.
A tanárnő azt mondta, könnyű feladatot adott így elsőnek. Csak az utasításokat kellett követni. Működnie kellett volna. Biztos vagyok benne, hogy miattam nem működött.
Dávid hosszasan szemlélte a lányt. - Lehet, hogy igazad van - mondta. - Ha csak ennyi volt a feladat, még sohasem hibáztam.
- Látod?
Dávid nevetni kezdett. Nekidőlt a szekrényének, és a földre csúszott. Laurel kimerülten követte. - Hát ez kész, azt sem tudom, hogy haragudjak-e rád, vagy örüljek, mert ez a legtutibb dolog, amit valaha láttam.
- Dávid átkarolta Laurelt. - De látod, megcsináltad. És jól csináltad. Laurel elmosolyodott. -
Megcsináltam, ugye? - Már ő is nevetett.
- Nem vagyok szar.
-
Nem vagy szar - értett vele egyet Dávid, és megcsókolta a homlokát. - Klassz munka volt.
- Helló, ezt ne itt!
Dávid felkapta a fejét, de csak Chelsea volt az, aki a folyosó végéről vigyorgott rájuk, majd visszafordult Ryanhez.
-
Ezt még meg kell szoknom - mondta Dávid, és mosolyogva csóválta a fejét.
-
Tudom - felelte Laurel, aki érezte, hogy tapintatlanság nézni, ahogy mások csókolóznak, de nem tudta elfordítani a fejét.
- Kíváncsi vagyok, meddig bírják levegő nélkül.
-
Na, ne szemétkedj - mondta Laurel, cseppnyi komolysággal a hangjában. - Olyan boldog!
- Remélem is.
- Csinálhatnánk együtt valamit. Úgy értem, négyen.
- Duplarandi?
http://detty-liber.blogspot.com
-
Aha. Még sehol sem voltunk együtt, mióta összejöttek. Szerintem jó ötlet. Kedvelem Ryant. Jó ízlése van a nők terén.
David felkacagott. - Szerintem meg az én ízlésem jobb.
Laurel felvonta a szemöldökét. - Szerintem meg, aki engem megcsókol, rögtön rájön, hogy ami az ízlést illeti, én vagyok a legjobb!
Nem mindenki nektárízű - csúfolódott David, és Laurel nyakára tette a kezét, miközben megcsókolta a lányt. - Helyzeti előnyöd van - mormolta, és magához húzta Laurelt.
-Jaj! - mondta Laurel, és elhúzódott.
David értetlenül nézett rá. - Valamit rosszul csináltam?! - kérdezi c és kiáltotta egyben.
Laurel gyorsan körülkémlelt. - Nemsokára virágozni fogok - suttogta. - Egy-két nap múlva.
David vigyorgott, majd köhögni kezdett, hogy leplezze. Nem sikerült.
-
Nem gáz - mondta Laurel. - Tudom, hogy tetszik neked. És miután most már tudom, hogy mi fog történni, engem sem zavar, tényleg. Csak egy kicsit érzékeny a helye.
-
Oké, óvatos leszek - ígérte a fiú, és újra meg akarta csókolni Laurelt.
Mindketten megijedtek, amikor a kémialabor ajtaja kivágódott, és a falnak csapódott. A terem füstjelzőjének fülsiketítő hangja betöltötte a folyosót, és kék füst szállt ki az ajtón.
Néhány köhögő diák tűnt elő a füstfelhőből. - Kifelé! Mindenki kifelé! - hallatszódott Pehrson tanárnő hangja a zűrzavarban, miközben kitessékelte a teremből a másodikosokat. A kék köd megülte a folyosót, valaki meghúzta a tűzjelzőt, így az egész épület zengett a riasztótól.
Dávid a gomolygó kék ködre és a menekülő diákokra nézett. Felállt, és felsegítette Laurelt is.
- Nos - mondta fanyar humorral-, hát itt meg ki kísérletezhetett szerinted?
Egymásra néztek, és kacagásban törtek ki.
Laurel a tükör előtt állt a szobájában, és a válla fölött kikandikáló világoskék szirmokat vizsgálta. Tavaly, miután az apja hazatért a kórházból, a család úgy döntött, hogy az otthonuk jelenti majd a biztonságot Laurel számára, hogy soha többé nem kell rejtegetnie előttük, ki is ő valójában. De szóban megegyezni és tényleg lelejteni a lépcsőn azzal a virággal a hátán -
nos, az nem ugyanaz. Fél óra múlva el kell indulnia az iskolába, így talán érthető, ha lekötözi őket, és már úgy megy le.
Az apja persze csalódott lesz majd.
Az anyja meg valószínűleg megkönnyebbül.
Laurel a kezében tartott kendőre nézett. Az idén már nem kell attól tartania, hogy valami furcsa betegség támadta meg, de ettől függetlenül a virágzása ugyanakkora izgalommal töltötte el.
Összeszorította a fogát, és a csuklójára tekerte a kendőt. - Nem szégyellem, hogy mi vagyok -
mondta a tükörképének. De a gyomra görcsben állt, amikor elfordította az ajtógombot, és kilépett a szobájából. A szirmok teljes szépségükben bomlottak ki a hátán, mindenki láthatta őket.
Lábujjhegyen osonva indult le a nappaliba, de aztán félúton meggondolta magát. Még majd azt hiszik, hogy tilosban jár a saját otthonában! És onnét már dobogva csörtetett lefelé a lépcsőn. - Hűha!
Laurel Daviddel találta szemben magát. A fiú tekintete Laurel szabadon hagyott köldökére vándorolt, majd az arcát fürkészte. A kinyílt szirmok miatt kicsit megemelkedett a pólója.
Dávid láthatóan értékelte az eredményt, de Laurel nem felejtette el, milyen kényelmetlen volt a bordái alatt betűrt ing, amely összenyomta a virága tövénél található apró levélkéket.
Néhány felsőnek, amelyeket Avalonból hozott, nyitott volt a háta, és pont virágzáshoz tervezték őket, de most az volt a feladat, hogy a szirmait elrejtse.
-
Hát te mit csinálsz itt? - kérdezte.
-
Én is örülök, hogy látlak - mondta David, és felvonta a szemöldökét.
-
Bocs - mondta Laurel, és megszorította a fiú kezét. - Megleptél.
http://detty-liber.blogspot.com
- Tudtam, hogy már közel a virágzás; gondoltam, beugrom, és felajánlom a segítségem. Vagy bármit, amire szükséged van.
I.aurel elmosolyodott és megölelte. Máris jobban érezte magát. Még akkor is, ha a fiú valószínűleg azért jött, hogy elsőként pillanthassa meg Laurel virágát.
Sarah a konyhában matatott a kávéfőzővel. Következetesen kerülte Laurel pillantását, de a lány észrevette, hogy lopva rá-ránéz, miközben a frissen főzött kávét termoszba tölti. Semmi sem változott az összeveszésük óta. Senki sem kért bocsánatot, de igazából rosszabb sem lett a helyzet. Úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. Ez volt az egészben a legborzasztóbb.
Óvatosan kerülgették egymást, nem vettek tudomást a történtekről, mintha abban reménykednének, hogy a problémák így maguktól megszűnnek. Nem szűntek meg.
-
Hol van apa? - kérdezte Laurel.
Az apja kibújt az újságja mögül. A díványon olvasgatott, az ajtóból nem látszódott. - Itt vagyok - felelte szórakozottan.
-
Laurel kivirágzott - mondta Dávid.
A lány a homlokára csapott, mikor meghallotta, hogy az apja talpra ugrik. - Igen? No lássam!
-
Áruló - suttogta Laurel Davidnek.
Az anyja felkapott egy vászontáskát, és szinte beleütközött a férjébe az ajtóban. - Megyek az üzletbe - mondta, és nem nézett Mark szemébe.
-
De nem akarod... ?
-
Elkések - mondta Sarah, de hangjából hiányzott a határozottság. Laurel úgy érezte, hogy igazából szeretne maradni, de nem tudja rávenni magát. Az apjával végignézték, ahogy elmegy otthonról.
Laurel tekintete az ajtóra szegeződött, mintha a pillantásával rávehetné, hogy újra kinyíljon, és az anyja ott álljon előtte.
-
Hú! - mondta az apja, és újra Laurelt szemlélte. - Ez... ez hatalmas!
-
Mondtam - nyögte Laurel, és ha ember lett volna, most menthetetlenül elpirul. Megvan annak az előnye, ha az „ember" növény.
-
Persze. De azt hittem... - Mark megvakarta a nyakát. - Őszintén szólva, azt hittem, hogy túlzól. - Növekvő zavarában Laurel körül cirkált. - Hogy tudtad elrejteni előlünk?
Remek időzítés. - így - mondta, és lebontotta a kendőt a csuklójáról, majd lekötötte vele a szirmokat a mellén és a derekán. Ráhúzta a bő parasztblúzt, és ráengedte derékig érő haját. -
Abrakadabra!
A férfi bólintott. - Lenyűgöző.
- Naná - mondta Laurel, és megragadta Dávid kezét. - Gyerünk!
-
És a reggeli? - kérdezte az apja, amikor Laurel felkapta a hátizsákját az asztalról.
Laurel kérdőn nézett rá.
-
Bocs, csak a megszokás.
-
Az én kocsimmal vagy a tieddel? - kérdezte David, miután Laurel becsukta az ajtót maga mögött.
-
A tieddel. Képtelen vagyok vezetni ezzel a lekötözött virággal a hátamon.
-
Nem rossz meglátás - mondta David, és kinyitotta az anyósülés ajtaját. Egy év telt el, és még mindig úriember volt.
Nos - mondta Dávid, és beindította a motort -, fél óránk van az első csengetésig. Egyenesen a suliba menjünk? - Keze a lány combjára siklott. - Vagy először valahová máshová?
Laurel elmosolyodott, mikor Dávid hozzáhajolt, és megcsókolta a nyakát.
Mmm... de hiányzott ez az illat! - Szája Laurel nyakáról az állára vándorolt.
-
Dávid, apám az ablakon keresztül leselkedik utánunk.
-
Kit érdekel? - mormolta a fiú.
- Engem, mert az én apám. El a kezekkel! - mondta Laurel kacagva.
http://detty-liber.blogspot.com
Dávid hátradőlt, és rükvercbe váltott. - Kibírok még egy-két utcasarkot. - A házra pillantott, és a függönyön támadt rés felé integetett.
-
De Dávid!
A rés eltűnt.
-
Rossz vagy!
Dávid győzedelmesen vigyorgott. - A szüleid imádnak.
Tényleg imádták. Laurel régebben úgy gondolta, hogy ez jó. Mostanában már nem mindig volt olyan biztos benne.