Huszonhetedik fejezet

 

 

 

Kahlan ásítva dörzsölte meg a szemeit. Hunyorgott, kihúzta a derekát, hogy fájó, elmerevült izmait megmozgassa. Elméjének álomlepte zugaiból azonnal előkúsztak a rettenetes, kétségbeejtő emlékek, amelyek minden egyéb gondolatot gyorsan kiűztek maguk közül.

Már túljutott a kegyetlen szenvedés és gyász birodalmán, és eljutott a lélek ama mélységéig, ahol a zabolátlan düh uralkodott.

Ujjai ráleltek Richard mellette heverő Kardjának hideg acél hüvelyére. A fém élő haragot sugárzott. A Kard, a Szellem szobra, és az emlékei. Ez volt minden, ami Kahlannak Richardból megmaradt.

Bőven volt tűzifa, és mivel úgy sem sokáig lesz rá már szükségük, Kahlan újabb tuskót rakott a készletből a tűzre. Lekuporodott mellé és kezeit a pislákoló lángok fölé tartotta, remélve, hogy dermedt ujjaiba visszatér az érzés. A szél iránya megváltozott egy kissé, csípős füstöt csapott Kahlan arcába, ami köhögésre ingerelte. A füstgomoly túlhaladt rajta, és a szálláshelyük fölé védelmezőén boruló szikla oldala mentén felfelé csavarodott.

Cara nem volt a szálláson. Kahlan egy kis fazékban vizet rakott fel a tűz fölé, hogy meleg teával várhassa a Mord-Sith visszatérését. Cara valószínűleg a rögtönzött árnyékszékre vonult félre. Esetleg a nyúlcsapdákat ellenőrizte, amit az elmúlt este raktak ki. Kahlan nem bízott benne, hogy a csapdák egyetlen nyulat is fogtak volna reggelire. Ilyen időben aligha. Akárhogy is, bőven elegendő élelmet hoztak magukkal.

A felhők meg-megnyíló résein át a metszőén hideg hajnal első fényei befurakodtak a faágak között, és ferdén beeső sugaraik rózsaszín ragyogásba vonták az aprócska táborhelyet a szikla alatt. Cara és Kahlan hasztalan igyekeztek útifenyőt találni. A fák sora a kettejük által levágott gallyakból Richard tanításai alapján az este épített fallal kiegészítve megoltalmazta őket a szél erejétől, szélárnyékban tartva a szikla által félig fedett táborhelyet. Mindezzel együtt éjszakai pihenőhelyük megfelelően védettnek bizonyult. Szerencséjük volt, hogy a szélsodorta havazásban ráleltek erre a helyre. Odakint a hó elég mély volt, de itt a védett részen viszonylag száraz, habár hideg éjszakájuk volt. Kahlan és Cara éjjelre összebújtak a takarók és farkasbőr bundák alatt, hogy melegítsék egymást.

Kahlan eltűnődött rajta, hol lehet most Richard, és hogy vajon ő is fázik-e. Remélte, hogy nem. Mivel Richardék néhány nappal korábban indultak el, valószínűleg több szerencséjük volt, és mostanra már lejuthattak a hegyekből a dombvidékre, ahol megúszhattak a havazást.

Cara és Kahlan még három napig a házukban maradtak, ahogy Richard kérte. A hó a Richard távozása utáni reggelen érkezett meg. Kahlan habozott, ne várjanak-e addig, amíg az időjárás egy kissé jobbra fordul, de Nicci Nővértől megtanulta a keserű leckét: ne habozz, cselekedj! Mikor három nap elteltével Richard nem tért vissza, azonnal útnak indultak.

Eleinte nagyon nehezen haladtak. Küzdöttek a hófúvással, időnként lóhátról, de sokkal gyakrabban kantárszáron vezetve az állatokat. A hóesésben alig láttak előre, és tájékozódni csak úgy tudtak, hogy ha a nyugatról fúvó szél a jobb vállukat érte, akkor haladnak délnek. Ilyen időjárási körülmények között veszélyes volt a hágókon keresztül utazni. Egy ideig úgy érezték, szörnyű hibát követtek el vele, hogy elhagyták a biztonságos menedéküket.

Az elmúlt este azonban gallyszedés közben, amiből a védőkerítést építették, a felhők között egy résen át megpillantották az alattuk húzódó dombvidéket: a dombok zöldek és barnák voltak, nem fehérek. Hamarosan eljuthatnak a hóhatár alá. Kahlan most már biztos volt benne, hogy az útjuk legrosszabb részén túljutottak.

Éppen a karját tuszkolta egy ing ujjába, hogy a rajta lévő kettő fölé egy harmadik inget is fölvegyen, amikor meghallotta a hó ropogását a közeledő léptek alatt. Mikor rádöbbent, hogy nem csak egy pár láb lépteit hallja, sietve felpattant.

Cara törtetett át a védőfalként körbe álló fák ágai között.

– Társaságot kaptunk – jelentette be zord hangon. Kahlan látta, hogy Cara a kezébe fogva tartja az Agielét.

A fák között most egy vastagon bebugyolált tömzsi nőalak jelent meg Cara nyomában. A kabátok, sálak, kendők és egyéb vastag szövetek halmának lelógó szélei között Kahlan meglepődve ismerte fel Annt, a Fény Nővéreinek Prelátusát.

Ann mögött egy magasabb nő tűnt fel, hátratolt kendője alól őszülő barna haj lógott le a válláig. Mélyen ülő, ezernyi finom, szétsugárzó ránccal körbehálózott szemeiből élénk, kemény, számító tekintet villant elő. A szemöldöke meg-megrándult jókora, kiugró orra irányába. Olyan asszony benyomását keltette, aki a gyerekeket pálcával szokta nevelni.

– Kahlan! – Ann előrelendült, és megmarkolta Kahlan karjait. – Ó, drágám, de jó, hogy újra látlak! – Kahlan mögé villanó tekintetét látva hátranézett. – Ő a mi Nővéreink egyike, Alessandra. Alessandra, hadd mutassalak be az Inkvizítor Anyának, egyben Richard feleségének.

A magasabbik nő mosolyogva előre lépett. A kellemes mosoly azonnal átformálta az arcát, az előtűnő nyílt, őszintéje természete eltörölte a korábbi tekintet súlyos komolyságát. Az átalakulás kissé zavaró volt. Mintha két teljesen különböző természetű ember viselné ugyanazt az arcot. Vagy, gondolta Kahlan, talán egy ember, két arccal.

– Inkvizítor Anya, nagyon örülök, hogy találkozhatok veled. Ann mindent elmesélt nekem rólad, és arról, micsoda nagyszerű ember vagy. – Pillantása villámgyorsan körbe futott a pihenőhely területén. – Úgy örülök neked és Richardnak!

Ann tekintete is kutatóan jobbra-balra villant. Aztán megállapodott a Kardon.

– Hol van Richard? Carából egy szót sem tudtam kiszedni. – Pillantása Kahlan szemébe mélyedt. – Drága Teremtőm! – suttogta. – Mi a baj? Mi történt? Hol van Richard?

Kahlannak végre sikerült kiszűrnie görcsösen összeszorított fogai között:

– Az egyik Nővéretek magával vitte.

Ann hátralökte a kendőjét szürke hajáról, és újra megszorította Kahlan karját. Feje csak Kahlan mellkasáig ért fel, de a teste kétszer olyan szélesnek látszott.

– Miről beszélsz? Hogy érted azt, hogy egy Nővér magával vitte? Melyik Nővér?

– Nicci – vicsorgott Kahlan. Ann hátrahőkölt. – Nicci…

Alessandra Nővérnek elakadt a lélegzete.

– Nicci Nővér? – Kezeit keresztbe tette a szíve fölött. – Nicci nem Ann Nővérei közül való! Ő a Sötétség Nővére!

– Ó, ezt én is nagyon jól tudom – vágott vissza Kahlan.

– Vissza kell hoznunk Richardot – jelentette ki Ann. – Azonnal. Nicci kezei között nincs biztonságban.

– Nem lehet kitalálni, mit képes vele… – Alessandra Nővér hirtelen összezárta az ajkait és elhallgatott.

Egy széllökés hirtelen csillogó hófelhőt zúdított az arcukba, néhány pillanatra fehérré változtatva a hajnal rózsaszín fényét. Kahlan kipislogta a havat a szeméből. Cara vörös bőrruhájában, ami fölé vastag köpenyt és farkasbundát borított, tudomást sem vett a kavargó hókristályokról. A másik két nő vastag gyapjúkesztyűjével törölgette a szemét.

– Minden rendben lesz, Kahlan, meglátod – mondta Ann megnyugtató hangon. – Mondd el nekünk, mi történt! Mondj el mindent! Nagyon fáj?

Kahlan visszanyelte feltoluló haragját.

– Nicci mágiát alkalmazott rajtam, amit ő anyaság-varázslatnak nevezett.

Ann-nak tátva maradt a szája. Alessandra Nővér lélegzete újra kihagyott.

– Biztos vagy ebben? – kérdezte óvatos hangsúllyal Ann. – Biztos, hogy az volt, aminek mondta? Honnan tudod, hogy igaz?

– Valamiféle varázslattal mindenesetre megtámadott. Olyannal, amilyennel még sohasem találkoztam azelőtt. Kifejezetten erőteljes mágia volt, és ő azt mondta róla, hogy anyaság-varázslat. Azt mondta, egyféle mágikus kötődést hozott létre kettőnk között.

Alessandra egy lépést tett előre.

– Attól az még nem volt szükségszerűen anyaság-varázslat!

– Amikor Cara az Agielével Niccire támadt – mondta Kahlan –, én ugyanúgy térdre rogytam a fájdalomtól, mintha csak rajtam használta volna a fegyverét.

Ann és Alessandra szótlanul összenézett.

– De… De ha Nicci… úgy akarja… – dadogta Ann. Kahlan szavakba foglalta, amit Ann ki akart mondani anélkül, hogy kimondaná.

– Ha Nicci úgy akarja, képes elszakítani a mágikus kötést, és akkor én meghalok. Ezzel ejtette foglyául Richardot. Megígérte neki, hogy életben hagy engem, ha Richard vele megy. Richard önként vállalta a rabszolgaságot, hogy megmentse az életemet.

– Képtelenség – jelentette ki Ann, kesztyűs ujjaival az állat simogatva. – Nicci nem tudná, hogyan kell egy ilyen különleges varázslatot végrehajtani. Ahhoz túl fiatal. Ráadásul egy ilyen ritka varázslat nagyon sok erőt kíván. Nyilván valami más mágiát alkalmazott, csak rámondta, hogy az anyaság-varázslat. Nicci nem lenne képes az anyaság-varázslatra.

– De igen, képes lenne rá – mondott ellent Alessandra Nővér némi vonakodással. – Meg van rá az ereje is, a képessége is. Csak valaki olyanra van szükség hozzá, aki rendelkezik a szükséges tudással ahhoz, hogy megtanítsa rá. Nicci nem nagyon rajongott a mágiáért, de a képességei a legjobbak közé tartoznak.

– Lidmila… – suttogta Ann hirtelen rádöbbenéssel Alessandrának. – Lidmila Jagang kezében van.

Kahlan gyanakvó tekintettel fordult Alessandra felé.

– Hogy lehet az, hogy te többet tudsz Nicci képességeiről, mint maga a Prelátus?

Alessandra összehúzta magán szétnyílt köpenyét. Arcáról eltűnt a melegség és visszatértek rá a szigorú ráncok, ámbár ezúttal a szája sarkában keserű fintorral.

– Én vittem Niccit a Próféták Palotájába, amikor még alig volt több mint gyerek. Én voltam felelős a képzéséért, és én tanítottam rá, hogyan használhatja a Tehetségét. Jobban ismerem őt bárki másnál. A sötét erejét is ismerem, mert magam is a Sötétség Nővére voltam. Én voltam az, aki az Őrző követői közé bevezettem őt.

Kahlan úgy érezte, hevesen kalapáló szíve az egész testét megrengeti.

– Szóval akkor te is a Sötétség Nővére vagy.

– Volt – emelte fel intően a kezét Kahlan előtt Ann.

– A Prelátus eljött Jagang táborába és megmentett engem. Nem csak Jagangtól, hanem magától az Őrzőtől is. És most újra a Fényt szolgálom. – A belső sugárzás ismét átformálta Alessandra arcát. Ann visszavezetett engem a Teremtőhöz. – A dolog nem érdekelte annyira Kahlant, hogy érdemesnek tartotta volna megbizonyosodnia az igazságáról.

– Hogyan találtatok ránk?

Ann nem vett tudomást a kérdésről.

– Sietnünk kell. Ki kell szabadítanunk Richardot Nicci kezei közül, mielőtt eljutna vele Jaganghoz.

Kahlan Ann-nak válaszolt, de tekintetét eközben is Alessandrára szegezte.

– Nicci nem Jaganghoz viszi Richardot. Azt mondta, nem Őexcellenciája érdekében cselekszik, hanem a sajátjában. Ezeket a szavakat használta. Azt mondta, eltávolította Jagang karikáját az ajkából, és hogy nem fél a Császártól.

– Azt nem mondta meg, hogy akkor miért viszi el Richardot? –kérdezte Ann. – Vagy legalább, hogy hová akarja vinni? – Kahlan most Annra szegezte fürkésző pillantását.

– Azt mondta, a pusztulásba.

– Pusztulásba! – hördült fel Ann.

– Kérdeztem tőled valamit – csattant fel Kahlan, és a hangjában visszafojtott harag feszült. – Hogyan találtatok ránk?

Ann meglapogatta az oldalát.

– Van nekem egy útinaplóm. Vernával tartom a kapcsolatot a napló útján, aki odaát van a seregeinknél. Verna írt nekem a futárokról, akiket hozzátok küldött. Onnan tudtam, hol találhatlak meg benneteket. Szerencse, hogy ilyen hamar ideértünk, kis híján elkerültük volna egymást. El sem tudom mondani, mennyire örülök neki, hogy meggyógyultál, Kahlan. Annyira aggódtunk miattad.

Kahlan látta, hogy a két Nővér mögött álló Cara még mindig a kezében tartja az Agielét. Kahlannak nem volt szüksége Agielre: inkvizítori ereje ott fortyogott nyugalma felszíne alatt, kitörésre készen. Még egyszer nem fogja elkövetni a túlzott óvatosság hibáját!

– Az útinapló. Hát persze. Akkor Verna Richard látomásáról is írt neked, miszerint nem szabad a Rend ellen vezetnie a csapatainkat.

Ann vonakodva bólintott, láthatóan nem sok kedve volt a látomást megvitatni.

– Pár nappal ezelőtt aztán Verna küldött egy üzenetet, hogy a d’haraiak nagyon megzavarodtak, mert nem érzik többé, hogy Richard merre jár. Verna szerint a Rahl Nagyúrhoz való kötődésük továbbra is megvédi őket az Álomjárótól, de hirtelen elvesztették azt a képességet, hogy Richard hollétét megérezzék.

– Nicci elleplezte előlünk a kötődést – vicsorgott Cara.

– Nos, mindenképpen meg kell találnunk Richardot – nyilatkoztatta ki Ann. – El kell hoznunk őt Nicci kezei közül. Ő az egyetlen reményünk. Bárhogy is vélekedik, amit mond az képtelenség, és észhez kell térítenünk, de legelőször is vissza kell őt hoznunk. Az erőinket neki kell vezetnie a Birodalmi Rend ellen. A prófécia őt nevezi meg.

– Tehát ezért vagytok most itt – suttogta Kahlan, inkább csak magának. – Megtudtátok Vernától, hogy Richard visszautasította, hogy vezesse a sereget, vagy akár csak, hogy egy parancsot is kiadjon. Azért utaztatok idáig, mert abban reménykedtetek, hogy rá tudjátok őt kényszeríteni a vezérségre.

– Muszáj – makacskodott Ann.

– Nem. – ellenkezett Kahlan. – Richard arra jött rá, hogy ha csatába vezet bennünket, nemzedékekre elveszítjük a szabadság ügyét. Azt mondta, ráébredt, hogy a nép nem érti még, mi a szabadság, így nem is fog harcolni érte.

– Richardnak egyszerűen bizonyítani kell a rátermettségét a nép előtt. – Ann mogorva arca kivörösödött. – Bizonyítania kell, hogy rátermett vezér, amit már részben meg is tett, és a nép követni fogja őt.

– Richard azt mondja, megvilágosodott előtte, hogy nem neki kell bizonyítania a rátermettségét a nép előtt, hanem a népnek kell bebizonyítania őelőtte, hogy megérett Richard vezetésére.

Ann meglepődésében pislogni kezdett.

– Nahát, ez képtelenség.

– Valóban?

– Persze, hogy az. A kölyköt századokkal ezelőtt megnevezték a próféciák. Évszázadok óta arra vártam, hogy megszülessen, hogy aztán vezethessen bennünket ebben a harcban.

– Igazán? Akkor miért szegülsz szembe Richard döntésével, ha annyira eltökélten akarod követni őt? Ha ő az a vezér, akire vártál, akkor el kell fogadnod az ő irányítását, beleértve ezt a döntését is.

– De a prófécia nem ezt jövendöli.

– Richard nem hisz a próféciákban. Ő abban hisz, hogy magunk alakítjuk a saját sorsunkat. Már én is kezdem belátni annak a feltevésének az igazságát, hogy a hitünk a próféciákban mesterségesen beleavatkozik az események menetébe. Maga a próféciákba, valami misztikus elrendeltetésbe vetett hamis hit árt az emberek sorsának.

Ann szeme kikerekedett rémült kétségbeesésében.

– De hát maga Richard az, akit a prófécia kijelölt arra, hogy a Birodalmi Rend ellen vezessen minket! Ez a harc nem kevesebbért folyik, mint a mágia puszta létezéséért ebben a világban! Hát nem értitek? Richard erre a harcra született meg! Vissza kell őt szereznünk!

– Ez mind a ti hibátok – suttogta Kahlan.

– Micsoda? – Ann dühös arckifejezése megbocsátó mosollyá szelídült. – Kahlan, miről beszélsz te? – hangja jóságosán oktatóvá vált. – Te ismerhetsz bennünket, ismered a mágia szabad túléléséért folytatott küzdelmünket! Ha Richard nem hajlandó vezetni bennünket, nem marad semmi esélyünk a győzelemre.

Kahlan hirtelen kinyújtotta a karját, és torkon ragadta a meglepődött Alessandra Nővért. A Nővér szeme értetlenül meredt tágra.

– Ne mozdulj – rivallt rá Kahlan fogcsikorgatva – vagy szabadjára eresztem az inkvizítori erőmet!

Ann kérlelőn emelte magasba a kezeit.

– Kahlan, neked elment az eszed! Hagyd őt békén! Higgadj le!

Kahlan szabad kezével a tűzre mutatott.

– Az útinapló! Dobd a tűzbe!

– Micsoda? Nem fogok tenni semmi ilyen ostobaságot!

– Most rögtön! – csikorogta Kahlan összeszorított fogai közül. – Különben Alessandra Nővér az enyém lesz. És ha vele végeztem, Cara majd gondoskodik róla, hogy bedobd azt az útinaplót a tűzbe, még ha törött ujjakkal is.

Ann a háta mögött fenyegetően felmagasló Mord-Sithre pillantott.

– Kahlan, tudom, hogy felizgatott a helyzet, és teljesen megértelek, de mi ugyanazon az oldalon állunk ebben a helyzetben. Mi is szeretjük Richardot. Mi is meg akarjuk akadályozni a Birodalmi Rendet abban, hogy meghódítsa az egész világot! Mi is…

– Mi?! Ha te és a Nővéreid nem vagytok, ez az egész nem történt volna meg! Minden a ti hibátok! Nem Jagangé, nem a Birodalmi Rendé. A tiétek.

– Te nem vagy teljesen…

– Csakis a tiétek a felelősség azért, ami most a világgal történik. Ahogy Jagang karikát fűz a rabszolgái ajkába, úgy fűztetek ti is karikát a ti rabszolgátok orrába: Richardéba! Csak ti vagytok a felelősek az eddig elveszett életekért, meg azokért is, akik ezentúl hullanak el az egész világon áthömpölygő véres csatákban! Ti hoztátok ránk az egészet, nem Jagang!

Ann homlokán a hideg ellenére izzadság gyöngyözött ki.

– A Teremtés nevére, miről beszélsz te, Kahlan? Hiszen ismersz engem! Ott voltam az esküvőtökön! Én mindig is a ti oldalatokon álltam! Csak azért követtem a próféciákat, hogy az emberek sorsát jobbítsam!

– A próféciákat ti kreáltátok! A ti közreműködésetek nélkül nem valósulhattak volna meg. Csak azért teljesedtek be, mert ti beteljesítettétek őket! Ti raktátok a karikát Richard orrába!

Ann nyugodt arca Kahlan dühének ellenpólusa volt.

–  Kahlan, én csak elképzelni tudom, mit érezhetsz, de ezúttal teljesen értelmetlen, amit mondasz.

– Igazán? Csakugyan, Prelátus? Miért ejtette foglyul Nicci Nővér a férjemet? Felelj! Miért?

Ann arcán fenyegető kifejezés jelent meg.

– Mert gonosz.

– Nem! – Kahlan szorítása Alessandra torkán felerősödött. –Miattatok. Ha elsősorban is nem külditek át Vernát az Újvilágba azzal a paranccsal, hogy vigye át Richardot a Gáton keresztül az Óvilágba…

– De a próféciák megmondták, hogy a Rend hatalma megnő, elfoglalja a világot és kipusztítja a mágiát, ha nekünk nem sikerül megállítanunk! A próféciák megmondták, hogy Richard az egyetlen, aki vezethet minket! Hogy csak vele marad esélyünk a túlélésre!

–  Ti pedig életre keltettétek a halott próféciákat. Ti, magatok. Csak azért, mert jobban hittetek az élettelen szavakban, mint a saját, átgondolt véleményetekben. Ti nem azért vagytok ma itt, hogy támogassátok a nyíltan elfogadott vezéretek döntését, sem azért, hogy józanul érveljetek vele szemben, hanem azért, hogy rákényszerítsétek a prófécia által rászabott szerepet: hogy rántsatok egy nagyot a karikán az orrában. Ha nem küldöd el Vernát, hogy elvigye hozzátok Richardot, akkor mi történt volna, Prelátus?

– Micsoda, micsoda… Hát a Rend…

– A Rend? A Rend ott kushadna bezárva az Óvilágba a Határ mögött, nem igaz? A varázslók által alkotott korlát háromezer éven át legyőzhetetlennek bizonyult a Rend, meg a hozzájuk hasonlók számára, és sikerrel akadályozta meg az Újvilág ellen irányuló hódító szándékaikat. Ti akarata ellenére elfogtátok Richardot, és hazacipeltétek magatokhoz az Óvilágba, csak hogy a poros, régi könyvekben talált halott szavakat feléleszthessétek. Ezért kényszerült Richard lerombolni a Gátat, ezért tud most a Rend átözönleni az Újvilágba, a Középföldre, az én Középföldemre, hogy lemészárolja a népeinket, hogy elragadja a férjemet. Miattatok, amiért beleártottátok magatokat a dolgokba.

Nélkületek ez az egész nem történt volna meg. Nem lenne háború, nem lennének a Birodalmi Rend banditái által lemészárolt halott férfiak, nők, gyermekek ezrei, hullahegyek az Újvilág városaiban – ez mind nem lenne!

Miattatok és a drágalátos próféciáitok miatt szakadt el a Fátyol, és szabadult szörnyű pestis a világra. A ti tetteitek nélkül, amelyekkel meg akartatok „védeni” bennünket a próféciák jósolta veszélyektől, ez sem történt volna meg soha. Rá sem merek gondolni, mennyi gyermeket láttam szenvedni és meghalni a fekete halálban a ti művetek következményeként. Gyerekeket, akik a szemembe néztek, és azt kérdezték bizalommal, hogy „ugye minden rendben lesz”, és nekem azt kellett mondanom nekik, hogy igen. Holott tudtam, hogy a reggelt sem fogják megélni.

Soha senki nem fogja tudni pontosan megmondani, hányan estek áldozatul a járványnak. Senki nem emlékszik majd azokra a kis falvakra, amelyek lakóit a járvány az utolsó szálig eltörölte a föld színéről. A ti kontárkodásotok nélkül azok a gyerekek ma is élnének, anyáik mosolyogva figyelhetnék, ahogy játszanak, apáik büszkén tanítgathatnák őket a világ dolgaira? A világéra, amelyet ti tagadtatok meg tőlük a próféciákba vetett hitetek miatt.

Azt mondjátok, ez a harc a mágia megőrzéséért folyik ebben a világban: de lehet, hogy már el is kezdődött a mágia pusztulása a próféciátok beteljesítése során. A ti közbeavatkozásotok nélkül a Harmóniák soha nem szabadultak volna rá a világunkra. Igen, persze, Richardnak sikerült visszaűznie őket, de vajon közben milyen jóvátehetetlen károkat okozhattak? Igaz, visszakaptuk az erőnket, de amíg a Harmóniák köztünk voltak és elszívták a mágiát a világunkból, mágikus teremtmények pusztultak el, mágiával fenntartott dolgok semmisültek meg. A mágia létezéséhez egyensúly szükséges. A világunk mágikus egyensúlya megzavarodott. Lehet, hogy a mágia megfordíthatatlan pusztulása máris elkezdődött. És mindez a ti próféciák iránti szolgai ragaszkodásotok miatt.

Ha nem avatkoztok közbe, te, Prelátus, maga Jagang és ti, Nővérek valamennyien odaát volnátok most az Óvilágban a Határ mögött, mi pedig itt az Újvilágban, békében és biztonságban élhetnénk. Mindenkit hibáztattok, kivéve az igazi felelősöket. Ha a szabadság, ha a mágia, ha az egész világ elpusztul, annak mind ti lesztek az okai, Prelátus!

A hirtelen csendben az egyetlen hang a szél mély tónusú nyögése volt, ami csak még fájdalmasabbá tette a hallgatást. Ann könnyekkel telt szemmel nézett fel Kahlanra. A hideg, hajnali nap fényében szikrákat szórt körülöttük a hó.

– Kahlan, ez nem így van. Neked csak most, fájdalmadban tűnik így.

– Márpedig ez így igaz – zárta le Kahlan véglegesen a vitát. Ann szája tovább mozgott, de ezúttal egyetlen hang sem jött ki rajta. Kahlan tenyérrel fölfelé kinyújtotta a kezét.

– Az útinaplót! Ha azt hiszed, nem vagyok képes elvenni ennek a nőnek az életét, akkor semmit sem tudsz rólam. Ő egyike a ti Nővéreiteknek, akik a Jó nevében ügyködnek a világ pusztulása érdekében, vagy ha nem, akkor még mindig a Sötétség Nővére, az Őrző szolgája, aki a Halál nevében tör a világ pusztulására. Akármelyik legyen is, ha most azonnal nem kapom meg tőled az útinaplót, az ő élete többé egy garast sem ér.

– Mit akarsz ezzel elérni? – suttogta Ann kétségbeesetten.

– Ezzel kezdem el, hogy megfékezzem a manipulációitokat, amivel megzavartátok a Középföld és az Újvilág valamennyi népének életét, az én életemet, a Richardét. Csak így tudom elkezdeni a dolgot, kivéve, ha most rögtön megöllek mindkettőtöket. Jobb, ha nem is tudtok róla, milyen közel állok hozzá, hogy azt az alternatívát válasszam. Most pedig ide azzal az útinaplóval!

Ann Kahlan eléje tartott nyitott tenyerére meredt. Pislogva próbálta megfékezni a könnyeit. Végül lehúzta az egyik gyapjúkesztyűjét, és kicibálta öve mögül az apró könyvet. Egy pillanatig maga előtt tartva tisztelettel nézett rá, de végül mégis letette Kahlan tenyerébe.

– Drága teremtőm – suttogta – bocsásd meg ennek a szegény, szenvedő gyermeknek, amit most cselekszik!

Kahlan a tűzbe hajította a könyvet.

Ann és Alessandra Nővér hamuszürke arccal bámultak a tűz sercegő lángjai között heverő útinaplóra. Kahlan felkapta Richard Kardját.

– Induljunk, Cara!

– A lovak készen állnak. Éppen felnyergeltem őket, amikor ez a kettő felbukkant.

Kahlan kilöttyintette a forró vizet, mialatt Cara gyorsan összekapkodta a holmijaikat. Mindketten sietve a nyeregtáskába tömködték az összeszedett tárgyakat. A többi úti holmit a vállukra vetve vitték a lovakhoz és a nyeregkápára kötözték.

Kahlan fellendült a hideg nyeregbe anélkül, hogy egy pillantás erejéig is visszanézett volna Annra és Alessandrára. A zord Carával az oldalán megfordította a lovát, és elügettek a kavargó hópelyhek között.