NÉGY
LAUREL GERINCÉN BORZONGÁS FUTOTT VÉGIG, nem is tudta, hogy az idegességtől vagy a döbbenettől. - Az édesanyáddal?
- Ugye... nem bánod?
- Azt mondtad, hogy a tündéreknek nincsen édesanyjuk.
Tamani szóra nyitotta a száját, majd újra becsukta, a szemöldökét pedig összeráncolta -
mindig így nézett, amikor féligazságon kapták. - Nem azt mondtam, hogy a tündéreknek nincsen édesanyjuk - mondta lassan. - Azt mondtam, hogy itt másképpen mennek a dolgok.
Ami igaz is.
-
De te... azt gondoltam, hogy mivel a tündérek magból kelnek ki... azt mondtad, hogy képesek gondoskodni magukról! - kiáltotta Laurel most már kicsit mérgesen.
-
Képesek is - mondta Tamani, hogy lecsendesítse a lányt. - Úgy értem, a legtöbbször. Az anyaság itt nem azt jelenti, mint az emberek világában.
- De neked van édesanyád?
Tamani bólintott, és Laurel biztos volt benne, hogy a fiú tudja, mi következik.
- Nekem is van anyám? Mármint tündér?
Tamani nem szólt, és Laurel sejtette, hogy nem meri kimondani az igazságot. Végül a fiú alig érzékelhetően vállat vont, és megrázta a fejét.
Döbbenet és csalódottság söpört végig Laurelen. Az sem javított a helyzeten, hogy az otthoni feszültség ellenére nagyon hiányzott neki az anyja, és rettenetes honvágya volt. Majdnem elsírta magát. De ehelyett sarkon fordult, és elindult lefelé a domboldalon. Örült, hogy senki sem volt ott rajtuk kívül. - Miért nincs ? - kérdezte végül ingerülten.
- Mert nincs.
http://detty-liber.blogspot.com
-
De neked van. Neked miért van? - Laurel tudta, hogy úgy viselkedik, mint egy durcás kisgyerek, de abban a pillanatban ez érdekelte a legkevésbé.
- Mert se Ősz-, se Téltündér nem vagyok.
Laurel megállt, és Tamani felé fordult. - És akkor? Mi máshogyan születünk?
Tamani megrázta a fejét.
- A maghoz, amelyből születtem, két tündér kellett, ugye?
Tamani habozott, majd bólintott.
- Akkor hol vannak? Talán nekem...
-
Nem tudom - vágott közbe a fiú. - Senki sem tudja. Megsemmisítették az adatokat -
mondta csendesen.
- Miért?
-
Az Ősz- és Téltündérek nem maradnak a szüleik mellett. Ők Avalon gyermekei, a korona gyémántjai. Ez nem úgy van, mint az emberek világában - tette hozzá. - Mások a kapcsolatok.
-
Tehát nem olyan a viszonyod az édesanyáddal, mint az enyém az én anyámmal otthon? -
kérdezte Laurel. Tudta, hogy ha Avalonon kívül más helyet nevez az otthonának, azzal megbántja a fiút, de túl dühös volt ahhoz, hogy Tamani érzéseivel foglalkozzon.
-
Nem úgy értettem. Amikor létrejön egy mag, az csak egy mag. Nagyon, nagyon értékes, hiszen egy új élet ígéretét hordozza, de a kapcsolatok nem a maggal kezdődnek. Hanem akkor, amikor a bimbó kinyílik, és a magonc hazamegy a szüleivel - de csak a Tavasz- és Nyártündérek élhetnek a szüleik mellett. Akik a te magodat létrehozták...
-
A szüleim - vágott közbe Laurel.
-
így van. A szüleid esetleg csalódtak, amikor rájöttek, hogy nem leszel az ő magoncuk, hogy sohasem élsz velük, de biztosan örültek annak, hogy milyen értékes taggal járultak hozzá a tündérek társadalmához. Ok úgy gondolták, még nem alakult ki a személyiséged.
Nem hiányozhattál nekik, hiszen nem is ismertek.
-
Szerinted ettől jobban kellene éreznem magam?
-
Igen! - Tamani Laurel vállára tette a kezét, hogy megállítsa, mielőtt a lány a főútra lépett volna. - Mert tudom, milyen önzetlen vagy. Mit szeretnél inkább? Találkozni rég elvesztett szüleiddel, akik éveken keresztül szenvedtek a hiányodtól, vagy hinni abban, hogy nem bánkódtak, míg téged emberszülők neveltek, akik mellesleg imádnak?
Laurel nyelt egyet. - Erre még nem gondoltam.
Tamani gyengéden elmosolyodott. Kezével beigazított egy rakoncátlan fürtöt a lány füle mögé, és hüvelykujjával végigsimított az arcán. - Hidd el, annyira tudsz hiányozni, hogy az már fáj. Az ellenségemnek sem kívánnám ezt az érzést.
Laurel szinte öntudatlanul Tamani tenyerébe hajtotta a fejét. Tamani a lány homlokához érintette a homlokát, és már mindkét kezével az arcát, a nyakát simogatta. Csak amikor a fiú orra - nagyon, nagyon gyengéden - az övéhez ért, akkor eszmélt rá, hogy Tamani meg akarja csókolni. Azt viszont nem tudta, hogy ő mit akar.
-
Tam - suttogta. A fiú ajka egy sóhajtásnyira volt az övétől.
Tamani ujjai finoman Laurel nyakának feszültek, de aztán a fiú elengedte a tündérlányt. - Ne haragudj - mondta. Homlokon csókolta Laurelt, majd hátralépett, és egy széles útra mutatott, amely keresztülszelte a mezőt. - Induljunk! Egy óra múlva vissza kell, kísérjelek az Akadémiára.
Laurel bólintott, és hirtelen nem tudta, mit érez. Megkönnyebbülést. Csalódást. Magányt.
Megbánást.
-
Honnan... honnan tudták, hogy Ősztündér leszek? - kérdezte, hogy semleges témára terelje a szót.
-
Ősszel nyílt ki a bimbó - felelte Tamani. - Minden tündér abban az évszakban kel ki, amelyhez az ereje kötődik.
http://detty-liber.blogspot.com
- Bimbó?
- A virág, amelyből születtél.
-Ja!
Laurelnek egyetlen kérdés sem jutott eszébe, amely ne a tündérszüleire vonatkozott volna, így inkább csendben maradt, és a hallottakat emésztgette. Tamani is szótlanul követte.
Nemsokára megélénkült a gyalogosforgalom, és egyre több ház tűnt fel az út mellett. Ezek a házak nem olyanok voltak, mint amilyeneket a Nyár tere környékén láttak. A falakat ugyanolyan kúszónövény díszítette, mint az Akadémia nagy részét - az, amelyiknek a virága akkor nyílik ki, amikor feljön a hold. Azonban a házakat nem az eddig látott áttetsző falakkal építették, hanem fából és kéregből álltak. Robusztus rönkházak, apró kunyhók és néhány nagyobb, nádfedeles villa sorakozott az út mentén. Bájosak és elragadóak voltak, szinte mintha egy meséből léptek volna elő. De a különbség szinte kiáltó volt.
- Miért nem átlátszóak a falak? - kérdezte Laurel.
-
Ezek a Tavasztündérek otthonai - felelte Tamani valahonnan a bal válla felől.
-És?
- És mi?
- Szóval miért nem átlátszóak?
-
A Nyártündéreknek hatalmas mennyiségű napfényt kell fotoszintetizálniuk, hogy létrehozhassák illúzióikat, meg a tüzet és a fényt, ami a tűzijátékhoz kell. Minden lehetséges órát a napon kell tölteniük. Meg aztán - folytatta a fiú rövid hallgatás után - ezeket a házakat könnyebb felépíteni. Sokan vagyunk.
-
Hány Tavasztündér él itt?
Tamani vállat vont. - Nem tudom biztosan. A lakosság körülbelül nyolcvan százaléka.
-
Nyolcvan? Tényleg? És hányan vannak a Nyártündérek?
-
Azt hiszem, úgy tizenöt százalék körül. Vagy valamivel többen.
-
Aha. - Laurel az Ősztündérekre már rá sem kérdezett. Ő is tudott számolni. Tamani már elmesélte neki, hogy Téltündérek születnek a legritkábban, talán ha egy akad egy generációban, de az Ősztündérek is meglehetősen kevesen vannak. Laurel most értette csak meg, hogy mennyire kevesen. Nem csoda, ha nem kaptak saját teret.
A házak egyre sűrűbben sorakoztak, és egyre több tündér bukkant fel körülöttük. Néhányan kesztyűt viseltek, és kerti szerszámokat cipeltek magukkal. Egyiket-másikat Laurel fel sem ismerte, pedig az anyukája nagy barátja volt a kertészkedésnek. Mások a házuk előtt buzgólkodtak - olyan finom szövésű ruhákat teregettek, amelyeket nyilvánvalóan mások viseltek. Laurel észrevett több étellel megrakott kocsit is; nyers gyümölcs, zöldség és szőlőlevélbe meg hatalmas, gardénia illatú szirmokba tekert finomságok sorakoztak rajtuk.
Egy Tavasztündér sietett el mellettük. Pásztorbot volt nála, amelynek faragott fején egy apró tálka lógott. A tündér mellkasára számos, folyadékkal teli fiolát szíjaztak. Laurel kérdő
pillantást vetett Tamanira a válla felett, de a fiú mosolyogva előre mutatott.
Laurel megfordult, és észrevette, hogy a tömeg egyre hangosabban és élesebb hangon morajlik. De csak akkor értette meg a zúgás okát, amikor szinte a semmiből egy zümmögő
rovarraj tűnt fel. Visszafojtott egy kiáltást, miközben láthatatlanná vált a buzgó méhek felhőjében.
A méhek olyan gyorsan tűntek el, amilyen gyorsan érkeztek. Laurel megfordult, és látta, hogy a tömeg felé veszik az irányt, és a pásztorbotos Tavasztündért követik. Felrémlett benne egy olvasmányélménye: az állatokat és a rovarokat, valamint „más alacsonyabb rendű fajokat különböző illatanyagokkal nemcsak befolyásolni, de irányítani is lehet. Egy pillanatra felötlött benne, hogy az otthoni növények is nagy hasznát vennék az idomított méheknek, de merengéséből Tamani nevetése józanította ki.
-
Bocsi - mondta a fiú kuncogva. A szája széle még mindig rángott a visszafojtott vigyorgástól. - Látnod kellett volna az arcodat.
http://detty-liber.blogspot.com
Laurel szeretett volna haragudni rá, de gyanította, hogy tényleg fura képet vághatott. - Jó irányba megyek? - kérdezte, mintha mi sem történt volna.
-
Igen, majd szólok, ha be kell fordulnunk.
-
Most a Tavaszban vagyunk, nem? Itt is mögöttem kell gyalogolnod? Olyan elveszettnek érzem magam.
-
Ne haragudj - mondta Tamani feszülten. - De itt így mennek a dolgok. Ha egy tündér rangban feletted áll, csak mögötte mehetsz.
Laurel megállt, így Tamani majdnem beleütközött. - Ez a legostobább dolog, amit valaha hallottam! - A fiú felé fordult. - És nem csinálom tovább!
Tamani felsóhajtott. - Nézd, te megteheted, hogy így beszélj, én nem. - Körbenézett, és csendesen folytatta: - Nem te fogsz bajba kerülni, hanem én.
Laurel nem akarta ilyen könnyen megadni magát, de azt sem akarta, hogy Tamani az ő
eszméi miatt jusson bajba. Még egy pillantást vetett a fiú lesütött szemére, aztán megfordult és elindult. Kezdett ráeszmélni, milyen feltűnő jelenség lehet errefelé, sokkal inkább, mint a Nyár terén. Leszámítva a szerszámaikat és az áruikat, mindenki úgy nézett ki... nos... pont, mint Tamani. A Tavasztündérek egyszerű szövetruhákat viseltek: vagy térdnadrágot, vagy térd alá érő szoknyát. De mint minden tündér, ők is vonzók és csinosak voltak. Nem úgy néztek ki, mint a munkások az emberek világában - törődött arc és viseltes öltözet -, inkább úgy, mintha munkásszerepben tündöklő színészek lennének.
Az már kevésbé tűnt vonzónak bennük, hogy Laurel láttára mindenki abbahagyta a beszélgetést, elmosolyodott, és azt a derékból- meghajlás-izét csinálta, mint Tamani, amikor az Akadémián találkoztak. Miután elhaladtak mellettük, tovább folytatták a beszélgetést.
Néhányan üdvözölték is a fiút, és szerettek volna vele néhány szót váltani. Tamani elhessegette őket, de volt egy szó, ami többször is megütötte Laurel fülét.
-
Mi az a mixer? - kérdezte, ahogy ritkult körülöttük a tömeg.
Tamani habozott. - Hű, hát ezt egy kicsit ciki elmagyarázni.
-
Akkor meg se próbáld, hiszen cikis dolgok még soha fel se merültek, mióta ismerlek!
A lány szarkazmusa megmosolyogtatta Tamanit. - Hát, ez olyan Tavasztündér-dolog -
mondta rejtélyesen.
-Jaj, ne már! - bosszankodott Laurel. - Mondd el, vagy esküszöm, melletted fogok menni!
Amikor Tamani nem felelt, Laurel lelassította a lépteit, majd gyorsan félreugrott, és bevárta a fiút.
-
Oké - mondta Tamani suttogva, és gyengéden maga elé tolta a lányt. - Mixernek az Ősztündéreket hívják. Na nem csúfolódásból, vagy ilyesmi - folytatta gyorsan. - Csak egy...
becenév. De szemtől szemben sohasem hívnánk így egy Ősztündért.
-
Mixer? - ízlelgette a szót Laurel a nyelve hegyén. Tetszett neki. - Mert kotyvasztgatunk - mondta nevetve. - Illik ránk.
Tamani a vállát vonogatta.
-
Hogy hívjátok a Nyártündéreket?
Tamani behúzta a nyakát. - Csillagszórónak.
Laurel nevetni kezdett. Néhány vidám színekbe öltözött Tavasztündér felpillantott, majd feltűnően gyorsan visszatért a munkájához. - És a Téltündérekkel mi a helyzet?
Tamani megrázta a fejét. - A Téltündérekkel sohasem mernénk viccelődni. Soha! - tette hozzá határozottan.
-
Magatokat hogy hívjátok? - kérdezte Laurel.
-
Csábászoknak - felelte Tamani. - Ezt mindenki tudja.
-
Mindenki Csábászfalván - mondta Laurel. - Én viszont nem tudtam.
Tamaninak tetszett a Csábászfalva. - Most már tudod.
-
De miért?
http://detty-liber.blogspot.com
-
Csábász, mint aki elcsábít, megbabonáz. Ebben mindannyian jók vagyunk. Legalábbis mindannyian képesek vagyunk rá. De inkább csak az őrszemek gyakorolják.
-
Aha - mondta Laurel vigyorogva. - Csábász. Értem. Miért csak az őrszemek gyakorolják?
-
Ööö - kezdte Tamani bizonytalanul -, emlékszel, amikor tavaly veled próbáltam?
-
Ja, tényleg! Már majdnem elfelejtettem! - Laurel megjátszott dühvel fordult a fiú felé. -
Nagyon mérges voltam rád!
Tamani felkacagott és vállat vont. - A lényeg az, hogy nem működött igazán, mert te is tündér vagy. Tehát csak az őrszemeknek - azoknak, akik Avalon határain túl teljesítenek szolgálatot - van lehetőségük arra, hogy nem tündéri lényeken gyakorolják a tudásukat.
-
Ez logikus. - Miután kielégítette a kíváncsisága, Laurel újra elindult. Gyengéd ujjak érintették meg a hátát, és felfelé irányították a még mindig sűrű tömegben.
-
Itt jobbra - mondta Tamani. - Már majdnem ott vagyunk.
Laurel örült, hogy végre egy csendesebb utcába érnek. Még mindig túlságosan feltűnőnek érezte magát, és azt kívánta, bárcsak becsomagoltatta volna a hajdíszét. Itt senki sem viselt még csak hasonlót sem. - Ott vagyunk már?
-
Az a ház lesz az - felelte Tamani, és előre mutatott. - Amelyik előtt a nagy virágládák állnak.
Laurel egy aprócska, de nagyon bájos házat pillantott meg, amelyet egy fa üregéből vájtak ki.
Laurel még sohasem látott ilyen fát. Nem magas, vastag törzse volt, hanem gömb alakban terpeszkedett, mint egy hatalmas, fából faragott tök. A tetején elkeskenyedett, és felfelé nőtt.
Levelei árnyékot vetettek a házra. - Ez meg hogyan nőtt ilyenre?
-
Varázslattal. Ezt a házat a Királynő ajándékozta anyámnak. A Téltündérek azt tesznek a fákkal, amit akarnak.
-
Miért kapott édesanyád ajándékot a Királynőtől?
-
Köszönetképpen. Évekig dolgozott neki Kertészként.
-
Kertészként? Hát nem dolgozik ott elég kertész?
-
De. Viszont anyám különleges területen dolgozott. Az egyik legmagasabb pozíciót töltötte be, amit Tavasztündér valaha elérhet.
-
Tényleg? - kérdezte Laurel kétkedve. Többtucatnyi kertészt látott csak az Akadémia környékén.
Tamani furcsán pillantott a lányra, de aztán felfogta, mire gondol Laurel. - Ő nem olyan kertész volt, mint amilyenek az emberi világban vannak. Azokat itt Gondozóknak hívjuk, és igen, tényleg sokan vannak. Az én anyámat viszont... azt hiszem, leginkább bábának lehetne nevezni.
-
Bábának?
Ha hallotta is a kérdést, Tamani nem felelt. Gyengéden megkopogtatta a furcsa faház ajtaját.
Meg sem várta a feleletet, benyitott. - Itthon vagyok!
A ház belsejéből örömteli sikítás hallatszott, majd egy sokszoknyás, színes gubanc tekeredett Tamani lábára. - Istenem, istenem, vajon mi lehet ez? - Tamani felkapta a kicsi tündért, és a magasba emelte. - Mi ez az apróság? Csak nem egy Rowen nevű kisvirág? - A pici lány sikongatott, miközben Tamani magához ölelte.
A lányka egyévesnek tűnt, alig volt nagyobb egy tipegőnél. De magabiztosan járt, és a szemében bölcsesség csillant. Bölcsesség és - ebben Laurel valami miatt biztos volt -
pajkosság.
-
Jó kislány voltál? - kérdezte Tamani.
-
Hát persze - felelte a kistündér sokkal érthetőbben, mint azt Laurel egy ilyen pici gyerektől várta volna. - Mindig jó kislány vagyok.
-
Remek! - Tamani a ház belseje felé pillantott. - Anya?
-
Tam! Micsoda meglepetés! Nem tudtam, hogy ma hazajössz. - Laurel felnézett, és hirtelen nagyon kicsinek érezte magát, amikor egy idősebb tündérasszonyt látott belépni a
http://detty-liber.blogspot.com
szobába. Az asszony csodaszép volt, arcát alig barázdálták ráncok, zöld szeme úgy fénylett, mint Laurelé, széles mosolya Tamanira ragyogott. Még nem vette észre Laurelt, akit félig eltakart az ajtó.
-
Magam sem tudtam ma reggelig.
-
Nem számít - mondta az asszony, és kezébe fogva Tamani arcát megcsókolta a fiút.
-
Hoztam valakit - mondta Tamani, váratlanul csendes hangon.
Az asszony Laurel felé fordult, és egy másodpercre aggodalom felhőzte be szép arcát. Aztán felismerte a lányt, és elmosolyodott. - Laurel! No nézd csak, alig változtál!
Laurel visszamosolygott rá, de nagyon rosszul esett neki, hogy az asszony meghajolt előtte.
Tamani megérezhette, mi zajlik benne, mert megszorította az anyja kezét, és így szólt: -
Laurelnek mára elege van a formaságokból. Hadd legyen egy kicsit önmaga legalább nálunk!
-
Rendben van! - mondta Tamani édesanyja mosolyogva. Majd előrelépett, és pont mint Tamanit, Laurelt is megcsókolta. - Isten hozott!
A lány szemébe könnyek szöktek. Tamanit leszámítva senki sem üdvözölte ennyi melegséggel, mióta megérkezett Avalonba. Még jobban hiányzott neki a saját anyukája. -
Köszönöm - mondta halkan.
-
Gyerünk, gyerünk befelé, ne álldogáljatok az ajtóban! Van itt elég ablak! - mondta Tamani édesanyja, és betessékelte őket. - És mivel itt nem adunk a formaságokra, szólíts csak Rhoslynnak!