TIZENHÁROM
MÁSNAP CHELSEA ÉS LAUREL egy hintaágyon terpeszkedett Laurelék verandáján. Lassan hintáztak előre-hátra. - Gyűlölöm a szombatokat - mondta Chelsea, és fejével a hintaágy keretéhez támaszkodott. Lehunyta a szemét a vakító napsütésben.
- Miért? - kérdezte Laurel, aki szintén csukott szemmel merengett.
- Mert a pasik mindig dolgoznak.
- Neked meg sokszor versenyed van.
- Igaz
-
Különben így legalább el tudtál jönni hozzám, és lazulunk egy kicsit. Az is valami, nem? - kérdezte Laurel, és oldalba bökte barátnőjét.
Chelsea kinyitotta a szemét, és kétkedve nézett Laurelre. - De te nem csókolsz olyan jól, mint Ryan.
- Azt nem tudhatod - felelte Laurel mosolyogva.
- Még nem - mondta Chelsea, és Laurel fölé hajolt.
Laurel rácsapott a karjára, majd mindketten vihogva hátradőltek.
-
Igazad van - mondta Chelsea. - Már nem lógunk annyit együtt, úgy értem, az ebédidőn kívül.
-
Te néha akkor is titokzatos eltűnésekkel borzolod a kedélyeket - mondta Laurel kacagva.
-
Nagyon elfoglalt vagyok - felelte Chelsea tettetett komolysággal. - Figyu! Ryanéknél nagy buli lesz pénteken. Titeket is meghívott Daviddel. Nyárbúcsúztató buli, csak hidegvíz, durva homok és Kist nélkül.
-
Kicsit elkésett vele - mondta Laurel, mert elfelejtette, hogy nem mindenki olyan hiperérzékeny az évszakok változásaira, mint ő.
Ugyan, mégidőben van. Ráadásul jó indok a bulizásra. Ryanéknél lehet a legnagyobbakat bulizni. Hangtechnika, hatalmas pihiszoba. Szuper lesz. Gyertek el!
-
Rendben - mondta Laurel, mindkettőjük nevében elfogadva a meghívást. Dávid nem fog ellenkezni, inkább ő az, aki nem szeret sokáig fent maradni.
-
Nagyszerű! - Chelsea a napba hunyorított. - Van már öt óra?
Laurel felkacagott. - Szerintem három sincsen.
Chelsea meghatóan lebiggyesztette az ajkát. - Hiányzik Ryan.
-
Az jó. Kell is, hogy hiányozzon, ha már a pasid.
-
Mindig kigúnyoltam azokat a csajokat, akik teljesen összezuhantak, amikor a pasijuk odavolt. Rájuk akartam kiabálni, hogy ugyan nőjenek már fel, legyen saját egyéniségük, és ne valaki más határozza meg, hogyan gondolkoznak magukról. Néha meg is tettem.
Laurel a szemét forgatta. - Miért nem vagyok meglepve?
-
Most meg én is ilyen vagyok - nyögte Chelsea.
-
Leszámítva, hogy neked van egyéniséged. - Chelsea volt a legnagyobb egyéniség, akit Laurel ismert.
-
Remélem is. De komolyan, Ryan nagyon sokat jelent nekem. - Felemelte a fejét, és a barátnőjére nézett. - Tudtad, hogy azon a két versenyen, ahová elkísért, egyéni rekordot
http://detty-liber.blogspot.com
döntöttem? Gyorsabban futok, ha ő is ott van. Korábban azt hittem, hogy gyorsabban már nem tudok futni. Most én is pontszerző vagyok a csapatban. Miatta! - A homlokához tette a kezét, és színlelt ájulással hanyatt vetette magát a hintán. - Olyan csodálatos!
-
Örülök, Chelsea. Megérdemelsz egy szuper pasit, és úgy tűnik, Ryan nagyon kedvel.
- Igen, tényleg. Fura, ugye?
Laurel felröhögött.
- Szerinted túl gyorsan haladunk? - kérdezte Chelsea komolyan.
Laurel felhúzta a szemöldökét. - Attól függ. Milyen gyorsan haladtok?
-
Jaj, nem, nem arról van szó! - Chelsea egy kézmozdulattal elhessegette Laurel aggodalmát. - Úgy értem, hogy talán egy kicsit túl gyorsan és túl mélyen bonyolódtam bele ebbe a kapcsolatba.
- Merthogy?
-
Valamelyik nap, amikor jelentkeztem a novemberi felvételi vizsgákra...
-
November? - vágott közbe Laurel. - Hogyhogy november? Dávid és én csak a tavaszra tervezzük.
-
Gyógyíthatatlan maximalista - mondta Chelsea lekicsinylően. - Na szóval, megkérdezték, milyen egyetemeknek küldjék ki az eredményeimet. És tudod, mit mondtam?
- Laurelre nézett.
-
Hogy a Harvardra. Mindig a Harvardra akartál menni - vágta rá gondolkodás nélkül Laurel.
-
Tudom, így igaz - mondta Chelsea. Most teljesen kihúzta a derekát, és törökülésbe igazította a lábait. - Már majdnem beírtam, hogy Harvard, aztán eszembe jutott, hogy hé, Ryan a UCLA-re3 megy, és Boston nagyon messze van a UCLA-től. Tényleg olyan messzire akarok kerülni tőle? Szóval nem írtam be a Harvardot.
-
Máshová küldik a papírjaidat? - mondta Laurel, és ő is felegyenesedett. - Hová? A Stanfordra? De hiszen utálod a Stanfordot!
-
Nem írtam be semmit. Nem töltöttem ki. - Chelsea elhallgatott.
- Te is így érzel? Mármint Daviddel kapcsolatban.
- Igen - felelte Laurel. - David miatt én sem mennék a Harvardra.
- Naná - nyüszítette Chelsea. - Mert te a Berkeley-re akarsz menni, mint a szüleid, nem igaz?
Laurelt készületlenül érte a kérdés. Bizonytalanul bólintott, de a gondolatai Avalonban jártak.
Az Akadémián várja a helye - ott nem kell se tandíjat, se szállást, se étkezést fizetni, nincs felvételi, és bár Jamison azt akarja, hogy egyelőre a trollokkal foglalkozzon, egy nap majd meg kell jelennie ott. De hogyan mondhatná ezt el Chelsea-nek?
-
Tegyük fel, hogy Dávid visszamegy keletre. Sutba dobnád a terveidet, és utánamennél?
Hiszen addig még van két évünk, mondta Laurel magában, és igyekezett elnyomni a feltámadó rossz érzést. Vállat vont.
-
De felmerülne benned, ugye?
-
Talán - felelte automatikusan Laurel. Hiszen itt nem csak arról volt szó, hogy David miatt hajlandó-e néhány ezer kilométerrel keletebbre költözni. Ha Dávidét választja, akkor le kell mondania Avalonról, az Akadémiáról, mindenről. Ha viszont az Akadémiára megy, az azt jelentené, hogy Davidről mond le? Új gondolat volt ez, és Laurelnek cseppet sem tetszett.
-
Szerinted ti Daviddel örökké együtt lesztek? Mert vannak, akiknek sikerül - tette hozzá sietve Chelsea, és úgy tűnt, hogy inkább magát győzködi, nem Laurelt. - A középiskolában találkoznak, és hopp! Lelki társak egy életre.
-
Nem tudom - felelte őszintén Laurel. - El se bírom képzelni, hogy ne szeressem mindig Dávidét. Elképzelni sem tudom, hogy egyszer esetleg szakítunk. - Es ha a körülmények szakítanak el bennünket? Távolról ugyan, de hirtelen ez a lehetőség is felbukkant.
3 University California, Los Angeles
http://detty-liber.blogspot.com
-
Kimondtad! - kiáltotta vigyorogva Chelsea. Ki is rángatta Laurelt komor gondolatai közül.
- Mi, micsoda... ja, kimondtam - nevetett Laurel.
- Hát szerelmes vagy Davidbe?
Laurel teste már a fiú gondolatától is felforrósodott. - Igen, szerelmes vagyok bele.
- Szóval ti ketten... tudod?
Mintha egy pohár vízzel öntötték volna nyakon. - Nem... egészen.
- Az meg mit jelent?
-
Azt, hogy nem egészen. - Laurel makacsul kötötte az ebet a karóhoz.
Chelsea egy darabig hallgatott. Laurel remélte, hogy nem óhajt további részleteket megtudni arról, hogy milyen testi kapcsolat van Dávid és őközötte. - Azt hiszem, én is szerelmes vagyok Ryanbe - mondta végül Chelsea. Laurel megkönnyebbült. - Ezért borít ki ez az egész a Harvarddal. Tízéves korom óta ezt akarom csinálni. A Harvardra járni, újságírást tanulni.
Tudósító szeretnék lenni. Most viszont el sem bírom viselni annak a gondolatát, hogy távol legyek Ryantől.
- Mi lenne, ha ő menne teutánad a Harvardra?
-
Erre már én is gondoltam - válaszolta Chelsea. - Ryan orvos akar lenni, mint az apja, és a Harvardnak szuper orvosi kara van.
-
Akkor küldd a papírjaidat a Harvardra - mondta Laurel. Ha Chelsea problémájára összpontosít, megfeledkezhet a sajátjáról. - Még két éved van arra, hogy dönts. Annyi minden történhet még! De komolyan, ha egy fiú miatt fel kell adnod az álmaidat, talán nem a megfelelő fiút választottad.
Chelsea a homlokát ráncolta, és a kezét tördelte. - És mi van akkor, ha idővel rájössz, hogy az álmaid nem érnek annyit, hogy lemondj miattuk a szerelemről?
David és Tamani arca jelent meg Laurel előtt, háttérben az Akadémiával. Egy vállrántással elhessegette a képet. - Akkor az álom volt snassz.
Ryanék háza rázkódott a hangos zenétől, mikor Dávid és Laurel péntek este megérkezett. -
Hűha! - mondta Laurel. A háromemeletes, kékesszürke, palatetős házon szinte világítottak a hófehér spaletták. A hatalmas ablakok gyönyörűen rendben tartott kertre néztek, ahol Mim szegélyezte a kavicsos ösvényt, és borostyán kúszott a déli falon. A ház a sziklás tengerparton állt, és Laurel gyanította, hogy a hátsó verandáról pazar látvány tárulhat a lakók szeme elé. -
Ez meseszép!
Aha. Nem rossz befektetés a város egyetlen kardiológusa egyszem gyerekének lenni.
-
Nem hát. - Kéz a kézben sétáltak fel az ösvényen, és együtt léptek be a házba. Mivel a város kicsi volt, a ház pedig nagy, nem volt túl nagy tömeg, de az is épp elég volt. Ahol nem emberek töltötték meg a teret, ott zene üvöltött. Laurel máris tompa fájdalmat érzett a fülében.
-
Ott vannak! - próbálta meg túlkiabálni a zenét, és a Ryan- Chelsea kettős felé mutatott.
Ryan viszonylag normálisan festett rikító piros pólójában és egy Hollister farmerben, de Chelsea túltett magán. Göndör haját magas lófarokba fogta, és hosszú, lógós arany fülbevalót viselt. Sötétkék farmeréhez csinos fekete szandált és fényes gyöngyökkel kivarrt, fekete felsőt húzott, amely kiemelte napbarnított bőrét.
Nyilván Ryanék medencéjénél sült le ennyire.
-
A mindenit! - kiáltotta Laurel, mikor odaértek hozzájuk. Megölelte Chelsea-t. - De jól nézel ki!
-
Te is! - szólt a lány.
De Laurel máris azt kívánta, bárcsak ne kellett volna a hosszú, mell alatt megkötős, öves blúzt felvennie. A széles övből kötött masni ugyan eltakarta a lekötött virágot, de Laurel úgy érezte, kalodába zárták.
-
Hát nem csoda klassz ez a ház? - kiáltotta Chelsea, és félrehúzta Laurelt.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Gyönyörű.
-
Imádok idejárni. A három tizenkét év alatti öcsém miatt nálunk nem lehet túl sok törékeny dolog a házban - mondta Chelsea. - De itt? Szobrok vannak a dohányzóasztalon. Es nem fogod elhinni, miből vannak a poharak a vacsoránál! Üvegből!
Mind a ketten kacagni kezdtek.
Chelsea Davidre és Ryanre nézett. A fiúk nevetve beszélgettek. Mintha megérezték volna, hogy figyelik őket, egyszerre fordultak a lányok felé. Ryan kacsintott egyet.
-
Amikor így együtt látom őket, azon csodálkozom, hogyhogy korábban észre sem vettem Ryant, mikor évekig ott volt az orrom előtt. - Laurelhez fordult. - Mi a fenére vártam?
Laurel nevetett, és átölelte Chelsea-t. - Davidre?
-
Ja, tényleg - felelt Chelsea, és a szemét forgatta. - Na gyere - mondta, és behúzta Laurelt a házba. - Megmutatom a kilátást.