TIZENHET
AMIKOR BEÁLLTAK LAURELÉK FELJÁRÓJÁRA, pillanatnyi teketóriázás után mindketten kiugrottak az autóból, és rohanni kezdtek a ház felé. Amint beértek, Laurel megfordult, és bevágta az ajtót. Talán egy kicsit túl erősen, mert a csapódás még másodpercekig visszhangzott a sötét házban.
- Laurel?
Mindketten összerezzentek, és a lépcsőkorlát felé fordultak. Laurel anyja állt ott álmos szemekkel.
- Minden rendben? Bevágtad az ajtót.
- Bocs, anya. Véletlen volt. Nem akartunk felébreszteni.
Sarah eloszlatta a fiatalok aggodalmát. - Egyébként is fent voltam. Állatok, szerintem kutyák, acsarogtak a ház mögött. Abban a pillanatban, hogy sikerült elbóbiskolnom, újrakezdték.
Lejöttem, és csináltam magamnak egy csésze teát, de azóta nem hallottam őket. Remélem, végleg eltűntek.
Dávid és Laurel gyorsan összenézett. Laurel erősen kételkedett benne, hogy a ház mögött marakodók kutyák lettek volna.
-Jól mulattatok?
- Micsoda? - kérdezte Laurel összezavarodva.
- A buliban. Jó volt?
Laurel már majdnem el is felejtette. - Aha - mondta erőltetett vidámsággal. - Szuper volt.
Ryanék háza egyszerűen fantasztikus. Meg óriási - tette hozzá, és remélte, nem volt fura a hangja. - Visszafekhetsz - mondta gyorsan. - Daviddel megnéznénk egy filmet, ha megengeded.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Persze - ásított Sarah. - De halkan, oké?
-
Ja, hogyne - mondta Laurel, és a házimozi felé húzta Davidet.
-
Kutyák? - kérdezte David kétkedő arccal, amikor Sarah szobájának ajtaja végre becsukódott.
-
Tudom - mondta Laurel aggódó hangon. - A trollok nagyon beindultak ma éjjel. -
Kikukkantott a redőny résein át. Sejtette, hogy semmit sem fog látni, de azért megpróbálta.
Lelkiismeret-furdalást érzett. Nem is akart arra gondolni, hány ember és tündér életét tette kockára.
Dávid a lány mögé állt, átkarolta a derekát, és magához húzta.
-
Most ne - suttogta Laurel.
Dávid a lány derekán nyugvó ujjaira révedt, majd karba tette a kezét, és értetlenül nézett Laurelre.
-
Nem, nem rólad van szó - mondta a tündérlány vigasztalóan -, a virágomról. -
Felnyögött. - Annyira fáj! - Most, hogy az éjszaka izgalmai végre teljesen véget értek, csak a hátában lüktető fájdalomra tudott figyelni. Megpróbálta kibontani a csomót, de annyira reszketett a keze, hogy képtelen volt rá. Még a könnyei is kibuggyantak, amikor megrántotta a kendőt, mert már nagyon szerette volna, hogy sérült szirmai kiszabaduljanak.
-
Majd én - mondta Dávid gyengéden.
Laurel befejezte a kilátástalan harcot, és hagyta, hogy Dávid vigyázó ujjai bontsák ki a sietve megkötött bogot. A fiú leoldotta a kendőt Laurel derekáról, felhúzta a blúzt a hátán, és finoman elősegítette a szirmokat. Majdnem ugyanolyan kínzó érzés volt kiengedni őket, mint lekötni. Laurel összeszorított foggal és visszatartott lélegzettel tűrte.
A szemére szorította a tenyerét, nehogy felnyüszítsen fájdalmában. - Látsz sérülést valahol? -
kérdezte.
Dávid nem felelt. Laurel megfordult, és a fiúra nézett. Annak szemében puszta rettenet ült.
-
Mi van? - kérdezte Laurel. A hangja alig volt több suttogásnál.
-
Úgy tűnik, hogy a troll kitépett néhány szirmot. Egyenesen kiszaggatta őket. Csak a csonkjukat látom.
Laurel szeme tágra nyílt a döbbenettől. Megpróbált átlesni a bal válla felett, ahol a világoskék szirmoknak kellett volna repkedniük. A jobb vállánál érintetlen volt a virágja, de a baloldalon semmi sem maradt. Azok a hatalmas szirmok... mind eltűntek. A veszteség váratlan, de mindent elsöprő érzése lesújtotta Laurelt. Csak akkor vette észre a könnyeit, amikor már rázkódott a zokogástól. Megfordult, és David ingébe temette az arcát. Hagyta, hogy az éjszaka minden kétségbeesése, rettegése és fájdalma a felszínre törjön.
David óvatosan átölelte. Nagyon vigyázott, nehogy hozzáérjen Laurel virágához.
Mellkasának forrósága átmelegítette a félelemtől és hidegtől is reszkető lányt, arca pedig - a pár napos borostával - a homlokát súrolta. Laurel szeretett volna örökké így maradni.
-
Na gyere - suttogta David, és a dívány felé húzta a lányt. A fiú az oldalán feküdt, Laurel pedig hozzábújt, fejét a fiú vállán nyugtatva. David csak akkor szólalt meg, amikor Laurel újra mélyen, egyenletesen lélegzett. - Micsoda éjszaka, ugye?
A lány felnyögött. - Nekem mondod?
-
Mit csinálunk?
Laurel megragadta Dávid kezét. - Ne menj el!
-
Dehogy megyek - mondta a fiú, és még szorosabban magához vonta Laurelt.
-
Mire feljön a nap, minden rendben lesz - mondta Laurel félig önmagát győzködve.
-
Akkor északára itt maradok - felelte Dávid. - Anyám nem fog balhézni. Majd azt mondom neki, hogy elaludtam filmnézés közben.
Laurel ásított. - Végül is nem lesz messze az igazságtól. Teljesen kimerültem.
-
Különben nem szégyellem bevallani, hogy semmi kedvem kimenni az éjszakába.
http://detty-liber.blogspot.com
-
Nebáncsvirág - mondta Laurel, és vihogni kezdett saját béna szóviccén, de aztán egy hatalmas ásítás legyűrte. Dávid el se tudja képzelni, milyen nehéz neki ébren maradnia ilyen kései órán. Úgy érezte magát, mint egy lemerült elem, amit elfelejtettek töltőre tenni. Már csak a puszta akaraterő vitte.
-
Aludj csak! - mondta Dávid gyengéden, meleg kezével cirógatva a lány vállát. - En itt maradok - ígérte.
Laurel újra odakucorodott a mellkasához, és hagyta magát ellazulni. Az éles fájdalom és a nem szűnő félelem ellenére gyorsan elaludt. De az álmában ott voltak a késsel hadonászó trollok és az állig felfegyverzett harcosok. Ott voltJeremiah Barnes is.
Laurel együtt ébredt a felkelő nappal. Nem akarta Dávidét is felzavarni, de a fiú nem aludt mélyen. Kinyitotta a szemét, rábámult a lányra, majd újra lehunyta. Néhány másodperc múlva megint kinyitotta.
-
Nem álmodom - mondta reszelős hangon.
-
De szeretnéd, nem? - kérdezte Laurel, és a pólóját húzogatta. - Képzelem, hogy nézhetek ki. - A virága még mindig sajgott, de már nem lüktetett olyan élesen, mint az éjjel. Feladta, hogy megigazítsa magán a pólót, csak megfájdulna tőle a virág.
Dávid rávigyorgott Laurel meztelen hasára, és megcirógatta a derekát. Aztán feljebb kalandozott a keze, a hátára, és a jobb oldali, ép szirmokat kezdte simogatni. Laurel elmélázott azon, hogy vajon a fiú tudja-e, milyen érzéseket vált ki belőle ez a kényeztetés, hiszen a szirmok olyanok voltak, mintha a testének szerves részei lettek volna.
Dávid ujjai néha önkéntelenül futottak végig a szirmokon. Máskor a kendő alá szorított virág felett időzött a keze. Laurel számára még mindig szokatlan volt, hogy a fiú hozzáér a díszéhez. Olyan intim volt. Több mint egy kézfogás. Több még a csóknál is.
-
Nemsokára elnyílik, igaz? - kérdezte a fiú, árnyalatnyi sajnálattal a hangjában, miközben a hatalmas virágot szemlélte.
Laurel bólintott, és nyakát nyújtogatva a szirmokra lesett. - Még van egy vagy két hét -
mondta. A hangjában minden volt, csak sajnálat nem. - Lehet, hogy kevesebb. Nem lenne csoda - a múlt éjszaka után.
-
Tényleg nagyon zavar?
-
Néha igen.
Dávid tövétől a csúcsáig végigsimított az egyik hosszabb szirmon, majd az orrához emelte, és mélyen belélegezte az illatát. - De hát annyira... nem is tudom... szexi.
-
Tényleg? Szerintem meg annyira... növényi.
-
Növényi? - kérdezte Dávid nevetve. - Az milyen kategória?
Laurel a szemét forgatta. - Tudod, hogy mit akartam mondani.
-
Nem, nem tudom. Ott van ez az izé a hátadon, és szebb, mint bármilyen virág, amit valaha láttam. Fantasztikus az illata, és olyan bársonyos, hűvös a tapintása. Ráadásul - tette hozzá - varázslatos. Ebben mi a nem szexi?
Laurel elvigyorodott. - Hát, ha úgy vesszük...
Köszönöm - mondta Dávid, majd megnyalta az ujját, és egy pontot vésett fel magának egy képzeletbeli táblán.
-
De csak mert nem a tied - ellenkezett Laurel.
-
Egy kicsit az enyém is - mondta Dávid sokat sejtetően, és magához húzta a lányt.
-
Mert olyan jószívű vagyok - mondta Laurel.
Dávid gyengéden megcsókolta, majd olyan hosszan nézett a szemébe, hogy Laurelt feszélyezni kezdte. - Anyukád telefonált? - kérdezte a lány. Témát váltott, hogy elterelje magáról a fiú figyelmét.
Dávid megrázta a fejét. - Még nem, de szerintem jobb, ha elindulok. Miután - mondta, és a telefonjára sandított - egyetlen üzenetem sincsen, anya talán észre sem vette, hogy nem vagyok otthon. Ha igyekszem, ki sem derül, hogy nem az ágyamban töltöttem az éjszakát. -
http://detty-liber.blogspot.com
Nyújtózkodni kezdett. - Hú, de nem bírom a kora reggeleket. Jó lenne még aludni vagy két órát, mielőtt munkába indulok.
-
Meddig dolgozol?
-
Csak déltől ötig. Ne aggódj! - Dávid raktárosként dolgozott abban a patikában, ahol az anyukája volt a gyógyszerész. Megvoltak az előnyei annak, hogy a főnök fiacskája volt.
Rugalmas munkaidőben dolgozhatott minden második szombaton, és vasárnap csak ritkán kellett beugrania. Természetesen Laurel pont ilyen csókosnak számított, hiszen ő is a szülei boltjában dolgozgatott. Már ha szüksége volt egy kis pénzre. Vagy többre.
-
Szerinted van arra esély, hogy anyukádat rávegyük, hogy esténként maradjon otthon? -
kérdezte Laurel.
Dávid úgy nézett a lányra, mintha az hirtelen megkergült volna. Az anyukája arról volt híres, hogy minden bulinak ő a középpontja.
-
Csak kérdeztem!
- Nálad van Klea névjegye? - kérdezte Dávid.
Laurel hirtelen nagyon érdekesnek ítélte a padló mintázatát. - Aha.
- Megnézhetem?
Laurel tétova mozdulattal előhúzta a kártyát a zsebéből. Kívülről fújta, mi állt rajta. Klea Wilson, hirdette a kártya vastag fekete betűkkel. Alatta egy telefonszám. Se munkakör, se cím, se kép, se logó. Csak a neve és a száma.
Dávid elővette a mobiltelefonját, és elmentette a számot. - így a biztos - mondta. - Mi van, ha esetleg elhagyod, vagy ilyesmi?
-
Nem hagyom el. - Legfeljebb szándékosan kihajítom. Valami zavarta Kleában Laurelt, de képtelen volt rájönni arra, hogy mi lehet az. Elképzelhető, hogy csak az a hülye napszemüveg.
-
Van még valami - mondta Laurel óvatosan. - Szerintem ki fogok menni a birtokra még ma. Vagy legkésőbb holnap.
David ledermedt. - Miért?
-
Tudniuk kell, hogy mi történt - mondta Laurel, kerülve David tekintetét.
- úgy érted, Tamaninak tudnia kell, igaz?
- És Sharnak - tette hozzá Laurel védekezően.
David zsebre vágta a kezét, és egy darabig egy szót sem szólt. - En is mehetek? - kérdezte végül.
- Jobban szeretném, ha nem jönnél.
David felkapta a fejét. - Miért?
Laurel felsóhajtott, és megigazította a fürtjeit az ujjával. - Tamani olyan furcsán viselkedik, amikor a közelben vagy. Őszintén szólva te is furcsa leszel, ha ő megjelenik. Le kell ülnöm velük, és komolyan elbeszélgetnem erről a Klea nevű nőről, és semmi szükség arra, hogy addig ti ketten egymás torkának essetek. Különben is - tette hozzá - dolgoznod kell.
-
Elkéredzkedhetek - felelte hűvösen a fiú.
Laurel ránézett. - Nem szükséges. Egyedül is megoldom. Nem mintha bármi miatt aggódnod kellene. Veled vagyok. Téged szeretlek. Nem tudom, hogy mit mondhatnék még, ami végre meggyőzne erről.
-
Jó, igazad van. Ne haragudj! - Dávid felsóhajtott, átölelte Laurelt, majd kissé eltartva magától, a lányra nézett. - Őszinte leszek veled. Egyáltalán nem tetszik, hogy találkozol vele.
Főleg, hogy egyedül mész. Jobb lenne, ha én is mehetnék. - A fiú habozni látszott. - De megbízom benned. Becsszó. - Vállat vont. - Csak egy pasi ilyen, féltékeny a barátnőjére...
-
Nos, nagyon hízelgő - mondta Laurel, aki lábujjhegyre emelkedett, és megcsókolta a fiút.
- De csak beszélgetni fogok. - Elfintorodott. - Meg takarítani. Az a minimum, hogy kiszellőztetem a házat, már hónapok óta nem járt benne senki.
-
Kocsival mész?
http://detty-liber.blogspot.com
-
Jobb lenne repülni - felelte viccelődve Laurel, és a hátára mutatott -, de a jelek szerint ez itt nem működik.
-
Komolyan kérdeztem.
-
Jól van na! - mondta Laurel, és nem igazán értette, mire akar a fiú kilyukadni. - Igen, kocsival megyek.
Dávid arca feszült volt. - Mi lesz, ha követnek?
Laurel megrázta a fejét. - Nem hinném. Először is, napvilágnál megyek. Másodszor meg, szinte végig a főúton. Ha mégis arra vetemednének, hogy kövessenek a birtokra, csúnya meglepetés várna rájuk.
-
Ez igaz - mondta Dávid összeráncolt homlokkal.
-
Óvatos leszek - ígérte Laurel. - Itt védelem alatt vagyok, és nem állok meg addig, amíg oda nem érek a birtokra.
Dávid magához szorította. - Ne haragudj, hogy ennyit aggódom - mondta. - Csak nem szeretném, ha valami történne veled. - Egy pillanatra elhallgatott. - Azt az... ööö... izét, amit Klea adott... nem vinnéd magaddal?
-
Nem! - felelte Laurel élesen. - Na, elég volt. Kifelé! - mondta, és az ajtó felé terelte a fiút. - Kifelé!
-Jól van, jól van! - mondta nevetve Dávid. - Megyek már.
Laurel elvigyorodott, és magához húzta a fiút egy csók erejéig. - Viszlát! - suttogta. Dávid kilépett az ajtón, Laurel pedig bezárta mögötte.
-
Nem hittem, hogy még külön mondanom kell neked, hogy David nem alhat itt.
Szerintem ez a szabály magától is elég nyilvánvaló.
Laurel összerezzent. Megfordult, és felnézett a korlátra támaszkodó anyjára. - Ne haragudj!
Elaludtunk filmnézés közben. Semmi sem történt!
Az anyja nevetni kezdett. - Tehát csak elaludtad a hajad?
Laurel kimerültsége, a stressz, meg hogy elképzelte, hogyan nézhet ki, összeadódott. Hirtelen minden olyan viccesnek tűnt előtte. Először vihogott, majd felnyerített, és még jobban röhögött. Nem bírta leállítani magát.
Sarah lejött a lépcsőn. Indulattal és egyben álmélkodva figyelte a lányát.
-
Hű, de rosszul nézhetek ki! - mondta Laurel, és az ujjaival próbálta rendbe hozni a haját.
Még mindig ragacsos volt a lakktól, amivel a tegnap esti partira belőtte a frizuráját.
- Fogalmazzunk úgy, hogy festettél már kulturáltabban is.
Laurel felsóhajtott, és benyúlt a hűtőbe egy üdítőért. – Tényleg csak elaludtunk.
-
Tudom - mondta az anyja mosolyogva. Éppen vitamin rágótablettákat zúzott apróra egy minimozsárban. - Hajnal kettőkor felkeltem, hogy rátok nézzek. - A vitaminport a fokföldi ibolyák cserepeibe szórta. Ezt a trükköt meglepő módon egy olyan pasastól tanulta, aki marihuánát termesztett a lakásában. Laurel figyelte a mozdulatait, és azon járt az esze, hogy egyikük sem mondott semmi bántót, semmi kellemetlent. Még nem. Néhány percig minden a rendes kerékvágásban haladt. Laurel nem tudta eldönteni, hogy most örüljön neki, amíg tart, vagy inkább szomorkodjon, hogy milyen ritkán esik ez meg.
-
Ne haragudj! - ismételte. - Legközelebb korábban hazapaterolom.
-
Legyél kedves! - mondta az anyja viccelődve.
Mindketten megfordultak, amikor meghallották, hogy Mark robog le a lépcsőn fütyörészve.
Mindkettejüket üdvözölte, és puszit nyomott a felesége arcára. Cserébe kapott egy csésze kávét.
-
Ma mindketten dolgoztok? - kérdezte Laurel.
-
Szombat van? - humorizált az anyja, és savanyú képet vágott.
-
Nincs békesség a hitetleneknek - mondta vigyorogva az apja Sarahra pillantva. - És mi nagyon, de nagyon hitetlenek vagyunk. - Mindannyian nevetni kezdtek, és egy pillanatig
http://detty-liber.blogspot.com
Laurel úgy érezte, mintha visszamentek volna a virágzása előtti időbe. Akkor még nem volt minden ilyen zavaros, akkor még rendben mentek a dolgok.
A mosolya azonban elhalványult, amikor észrevette, hogy az apja furcsa tekintettel méregeti.
- Mi van? - kérdezte, miközben Mark odalépett hozzá.
-
Mi történt a virágoddal? - kérdezte az apa aggódva. - Hiányzik néhány szirom!
Na még csak ez hiányzott! Családi kupaktanács a virágjáról. - Néha egyszerűen csak lehullanak - mondta. - Nem tesz jót nekik, hogy mindennap lekötözöm őket. Arra gondoltam......hogy akár itthon is maradhatnál azokon a napokon, amikor kivirágzól, hogy ne hulljanak le a szirmaid? - szakította félbe az apja.
Laurel látta, hogy az anyja szeme megvillan.
- Nem, dehogy! - tiltakozott. - Megoldom. Minden oké.
-
Ha te mondod - felelte az apja kelletlenül. A kávéját kortyolgatta, de továbbra is Laurelt figyelte a csésze felett.
-
Miután úgyis dolgoztok - mondta a lány, hogy visszaterelje a beszélgetést az eredeti mederbe -, kimehetnék délután a házhoz?
Az anyja a szeme sarkából vetett rá egy gyors pillantást. - Hogyhogy?
-
Takarítgatnom kellene egy kicsit - mondta Laurel, és igyekezett semleges arcot vágni. -
Amikor hazajöttem a... amikor augusztusban ott jártam, elég lerobbantnak tűnt a ház. Kicsit rendbe akarom hozni, nehogy egy hajléktalan azt higgye, hogy beköltözhet - mondta idétlenül nevetgélve.
-
Azt hittem, hogy azok majd gondoskodnak róla - mondta az anyja.
-
Valószínűleg megtennék, de kizárt dolog, hogy az őrszemeket arra kérjem, hogy takarítónőt játsszanak.
-
Szerintem ez érthető - szólt közbe az apja. - Es a helyre vélhetően ráfér egy alapos takarítás. - Ránézett a feleségére. - Na, beleegyezel?
Sarah kipréselt magából egy mosolykezdeményt. - Persze. Hogyne.
-
Köszi - dünnyögte Laurel, és nem nézett a szüleire. Magában azt kívánta, bárcsak meg se kérdezte volna.