TIZENÖT
LAUREL A KARJÁVAL FEDEZTE A FEJÉT, és magában azt kívánta, bárcsak David elrohanna, bárcsak mentené magát. De tudta, hogy a fiú nem fog elmenekülni. Aztán egy hangos csattanás kezdett visszhangzani a fülében, és beletelt néhány másodpercbe, mire felfogta, hogy még életben van.
A trollok ordítottak és morogtak, és körbe-körbe forogva a támadójukat keresték. A késeiket egy furcsa kinézetű fémtárcsa ütötte ki a kezükből, amely aztán beleállt egy fába Laurel mögött, alig tíz centire a fejétől. Laurel egész testében remegett a megkönnyebbüléstől, és életében először közel állt ahhoz, hogy elájuljon. De a vész még nem hárult el. Kihasználva a trollok zavarát, hasra vágódott, és a tisztás széle felé kúszott. Valami nagy és nehéz vágódott le mellé, majd felkapta és lepottyantotta egy nagy fa mögött. Megpróbált sikoltani, de egy kéz befogta a száját.
-
Én vagyok az - sziszegte David Laurel fülébe.
David. Ő is életben van. Laurel szorosan magához ölelte, és fülét a fiú mellkasához nyomva, hallgatta gyors, erős szívverését. Gyönyörű hang volt. - Szerinted meg tudunk lógni? -
kérdezte Laurel olyan csendesen, ahogy csak tudta.
-
Nem tudom. Ki kell várnunk az alkalmas pillanatot, különben megint elkapnak.
Laurel ujjai vasmarokként szorultak David karjára, amikor a trollok szimatoló orral megindultak feléjük. A lány egy tompa kattanást hallott, majd még mielőtt felfoghatta volna, hogy mi az, Dávid a feje tetejénél fogva lenyomta a földre, és ő maga is mellé kucorodott.
Alig értek földet, az erdőt fegyverropogás éles, szaggatott hangja verte fel. Laurel befogta a
http://detty-liber.blogspot.com
fülét, és arcát a nyirkos avarhoz nyomta. Próbálta kizárni az elméjéből a fegyverek hangját, és vele együtt a tavalyi emlékeit.
A lövések között fájdalmas üvöltések hangzottak fel. Laurel egy pillanatra felnézett, és látta, hogy a trollok, nyomukban fütyülő golyókkal, az erdő belseje felé rohannak.
-
Gyáva disznók! - szólt egy halk, nyugodt női hang.
Laurel enyhén tátott szájjal felemelte a fejét.
-
Most már előjöhettek - mondta egy sötét alak, aki még mindig a trollok után lesett. - Nem jönnek vissza. Milyen kár, hogy készületlenül jöttem, most üldözőbe is vehetném őket.
Laurel és David feltápászkodott. Laurel - amilyen óvatosan csak tudta - ráhúzta a blúzát a virágjára, s felszisszent a fájdalomtól. Az izgalmak közepette elfeledkezett a sérüléséről.
Kíváncsi lett volna, hogy mennyire súlyos, de most nem tudta megnézni. David már majdnem kilépett a fa mögül, de Laurel megfogta a kezét, és visszarántotta.
-
Nem harapok - mondta a nő csengő hangon.
Laurel rájött, hogy nincs értelme tovább bujkálniuk. Akárki is volt ez a nő, tudta, hogy itt vannak. Laurel és Dávid óvatosan kibújt a fa mögül, és tett néhány bátortalan lépést, miközben jól megnézte magának megmentőjét. A nő néhány centiméterrel magasabb volt Laurelnél, és tetőtől talpig feketét viselt: fekete volt a hosszú ujjú inge, a futónadrágja, de még a bőrkesztyűje és a katonai bakancsa is. Csak a feje búbjára csúsztatott, tükrös napszemüveg ütött el a szerelésétől; kiemelte vörösesbarna tincseit, melyek keretbe foglalták az arcát, és a tarkójánál fel voltak borzolva. Az amazon körülbelül negyvenévesnek tűnt, és remek formában volt, bár korántsem volt olyan robusztus testfelépítése, mint egy trollnak.
-
Nem csodálom, hogy idegesek vagytok - mondta a nő. - Azok után, amin átmentetek...
De higgyétek el, én a jó oldalon állok. - Azzal felemelte a fegyverét, és bemutatott vele egy sor műveletet, ami sok kattanással járt, majd visszadugta a csípőjén lógó tokba.
-
Ki vagy te? - kérdezte Laurel döbbenten.
A nő elmosolyodott. Hófehér foga megcsillant a holdfényben. - Klea - felelte. - Klea Wilson.
És ti?
-
Hát ez... ez... hűha! - dadogta David, meg sem hallva a nő kérdését. - Elképesztő volt.
Csak jött, és ők meg... hiszen tudja.
Klea hosszan meredt a fiúra, felhúzott szemöldökkel. - Köszönöm - mondta végül szárazon.
-
Hogyan... - akarta kérdezni David, de Laurel megrántotta a karját.
-
Ezek meg mik voltak? - kérdezte, és igyekezett ártatlannak tűnni. - Nem is embernek néztek ki.
David összezavarodva nézett a lányra, de egy gyors oldalpillantás beléfagyasztotta a mondanivalót. Laurel igyekezett megőrizni a józan eszét, és a legfontosabb ebben a pillanatban az volt, hogy fel ne fedje kilétét az idegen előtt - még akkor sem, ha a nő - ahogy ő maga állította - a „jó oldalon" állt.
Klea habozni látszott. - Azok... olyan állatok voltak, amilyenekkel még nem találkozhattatok.
Egyelőre maradjunk ennyiben! - Karba tette a kezét. - Még mindig nem tudom a neveteket.
-
David. David Lawson.
-
David - ismételte Klea, és Laurel felé fordult.
Laurel fontolgatta egy darabig, hogy visszatartsa-e ezt az információt. De aztán rájött, hogy a nő hamar kiderítheti az igazságot. - Laurel - motyogta végül.
Klea szeme tágra nyílt a meglepetéstől. - Laurel Sewell?
Laurel felkapta a fejét. Honnan tudta ez a nő, hogy kicsoda ő?
-
Nos - mondta Klea halkan, mintha csak magában beszélne -, ez sok mindent megmagyaráz.
Dávid témát váltott, és ezzel sikerült kirángatnia Laurelt a bénultságból. - Honnan tudta, hogy mi... - mondta, és a tisztás irányába mutatott.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Már órák óta követtem ezeket az... egyedeket - mondta Klea. - Csak akkor jöttem rá, hogy mire készülnek, amikor üldözőbe vették az autótokat. Bocs, hogy ilyen későn értem ide, de nem tudok olyan gyorsan futni, amilyen gyorsan ti vezettek. Épp jókor szorítottak le benneteket a főútról, különben nem értem volna ide időben.
-
De hogyan...? - kezdte Laurel.
-
Figyeljetek - mondta Klea -, nem cseveghetünk itt, mintha mi sem történt volna. Nem tudhatjuk, milyen messze van az erősítés. - Odament a fához, amelybe a fémtárcsa fúródott.
Kirántotta, majd most először David szemébe nézett. - Beülhetek hozzátok a kocsiba?
Elviszlek benneteket egy biztonságos helyre, ahol beszélhetünk. - Laurelhez fordult. -
Mindenképpen beszélnünk kell.
Laurel esze háborogva tiltakozott az ötlet ellen - nem bízhat meg Kleában, akárki is legyen.
Azonban épp az imént mentette meg az életüket... és David is buzgón helyeselt.
-
Igen, naná, hát persze! - mondta a fiú. - Az autóm ott van... odalenn... tudja, hogy hol.
Persze, hogy elvisszük, bár... izé, beragadtunk, de... - harapta el a szót. Kínos csönd telepedett rájuk.
Klea a fémtárcsát a hátára erősített tartóba helyezte. - Szerintem hárman ki tudjuk szabadítani. Gyerünk! - Elindult az autó irányába.
David Laurelhez fordult, és megfogta a vállát. - Minden oké? - kérdezte, és tetőtől talpig felmérte a lányt, sérülést keresve rajta.
Laurel bólintott. Nem biztos, hogy az oké volt a legmegfelelőbb szó a jelenlegi állapotára, de legalább életben volt. David megkönnyebbülten felsóhajtott, és átölelte. Keze a sajgó virághoz ért. De Laurelt nem érdekelte a fájdalom. Odabújt a fiú vállához, és azt kívánta, bárcsak sírva fakadhatna. Akkor megkönnyebbülhetne. De az még várhat. - Ügy örülök, hogy biztonságban vagy - súgta Dávid.
-
Megvagyok - mondta kétkedőn Laurel. - Azt nem tudom, biztonságban-e. Hogy van a térded?
Dávid megcsóválta a fejét. - Holnap biztosan szörnyű lesz, de legalább lábra tudok állni.
-
Remek - mondta Laurel, és még mindig egy kicsit gyorsan kapkodta a levegőt. Aztán eszébe jutott a fiú előbbi idióta húzása, és David mellkasára ütött. - Mi volt az az ökörség, hogy feladod magad??? -követelte a választ.
Dávid félénken elvigyorodott. - Más nem jutott eszembe.
- Ne merészeld még egyszer ezt tenni!
David egy hosszú percig hallgatott, majd vállat vont, és elindult az autó felé. - Szerintem menjünk!
-
Hé - mondta Laurel, és megérintette David arcát. - Menj előre, egy perc, és én is megyek - suttogta. - Le kell kötnöm a virágomat. De - tette hozzá élesen - neki ne mondj semmit! Nem bízom benne.
- Hiszen pont most mentett meg a trolloktól - vitatkozott Dávid.
- Oltári volt!
-
Nem érdekel! Akkor is idegen, ráadásul tud valamit. Nem mondhatsz neki semmit! -
Persze, Davidnek könnyű, neki nincs mit rejtegetnie. - Menj, mielőtt gyanút fogna. Mondd meg neki, hogy a táskámat keresem.
-
Nem akarlak egyedül hagyni! - jelentette ki a fiú.
-
Csak egy perc - mondta Laurel. - Le kell kötnöm a virágot. Kérlek, menj! Már errefelé néz! - Klea leért a domboldalon, és tényleg őket kereste a tekintete a sötétségen át. - Vissza fog idejönni, ha nem indulsz azonnal!
David megszorította a lány kezét, és elindult lefelé a domboldalon, elhagyva az erdőt.
Laurel megoldotta a csomót a derekán, és lehajtogatta a szirmokat. A háta még mindig úgy fájt, mintha nyílt seb lett volna rajta. Összeszorította a fogát, és szorosan lekötötte a szirmokat. Ahogy végzett, lerángatta a blúzát, és kilépett a fák közül. Igyekezett nem rohanni.
http://detty-liber.blogspot.com
A halovány holdfényben leereszkedett a domboldalon, és majdnem felsikoltott, amikor megbotlott, és egy trollal találta szemben magát. Hátrahőkölt, és már majdnem talpra küzdötte magát, amikor észrevette, hogy a troll nem moccan. Odaóvakodott hozzá, és felismerte azt a trolit, amelyik az arcába kapta a monastuolo szérumot. Nyilvánvalóan a szabad levegőn is működött.
Másodpercei maradtak, hogy döntést hozzon. Klea biztosan szeretné látni az eszméletlen trollt - talán meg is ölné. De a troli arcán élénkvörös csíkok futottak végig, ahol a szérum beleégett a bőrébe. Klea tudná, hogy Laurel vagy David csinált valamit. És ha Klea tud valamit Laurelről, annál rosszabb. Laurel nem hívhatta fel a figyelmét a trollra anélkül, hogy ne szóljon a tündérszérumról. Reszketve megállt, majd folytatta útját a dombról lefelé. Vissza sem nézett. Azon tűnődött, vajon meddig tarthat a szer hatása. Minél hamarabb eltűnnek innen, annál jobb.
David kocsija ugyanott volt, ahol hagyták. Az első kerék a sárba süppedt, a tényszóró belevilágított a sötét éjszakába. Az ajtók tárva- nyitva álltak.
Jól elsüllyedt - mondta Klea, aki Laurel érkeztekor éppen csak felpillantott -, de szerintem veled ki tudjuk emelni, Dávid. - A fiú karjába bokszolt. - Erős srácnak tűnsz.
Dávid megköszörülte a torkát, mintha mondani készülne valamit, ile aztán inkább csendben maradt.
-
Laurel, kormányoznál? - kérdezte Klea, miközben feltűrte az ingujját.
Laurel becsúszott a kormány mögé, onnan figyelte, amint Dávid és Klea beáll a motorház elé.
Nekifeszültek az ütközőnek. Laurel még mindig nem tudta, mit gondoljon. Öt perccel korábban azt hitte, hogy véget ér az élete, és valljuk be, Klea nélkül valószínűleg így is lett volna. Akkor mit kellene most tenniük? Hagyják ott az erdőben azt a nőt, aki megmentette az életüket, csak azért, mert tudhat valamit Laurelről? Nem, az ki van zárva. El kell vinniük Kleát oda, ahova az menni akar. Már ha ki tudják szabadítani az autót. De akkor is volt valami fura ebben az egészben. Laurel azt kívánta, bárcsak több ideje lenne átgondolni a helyzetet.
A lány elfordította a kormányt, amikor Dávid és Klea tolni kezdte az autót. Néhány próbálkozás után a Civic lassan engedett, Laurel pedig visszakormányozta az útra. Behúzta a kéziféket, kiszállt, és csatlakozott a többiekhez, akik éppen azt nézték, van-e sérülés az autón.
Pontosabban Klea az autót nézte, Dávid pedig Kleát.
-
Ráférne egy mosás - mondta Klea -, de szerintem ép bőrrel megúszta a dolgot.
-
Remek - szólt Laurel.
-
Akkor hát - kezdte Klea, és kilépett a fényszórók fényéből indulhatunk?
Dávid és Laurel egymásra nézett, és Laurel bólintott. Nem találta módját annak, hogyan adhatná szavak nélkül Dávid tudtára, hogy tizenöt méterre tőlük egy alélt troli fekszik.
Beszálltak az autóba. Dávid pont úgy igyekezett ajtót nyitni a nőknek, mint bármely más éjszakán tette volna. Aztán elindultak. Dávid és Laurel egy pár perces csendes vita után megegyezett abban, hogy a lány vezet.
Klea navigálta útközben. - Csak egy mérföldnyire van a hely - mondta. - Folyamatosan költöztetjük a táborhelyünket. Ti is csak azért láthatjátok ma este, mert holnap már úgyis máshol lesz.
-
Miféle táborhely? - kérdezte Dávid.
-
Majd meglátod - válaszolta Klea. - Itt fordulj jobbra!
-
Nem látom az utat - mondta Laurel.
-
Akkor jó. Kezdj kanyarodni, akkor az út is előkerül.
Laurel belenyugvóan bólintott, és jobbra kormányozta a Civicet. A bokrok mögött meg is látott valami útfélét. Felgördült rá, és keresztülhajtott az ágak vékony függönyén, amely összevissza karcolta az ablakokat és az ajtókat. Mihelyst ezen átjutottak, Laurel meglátott két párhuzamos csapást, amelyek meglehetősen frissnek tűntek.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Tök jó! - kiáltotta David, és előrehajolt az ülésben.
Egy darabig csendben utaztak a sötét, keskeny úton, és Laurelben erősödött az az érzés, hogy csapdába hajtanak. Ráadásul a hátizsákja sem volt nála! Az út élesen jobbra kanyarodott. Egy jól megvilágított körben három lakókocsi parkolt. Közülük kettő elé akkora fekete kamionokat fogtak, amelyek bízvást versenyezhettek volna a Párizs Dakaron. Elsötétített üvegeik visszaverték a magas póznákra erősített reflektorok fehér fényét, melyek alaposan megvilágították a tábort.
Minden lakókocsi bejárata felett égett még egy kisebb lámpa. A sötétben maradt területen két kipányvázott barna lovat láttak, egy alumínium kerti asztalon pedig kardok és lőfegyverek arzenálja sorakozott. A Laurel gyomrában jelentkező görcs azt sugallta, hogy ő és Dávid most van csak igazán bajban.
-
Hűha - kiáltotta David.
-
Mindenütt jó, de legjobb otthon - poénkodott Klea erőltetetten. - Isten hozott benneteket a táborban!
Kiszálltak az autóból, és a táborhely felé indultak. Klea határozott an, míg Laurel és Dávid valamivel óvatosabban. Egy maroknyi csapat szorgoskodott az éjszakában, alig pillantottak az érkezőkre. Kleához hasonlóan mindannyian feketét viseltek.
-
Laurel, Dávid, ezek az én embereim - mondta Klea, és a többiekre mutatott. - Kevesen vagyunk, de keményen dolgozunk.
Dávid egy alacsony, fehér sátor felé indult, amely belülről világított, mintha tucatnyi lámpás égett volna benne. - Abban mi van? - kérdezte, és a nyakát nyújtogatta, miközben egy ember bebújt a sátorba. A felrebbenő sátorlap mögül kibukkanó fénysugár egy pillanatra az egész tábort megvilágította.
-
Ahogy mondani szokták: ha elárulom, utána meg kell öljelek - mondta Klea egy árnyalattal komolyabb hangon, mint ahogyan Laurel szerette volna. Klea megállt az egyik fekete kamion mellett, benyúlt egy ágyba, és kiemelt egy khakiszínű válltáskát. - Gyertek csak ide! - mondta, és a tábor közepén álló kerti asztalhoz invitálta Davidét és Laurelt.
Laurel megragadta David kezét, miközben követték Kleát az asztalhoz. Most, hogy idejöttek, azt szednek ki belőlük, amit akarnak. Kizárt dolog, hogy meglóghatnának előlük. Laurel még abban sem volt biztos, nem akkor volt-e nagyobb biztonságban, amikor a trollok üldözték.
Leültek az asztalhoz. Klea előhúzott egy nagy, barna borítékot, és tükrös napszemüvegét a feje tetejéről a szemére csúsztatta. A tábor tényleg vakító fényárban úszott, de Laurel így is túlzásnak találta ezt. Klea átfutotta a boríték tartalmát, és előhúzott egy fényképet. A lány elé csúsztatta. - Mit tudsz erről a férfiról? - kérdezte.
Laurel Jeremiah Barnes vicsorgó arcával nézett farkasszemet.