TIZENHAT
LAURELT SOKKOLTA ANNAK AZ ARCNAK A LÁTVÁNYA, amely lassan egy éve kísértette rémálmaiban, és megborzongott. Keze megszorította Dávid ujjait.
-
Sok éve kutatom a nyomát - mondta Klea. - Nemcsak az övét, a hozzá hasonlókét is.
Amikor legutóbb (jó pár hónapja) utolértük, találtunk egy névjegykártyát a zsebében. Nevek voltak rajta. - Rápillantott Laurelre. - Az egyik a tiéd.
Laurel keze reszketni kezdett a gondolatra, hogy Barnes magával hordta a nevét. - És?
Megjegyezték a nevemet, aztán futni hagyták Barnest? - Laurel nem emelte fel a hangját, de ingerültségét nem sikerült teljesen elfojtania.
-
Nem... egészen. - Klea nézett jobbra-balra, majd előredőlt, és a fotót visszacsúsztatta a borítékba. - Erősebb volt... mint gondoltuk. Elmenekült.
Laurel lassan bólintott, és próbált minél kevésbé láthatóan reszketni. Annak ellenére, amit Jamison mondott neki, valahol legbelül reménykedett benne, hogy Barnes belehalt a lövésbe.
http://detty-liber.blogspot.com
Most azonban itt volt a bizonyíték - cáfolhatatlan bizonyíték - arra, hogy a troli életben van.
Es rá vadászik.
-
Nem tűnsz meglepettnek. Tehát ismered?
Hazudj! Hazudj! Hazudj! sikoltotta egy hang a fejében. De mi haszna lenne? Abban a pillanatban elárulta magát, ahogy meglátta Barnes fényképét. Túl késő, már nem tagadhat semmit. - Egy kicsit. Akadt vele egy kis problémánk tavaly.
-
Kevesen élik túl, ha problémájuk akad vele - mondta Klea színtelen hangon, de sajnos nyilvánvaló volt, mit akart igazából tudni. Akkor hogyhogy te még élsz???
Laurelnek eszébe jutott Tamani, és majdnem elmosolyodott. Az asztal egy pontjára szegezte a tekintetét. - Szerencsém volt - mondta. - Rosszkor engedte le a fegyverét.
-
Értem - mondta Klea, és elgondolkodva bólogatni kezdett. - Ez a lény kizárólag a pengétől fél. Mit akart tőled?
Laurel felnézett Klea tükrös szemüvegére, és azt kívánta, bárcsak látná a szemét. Ki kell találnia valamit - bármit -, mert az igazságot nem árulhatja el.
-
Elmondhatod neki - szólalt meg David hosszú hallgatás után.
Laurel szúrós pillantást vetett rá.
-
Miért? Már eladták, senki sem veheti el tőled.
Ez meg miről beszél? Dávid jelentőségteljesen megszorította Laurel combját. Pedig neki kellett előállnia valami fal dumával, mert Laurel nem tudott jól hazudni. Csak legfeljebb asszisztálni. A kezébe temette az arcát, és David mellkasához bújt, mintha túlságosan feldúlt lenne ahhoz, hogy megszólaljon.
-
A szülei találtak egy gyémántot, amikor... izé, felújították a házukat - magyarázta Dávid.
Laurel remélte, hogy Klea nem figyelt fel a pillanatnyi megakadásra.
-
Egy hatalmas gyémántot. Ez a fickó el akarta rabolni Laurelt, váltságdíjért vagy valami ilyesmiért. - David megsimogatta Laurel vállát. - Nagyon megrázó élmény lehetett szegénykémnek - tódította.
David, zseniális vagy!
Klea lassan bólogatott. - Összeáll a kép. A trollok mindig nagy kincsvadászok voltak.
Természetüknél fogva azok, hiszen sok pénzre van szükségük ahhoz, hogy elvegyülhessenek az emberek világában.
-
Trollok? - kérdezte David álmélkodva. - Azok az izék, amik ludak alatt laknak, és napfényben kővé válnak? Trollok lettek volna azok a lények?
-
Trollt mondtam volna? - kérdezte Klea, és szemöldöke mulatságosan napszemüvegének kerete fölé emelkedett. - Hoppá. Nos - sóhajtotta, és megcsóválta a fejét -, ha már láttátok őket, akkor tudhatjátok is, kikkel álltok szemben. - Laurelre nézett, aki felegyenesedett, és nem létező könnyeit törölgette. - Még szerencse, hogy a szüleid eladták a gyémántot.
Legalább Barnes őket békén hagyja majd. Azonban - tette hozzá -, úgy tűnik, valami miatt rád továbbra is vadászik. Kizárt dolog, hogy véletlenül bukkantak fel azon a bulin. - Elhallgatott. - En nem hiszek a véletlenekben.
-
Mit akarna tőlem? - kérdezte Laurel, és gyors pillantást vetett Davidre. - Már nincs meg a gyémánt.
-
Bosszút akar állni - válaszolta Klea, úgy, mintha ez magától értetődő lenne. Laurelre nézett. A lány még a napszemüvegen keresztül is érezte, milyen perzselő a tekintete. - A trollok ezt az egyet szeretik még a kincsnél is jobban.
Laurel visszaemlékezett, hogy Jamison is valami hasonlót állított a trollokról az utolsó avaloni napon. Milyen abszurd, hogy a hazugságok hálójában néha megcsillan az igazság!
Klea megint benyúlt a táskájába, és kivett egy kis szürke kártyát. Odaadta Laurelnek, aki óvatosan elvette tőle. - Egy olyan szervezethez tartozom, amelyik természetfölötti lények nyomát... kutatja. Többnyire trollokét, mert csak azok próbálkoznak beférkőzni az emberek közé. A többiek ezt kerülik, hacsak lehet. Ezek itt az én embereim, de maga a szervezet
http://detty-liber.blogspot.com
nemzetközi. - Előrehajolt. - Laurel, szerintem nagy veszélyben vagy. Szeretném felajánlani a segítségünket.
-
És mit kér cserébe? - kérdezte Laurel gyanakodva.
Klea ajkán halvány mosoly játszott. - Barnes egyszer már elmenekült előlem, Laurel. Nem csak ő akarja rendezni a számlát.
-
Azt akarja, hogy segítsünk elkapni?
-
Természetesen nem - mondta Klea a fejét rázva. - Olyan képzetlen kölykök, mint ti?
Csak megöletnétek magatokat. És már ne is haragudj, de te olyan... pici vagy.
Laurel már nyitotta a száját, hogy odavágjon egy sértést, de David erősen megszorította a lábát. A lány lenyelte a mondanivalóját.
Klea egy újabb papírt húzott elő a táskájából, ezúttal Crescent City térképét. - Örökét szeretnék a házatokhoz állítani... és a tiétekhez is, Dávid. Fel kell készülnünk minden eshetőségre...
-
Nem kellenek őrök! - kiáltotta Laurel, mert eszébe jutottak a házuk körül strázsáló őrszemek Avalonból.
Klea meglepődött. - Már megbocsáss?
-
Nem kellenek őrök - ismételte Laurel. - Nem akarom.
-
De Laurel! A te védelmedet szolgálnák. Biztos vagyok benne, hogy a szüleid is egyetértenének velem. Beszélek velük, ha gondolod...
-
Ne! - Laurel az ajkába harapott, amikor két férfi, akik néhány méterre dolgoztak tőlük, leállt a munkával, és odanézett. Most kellene elmondania az igazságot. - Nem tudnak róla -
vallotta be. - Sohasem meséltem nekik Barnesról, Hazaértem, mielőtt rájöttek volna, hogy eltűntem.
Klea már nyíltan vigyorgott. - Tényleg? Milyen ügyes kicsi lány vagy! - Laurel alig tudta megállni, hogy ne vessen dühödt pillantásokat a nőre. - De most komolyan, Laurel.
Mostanában nagyon aktívak voltak a trollok Crescent Cityben. Kezdenek idegesíteni.
Szerencsére folytatta, leheletnyi vidámsággal a hangjában - tudjuk, hogy ezt legalább könnyű... leállítani. - Megmasszírozta a halántékát. - Más lényekkel ellentétben... már akiket volt szerencsém levadászni.
-
Más lények? - kérdezte David.
Klea abbahagyta a masszírozást, és egyenesen David szemébe nézett. - Jaj, David, ha tudnád, miket láttam! Többen vannak a világon, mint ahogy azt bárki feltételezni merészelné.
David szeme tágra nyílt, és már nyitotta a száját is.
-
De attól tartok, ma éjjel nincs időnk arra, hogy róluk is beszéljünk - mondta Klea, hogy elejét vegye a kérdéseknek. Laurelre nézett. - Szeretném, ha meggondolnád magad az őröket illetően - mondta komoly hangon. - Tartok tőle, hogy lebecsülöd ezeket a lényeket, csak mert egyszer sértetlenül megúsztad a velük való találkozást. Pedig roppant gyorsak, dörzsöltek és elképesztően erősek. Mi is alig tudjuk felvenni velük a versenyt, pedig képzett profik vagyunk.
-
Akkor miért csinálják? - kérdezte Laurel.
-
Hogyhogy miért? Azért, mert trollok. Azért üldözöm őket, hogy megmentsem tőlük az embereket. Mint ahogy téged is megmentettelek ma éjjel. - Klea habozott egy pillanatig, majd folytatta: - Nem is olyan régen mindenemet... de mindenemet... elveszítettem ezek miatt a kegyetlen szörnyetegek miatt. Az egész életemet arra tettem fel, hogy véget vessek a szenvedésnek, amit okoznak. - Elhallgatott, majd újra Laurelhez beszélt. - Nagy feladat, tudom, de ha senki sem próbálja meg, sohasem valósul meg. Azzal segítenél a legtöbbet, ha hagynád, hogy segítsünk.
-
Nincs szükségem testőrökre vagy mikre - erősködött Laurel. Tudta, hogy úgy viselkedik, mint egy dacos kölyök, de nem tudott mást kitalálni. A tündérőrszemekkel is nehezen barátkozott meg, no de ez? Ez az idegen a katonai táborával meg a hatalmas fegyvereivel?
http://detty-liber.blogspot.com
Még csak az hiányzik, hogy összefusson Laurel valódi őreivel. Minél hamarabb olajra lép innen Daviddel együtt, annál jobb.
Klea lebiggyesztette az ajkát. - Rendben - válaszolta halkan. - Ha ezt akarod. De amennyiben meggondolnád magad, itt a névjegyem. - Hol Davidre, hol Laurelre nézett. - Úgy korrekt, ha megmondom, hogy továbbra is szemmel tartalak titeket. Nem akarom, hogy bármi történjen veletek. Jó fejeknek tűntök. - Elhallgatott, és mutatóujjával az állán néhány másodpercig gondolkodott. - Mielőtt elmennétek - mondta lassan -, szeretnék adni nektek valamit.
Remélem, megértitek, hogy miért adom nektek, és megértitek azt is, hogy miért kérem, hogy senki se tudjon róla. Főleg a szüleitek ne.
Laurelnek ez nagyon nem tetszett.
Klea intett egy arra haladó férfinak, aki egy nagy dobozt tett elé. A nő néhány másodpercig keresgélt benne, majd kihúzott egy-egy fekete vászontokba tett kézifegyvert. - Remélem, hogy nem lesz rá szükségetek - mondta, és mindkettejük felé nyújtott egyet -, de ha nem egyeztek bele az őrök kiküldésébe, csak ennyit tehetek értetek. Inkább legyünk túlzottan óvatosak, mint... hát, halottak.
Laurel ránézett a fegyverre, amelyet Klea a csövénél fogva tartott az orra alá. A szeme sarkából látta, hogy David gondolkodás nélkül elveszi a pisztolyt, és azt morogja, hogy
„Állat!", de ő továbbra is csak nézte. Lassan kinyújtotta a kezét, és megérintette a hideg fémet. Nem pont olyan volt, mint az a fegyver, amit tavaly Barnesra fogott, de amikor megmarkolta, ugyanazt érezte. Barnes képe futott át az agyán, mindent skarlátvörös vér borított - David vére az ő karján, Barnes vérző válla a lövés után, és ami a legrosszabb, Tamani arckifejezése, amikor Barnes meglőtte, kétszer is, egy ehhez hasonló fegyverrel.
Úgy húzta vissza a kezét, mintha a pisztoly megégette volna. - Nem kell - mondta csendesen.
Nagyon bátor vagy - mondta Klea nyugodt hangon -, ettől függetlenül szerintem...
- Azt mondtam, hogy nem kell - ismételte meg Laurel.
Klea elhúzta a száját. - Laurel, tényleg muszáj...
-
Majd én elveszem - mondta Dávid, és kinyúlt a másik fegyver leié is. - Később beszélünk róla.
Klea Davidre pillantott, a tekintetét azonban elrejtette az az ostoba napszemüveg. - Úgy is jó lesz.
- De... - kezdte Laurel.
-
Gyerünk - mondta Dávid halkan és gyengéden. - Már majdnem éjfél van, a szüleid aggódni fognak. - Átkarolta Laurel vállát, és a kocsi felé indult vele. - Ja - mondta, és Klea felé fordult -, köszönjük! Köszönünk mindent.
-
Tényleg - dünnyögte Laurel, de vissza sem nézett. - Köszönöm. - Az autóhoz sietett, és bepattant, még mielőtt Dávid kinyithatta volna neki az ajtót. Már nagyon fájt a háta, és semmi mást nem akart, csak a lehető legtávolabb kerülni Kleától meg a táborától, és végre ágyba bújni. Dávid még be sem ült, de ő már beindította a motort, és amint kattant a fiú biztonsági öve, egyből rükvercbe kapcsolt és megfordult. Olyan gyorsan hajtott az ideiglenes úton, ahogy csak mert, és addig figyelte Kleát a visszapillantó tükörben, amíg az út el nem kanyarodott.
- Tyűha - mondta Dávid, amikor Laurel felhajtott a főútra.
- Tudom - mondta egyetértően Laurel.
-Hát nem szuper a nő?
- Micsoda? - Laurel nem éppen erre gondolt.
De David nem is figyelt rá. Elővette a pisztolyt, amit Kleától kapott, és kinyitotta a tokot.
-
David! Nehogy elővedd! - mondta Laurel, és egyszerre próbált Davidre, a fegyverre és az útra figyelni.
-
Ne félj, tudom, hogy mit csinálok! - David kivette a fegyvert, és megforgatta a kezében. -
Sig Sauer - mondta.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Sig micsoda?
-
Sauer. A márkája. Remek fegyver. Jó drága - tette hozzá. - Bár korántsem olyan király, mint Klea pisztolya. Láttad? Automata. Fogadjunk, hogy Glock 18-as volt.
-
Helló, David bajtárs! - mondta Laurel ingerülten. - Hát te meg? Mióta vagy így odáig a fegyverekért?
-
Apámnak van egy pár - mondta a fiú oda sem figyelve, és még mindig a fegyvert simogatta. - Amikor kisebb voltam, elvitt néha vadászni. Még a válás előtt. Most is elvisz néha a lőtérre, amikor meglátogatom. Egészen jól lövök. Anya nem szereti, szerinte a mik-roszkópokkal jobban járok. Ebben sem egyeztek, nem illettek össze, azt hiszem. - Rántott egyet a pisztoly csövén. Laurel egy kattanást hallott.
-
Óvatosan! - kiáltotta.
-
Nincs kibiztosítva, ne félj! - A fiú megpiszkált valami mást is, ekkor a töltény tár kicsúszott. - Extra táras - darálta a tudnivalókat olyan hangon, mint Laurel apja, mikor olvassa a leltárt. - Tízlövetű, nem nyolc. - Kipottyantott egy golyót, és az ablakhoz tartotta. -
Negyvenötös kaliber. - Füttyentett egyet. - Ezeknek a golyóknak nagy átütőerejük van.
Laurel fejében szinte zakatoltak ezek a kifejezések. Negyvenötös kaliber, extra tár, tízlövetű, nagy átütőerő. Negyvenötös kaliber, extra tár, tízlövetű, nagy átütőerő.
-
Ennyi! - mondta Laurel összeszorított foggal. Rátaposott a fékre, és az autó megállt az út szélén.
David pillantása egyszerre tűnt meglepettnek és kissé ijedtnek. - Most mi van?
- Hogy érted azt, hogy mi van?
-
Mi a gond? - Ártatlan hangja elárulta, hogy tényleg fogalma sincsen, miért van a lány feldúlva.
Laurel ráborult a kormányra. Vett néhány mély levegőt, és próbált megnyugodni. David nem szólt, csak várt, hogy úrrá legyen a dühén, és összeszedje a gondolatait.
Végül Laurel megtörte a csendet. - Szerintem fel sem fogod, mit jelent nekem ez az egész. -
Amikor David nem reagált, folytatta: - Most is figyelnek. Talán mindig is figyeltek, nem tudom. És az igazat megvallva, biztos vagyok benne, hogy te nagyobb biztonságban vagy. De azt honnan tudjuk, hogy az a nő nem vadászik-e tündérekre?
David hitetlenkedve hördült fel. - Ugyan már, biztosan nem tenne ilyet!
-
Nem? - kérdezte Laurel, és Dávid felé fordult. A hangja halálosan komolyan csengett.
-
Persze, hogy nem. - A fiú hangja viszont veszített egy árnyalatnyit a magabiztosságából.
-
Mondta valaha is, hogy miért akar trollokat fogni? Illetve trollokat ölni, mert szerintem erről van szó.
- Mert különben azok minket ölnének meg.
- Nem ezt mondta. Azt mondta, hogy azért, mert trollok.
- Ez nem elég ok rá?
-
Nem. Nem vadászhatsz le egy élőlényt csak azért, mert ő az, ami, vagy azért, amit más fajtájába tartozó tett veled. Ugyanúgy létezhetnek jó trollok is, mint rossz tündérek. Lehet, hogy a nő a megfelelő lényre vadászik, de ez még nem jelenti azt, hogy a megfelelő indokkal.
-
Laurel - mondta Dávid békésen, egyik kezével a lány vállán -, most komolyan szemantikai vitát akarsz nyitni? Szerintem felfújod a dolgot.
-
Csak azért mondod, mert ember vagy. Ott az a fegyver, ami annyira lenyűgözött...
Engem nem tud annyira lenyűgözni, mert tartok tőle, hogy egy napon majd rám fogja, amikor rájön, mi vagyok.
Dávid arcára kiült a döbbenet. - Nem hagynám, hogy megtörténjen.
Laurel élesen felnevetett. - Értékelem a hozzáállásodat, de tényleg azt hiszed, hogy megállíthatod? Öt, meg azokat a... hogy is nevezzem őket... nindzsákat? - Laurel David kezébe csúsztatta az ujjait. - Én hiszek benned, David, de kétlem, hogy golyóálló lennél.
http://detty-liber.blogspot.com
David felsóhajtott. - Gyűlölöm a tehetetlenség érzését. A saját életemmel játszhatok - mondta gúnyos kacajjal -, hiszen kamasz vagyok, egyfolytában azt teszem. - Hirtelen kijózanodott, és kicsit elhallgatott. - De amikor te, Chelsea, Ryan meg a többiek kerültek veszélybe... Ma éjjel nagyon komoly volt a helyzet, Laurel. Féltem. - Nevetni kezdett. - Nem is féltem. Rettegtem.
Laurel az ölét bámulta, és a blúza szélét gyűrögette. - Nagyon sajnálom, hogy belekevertelek ebbe az egészbe - motyogta.
-
Ne már! Örülök neki, hogy belekevertél. - David megragadta a lány mindkét kezét, és addig fogta őket, amíg Laurel fel nem nézett.
- Örülök, hogy része lehetek a világodnak. És annak ellenére, hogy majdnem belehaltam, a tavalyi volt életem legizgalmasabb kalandja.
- Nevetni kezdett. - A mai után. - Felemelte Laurel két kezét, és egyiket a másik után megcsókolta. - Szeretem, ami vagy, és nagyon szeretlek téged.
Laurel halványan elmosolyodott.
-
De úgy gondolom, hogy szükségünk van a segítségre.
-
Van segítségünk - győzködte Laurel. - Már hat hónapja tündérőrszemek vigyázzák a házunkat.
-
És hol voltak ma este? - kérdezte Dávid a kelleténél kicsit hangosabban. - Sehol. Klea viszont ott volt. Akár tetszik, akár nem, megmentette az életünket. Az a minimum, hogy ezek után bízunk benne.
-
Szóval te azt szeretnéd, hogy menjünk vissza, és mondjunk el mindent? Mondjuk el neki, hogy tündér vagyok, meg hogy Barnes miért üldöz? - kérdezte ingerülten Laurel.
Dávid elkapta a lány kezeit, és összefogta őket. Mindig ezt csinálta, amikor le akarta nyugtatni. Laurel az összekulcsolódó ujjakra fókuszált, és nagyokat lélegzett. -
Természetesen nem ezt akarom - mondta halkan David. - Semmi szükség rá, hogy többet tudjon annál, mint amennyit ma megtudott. Csak azt szeretném, ha megbíznál benne annyira, hogy elfogadd tőle a segítséget. Nem őröket - tette hozzá gyorsan, mielőtt Laurel tiltakozhatott volna. - De mi a rossz abban, ha rajtunk tartja a szemét, amikor nem nálad vagyunk?
-
Gondolom, semmi - mormogta Laurel.
-
Sok ember életét veszélybe sodortuk ma éjjel, Laurel. Jó, tudom, a jövőben óvatosabbak leszünk, de amennyiben megint történik valami ilyesmi, nem szeretnéd, hogy... - David felemelte a fegyvert, amely a tokjában egészen biztonságosnak tűnt - duplán védve legyünk?
-
De tényleg ez lenne a megoldás? Klea felfegyverzett két kiskorút. Van fogalmad róla, hány törvénybe ütközik a dolog?
-
A mi érdekünkben tette! A törvény ezt az egészet nem értheti. Kézbe kell vennünk a dolgok irányítását. - Dávid szünetet tartott. - Amikor Tamani tavaly megölte azokat a trollokat, nem aggódtál ennyire a törvények miatt.
Laurel sokáig nem szólt. Majd felegyenesedett, és Dávid szemébe nézett. - Lőttél te már le valakit, David?
- Természetesen nem.
- Céloztál már valaha valakire?
A fiú megrázta a fejét.
- Láttál már olyat, hogy meglőnek valakit?
Dávid kijózanodva, lassan ingatta a fejét.
-
Velem mind a három megtörtént - mondta Laurel, ujjaival a mellkasán dobolva. -
Miután megmenekültünk Barnestól, szinte minden éjjel rémálmaim voltak. Néha még most is rosszul alszom.
- Én is, Laurel. Halálra rémültem akkor.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Te Barnestól ijedtél meg, David. De tudod, hogy én mitől félek az álmaimban?
Önmagamtól. Én saját magamtól rémültem meg. Mert én ragadtam meg azt a pisztolyt, és én lőttem!
- Muszáj volt.
-
Szerinted az számít? Engem nem érdekel, miért tettem. Tény az, hogy megtettem. És sohasem fogom elfelejteni azt az érzést. Sem azt a pillanatot, amikor a fegyver megrándult a kezemben, és a szemben állóból csorogni kezdett a vér. Ezt nem lehet elfelejteni, David.
Ezért már megbocsáss, de nem tudom osztani az örömödet, hogy ismét rákényszerítenek a fegyverviselésre.
David hosszan hallgatott. - Ne haragudj - suttogta megint. - Erre nem gondoltam. -
Elhallgatott, majd idegesen felsóhajtott. - De te sem érted, hogy én miről beszélek. Neked ott vannak az őrszemeid meg a szérumok. Nekem semmim sincs. Nem érted, miért érzem jobban magam, ha nálam is van valami, amivel megvédhetem magunkat?
-
A fegyvertől nagyobbnak és erősebbnek érzed magad, ugye? - idézte a közhelyet Laurel.
-
Nem! Egyáltalán nem érzem magam hatalmasabbnak vagy férfiasabbnak, vagy nem tudom, milyen ökörségeket mondanak még a filmekben. De legalább nem érzem magam teljesen tehetetlennek. Így talán én is segíthetek! Olyan nehéz ezt megérteni?
Laurel mondani akart valamit, de aztán befogta a száját. Davidnek igaza volt. - Nem, nem hiszem - motyogta.
- És ugye nem felejtetted el - folytatta Dávid bátortalanul vigyorogva -, hogy milyen technikabuzi vagyok? Mikroszkóp, számítógép, fegyver - mindet imádom!
Beletelt néhány másodpercbe, de végül Laurel halványan visszamosolygott. - Na, az igaz.
Emlékszem, hogy CSI-helyszínelőset játszottál velem, amikor tavaly kivirágoztam. - Mind a ketten nevetni kezdtek. Az a fajta nevetés volt ez, amitől az ember nem lesz boldogabb, legfeljebb egy kicsit jobban érzi magát.