HUSZONEGY
A REGGELI LEVEGŐ HŰVÖS Es CSÍPŐS VOLT, a nap is csak rózsa színű árnyékként mutatkozott a felhős keleti láthatáron. Laurel a verandán belebújt a dzsekijébe, és óvatosan előbányászta a kulcsokat a zsebéből. Igyekezett a lehető legkevesebb zajt csapni.
- Hová mész?
Laurel felsikoltott, és leejtette a kulcsokat. Ennyit az óvatosságról.
-
Bocs - mondta az apja, és kidugta a fejét a bejárati ajtón. A haja kócos volt, a szeme meg álmos - reggelente nem volt formában. - Nem akartalak megijeszteni.
-
Nem ijedtem meg - mondta Laurel, és lehajolt a kulcsokért. - Chelsea-ékhez megyek. -
Elmondhatta volna az apjának, hogy valójában hová készül, de így könnyebb volt. Kisebb az esélye annak, hogy David véletlenül megtudja.
-Ja, tényleg, tegnap este említetted. De miért ilyen korán?
-
Chelsea-nek este randija van Ryannel - csúszott ki egy újabb hazugság Laurel száján.
Kezdett a dolog ijesztően könnyen menni Minden percet ki akarunk használni.
-
Akkor indíts! Érezzétek jól magatokat! - mondta az apja ásítva - Én visszafekszem.
Laurel a kocsijához sietett, és olyan gyorsan pucolt el, amilyen gyorsan csak feltűnés nélkül megtehette. Minél hamarabb kiér a városból annál jobb.
Végül úgy döntött, hogy nem mondja el Davidnek, hová megy. Gyűlölt hazudozni, de nem jutott eszébe más megoldás. A múltkori éjszaka után a fiú túlságosan aggódna, és ragaszkodna ahhoz, hogy ő lemondja a programot.
Vagy mindenképpen vele tartana azzal a buta pisztollyal.
Laurel még a gondolatát is utálta annak, hogy a fiú mindenhová felfegyverkezve jár. Ha az eszére hallgatott, nem hibáztatta - hiszen Davidnek kevesebb dolog szolgálta a védelmét, mint neki -, de tegnap éjjel többször is látta, hogy a fiú a fegyver után kapott, amikor kopogtattak az ajtón. Ami halloweenkor percenként előfordult. Az az egyszerűbb, ha nem mondja el neki, hová megy. Mind a ketten túlságosan feszültek voltak.
Chelsea számára sem gondolt ki semmit, tehát neki sem fog mondani semmit se. Kis szerencsével Davidnek fel sem tűnik, hogy ő nincs otthon, és nem fog Chelsea-nél rákérdezni. Ha kell, inkább korábban lelép az ünnepélyről. Nem csak azért, hogy még azelőtt hazaérjen, mielőtt David végez a munkahelyén, hanem azért is, mert napnyugta után otthon akart lenni, a házukban, biztonságban.
Az Orick felé vezető úton egyáltalán nem volt forgalom, de Laurel percenként ellenőrizte az út szélét, és sűrűbben pislogott a visszapillantó tükörbe is, hogy lássa, nem követi-e valaki.
Megállt Orick egyetlen benzinkútjánál, és miután körülkémlelt a parkolóban, beszaladt a mosdóba. Kinyitotta a hátizsákját, és elővette a ruhát. Korábban csak akkor volt rajta, amikor felpróbálta. Jóleső izgalmat érzett, ahogy áthúzta a fején a suhogó anyagot, és eligazgatta karcsú alakján. Tegnap éjjel az utolsó szirmok is kihullottak, csak egy hegszerű vonal emlékeztette a virágra sima, alabástromháta közepén. Pont, mint tavaly. Kikukucskált a mosdóból, hogy megnézze, hányan vannak a boltban. Alig lézengtek benne. Laurel visszaszaladt a kocsijához, a szoknya csak úgy suhogott flip-flopba bújtatott lába körül. Innen
http://detty-liber.blogspot.com
már néhány perc alatt eléri a házhoz vezető bekötőút végét. Egy hatalmas fenyőfa mögött parkolta le az autót, ami így nem látszódott a főútról.
Tamani már várta. Nem a fák között, hanem a kis ház kertjében. A kapunak dőlve állt.
Hosszú, fekete köpeny borította a vállát, térd nadrágja szárát magas, fekete csizmába bújtatta.
Laurelnek elállt a lélegzete, amikor meglátta.
Nem először jutott a lány eszébe, hogy talán hibát követett el, hogy idejött. Még nem késő
meggondolnom magam.
Tamani nem mozdult, miközben a lány közelített felé, csak a szemével követte. Egy szót sem szólt, amíg Laurel meg nem állt előtte. Olyan közel volt hozzá, hogy akár meg is ölelhette volna, ha akarja.
-
Nem voltam biztos benne, hogy eljössz - mondta a fiú, és olyan rekedt volt a hangja, mintha már nagyon régóta nem beszélt volna. Mintha egész éjjel kinn ácsorgott volna a hidegben a lányra várva.
Lehet, hogy így is volt.
Most kellene hazamenni. Tamani megbocsátaná - majd egyszer. Laurel felpillantott rá. Volt valami visszafogottság a fiú viselkedésében, mintha érezné, hogy a lány milyen gondolatokkal viaskodik.
A fák közül előtörő szél Tamani szemébe fújta a haját. A fiú felemelte a kezét, és a füle mögé igazította a rakoncátlan, hosszú fürtöket. Csak egy pillanatra, amikor a karja éppen az arca előtt volt, tetőtől talpig végigmérte Laurelt. Ilyet még nem tett eddig. A pillanatnak abban a törtrészében megváltozott valami. Laurel képtelen volt rájönni, hogy mi az.
-
Avalonba? - Tamani a fák irányába mutatott, és keze gyengéden Laurel derekára simult.
A lány lassan elérkezett arra pontra ahonnan már nem volt visszatérés, valahol érezte is ezt legbelül.
Tamanira nézett, majd a fákra.
Majd lépett egyet előre. Nincs visszaút.
Avalon utcái tele voltak nyüzsgő tündérekkel. Még Tamani körültekintő segítségével sem volt könnyű haladni a tömegben.
-
Mi történik egy ilyen ünnepélyen? - kérdezte Laurel, miközben megpróbálta kikerülni a járda közepén csevegő tündérek egy csoportját.
-
Az attól függ. Ma a Nyárba megyünk, a Nagyszínházban lesz balettelőadás. Aztán a közös pázsiton lesz zene, vacsora és tánc. - Tamani habozott, majd folytatta: - Aztán mindenki eldöntheti, hogy megy vagy marad, és a mulatság addig folytatódik, amíg mindenki meg nem unja, és vissza nem tér a munkájához. Erre - mondta, és egy lankás domboldal felé mutatott.
Míg felfelé kaptattak, egy amfiteátrum tűnt fel a szemük előtt. Nem kőből volt, mint az Akadémia, nem is üvegből, mint a Nyártündérek házai, hanem élő fából, mint amilyenből Tamani édesanyjának a háza. De ez nem kerek és odvas volt. A fekete kérgű fák laposan szétterpeszkedtek, és egymásba akaszkodva egy legalább tizenöt méter magas falat alkottak, a tetején sűrű lombozattal. Elénk színű selyem, csodás falfestmények, márvány- és gránitszobrok ékítették a falakat, szinte véletlenszerű összevisszaságban, ami ünnepi külsőt kölcsönzött a masszív képződménynek.
Laurel lelkesedése megcsappant egy kicsit, amikor meglátta a bejutásra váró tündérek hosszú sorát. Mindannyian nagyon csinosak voltak, de senkin sem látott olyan elegáns ruhát, mint az övé. Már megint rosszul választott. Felsóhajtott, és Tamanihoz fordult. - Jó ideig itt kell rostokolnunk.
http://detty-liber.blogspot.com
Tamani megrázta a fejét. - Ez nem a te bejáratod. - Jobb felé mu tátott, és tovább kalauzolta a tömegben. Egy kicsi boltívhez érkeztek, a főbejárattól tizenöt méterre. Két magas, sötétkék egyenruhás őr állt a kapu két oldalán.
-
Laurel Sewell - mondta Tamani csendesen az őröknek.
Az egyik őr végigmérte Laurelt, majd újra Tamanira meredt. Valami oknál fogva Tamani fegyverzetét bámulta, és megszólalt: - Ara- fear-faire egy Ősztündérnek?
-
Fear-gleidhidh - javította ki Tamani, és feszengve Laurelre pillantott. - Tamani de Rhoslyn vagyok. Hekaté szemére, ide figyelj, mondtam, hogy ez Laurel Sewell.
Az őr kihúzta magát egy kicsit, és odabiccentett a társának, aki kinyitotta a kaput. -
Beléphettek.
-
Fear-glájt? - kérdezte Laurel, és érezte, hogy kerékbe töri a szót. Jamisontól hallott már a rettentündérekről. De ez megint valami új volt.
-Azt jelenti, hogy az izé... a kísérőd vagyok - mondta Tamani összeráncolt homlokkal. -
Amikor megadtam neki az emberi vezetékneved, azt gondoltam, hogy rájön, ki vagy, és nem rendez jelenetet. De nyilvánvalóan nem az uradalomban nevelték.
-
Uradalom? - Hogy lehet az, hogy Tamanival minden beszélgetés a tündérvilágról szóló gyorstalpaló tanfolyammá változik?
-
Majd később - mondta szelíden Tamani. - Nem lényeg.
És tényleg, abban a pillanatban, amikor beléptek a hatalmas amfiteátrumba, minden kérdés kiment a lány fejéből. Az ámulattól elakadt a lélegzete.
Az amfiteátrum falai egy meredek falú mélyedés köré nőttek a domboldalon. Laurel most egy széles teraszon állt, amely nem volt más, mint az amfiteátrum élő falából kiszögellő, egymásba fonódó ágak szövevénye. Három díszes aranyszéket leszámítva, amelyek egy emelvényen álltak a terasz közepén, az ülések fából készültek, vörös selyempárnákkal és a padlóból kinövő kartámlákkal. Nyilvánvaló volt, hogy az elrendezéskor a rálátást tartották szem előtt, nem pedig a hatékony helykihasználást.
Tizenöt méternyire tőlük tündérek özönlöttek be a főbejáraton, és elfoglalták a helyüket a földszinten, mely alig különbözött egy füves domboldaltól. Ülések sem voltak a terasz alatt, de a tündérek barátságosan megosztoztak a helyeken. Igyekeztek minél közelebb ülni ahhoz a hatalmas színpadhoz, amelynél nagyobbat Laurel még soha életében nem látott. A színpadot selymes, hófehér függönyök takarták, melyek kristályok ezreitől ragyogtak. Lágyan lengedeztek a szélben, és a szivárvány színeibe vonták az egész színházat. Odafentről a napfény egy áttetsző anyagból varrt, vékony sátortetőn keresztül ömlött be, amely gyengéden fodrozódott a fuvallatok ritmusára. Tompította ugyan a nap vakító sugarait, de nem zárta ki a jótékony fényt.
Laurel bármerre nézett, csillogó gyémántokat, aranyló selyemdrapériákat és gondosan hímzett kárpitokat látott, amelyek Avalon történelmét ábrázolták. A sötét sarkokat olyan aranyló gömbök világították meg, amilyet Tamani is használt valamivel több mint egy éve, amikor Laurelt a Chetco folyóba dobták a trollok. Itt-ott virágkoszorúk és gyümölcshalmok díszítették az elszórtan előbukkanó fa- és kőoszlopokat.
Laurel mély lélegzetet vett, és elindult, nézte, hová ülhetne. Néhány másodperc múlva észrevette, hogy Tamani már nincs mellette. A fiú ott állt a boltívnél, és látszott rajta, hogy ott is szándékozik maradni.
- Hé! - kiáltott Laurel, és visszament hozzá. - Gyere már, Tam!
Az a fejét rázta. - Csak az előadás idejére kell itt maradnom. Megvárlak, és együtt megyünk majd a mulatságra.
-
Azt már nem! - mondta Laurel. A fiú mellé lépett, és kérőn a karjára tette a kezét. -
Kérlek szépen, gyere velem! - mondta csendesen.
- Nem lehet - felelte Tamani. - Nem ott van a helyem.
- De ha én mondom, akkor ott van.
http://detty-liber.blogspot.com
- Vitatkozz a Királynővel - mondta cinikusan Tamani.
- Fogok is.
Riadalom érződött a fiú hangjából. - Nem, Laurel. Nem lehet. Csak bajt okoznék.
-
Akkor itt maradok veled - válaszolta Laurel, és megfogta a fiú kezét.
Tamani megint a fejét rázta. - Ez itt az én helyem. Az meg ott - mutatott a vörös selyempárnás ülőhelyek felé a teraszra - a tiéd.
-Jamison is mindjárt itt lesz, Tam. Mind a ketten ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy velem üljél. Ez biztos.
Tamani tekintete hol Laurelre, hol a teraszon gyülekező Ősztündérekre, hol a főbejáratnál torlódó Tavasztündérekre tévedt. - Rendben - mondta egy sóhaj kíséretében.
-
Köszönöm - ujjongott Laurel, és megszokásból lábujjhegyre emelkedett, hogy egy csókot nyomjon a fiú arcára. Azonban még meg sem tette, máris megbánta. Pár centit hátrébb húzódott, és nem tudta, ezek után hogy reagáljon. Tamani feléje fordult, hogy lássa az arcát.
Olyan közel volt, hogy az orruk majdnem összeért. Lehelete cirógatta a lány ajkát, és Laurel azon vette észre magát, hogy odahajol hozzá.
Tamani elfordította a fejét. - Vezess! - mondta olyan csendesen, hogy a lány alig hallotta a hangját.
Úgyhogy Laurel elindult a terasz lépcsőjének irányába. A fiú ezúttal követte. De az az ideges, szinte ijedt Tamani, aki ott lépkedett a nyomában, idegen volt Laurel számára. A vagánysága eltűnt, a magabiztossága elpárolgott, és úgy tűnt, legszívesebben láthatatlanná válna a köpönyege alatt.
Laurel megtorpant, és odafordult hozzá. Mindkét kezével megfogta a karját, és addig nem szólalt meg, ameddig Tamani a szemébe nem nézett. - Mi a baj?
-
Nem szabadna itt lennem - suttogta a fiú. - Nem tartozom ide.
-
Te hozzám tartozol - mondta Laurel határozottan. - Szükségem van rád.
Tamani lepillantott a lányra, és olyan rettegés villant meg a szemében, amit Laurel még sohasem látott. Akkor sem, amikor Barnes meglőtte. - Ez nem az én helyem - győzködte a fiú. - Én nem akarok olyan tündér lenni.
-
Milyen tündér?
-
Olyan, aki egy rangban felette álló lányra tapad, mert nem tud az ambícióinak határt szabni. Olyan, mint egy közönséges állat. En nem ilyen vagyok, esküszöm neked, hogy nem.
Csak a műsor után szerettem volna veled lenni. Ez nem volt tervbe véve.
-
Ez megint azért van, mert Tavasztündér vagy? - kérdezte Laurel élesen. A tömeg zsongása lehetőséget adott nekik arra, hogy magánbeszélgetést folytathassanak, de a lány is lehalkította a hangját.
Tamani nem nézett a szemébe.
-
Persze, hogy azért! Nem csak arról van szó, hogy az ő szemükben másodrangú - jaj, bocsáss meg: negyedrangú - polgár vagy, de te magad is így gondolod! Miért?
-
Mert itt így mennek a dolgok - dörmögte Tamani, és még mindig nem nézett rá.
-
De nem így kellene menniük! - füstölgött Laurel. A vállánál fogva megragadta Tamanit, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
- Tamani, te magasan hajazod akármelyik Ősztündért az Akadémián. Nincs senki más Avalonban, akit jobban szeretnék magam mellett tudni. - Összeszorította a fogát, mielőtt folytatta volna, mert tudta, hogy meg fogja bántani a fiút. De ha csak így veheti rá, hogy odafigyeljen arra, amit mond... - Ha csak feleannyira is törődsz velem, mint ahogy állítod, akkor sokkal többet kellene, hogy számítson neked az, amit én gondolok, mint amit ők.
A szemével találkozó tekintet elsötétedett. Egy hosszú pillanat múlva Tamani bólintott. -
Rendben - mondta még mindig halkan.
Laurel bólintott, de nem mosolyodott el. Nem volt ebben a helyzetben semmi mosolyognivaló.
http://detty-liber.blogspot.com
Tamani követte a lányt, fekete köpönyege a lába körül örvénylett. Most már csak magában borongott, de nagyon.
-
Laurel! - csendült fel egy ismerős hang. Laurel megfordult, és meglátta Kátyát.
Selyemruhában tündökölt, mely kidomborította az alakját. A válla fölött a ruhája árnyalatával harmonizáló halvány rózsaszín szirmok ágaskodtak. Világosszőke haja tökéletesen elrendezett fürtökben keretezte az arcát, a bal füle fölé pedig ragyogó kis ezüstfésűt tűzött.
-
Kátya! - mondta Laurel mosolyogva.
-
Reméltem, hogy itt leszel! - örvendezett Kátya. - Egész évben ez a legeslegjobb fesztivál!
-
Igen? - kérdezte Laurel.
-
Persze! Ez az új év kezdete! Új célok, új tantárgyak, új osztályok. Egész évben erre vártam! - Karját Laurel karjába fűzte, és a terasz távolabbi végébe húzta a lányt. - Szerintem Marát holnap végre kinevezi k demonstrátornak - mondta vihogva. A szeme arrafelé tekintgctcti. amerre a sötét szemű, pompás lila ruhát viselő Osztündér állt. A i u hának akkora dekoltázsa volt, hogy Laurel ekkorában ki se meiés/i li volna lépni a szobájából. Kátyához hasonlóan Mara is virágzott. Egy szerény, hatágú, nárciszhoz hasonlító csillag ült a hátán, amely még jobban kiemelte ruhája színét.
Laurel hátrapillantott, hogy meglesse, ott van-e Tamani, és egy mosolyt villantott rá, amikor elkapta a tekintetét.
-
Magaddal hoztad? - kérdezte Kátya suttogva.
-
Naná! - felelte Laurel teljes hangerővel.
Kátya elmosolyodott, bár kissé erőltetetten. - De buta is vagyok! Neked kell még kíséret.
Még sohasem vettél részt ilyen eseményen. Gondolhattam volna. Műsor után találkozunk, oké? - Kátya boldogan intett, majd megfordult, és eltűnt az Akadémiáról már ismert tündérek gyűrűjében. Néhányan szemtelenül megbámulták Laurelt, aki annyira belefeledkezett a látványba, hogy fel sem tűnt neki, hogy a teraszon gyülekező tündérek lopva mind őt és Tamanit bámulják. Beletelt egy kis időbe, mire rájött, hogy miért.
Nem csak Kátya és Mara virágzott. A teraszon feltűnő virágok kicsik és jelentéktelenek voltak azokhoz a hatalmas képződményekhez képest, amelyeket Laurel a nyáron látott.
Egyszínűek és egyszerűek voltak, akár az ő virága. De mindannyian virágoztak, minden egyes Ősztündér lány.
Öt kivéve.
Laurel Avalon klímájára gondolt. Kicsit hűvösebb volt, mint nyáron, de épphogy csak.
Kíváncsi lett rá, hogy honnan tudja a tündérek szervezete, mikor kell virágot bontani? A nap állásából? Vagy a hőmérséklet árnyalatnyi változásaiból? Logikusnak tűnt, hogy Avalon időjárása késlelteti az őszi virágzást, és hogy az így talán tovább is tart, de vajon meddig?
Laurel feljegyezte magában, hogy erre is rá kell kérdeznie jövő nyáron, amikor Avalonba jön.
Addig csak annyi biztos, hogy Avalon és Crescent City valamiben különbözik egymástól. Két nappal korábban és két fokkal magasabb hőmérséklet mellett talán ő sem lógott volna ki ennyire a sorból.
Elszántan felszegte az állát, és az erkély felé indult. Megérintette Tamani karját, és lepillantott a fiú kezére. Igen, volt ideje felvenni a fekete bársonykesztyűt. Tehát ő is észrevette. Laurel úgy döntött, hogy nem foglalkozik tovább a dologgal, és a földszintet vette szemügyre. Már nem a dekorációt, hanem a tündéreket figyelte. A megjelenésük nem volt olyan káprázatos, és Laurel nem látott annyi ékszert sem, de a Tavasztündérek tökéletesen elégedettnek tűntek. Összeölelkeztek, a kisgyerekeket magukhoz szorítva felkapták, üdvözölték az újonnan érkezőket, és Laurel még odafent is hallotta, hogy többen jóízűen kacagnak.
-
Mindannyian Tavasztündérek? - kérdezte Tamanitól.
-
A többségük - felelte a fiú. - Néhány Nyártündér is van közöttük, akik túl fiatalok ahhoz, hogy szerepelhessenek, de a legtöbb Nyártündér részt vesz a műsorban.
http://detty-liber.blogspot.com
-
És... - habozott Laurel - ...Rowen is közöttük van?
-
Igen, valahol ott van a nővéremmel.
Laurel bólintott, és nem tudta, mit mondjon. Arra nem gondolt, hogy ha maga mellé rendeli Tamanit, akkor a fiú nem ülhet a családjával. Ismerős bűntudat szállta meg. Milyen egyszerű
volt arra gondolni, hogy Tamani csak neki él, hogy nincs élete azon kívül, mint amit ő is láthat. Laurel szeretett megfeledkezni arról, hogy Tamanit mások is szeretik.
A terem zsongása hirtelen megváltozott, és a terasz alatt álló tündérek várakozásteljesen felfelé pillantottak.
Laurel Tamani kezét érezte a karján, és hogy félig támogatva, félig rángatva odébb húzza a terasz közepétől, a jó pár sornyira lévő ülő helyek felé. - Megjöttek a Téltündérek - súgta neki a fiú. - Jamison, Yasmine és Őfelsége Marion Királynő.
Laurel nyelni is alig tudott az izgalomtól, amikor elfordult Tamanitól, és - mint minden más jelenlevő tündér - szemét a terasz elején nyíló boltívre függesztette. Hirtelen képtelen volt eldönteni, hogy azért lepődött-e meg, mert csak három Téltündér létezik, vagy azért, mert nem is tudta, hogy hárman is vannak. Eddig csak Jamisonról és a titokzatos Királynőről hallott.
Először az égkék egyenruhás testőrök jelentek meg; Laurel emlékezett rájuk, mert ott voltak akkor is, amikor utoljára találkozott Jamisonnal. Utánuk rögtön Jamison érkezett mélyzöld talárban és a szokásos ragyogó mosollyal az arcán. Egy tizenkét év körüli fiatal lányt kísért, akinek finom, ébenfekete bőre és mesterien elrendezett fürtjei pompásan kiemelték rendkívül elegáns, halványlila selyemruháját. Az egész amfiteátrum felmorajlott, amikor belépett a Királynő.
A Királynő csillámló fehér ruhát viselt, amelynek fényes szálakkal átszőtt uszályát felkapta az enyhe szellő. Hollófekete haja lágy hullámokban omlott a hátára, s picit túlért a derekán.
Finom mívű kristálykoronát egyensúlyozott a fején, melynek gyémántfüzérei a tincsei közé vegyültek, és szikráztak a napfényben.
De Laurel a Királynő arcát akarta látni.
A halványzöld szemek a tömeget pásztázták. Bár Laurel gyanította, hogy minden divatlap gyönyörűnek találná ezt az arcot, ő mégsem tudta nem észrevenni, hogy a Királynő ajak biggyesztve, homlokráncolva és egyik szemöldökét felvonva fogadja alattvalói köszöntését.
Mintha utálkozna attól, hogy illik észrevennie, hogy mindenki meghajolt előtte.
Tamani is.
Ami azt jelentette, hogy egyedül Laurel maradt állva.
A lány sietett meghajolni, mielőtt a Királynő észrevenné a botlást. A jelek szerint elég gyors volt, mert a Királynő végighordozta tekintetét a tömegen, és néhány másodperc múlva az Ősztündérek már felegyenesedve cseverésztek tovább.
Marion nagy ruhasusogás közepette megfordult, és az emelvényhez sétált, ahol három díszes szék várt kitűnve a többi közül. Laurel nézte, amint Jamison megfogja a kislány kezét, és felsegíti a lépcsőn. A kislány a Királynő bal oldalán ült le egy párnás ülésre. Laurel elkapta Jamison tekintetét. Az idős tündér elmosolyodott, és súgott valamit a kicsi lány fülébe, majd megindult Laurel felé. A tündérek nem hagyták abba a beszélgetést és a nevetgélést, amikor Jamison elhaladt mellettük, de önkéntelenül utat nyitottak neki.
-
Kedves Laurelem - mondta Jamison, és talárjához illő zöld szeme csillogott az örömtől. -
Olyan boldog vagyok, hogy eljöttél! - Tamanit vállon veregette. - És te, fiam... Hónapok óta nem láttalak. Biztosan nagyon sokat dolgozol a kapunál.
Tamani felvidult egy kissé, és elmosolyodott. - így van, uram. Laurel bőven ad nekünk munkát a galibáival.
-
Azt elhiszem - felelte széles mosollyal Jamison. A vonósok hangolni kezdték hangszereiket. - Az lesz a legjobb, ha máris elfoglalom a helyemet - mondta. De mielőtt megfordult volna, felemelte a kezét, és finoman a tenyerébe fogta Laurel arcát. - Annyira
http://detty-liber.blogspot.com
örülök, hogy el tudtál jönni - suttogta. Es már el is tűnt, erős zöld talárja tovasuhogott a tömegben.
Tamani a nagy erkély másik oldalán lévő ülésekhez kormányozta Laurelt, ahonnan Kátya integetett nekik.
-
Ki az a kislány? - kérdezte Laurel. A nyakát nyújtogatta, és látta, hogy Jamison ad valamit a lánynak, mielőtt elfoglalja a székét.
-
Yasmine. Téltündér.
-
Hű! Ő lesz majd a Királynő?
Tamani megrázta a fejét. - Kétséges. Korban túl közel áll Marionhoz. Ugyanez volt a helyzet Jamisonnal és Corával, az előző Királynővel.
-
Csak három Téltündér van egész Avalonban?
-
Csak három. Vagy általában még annyi se. - Tamani elmosolyodott. - Anyám volt a Kertésze Marionnak és Yasmine-nak is. Yasmine anyám nyugdíjba vonulása előtt néhány hónappal virágzott ki. Nagyon kevés Kertésznek adatik meg az a megtiszteltetés, hogy két Téltündért is gondozhat. - Tamani fejével a fiatal Téltündér irányába bökött. - Ismertem egy kicsit Yasmine-t, mielőtt a Téli Palotába küldték. Édes kislány. Jó szíve van, azt hiszem.
Jamison nagyon kedveli.
Ekkor egy apró, de csinosan öltözött tündér lépett elő a színpad elé húzott súlyos függöny mögül. A tömeg elcsendesedett.
-
Készülj! - súgta Tamani Laurel fülébe. - Ilyet még életedben nem láttál!