Huszonhatodik fejezet

 

 

 

Richard kettétörte a kolbászt, amit Nicci adott neki a nyeregtáskájából, és a lábosban sercegő rizsre dobta. Agyában vadul kavarogtak azok a dolgok, amiket Nicci mondott neki, és amiket hasztalan igyekezett valamiféle rendbe rakni magában.

Nem tudta, mennyit hihet el belőlük, de attól tartott, minden igaz lehet. A jelenlegi helyzet szerint Niccinek semmi szüksége sem volt rá, hogy hazudjon neki – legalábbis azokban a dolgokban nem, amiket eddig elmondott. A nő nem tűnt olyan… ellenségesnek, mint amitől Richard tartott. Inkább szinte mélabúsnak látszott. Talán amiatt, amit velük művelt, bár Richardnak nehezére esett elhinni, hogy a Sötétség Nővérét lelkiismeretfurdalás kínozná. Nyilván ez is csak valamiféle bizarr színjáték volt Nicci részéről, homályos céljai érdekében.

Richard megkavarta a rizst egy gallyal, amiről előtte lehántotta a kérget.

– Azt mondtad, vannak dolgok, amiket meg kell beszélnünk. – A lábos széléhez ütögetve lerázta a gallyra tapadt rizsszemeket. – Feltételezem, ez azt jelenti, hogy utasításokat akarsz adni nekem.

Nicci meglepetten pislogott, mintha valami egészen máson járt volna éppen az esze. Valahogy nem illett ide, ahogy ott ült az útifenyő lombsátra alatt egyenes derékkal, makulátlan eleganciájú, finom anyagból készült fekete ruhájában. Richard eddig el sem tudta volna képzelni Niccit a vadonban, még kevésbé a földön ücsörögve. Maga az ötlet is nevetséges képtelenségnek tűnt volna a számára. Nicci ruhája folyton Kahlant juttatta az eszébe, nem csak azért, mert annyira éles ellentéte volt Kahlan inkvizítori öltözékének, hogy automatikusan összehasonlításra késztette, hanem azért is, mert élénken felidézte a borzalmas mágikus fénypászmával összekapcsolt Kahlan és Nicci képét.

Az emlékkép gyötrő fájdalmat keltett Richard lelkében.

– Utasításokat? – Nicci ölébe ejtette a kezeit, és nyíltan szembenézett Richarddal. – Ó igen, van egy pár kérésem, amit szeretném, ha teljesítenél. Elsősorban is, soha nem használhatod a Tehetségedet. Soha többé. Semmilyen módon. Érthető? Mivel, ahogy visszaemlékszem, nem is nagyon rajongtál érte, ez a kérés nyilván nem nagy teher számodra, és nem is lesz nehéz teljesítened. Különösen, mivel egy számodra nagyon kedves valaki élete függ tőle, hogy megtedd. Megértetted?

Nicci jeges tekintete még tisztábban hordozta a fenyegető jelentést, mint maguk a szavai. Richard egyszerűen rábólintott, bár e pillanatban még nem volt vele igazán tisztában, hogy mire is mond igent.

Kitöltötte Nicci gőzölgő vacsoraadagját egy sekély fatálkába, és egy kanállal együtt átnyújtotta neki. Nicci egy mosollyal köszönte meg. Aztán a lábost a földre tette a lábai közé, kimerített belőle egy kanálnyi rizst, és addig fújta, amíg ehetővé hűlt. A szeme sarkából figyelte, ahogy a nő természetes eleganciával belekóstol a saját adagjába.

Tökéletes szépsége mellett Nicci arca különlegesen beszédes és kifejező volt. Ha boldogtalan volt, vagy haragot, fenyegetést vagy elégedetlenséget akart kimutatni, arca hideggé, és kifejezéstelenné merevedett. Nem látszott dühösnek vagy mogorvának, mint más emberek, amikor ilyesmit érzett: inkább valami hűvös közöny szállta meg. Ez az arckifejezés a maga módján sokkal zavarba ejtőbb volt, mint a nyílt harag. Ez volt Nicci áttörhetetlen páncélja.

Másrészről rendkívül élénken tudta kimutatni az örömét vagy háláját. Sőt mi több, ilyenkor az öröm vagy hála teljesen őszintének látszott az arcán. Richard úgy emlékezett Niccire, mint rendkívül zárkózott személyiségre, aki mindig megőrizte büszke, nemes tartását, de a legkisebb kedvességre vagy egyszerű bókra is mintha fellebbentette volna tartózkodása fátylát, és alóla őszinte öröm és elragadtatás villant elő.

Richardnak maradt még a kenyérből, amit Cara sütött neki. Utálta a gondolatát is, hogy ezt a kenyeret megossza ezzel a velejéig gonosz nővel, de ebben a pillanatban vonakodását gyerekes makacsságnak érezte. Letépett hát egy darab kenyeret és felkínálta Niccinek. A nő olyan tisztelettel fogadta el, mintha sokkal többnek tartaná közönséges kenyérnél.

– Azt is elvárom, hogy semmit ne titkolj el előlem – mondta, miután lenyelt egy falatot. – Nem örülnél neki, amit akkor tennék, ha titkolózáson kapnálak rajta. Férj és feleség között nincs szükség titkokra.

Ezzel alapjában véve Richard is egyetértett, csak hát ők aligha voltak férj és feleség. Ezt a gondolatát azonban bölcsen elhallgatta, ehelyett annyit mondott.

– Úgy látom, sok mindent tudsz arról, hogyan kell a házastársaknak viselkedni.

Nicci nem harapott rá a kivetett csalétekre. Kenyerével a tányér felé intett.

– Ez nagyon finom, Richard. Igazán nagyon finom.

– Mit akarsz egyáltalán, Nicci? Mi a célod ezzel az abszurd színleléssel?

A tűz fénye átszínezte Nicci márványfehér arcát, és olyan rezes csillogást adott a hajának, ami valójában nem volt benne.

– Azért hoztalak magammal, mert választ akarok egy kérdésre, és azt hiszem ezt a választ csak tőled kaphatom meg.

Richard kettétört a térdén egy vastag ágat.

– Azt mondtad, férj és feleség között nincs szükség titkolózásra. – Az ág egyik felével összébb kotorta a parazsat, aztán mindkét darabot rárakta a tűzre. – Hát akkor nem kell a feleségeknek is teljesen őszintének lenni?

– Hát persze. – Nicci leeresztette kenyeret tartó kezét, és csuklóját a térdén nyugtatta. – Én is őszinte leszek hozzád, Richard.

– Akkor áruld el, mi a kérdés. Azt mondod, válaszra van szükséged, amit tőlem szeretnél megkapni. Mi a kérdés?

Nicci ismét a távolba meredt, és mindennek látszott inkább, mint bősz foglárnak. Mintha emlékei, vagy talán benső félelmei közé merült volna el. Ez a látvány valahogyan mégis sokkal nyugtalanítóbb volt, mint egy fegyveres őr haragos vicsorgása a börtönrács előtt.

Odakint a fa körül az eső hangja tompa morajlássá erősödött. Épp idejében találtak táborhelyet. Richardnak önkéntelenül is a meghitt órák jutottak eszébe, amelyeket Kahlan oldalához simulva töltött ilyen útifenyők alatt. Kahlan emlékére megsajdult a szíve.

– Nem tudom – felelte végül, hosszú hallgatás után Nicci. – Tényleg nem, Richard. Keresek valamit, de csak akkor fogom megtudni, mit, ha megtaláltam. Életem egész eddigi száznyolcvanegy éve alatt fogalmam sem volt róla, hogy létezik. Az első jelet nem régen kaptam róla… – megint keresztülbámult Richardon, mintha valahová a háta mögé figyelne. A hangja is mintha ahhoz a távoli, ismeretlen dologhoz szólt volna, amit a tekintete keresett. – Akkor, amikor ott álltál a sok Nővér előtt nyakörvvel a nyakadon, és szembeszegültél velük. Talán megkapom a választ a kérdésemre, ha megértem, mit is láttam azon a napon, abban a teremben. Nem csak te voltál az, de te voltál az egésznek a középpontjában…

Tekintete ismét visszatért Richard arcára. Hangjában nyájas biztatás rejlett.

– Addig életben maradsz. Nincs szándékomban bántani téged. Nem kell félned tőle, hogy megkínoználak. Én nem olyan vagyok, mint azok a többi nők: mint az a Denna vagy a Fény Nővérei, akik a maguk kisded játékaihoz használtak fel téged.

– Te csak ne fölényeskedj. Te is a saját kis játékodhoz használsz fel engem, semmivel sem különb módon, mint ők.

Nicci megrázta a fejét.

– Szeretném, ha tudnád, Richard, hogy én végtelenül tisztellek téged. Valószínűleg jobban tisztellek, mint bárki más, akivel valaha is találkoztál. Éppen ezért hoztalak el. Te különleges személy vagy, Richard.

– Én harci mágus vagyok. Ilyet még sohasem láthattál ezelőtt. – Nicci türelmetlen kézlegyintéssel intézte el Richard megjegyzését.

– Kérlek, ne próbálj felvágni előttem az „erőddel”. Most nem vagyok hangulatban az efféle ostobaságokhoz.

Richard tudta, hogy ez nem holmi hencegés volt Nicci részéről. Nicci maga is figyelemre méltó mágikus képességekkel rendelkezett, és Richard aligha remélhette, hogy mágia dolgában túljárhatna Nicci eszén.

Nicci azonban nem úgy viselkedett, ahogy az ember a Sötétség Nővérétől várta volna. Richard egyelőre félretette haragját, fájdalmát és szenvedését, mivel tudta, hogy szembe kell néznie a valósággal, nem rejtőzhet hiábavaló vágyak és csalóka álmok mögé. így aztán ugyanazon a szelíd hangon szólította meg Niccit, amit a nő használt vele szemben.

– Nem értem, mit akarsz tőlem, Nicci.

A nő önkéntelen vállrándítással jelezte tehetetlenségét.

– Én sem értem. És ha amíg rájövök, te azt teszed, amit kérek tőled, minden rendben lesz. Nem foglak bántani.

– Tekintetbe véve a körülményeket, te komolyan azt várod el tőlem, hogy higgyek neked?

– Én igazat mondtam neked, Richard. Ha kificamítanád a bokádat, én minden erőmmel támogatnálak, hogy járni tudj. Mostantól te és én egymáshoz tartozunk.

Richard csak pislogni tudott ekkora őrültség hallatán. Szinte azt hitte, hogy Nicci megbolondult. Szinte. De tudta, hogy ez így túl egyszerű lenne. Ahogy Zedd szokta volt mondogatni, soha semmi nem egyszerű.

– És ha úgy döntök, hogy nem engedelmeskedem a kívánságaidnak?

Nicci ismét vállat vont.

– Akkor Kahlan meghal.

– Ezt értem, de ha ő meghal, akkor neked nem lesz többé hatalmad fölöttem. Akkor lehull a szívemről a bilincs.

Nicci hideg kék szemeivel mereven nézte Richardot.

– Térj a lényegre.

– Akkor nem kaphatod meg, amit tőlem akarsz. Akkor nem lesz mivel zsarolnod.

– Most sincs a birtokomban, amit tőled akarok, úgyhogy nem vesztek semmit. Amellett, ha így döntenél, Jagang Császár örömmel fogadná a fejedet ajándékul. Nem kétlem, hogy ajándékokkal és kincsekkel halmozna el engem érte.

Richard úgy vélte, Nicci nem különösebben vágyik arra, hogy kincsekkel és ajándékokkal halmozzák el. Végtére is a Sötétség Nővére volt, és ha igazán akarná, amúgy is megkaphatna mindent.

Ennek ellenére nem kételkedett benne, hogy a fejére valóban komoly vérdíj lehet kitűzve, és Nicci legalább ennyit nyerhetne a dologból, ha Richard ellene szegülne. Lehet, hogy Nicci nem vágyik kincsekre és gazdagságra, de ha van valami, amire egyáltalán vágyik, az a hatalom. És komoly hatalomra tehetne szert, ha elpusztítaná a Birodalmi Rend legnagyobb ellenségét.

Richard a lábai között heverő lábos fölé hajolt, és visszatért a vacsorájához, meg a sötét gondolataihoz. A beszélgetési kísérlet semmit nem ért. Csak körbe jártak egy helyben.

– Richard – szólalt meg Nicci ismét halkan, magára vonva a férfi tekintetét. – Ne gondold, hogy az egészet azért teszem, mert fájdalmat akarok okozni neked, vagy le akarlak győzni, mert a Rend ellensége vagy. Nem erről van szó. Elmondtam neked a valódi okot.

– És akkor, ha végül megtalálod a választ, amit keresel, a „segítségemért” cserébe elengedsz? – Richard ezt nem igazán kérdésnek szánta, inkább éles gyanúsításnak.

– Elengedlek? – Nicci a tálkájába bámult, és úgy kavargatta benne kanalával a rizst, mintha onnan várna valami kinyilatkoztatást. Aztán újra felpillantott. – Nem, Richard, akkor megöllek.

– Értem. – Richard úgy érezte, ez aligha az a válasz, ami együttműködésre bátorítaná, de ezt nem mondta ki hangosan. – És Kahlannal mi lesz? Úgy értem, miután engem megöltél.

– Szavamat adom rá, ha úgy döntök, hogy meg kell, öljelek, ő élni fog, mindaddig, amíg én életben vagyok. Én semmiféle rosszindulatot nem táplálok iránta.

Richard ebben próbált némi vigasztalást keresni. Valami okból hitt Niccinek. Bátorságot merített belőle, hogy legalább Kahlan biztonságban lesz. Ha Kahlant nem éri bántódás, ő kész elviselni, ami rá vár. Ezt az árat Önként hajlandó megfizetni.

– Hát akkor „feleség”, hová megyünk? Hová viszel engem?

Nicci nem nézett Richardra, a kenyerével igyekezett az étel levét felitatni a tálkájából. Rágcsálás közben elgondolkodott Richard kérdésén.

– Ki ellen harcolsz te, Richard? Ki az ellenséged? – ismét harapott egy kis darabot a kenyeréből.

– Jagang ellen. Jagang és a Birodalmi Rend ellen.

Nicci lassan megrázta a fejét, mint a tanár, aki a diákja tévedését javítja ki.

– Nem. Tévedsz. Talán neked magadnak is szükséged lenne bizonyos válaszokra.

Játék. Ez a nő valami ostoba játékot játszik vele. Richard a fogát csikorgatta, de visszafojtotta az indulatát.

– Akkor ki, Nicci? Ki vagy mi ellen harcolok, ha nem Jagang ellen?

– Azt remélem, hogy ezt tudom majd megértetni veled. – Nicci rezzenetlen pillantása nyugtalanította Richardot. – Elviszlek az Óvilágba, a Rend szívébe, hogy megmutassam neked, mi ellen próbálsz harcolni: annak a valódi természetét, amit most ellenségednek tartasz.

Richard értetlenül ráncolta össze a szemöldökét.

– Miért?

Nicci elmosolyodott.

– Mondjuk, mert szórakoztat engem.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy visszamegyünk Tanimurába? Oda, ahol Nővérként élted le az eddigi életedet?

– Nem. Az Óvilág szívébe, a lelkébe megyünk. Altur’Rangba, Jagang hazájába. A név nagyjából azt jelenti: „A Teremtő Kiválasztottjai”

Richard gerincén hideg borzongás futott végig.

– Te az ellenséges terület legmélyére akarsz vinni engem, Richard Rahlt? Kétlem, hogy akkor sokáig fogunk „férj-feleségként” életben maradni.

– Amellett, hogy nem használod a mágiádat, a mágiához kötődő nevedet, a Rahlt sem fogod használni. Azt a nevet viseled majd, amit gyermekkorodban: a Richard Cyphert. A mágiád és a neved nélkül senki sem fog bennünket másnak nézni, mint egy egyszerű embernek és a feleségének. És pontosan azok is leszünk: azok leszünk mindketten, aminek néznek bennünket.

Richard felsóhajtott.

– Nos, ha az ellenség rájönne, hogy én ennél több vagyok, gondolom á Sötétség Nővére képes lesz… befolyásolni őket.

– Nem leszek képes.

Richard felkapta a fejét.

– Ezt meg hogy értsem?

– Nem használhatom az erőmet. Richardnak lúdbőrössé vált a karja.

– Tessék?

– Az erőmet leköti a kapcsolat, hogy Kahlant életben tartsam. Az anyaság-varázslat így működik. Egy ilyen bonyolult varázslat létrehozása borzasztó sok erőt vesz el, nem is beszélve a folyamatos fenntartásáról. Minden erőmet arra kell fordítanom, hogy ezt az élő kapcsolatot megőrizzem. Az anyaság-varázslat mindent kivesz az emberből. Azt is kétlem, hogy egy egyszerű szikrát ki tudnék csiholni a maradék mágiámmal.

Ha bármilyen bajba kerülnénk, neked kell megoldanod a helyzetet. Persze bármikor képes lennék varázsolni, de ahhoz a kapcsolatból kéne erőt elvonnom. És ha ezt olyankor tenném, amikor Kahlan nincs a közelemben… ő meghalna.

Richard komolyan megijedt.

– De mi van, ha véletlenül mégis…

– Nem teszem. Amíg te vigyázol rám, Kahlan is kellő biztonságban lesz. Azonban ha például én leesnék a lóról és nyakamat szegném, Kahlannak is kitörne a nyaka. Amíg énrám vigyázol, őrá vigyázol. Ezért olyan fontos, hogy férj-feleségként éljünk a továbbiakban: hogy közel maradhass hozzám, és én is segíthessek neked, és elláthassalak tanácsokkal, ha szükséges. Nem lesz könnyű egyikünknek sem a mágiánk nélkül élni, akárcsak bármelyik más házaspárnak, de úgy gondolom, ez elengedhetetlenül szükséges, ha meg akarom találni azt, amit rajtad keresztül keresek. Érted, hogy gondolom?

Richard egyáltalán nem volt benne biztos, hogy érti, de azért mindenesetre rámondta:

– Igen.

Bénító csüggedés vett erőt Richardon. Soha nem hitte volna, hogy ez a nő képes önként feladni a mágikus hatalmát és erejét valami meghatározatlan tudás kedvéért. Ennek már maga a gondolata is jeges rémülettel töltötte el.

Úgy érezte, már egyáltalán nem ért semmit. Elméje vakon tapogatózott valami értelmes gondolat után ebben a megőrült világban, és mielőtt kontrollálni tudta volna magát, önkéntelenül kicsúszott a száján:

– Én már nős ember vagyok. Nem fogok férjként együtt aludni veled.

Nicci meglepetten pislogott, aztán száját kezével eltakarva finoman felkuncogott. Nem szégyenlős kuncogás volt ez, inkább Richard feltételezését nevette ki. Richard érezte, hogy a füleit elönti a forróság.

– Én nem ilyen értelemben akarlak téged, Richard. – Richard zavarában a torkát köszörülte.

– Jól van.

Az útifenyő lombsátra alatt beállott mélységes csendben, amit csak aláhúzott a lecsendesedett eső cseppjeinek lágy, monoton kopogása, a halkan sistergő farönkök parazsának meleg fényében Nicci elmélyült, koncentrált arckifejezése hirtelen nagyon hideggé és merevvé vált.

– De ha esetleg úgy döntenék, Richard, hogy azt akarom, akkor azt is meg fogod tenni.

Nicci gyönyörű nő volt. Az a fajta nő, akit a legtöbb férfi boldogan fogadott volna el magának. Mégsem a szépsége volt az, ami miatt Richard azonnal elhitte a szavait. A nő tekintete volt az, ami meggyőzte. A szex puszta gondolata még sohasem tűnt Richard számára ilyen romlottnak, mint e tekintet láttán.

Nicci hangjából eltűnt a könnyed társalgási tónus. Élettelenné, vontatottá vált, valami nem emberi színezettel. Mintha életfogytig tartó büntetést mért volna ki épp Richardra.

– Úgy fogsz viselkedni, mintha a férjem lennél. El fogsz tartani mindkettőnket. Törődni fogunk egymással a szó hétköznapi értelmében. Én varrók, főzök, mosok rád, te pedig keresni fogsz mindkettőnkre.

Nicci szándékoltan súlyos, monoton szavai olyan erővel sújtottak Richardra, mintha vastag vasrúddal vertek volna végig rajta.

– Azt meg kell értened, hogy Kahlant soha többé nem fogod látni, de amíg megteszed, amit kívánok tőled, tudhatod, hogy életben marad. így tudod kimutatni az iránta érzett szerelmedet. Minden nap, amikor felébred, tudni fogja, hogy te tartod őt életben. Más módon nem bizonyíthatod be neki, hogy mennyire szereted.

Richardnak émelygett a gyomra. Elbámult maga elé a messzeségbe, elmúlt helyek és idők emlékét felidézve.

– És ha úgy döntök, hogy véget vetek ennek az egésznek? – Ennek az őrült gondolatnak a súlya olyan nyomasztóan nehezedett Richardra, hogy e pillanatban nagyon is komolyan fontolgatta ezt a lehetőséget. – Inkább, mintsem, hogy a rabszolgád legyek?

– Akkor talán épp ebben a formában kapom meg azt a választ, amit keresek. Lehet, hogy az értelmetlen vég az, amit meg kell ismernem. – Nicci mutató –és középső ujját ollózó mozdulattal érintette össze, a mágikus köldökzsinór átvágását szimbolizálva vele, amely Kahlant az élethez kötötte. – Egy végső, oktalan, görcsös rángás, ami a létezés értelmetlenségét bizonyítja be.

Richard végre tisztán megértette, hogy ezt a nőt nem lehet fenyegetéssel megzsarolni. Lassan megvilágosodott előtte, hogy ez a kreatúra örömmel fogadna bármilyen szörnyű végkifejletet is.

– Számomra minden létező közül a világon – suttogta tompa fájdalommal inkább magának és a távol lévő Kahlannak, mint kérlelhetetlen foglárának – egyetlen személy van, aki pótolhatatlan: Kahlan. Ha rabszolgává kell aláznom magam, hogy ő élhessen, hát legyek rabszolga.

Richard rádöbbent, hogy Nicci fürkésző tekintettel kutatja az arcát. Egy rövid pillanatig állta a nő pillantását, aztán lesütötte a szemét. Kahlan szerelmének képével az elméjében nem tudta tovább elviselni ezeknek a gyönyörű, hideg, kék szemeknek az átható tekintetét.

– Az összes közös emléketek, örömötök, gyönyörötök, boldogságotok mindörökké a tiéd marad, Richard. – Mintha Nicci belelátott volna Richard gondolataiba, mintha nyitott könyvként olvasta volna múltja emlékeit. – Kincsként őrizd ezeket az emlékeket! Ezek fognak erőt adni neked az életben maradáshoz. Soha többé nem láthatjátok egymást. Életeteknek ez a része örökre lezárult. Mostantól mindketten új életet kezdtetek. Jobb, ha hozzászoksz ehhez a gondolathoz, mert ez a könyörtelen valóság.

A tények valósága. Nem Richard vágyainak világa. Ő maga mondta nem is egyszer Kahlannak, hogy a való világ tényeihez alkalmazkodva kell cselekedni, nem vesztegetve életük értékes idejét azzal, hogy lehetetlen dogok után vágyódjanak.

Ujjaival a homlokát masszírozta, és igyekezett, hogy a hangja ne remegjen.

– Remélem, azt nem várod el tőlem, hogy megtanuljak örömöt lelni a társaságodban!

– Tanulni én akarok, Richard.

Richard kezeit az oldala mellett ökölbe szorítva ugrott talpra.

– És mire kell neked ez a tudás? – kiáltotta indulatosan, kiáradó keserűséggel a hangjában. – Miért olyan fontos ez a számodra?

– Büntetésül.

Richard döbbent hitetlenkedéssel kérdezett vissza.

– Tessék?

– Szenvedni akarok, Richard. – felelte Nicci elrévedő mosollyal.

Richard visszaroskadt a földre.

– Miért? – suttogta.

Nicci összefogta a kezeit az ölében.

– Tudod, egyedül a fájdalom az, ami képes megérinteni bennem azt a halott, hideg valamit, ami az életem. A fájdalom az egyedüli dolog, amiért élek.

Richard bénultan meredt rá. A látomása jutott az eszébe. Nincs semmi, amivel a Birodalmi Rend előrenyomulását képes lenne megakadályozni. Nincs semmi, amivel szembeszállhatna a sorsával, amit ez a nő szánt neki.

Ha Kahlan nincs, ebben a pillanatban azonnal szembeszállt volna Niccivel, mindent egyszer s mindenkorra eldöntő küzdelemben. Önként kockáztatta volna a halált ez ellen a kegyetlen őrültség elleni harcban. Józan esze azonban megtiltotta neki, hogy harcoljon.

Élnie kell, hogy Kahlan életben maradhasson. Ezért, és csakis ezért, rá kell bírnia magát, hogy ellenállás nélkül, egyik lábát erővel rakva a másik elé, önként meneteljen saját megsemmisülése felé.