Ötvennegyedik fejezet

A felkelés egyetlen napig élt. Richard aznap otthon maradt. Megkérte Niccit, hogy ő se mozduljon ki hazulról. Elmondta a nőnek, hogy hallott pletykáim esetleges zavargásokról, és nem szeretné, ha Niccit valami baj érné.

A Rend tisztogatása azonban, amit a lázadók ellen indított, eltartott egy egész hétig. A tüntetőket az utcán elfogta, vagy ott helyben lemészárolta a városőrség. Akiket elfogtak, addig vallatták, amíg végül elárulták más szervezkedők neveit is. Akiket a Rend a kezébe vett, előbb-utóbb mind vallottak.

A letartóztatások, vallomások, az azt követő újabb letartóztatások hullámokban váltották egymást napokon át. Emberek százait „temették az égbe”. Végül teljesen elfojtották a békétlenkedés lángjait. Az emberek nyelvére hamuként tapadt a megbánás, és igyekeztek minél előbb, minél teljesebben elfelejteni a történteket. A tüntetés szinte soha nem került szóba, mintha soha meg sem történt volna.

Richard végül inkább visszament dolgozni Ishaq vállalatához, mintsem hogy a saját fogatát kockáztassa éjszakánként. Jori szótlanul ült a bakon, miközben áthaladtak a városon, el a magas póznák mellett, amelyeken az égbe temetettek rothadó hullái himbálóztak.

Jori és Richard több fordulót tettek a bányákhoz, ércért mentek az öntödék számára. Egy nap a várostól keletre egy homokkő bányához kellett kimenniük. Ez a forduló az egész napjukat igénybe vette. Másnap a Menedék nyugati oldalához vitték a homokkövet, ahol gyámfal építéséhez volt rá szükség. Itt, a nyugati fal túloldalán, a kőfaragók állásai mellett különösen sok póznát láttak, lehetett úgy ötven-hatvan is. Szemmel láthatóan az itteni munkások között is történt némi tisztogatás.

Visszafelé menet a kovácsműhely mellett felfelé vezető úton haladtak el. Richard leugrott a szekérről, és azt mondta Jorinak, ő gyalog vág át a dombon, majd találkoznak a túlsó oldalon, mire a szekér megteszi a domboldalon felfelé vezető hosszú, tekervényes szerpentint. Döntését azzal magyarázta, hogy meg kell beszélnie a kovácsmesterrel a legközelebbi szállítmányukat.

Odabent a műhelyben Victor egy hosszú acélrudat kalapált, a vörösen izzó fém végét az üllő szarva köré hajlítva. Felpillantott, és amikor meglátta, hogy Richard jött meg, a forró fémdarabot az üllő mellett álló, folyadékkal telt dézsába lökte. A hűtőfolyadék hangosan fortyogott, és sziszegő gőzt eregetett magából.

– Richard! Úgy örülök, hogy látlak!

Richard észrevette, hogy Victor néhány embere hiányzik.

– Betegek?

Victor mogorván megrázta a fejét. Richard néma bólintással fogadta a hírt.

– Én is örülök, hogy egészségben látlak, Victor. Épp csak beugrottam, hogy megnézzem, jól vagy-e.

– Én jól vagyok, Richard. – Victor lehajtotta a fejét. – Hála a jó tanácsodnak. Engem is könnyen az égbe temethettek volna. – A Menedék felé intett. – Láttad? A kőfaragók jó része… odalent lógnak a póznákról.

Richard látta a holttesteket, de nem tudatosult benne, hogy jó részük a kőfaragók közül került ki. Jól tudta, hogy sokan hogy éreznek a figurák és jelenetek iránt, amiket ki kellett faragniuk, hogy mennyire gyűlöltek halált ábrázoló képeket alkotni.

– Priska?

Victor gyászos fejrázással felelt, a torka túlságosan elszorult hozzá, hogy kimondja a választ.

– Faval?

– Találkoztam vele tegnap. – Victor hosszú, tisztító lélegzetet vett. – Elmondta, hogy te tanácsoltad neki, maradjon otthon, és égesse a szenet. Szerintem át fogja keresztelni teutánad a gyerekeit.

– Ha Priska… mi lesz a speciális acéllal?

Victor egy vasrúddal gesztikulált, amit fogóval tartott meg.

– A művezetője folytatja a munkáját. El tudsz menni hozzájuk vasért? A zavargás óta nem kaptam utánpótlást. Narev Testvér igencsak mogorva kedvében van: vastámaszokat akar a kikötő mólójához. Utalt rá, hogy egy, a Rendhez és a Teremtőhöz hű kovácsmester minden bizonnyal képes lenne rá, hogy időre elkészítse őket. – Richard bólintott.

– Azt hiszem, már eléggé lenyugodtak a dolgok. Mikorra kellene?

– Már most is tudnám használni, de tudok várni holnaputánig. Csinálnom kell egy pár ilyen cifra vésőt a finom részletmunkákhoz, és szűkében vagyok az embereknek, ezért addig ráér.

– Hát akkor holnapután. Addigra már elég biztonságosnak kell lennie a helyzetnek.

A Nap lenyugodott, mire Richard a Niccivel bérelt szobájuk utcájába ért, de az alkonyati félhomályban még jól ki tudta venni az utat maga előtt. Éppen Victoron gondolkodott, amikor az egyik épület mögül vagy fél tucat ember lépett elő.

– Richard Cypher?

Nem úgy voltak öltözve, ahogy a városőrség emberei szoktak, de ez mostanában már nem sokat jelentett. Léteztek speciális civil ruhás osztagok is, akiknek a bajkeverők felkutatása volt a feladata.

– Úgy van. Mit óhajtotok?

Látta, hogy mindegyikük kardot visel a köpenye alatt, a keze mindnek az övükbe dugott hosszú kés markolatára feszült.

– A Birodalmi Rend felesküdt tisztviselőiként kötelességünk téged felforgató tevékenység gyanúja miatt letartóztatni.

Mikor Nicci felébredt, Richard még nem volt otthon. A csalódottságtól felnyögött. Hátára fordult, és látta, hogy a függöny vásznán fény szűrődik át. A fény beesési szögéből ítélve nem sokkal lehetett hajnal után.

Nicci ásított és nyújtózkodott, aztán hagyta, hogy a karjai visszahulljanak maga mellé a takaróra. A mennyezetet bámulta, a fehérre meszelt, tiszta mennyezetet, és érezte, hogy harag gyűlik benne. Már az is dühítette, ha Richard éjszaka nem volt otthon, de ezért nem mert szólni neki, mert úgy érezte, önmagát hazudtolná meg vele, ha azért veszekedne Richarddal, hogy olyan keményen dolgozik. Elvégre éppen az volt Nicci célja, hogy megtanítsa Richardnak, milyen sokat kell az egyszerű embereknek dolgozni ahhoz, hogy egyáltalán megélhessenek, és beláttassa vele, hogy a köznép csak a Rendben reménykedhet, hogy az majd jobbá teszi az életüket.

Nicci óva intette Richardot, nehogy belekeveredjen az elmúlt napok forrongásaiba. Örült neki, hogy Richard nem szállt vele szembe ebben a dologban. Ha véleményt nyilvánított egyáltalán az ügyben, akkor is inkább a felkelés ellen foglalt állást. Nicci meglepetésére a tüntetések alatt otthon is maradt, még dolgozni sem ment el. Kamilt és Nabbit is figyelmeztette, méghozzá nagyon határozottan, hogy tartsák magukat távol a zavargásoktól.

Most, hogy a lázadást letörték, és a hatóságok a bajkeverők legtöbbjét letartóztatták, újra biztonságossá vált kimenni az utcákra, és végre Richard is visszamehetett dolgozni. A felkelés ténye sokkolta Niccit. Úgy látszik, a Rendnek többet kell tennie érte, hogy az emberek megértsék, az a kötelességük, hogy önzetlenül segítsenek elviselhetőbbé tenni a náluk kevésbé szerencsések életét. Akkor nem lennének efféle utcai zavargások. Emiatt sok hivatalnokot le is váltottak, azokat, akik nem tettek eleget érte, hogy előremozdítsák a Rend ügyét. Legalább ennyi haszon származott ebből az egészből.

Nicci vizet fröcskölt az arcába a mosdómedencéből, amit Richard hozott haza egyszer. A medence peremét díszítő virágminta színben harmonizált a lazacszín falakkal és a szőnyeggel, amit ugyancsak Richard vásárolt a megtakarított pénzéből. Nyilvánvaló, nagyon keményen kellett dolgoznia, ha ennyi mindent képes volt megvenni igencsak szerény fizetéséből.

Nicci ledobta magáról átizzadt hálóingét, és a körülményekhez képest lehető legalaposabban ledörzsölte magát egy nedves fürdőkesztyűvel. Utálta, ha Richard izzadtan és piszkosan kellett, hogy lássa őt.

Látta, hogy a tálnyi leves, amit vacsorára főzött Richardnak, érintetlenül áll az asztalon. Richard nem szólt előre Niccinek, hogy éjszaka is dolgoznia kell, de máskor is előfordult már, hogy nem volt ideje hazajönni vacsorázni. Mikor Richard éjszaka dolgozott, általában kora reggel hazajött, úgy, hogy Nicci most már minden percben várhatta az érkezését.

Biztosan nagyon éhes lesz. Talán tojást is kellene sütni neki.

Richard nagyon szerette a tojást. Nicci rádöbbent, hogy mosolyog. Dühös volt, amikor felébredt, most meg, amikor arra gondol, mit szeret Richard, mosolyog. Ujjaival sietősen megfésülködött, közben alig várta a pillanatot, hogy Richard belépjen az ajtón. Ő majd megkérdezi tőle, süssön-e tojást. Richard igennel fog válaszolni, és ő boldogan fog majd neki a sütésnek, hogy valamivel örömet okozhat Richardnak.

Nicci nem szeretett olyat tenni, ami nem volt Richard kedvére való.

Eltelt már néhány hónap az óta a rémes éjszaka óta, Gadival. Nicci utána rögtön tudta, mekkora hibát követett el. Amikor megtörtént, pedig még élvezte is. Nem azért, mert csakugyan szeretkezni akart volna azzal a visszataszító gazfickóval, hanem, mert Richard visszautasítása olyan mélyen megalázta, hogy minden áron vissza akart vágni neki. Az elején még örült is a fájdalomnak, amit Gadi okozott neki, élvezettel fogadta a kínt, mert tudta, hogy Kahlannak ugyanúgy fáj, mint neki. Nicci élvezete abban állt, hogy megbüntethette Richardot a tőle elszenvedett megaláztatásért. Richardnak semmi nem fájt annyira, mint ha Kahlannak fájt valami.

Gadi gyűlölte Richardot. Úgy gondolta, ha Niccit magáévá teszi, azzal visszavág Richardnak, és visszaszerzi korábbi rangját a környékbeliek szemében. Nagyon kívánta Niccit, de még annál is jobban akart bosszút állni Richardon. Richard elvette Gaditól a királyságát, és meghódította magának Gadi alattvalóit. Nicci boldogan segítette hozzá a kis gazembert, hogy ismét királynak érezhesse magát. Tudta, hogy Richard hallani fogja minden őszinte fájdalomsikolyát, és tudni fogja, hogy Kahlan ugyanazt a fájdalmat érzi.

De miközben Gadi vad kéjjel töltötte rajta a kedvét, legjobb képességei szerint munkálkodva rajta, hogy Richardot megalázza Nicci minél alaposabb birtokba vételével, Nicci agyában Richard gyengéd, szomorú szavai kezdtek visszhangzani: „Nicci, kérlek, ne tedd ezt! Csak magadat bántod vele!”

Mialatt Gadi magáévá tette, Nicci igyekezett elképzelni, hogy Richard az, megpróbálta Richardot érezni magában, még ha csak közvetve is, de nem tudta elhitetnie magával. A fantáziálása sem segített. Tudta, hogy Richard soha nem alázna meg egy nőt olyan módon, ahogy Gadi teszi vele. Egyetlen pillanatig sem sikerült úgy éreznie, hogy Richarddal van.

Sőt, mi több, kezdte megérteni, hogy Richard szavai nem azt jelentették, hogy kíméletért könyörög Kahlan számára, hanem valóban Niccit akarta velük megóvni a fájdalomtól. Richardnak minden oka megvan rá, hogy szívből gyűlölje őt, mégis aggódott miatta. Minden gyűlölete ellenére sem akarta, hogy Niccinek fájdalmat kelljen elviselnie.

Richard semmi olyat nem mondhatott volna, amivel ilyen mélyen szíven találta volna Niccit. Ez a gyengéd figyelem volt a legkegyetlenebb dolog, amit Nicci kaphatott tőle.

A fájdalmat, ami utána következett, Nicci úgy élte meg, mint méltó büntetését. Annyira szégyellte, amit tett, hogy utána úgy viselkedett, mintha semmi bántódása nem esett volna az eset alkalmával. Meg akarta kímélni Richardot attól a felzaklató tudattól, hogy Kahlannak együtt kellett elszenvednie vele a fájdalmakat. Másnap reggel azt mondta Richardnak, hogy beismeri: hibázott. Nem várt tőle megbocsátást, csupán tudtára akarta adni: tisztában van vele, hogy helytelenül cselekedett, és hogy sajnálja, ami történt.

Richard nem szólt semmit, csak nézte Niccit a nagy, szürke szemeivel, aztán elment dolgozni.

Nicci három napig vérzett.

Gadi elhencegett vele a barátainak, hogy megkapta Niccit. Nicci még nagyobb szégyenére elmesélte a legapróbb részleteket is. Gadi megdöbbenésére azonban Kamil és Nabbi nagyon megdühödtek rá. Mérgükben forró viaszt akartak Gadi szemébe csepegtetni, és még más dolgokat is művelni vele. Hogy mi mást, azt Nicci nem tudhatta biztosan, de el tudta képzelni. A fiúk annyira komolyan vették a fenyegetést, és Gadi annyira megijedt, hogy még aznap otthagyta a házat és beállt a Birodalmi Rend seregébe. Épp időben csapott fel hozzá, hogy az újonnan verbuvált csapatokkal rögtön elindulhasson északra, a háborúba. Mielőtt elindult a sorozóhelyre, még rávicsorgott Kamilra és Nabbira, és odavágta nekik, hogy háborús hősként fog majd hazatérni.

Nicci lépteket hallott a folyosón. Elmosolyodott, és kivett három tojást a konyhaszekrény polcáról. Ahelyett azonban, hogy Richard lépett volna be az ajtón, ahogy Nicci várta, kopogás hangzott fel. Nicci a szoba közepére lépett.

– Ki az?

– Én vagyok az, Nicci, Kamil.

A fiú hangjában csengő sürgető izgalomtól Nicci karján felborzolódtak a pihék.

– Fel vagyok öltözve. Gyere be.

A fiatalember zihálva esett be az ajtón. Arca viaszfehér volt, akárcsak a kilincset szorító ujjai. Arcára könnyek húztak nedves csíkot.

– Richardot letartóztatták az éjjel! A kezükben van! Nicci észre sem vette, hogy a kezéből kicsúszott tojások széttörtek a padlón.