Huszonegyedik fejezet

 

 

 

Richard valami furcsa hangot hallott, és megtorpant hazasiettében. A talaj puffanásszerűen megremegett, és a remegés egészen a mellkasáig megreszkettette a testét. Úgy tűnt neki, mintha egy pillanatra villanásszerű fényt is látott volna a fák hegyében, de ez annyira gyors volt, hogy nem vehette biztosra.

A hangtól azonban, ami olyan volt, mintha valami gigantikus kalapács sújtott volna le az egyik hegycsúcsra, meghűlt az ereiben a vér.

A ház már közel volt, de a fák még eltakarták. Richard elhajította a zsinórra felfűzött pisztrángokat és az üveget benne a csellékkel, és rohanni kezdett. Az erdő szélén, mikor kiérkezett a mezőre. Hirtelen lefékezett. A szíve a torkában dobogott.

Meglátta a két nőt a közelben a ház előtt: az egyiket tiszta fehérben, a másikat talpig feketében. A két alakot egy kígyózva vonagló, szikrákat hányó tejfehér fényfonal kapcsolta össze. Nicci kissé felemelt, csípője szélességénél alig jobban széttárt tenyérrel felfelé fordított kezekkel állt

A fény az ő mellkasából indult ki, áthidalta a két nő közti teret és egyenesen Kahlan szívébe hatolt. A fényszálat körülölelő udvar vakítóan éles volt, és úgy vonaglott kettejük között, mintha elkeseredetten, de kilátástalanul menekülni próbálna.

Ahogy látta Kahlant dühtől remegve, tehetetlenül állni a fénydárda által a falhoz szegzetten, Richardot szinte megbénította az iránta érzett aggodalom. A görcsös rettegés, amit már jól ismert abból az időszakból, amikor Kahlan a halál szélén egyensúlyozott. A fény Nicci szívét is átjárta, szívüknél kapcsolva össze a két nőt. Richard számára ismeretlen volt a mágia, amit Nicci alkalmazott, de ösztönösen felismerte, hogy valami rendkívül veszélyes és kockázatos varázslat, nem csak Kahlanra nézve, de magára Niccire is, hiszen ő is reszketett a fájdalomtól. Richardot csak még jobban hatalmába kerítette a félelem attól, hogy Nicci hajlandó volt ekkora veszélynek kitenni önmagát is.

Tudta, hogy nyugodtnak és józannak kell maradnia, hozzá, hogy Kahlannak egyáltalán esélye legyen megszabadulni. Ösztönösen szerette volna Niccit leütni valami keze ügyébe eső dologgal, de bizonyos volt benne, hogy ilyen egyszerűen nem mentheti meg Kahlant. Zedd oly gyakran ismételt tanítása villant Richard agyába: soha, semmi sem egyszerű; és a frázissá koptatott mondat hirtelen félelmetesen kézzelfogható tartalommal telt meg számára.

Megoldást kutatva, elméjén vad elkeseredettséggel száguldott keresztül egy pillanat alatt minden, amit a mágiáról valaha is megtanult. Ezek közül egyik sem segített neki rájönni, mit kell tennie, de azt világosan megértette, mit nem szabad. Kahlan élete egy hajszálon múlik.

Abban a pillanatban Cara száguldott ki a házból teljesen meztelenül. Ezt Richard valahogy egy cseppet sem tartotta furcsának, annyira hozzászokott már Cara feszesen tapadó, a testének vonalait pontosan kirajzoló ruháihoz. A Mord-Sith mindig is így nézett ki, legfeljebb a bőr színe volt más. Caráról csepegett a víz. Haja kibomlottan lebegett utána, és Richard számára ez furcsa mód sokkal szemérmetlenebbnek tűnt, mint a meztelensége. Richard ahhoz szokott, hogy Carát mindig befont hajjal lássa.

A Mord-Sith öklében megvillant a vörös bőrrúd, az Agiel, amint ugráshoz készülve lekuporodott. Combjain, karjain és vállain szinte remegtek az izmok a visszafojtott, kitörni készülő energiától.

– Cara, ne! – kiáltott rá Richard.

Mire Cara elvetődve oldalról Nicci nyakára sújtott az Agiellel, Richard már teljes erejéből rohant feléjük a mezőn át.

Nicci felsikoltott a fájdalomtól, és térdre rogyott. Kahlan ugyanolyan fájdalommal kiáltott fel, és ő is térdre roskadt, szinte ismételve Nicci mozdulatait.

Cara marokra kapta Nicci haját, és hátrarántotta a fejét.

– Most meghalsz, boszorkány!

Nicci semmit nem tett, hogy megakadályozza Carát, és az Agiel már csak centiméterekre volt a torkától.

Richard a Mord-Sith felé vetődött, kétségbeesett reménykedéssel, hogy még nem késett el. Az Agiel éppen megérintette Nicci torkát, amikor Richard derékon ragadta Carát és hátrarántotta. Az acélkemény izmok fölött feszülő selymes, finom bőr érintés egy pillanatra meg is lepte Richardot. Az ütközés lendületétől Carának a lélegzete is elakadt, amikor a földhöz csapódott.

A Mord-Sithet annyira elragadta a harci düh, és olyan feszült állapotban volt, hogy automatikusan Richard felé vágott az Agiellel, fel sem fogva, kit támad, csak azt érzékelve, hogy ez a valaki megakadályozta, hogy megvédje Kahlant.

A fegyver erős ütése Richard oldalán olyan volt, mintha vasrúddal ütötték volna meg, amit azonnal éles, villámcsapásszerű fájdalom követett. A koponyájába hasító kín egy pillanatra el is vakította Richardot. A füle zúgott. Nem jutott levegőhöz, megtántorodott, és egy szempillantás alatt borzalmas emlékek lavinája temette maga alá elméjét.

Cara elszánta magát a gyilkolásra, és minden, ami megakadályozta, csak szította a dühét. Richard éppen időben tért magához, hogy meg tudja ragadni és földhöz szegezni Cara csuklóját, mielőtt újra lesújtott volna Niccire. Egy Mord-Sith mindig rettenetes ellenfél volt, ez nem vitás, de elsősorban a mágia ellen voltak igazán hatékonyak, kevésbé a puszta izmok ellen. Ezért is próbálta Cara arra rávenni Niccit, hogy használjon ellene mágiát: csak ilyen módon volt képes egy Mord-Sith elrabolni ellenfele varázserejét és így kerekedni fölé.

Richard fel sem fogta igazán, hogy Cara teste mezítelenül vonaglik alatta. Sós vér ízét érezte a szájában. Figyelmét az Agielre összpontosította, és azt igyekezett biztosítani, hogy Cara ne használhassa ellene a fegyvert. Fejében vadul lüktetett a fájdalom, és nem csak Carával kellett megküzdenie, hanem az ájulás fenyegetésével is. Minden összpontosító erejét igénybe vette, hogy Carát visszatartsa.

E pillanatban a Mord-Sith nagyobb veszélyt jelentett Kahlan életére, mint Nicci. Ha Niccinek az lett volna a szándéka, hogy megölje Kahlant, már régen meg is tette volna, Richard ebben bizonyos volt. Nem értette ugyan pontosan, mit is művel Nicci, de abból, amit eddig látott, a varázslat jellegét nagyjából már felfogta.

Cara csupasz mellkasán vér csordult végig, élénkvörös csíkot festve a hófehér bőrre.

– Cara, hagyd abba! – Richard állkapcsa, ha fájdalmasan is, de mozgott, ebből arra következtetett, hogy nem törött el. – Én vagyok az! Állj le! Megölöd Kahlant! – Cara ellenállása megszűnt, teste ellazult Richard alatt, és dühös zavarodottsággal nézett fel a férfira.

– Jobb lesz, ha hallgatsz rá – szólalt meg mögöttük Nicci bársonyosan lágy hangon.

Mikor Richard elengedte Cara csuklóját, a Mord-Sith felnyúlt, és megérintette Richard szája sarkát.

– Ne haragudj! – suttogta, mikor tudatára ébredt, hogy mit is tett.

Hangsúlyából Richard kiérezte, hogy valóban komolyan is gondolja. Rábólintott, aztán felállt, és karjánál fogva Carát is felsegítette a földről.

Nicci kihúzott derékkal állt jellegzetes, magabiztos tartásával. Figyelmét és mágiáját egyaránt Kahlanra összpontosította. Richard érezte magában felébredni a nyugodt, de hihetetlenül heves erőt, ami csak az ő akarati parancsára várt, hogy kitörjön, Richard azonban nem tudta, hogyan használhatná ezt az erőt Nicci megállítására. Visszafogta magát, mert attól félt, bármit tenne is, azzal csak a Kahlant fenyegető veszélyt súlyosbítaná.

Kahlan is talpon volt már, de a tejszerűen átlátszatlan fénysugár újra a falhoz szegezte. Tágra nyílt zöld szemeiben szenvedés reszketett attól, amit Nicci művelt vele, bármi volt is az.

Nicci felemelte a kezeit, és a szívére szorította, a fény fölé. Háttal állt Richardnak, de a fény úgy átvilágított a testén, akár egy szelet papíron. A sugárzó fénykör egyre tágult Nicci testében, mintha elemészteni akarná.

A vonagló fénykéve Kahlan testében is ugyanúgy szélesedett, akárha átégetné, de Richard tisztán látta, hogy mégsem fenyegeti az asszony életét. Kahlan meg tudott mozdulni, tudott lélegezni, élt, és egyáltalán nem úgy viselkedett, mint akinek a testébe valóban lyukat éget valami. Richard azonban megtanulta, hogy egyáltalán nem hihet a szemének, amikor mágiáról van szó.

Nicci mellkasának közepében gyengült a fény, a hús és bőr újra megszilárdulni látszott, ahogy a fény gyengülő sugarai kifelé haladtak a testéből.

Aztán a fény hirtelen teljesen kihunyt. Kahlan, két kezével támaszkodva maga mögött a falon, megkönnyebbülten ernyedt el, és szemeit lehunyta, mintha elviselhetetlen megterhelést jelentene számára ránézni a vele szemben álló nőre.

Richard maga volt a visszafojtott őrjöngő harag. Izmai szinte sikoltottak azért, hogy felszabadíthassák a bennük feszülő erőt. A mágia olyan volt benne, mint az összetekeredett, lesújtani készülő vipera. Szinte mindennél jobban kívánta, hogy elpusztíthassa ezt a feketébe öltözött szörnyeteget előtte. Ennél csak egyetlen dolgot kívánt jobban: biztonságban tudni Kahlant.

Nicci barátságosan rámosolygott Kahlanra, mielőtt Richardhoz fordult. Kék szeme pillantásával nyugodtan vett tudomást Richard kardmarkolatra feszülő, elfehérezett ökléről.

– Richard. Milyen régen találkoztunk utoljára. Jól nézel ki.

– Mit műveltél? – mordult rá a férfi összeszorított fogakkal. Nicci mosolygott. Elérzékenyült, béketűrő mosollyal, ahogy az anya mosolyog a gyermekére. Nagy lélegzetet vett, mint aki nehéz munkát fejezett be éppen, és kezével Kahlan felé intett.

– Varázslatot bocsátottam a feleségedre, Richard.

Richard a bal vállán, közelről érezte Cara leheletét: a Mord-Sith úgy állt meg mögötte, hogy ne akadályozza a férfi kardforgató kezét.

– És mi volt a célod vele? – kérdezte Niccitől.

– Természetesen az, hogy téged foglyul ejtselek.

– Mi fog történni Kahlannal? Milyen kárt tettél benne?

– Kárt? Ugyan, semmit. Bármi kár csak általad érheti. – Richard összevonta a szemöldökét, ahogy felfogta Nicci mondandójának lényegét, bár azt kívánta, bárcsak tévedne.

– Úgy érted, ha téged bántalak, Kahlan is szenvedni fog? – Nicci ugyanazzal a józan, lefegyverző mosollyal mosolygott, mint amikor tanítványaként oktatta Richardot. Richard most alig tudta elképzelni, hogy valaha olyannak látta ezt a nőt, mint valami megtestesült jó szellemet.

Érezte a mágia szikrázását Nicci körül. Legtöbbször képes volt meglátni másokban a mágiát saját Tehetsége segítségével, máskor megérezte a varázslat auráját mások teste körül. Nagyon ritkán találkozott azonban olyan nővel, aki körül így szikrázott volna az erőtől a mágia. Ami azonban az egészben a legrosszabb volt, hogy Nicci a Sötétség Nővére.

– Eltaláltad, de ennél sokkal többet is jelent ez a varázslat. Tudod, össze vagyunk kapcsolva az anyaság-varázslattal. Különös elnevezés egy varázslatra, nem igaz? A név részben a varázslat gondoskodó, tápláló aspektusát is tükrözi. Mint az életadás: ahogy az anya táplálja és tartja életben a magzatát.

A fény, amit láttál egyfajta köldökzsinór: a mágia köldökzsinórja. A körülöttünk lévő világ természetét megváltoztatva összekapcsolja a kettőnk életét, függetlenül attól, mekkora fizikai távolság van közöttünk. Ahogy én az anyám gyermeke vagyok, és ezen a világon semmi sem képes változtatni, ezt a varázslatot sem képes feloldani senki más.

Úgy beszélt, ahogy egy tanár, ahogy egykor beszélt Richardhoz a Próféták Palotájában, amikor egyike volt a férfi oktatóinak. Mindig bizonyos nyugodt szűkszavúsággal magyarázott, amiről Richard egykor azt gondolta, valami sajátos nemességet ad Nicci személyiségéhez. Akkoriban Richard elképzelni sem tudta volna, hogy Nicci száját durva, közönséges szavak elhagyhatnák, de amit most hallott tőle, az színtiszta gonoszság volt.

Nicci most is páratlan, visszafogott eleganciával mozgott. Richard ezt a fajta mozgást valaha kifejezetten érzékinek tartotta: most azt gondolta róla, nem más, mint a kígyó hullámzó mozdulatai.

Richardban ott dübörgött a Kard mágiája, és sikoltva követelte, hogy szabadítsa el. A Kard varázslatát kifejezetten azért alkották meg, hogy elpusztítsa azt, amit, vagy akit a Kard viselője gonosznak ítélt meg. E pillanatban Niccire olyan mértékben ráillett ez a meghatározás, hogy a Kard kis híján legyőzte Richard ellenállását, nem sokon múlott, hogy átvegye a hatalmat Richard akarata felett, és lesújtson a fenyegető gonoszságra. Az Agiel okozta fájdalom még ott lüktetett Richard koponyájában, és hihetetlen erőfeszítésébe került, hogy ellenálljon a Kard hatalmának. Érezte, ahogy a fegyver markolatába illesztett betűk – IGAZSÁG – keményen a tenyerébe nyomódnak.

Ez az a pillanat volt, talán még inkább, mint bármikor eddig, amikor szembe kellett néznie az igasággal, nem fordulhatott el tőle a vágyálmai felé. Itt, most, életről és halálról volt szó.

– Richard – szólalt meg Kahlan váratlanul nyugodt hangon, aztán kivárt, amíg tekintetük összekapcsolódott. – Öld meg. – Olyan nyugodt, parancsoló határozottsággal mondta ki ezeket a szavakat, ami feltétlen engedelmeskedést követelt meg. Fehér inkvizítori ruhája csak kihangsúlyozta hangjának ellentmondást nem tűrő parancs jellegét. – Tedd meg! Egy pillanatot se késlekedj. Öld meg. Ne gondolkodj rajta, csak tedd meg.

Nicci teljes nyugalommal várta, mit tesz Richard. Legfeljebb kíváncsiság volt benne Richard döntése iránt, semmi több. Richardnak azonban nem kellett gondolkodnia a döntéséhez.

– Nem tehetem – mondta Kahlannak. – Azzal téged is elpusztítanálak.

Nicci felvonta az egyik szemöldökét.

– Nagyon jó, Richard. Nagyon jó.

– Tedd meg! – sikoltotta Kahlan. – Most tedd meg, amíg még van rá módod.

– Maradj csendben – szólt rá nyugodt hangon Richard. Aztán Nicci felé fordult. – Beszélj!

Nicci úgy kulcsolta össze a kezeit, ahogy a Fény Nővérei szoktak imádkozáskor, csak hát ő persze nem a Fény Nővére volt. Kék szemének tekintete mélyén valami rejtett érzelem bujkált, de hogy mi ez az érzelem, azt Richard nem tudta megfejteni, és rettegett is tőle, hogy megfejtse. Olyan tekintet volt ez, ami az érzelmek egész univerzumát magába foglalta a vágyakozástól a gyűlöletig. Egy dologban azonban mégis biztos volt Richard: a tekintetből olyan eltökéltséget olvasott ki, ami az élethez való ragaszkodásnál is erősebb volt.

– A dolog úgy áll, Richard, hogy velem kell jönnöd. Ameddig én életben vagyok, Kahlan is életben marad. Ha meghalok, meghal ő is. Ennyire egyszerű.

– Más egyéb? – kérdezte Richard.

– Más egyéb? – pislogott Nicci. – Semmi más.

– És ha úgy döntök, hogy megöllek?

– Akkor meghalok. De velem együtt Kahlan is meghal: az életünk immár egymáshoz kapcsolódik.

– Nem erre gondoltam. Úgy értem, nyilván van valami célod. Mi mást jelent még, ha úgy határozok, hogy megöllek?

Nicci vállat vont.

– Semmi egyebet. A döntés rajtad áll. Az életünk a te kezedben van. Ha úgy határozol, hogy megkíméled Kahlan életét, akkor viszont velem kell jönnöd.

– Na, és mit szándékozol tenni vele? – kérdezte Kahlan, s közben óvatosan Richard oldala mellé húzódott. – Megkínzod, hogy hamis vallomást csalj ki belőle, ami alapján aztán Jagang nyilvános tárgyalási színjátékban elítélheti, és látványosan kivégeztetheti?

Nicci nagyon meglepettnek látszott. Olyannak, mint akinek eddig ilyen gondolat eszébe sem jutott, és most, hogy említették, visszataszítónak tartaná az ötletet.

– Nem, semmi ilyesmi. Nincs szándékomban ártani neki. Egyelőre legalábbis nincs. Végső fokon persze nagyon valószínű, hogy meg kell majd ölnöm.

Richard tekintete szikrázott a dühtől.

– Hát persze.

Mikor Kahlan egy mozdulatot tett, hogy előre lépjen, Richard megmarkolta a karját és visszatartotta. Tudta, mit akar Kahlan. Nem tudta ugyan pontosan, mi történne, ha Kahlan rászabadítaná Niccire inkvizítori mágiáját, miközben össze vannak kapcsolva Nicci varázslata által, de nem is akarta megtudni, mivel biztos volt benne, hogy semmi jó sem sülne ki belőle. Richard úgy érezte, Kahlan túlságosan is készségesen áldozná fel saját életét, hogy Richardét megmentse.

– Egyenlőre tartsd féken magad – suttogta Kahlan fülébe. Kahlan kinyújtott karral vádlón mutatott Niccire.

– Éppen most ismerte be, hogy meg akar ölni téged. Nicci megnyugtatóan mosolygott.

– Amiatt egyelőre ne aggódj. Valószínűleg még hosszú ideig nem kerül sor rá. Talán egy életen keresztül sem.

– És addig? – kérdezte Kahlan. – Mit akarsz tenni vele addig, amíg el nem hajítod az életét, mint valami ócska rongyot?

– Ócska rongyot?… – Nicci a színtiszta ártatlanság gesztusával tárta szét a kezét. – Semmi különösebb tervem nincs. Csak el akarom őt vinni magammal.

Richard eleinte úgy vélte, érti, mi folyik itt, de Nicci minden mondatával egyre kevésbé lett biztos benne.

– Ezt úgy érted, hogy el akarsz engem távolítani, hogy ne tudjak harcolni a Birodalmi Rend ellen?

Nicci szemöldöke összerándult.

– Ha minden áron így akarod értelmezni, be kell ismernem, igaz, hogy lejárt az időd a D’Harai Birodalom élén. De nem ez a dolog lényege. A lényeg az, hogy eddigi életed minden szempontból – és Nicci itt jelentőségteljesen és hangsúlyozottan pillantott Kahlanra – véget ért.

Nicci szavai mintha megdermesztették volna körülöttük a levegőt. Richard szívét legalábbis biztosan.

– És mi van még? – Richard biztos volt benne, hogy kell itt még lennie valami indítéknak, ami értelmet adna ennek az egész rémálomnak. – Milyen feltételeket szabsz még, ha Kahlant életben akarom tudni?

– Nos, magától értetődően senki sem követhet bennünket.

– És ha mégis megtesszük? – csattant fel Kahlan. – Utánad mehetek, és én magam ölhetlek meg téged, még akkor is, ha ez a saját életem végét is jelenti. – Kahlan zöld szemeiben jeges eltökéltség csillogott, és fenyegetően meredt a fekete ruhás nőre.

Nicci kissé felvonta a szemöldökét, és egy egészen kicsit Kahlan felé hajolt, olyan testtartással, mint mikor egy szülő a gyermekét oktatja ki.

– Akkor az egész dolog ott fog véget érni, hacsak Richard meg nem akadályoz benne, hogy megtedd. Ez is része annak a döntéssorozatnak, amit most mindannyiunknak meg kell hoznunk. De rosszul számítasz, ha azt hiszed, hogy én törődöm vele, így lesz-e vagy úgy. Tudod, egyáltalán nem érdekel. Egy szemernyit sem.

– Mik a szándékaid velem? – kérdezte Richard, magára vonva Kahlanról Nicci zavaróan nyugodt tekintetét. – Mi történik, ha eljutunk oda, ahová vinni akarsz, és én nem azt teszem, amit szeretnél?

– Félreérted a dolgot, Richard, ha azt hiszed, hogy van róla bármi előzetes elgondolásom, hogy mit akarok tőled. Nincsen. Gondolom, azt teszed majd, amit akarsz.

– Amit akarok?

– Nos, azt természetesen nem engedhetem meg, hogy visszatérj a népedhez. – Nicci fejének egy rántásával hátra vetette a szél által arcába fújt hosszú szőke fürtjeit. Tekintete közben egy pillanatra sem engedte el Richardét. – És persze, ha szántszándékkal és tűrhetetlenül kötözködni fogsz, erre már korábban megadtam a választ. Nagy kár lenne, tényleg, de akkor semmi hasznodat nem tudnám venni, ezért megölnélek.

– Semmi hasznomat nem vennéd? Úgy érted, Jagang nem venné hasznomat.

– Dehogy! – Nicci ismét meglepettnek látszott. – Nem Őexcellenciája érdekében teszem, amit teszek. – Megérintette az alsó ajkát. – Nézz csak ide. Kivettem innen a karikát, amivel rabszolgájaként jelölt meg. Az egészet a saját kedvemre teszem.

Richard elméjében felmerült egy még zavaróbb kérdés.

– Hogy lehet, hogy a Császár nem tud behatolni az elmédbe? Hogy nem képes irányítani téged?

– Ahhoz nincs rám szükséged, hogy erre megkapd a választ, Richard Rahl.

Richard semmi értelmét nem látta a válasznak. A Rahl Nagyúrhoz való kötődés csak az iránta hűségesek számára nyújtott védelmet. Akármerről nézte is, Nicci viselkedését semmilyen módon nem lehetett az Őiránta tanúsított hűség jeleként értelmezni. Nicci tettei egyértelműen erőszakosak és Richard akarata ellen irányulok voltak: a kötődés nem oltalmazhatta Niccit. Arra gondolt, hogy Jagang esetleg anélkül van jelen Nicci elméjében, és uralja a tetteit, hogy a nő ennek tudatában lenne. Az is megfordult a fejében, hogy Jagang jelenléte az elméjében megőrjítette Niccit.

– Nézd – kezdte Richard, bár volt egy olyan kényelmetlen érzése, hogy ő és Nicci nem is ugyanazt a nyelvet beszélik – nem tudom, te mit gondolsz…

– Elég a szócséplésből. Indulunk.

Nicci kék szemeinek pillantása Richardon nyugodott, tekintetében nem volt semmi harag, vagy rosszindulat Richardnak szinte úgy tűnt, mintha Nicci tudatában sem lett volna Kahlan és Cara jelenlétének.

– Ennek így semmi értelme. Azt akarod, hogy veled menjek, de nem Jagangnak dolgozol. Ha ez igaz, akkor…

– Azt hiszem, olyan tisztán és egyszerűen megmagyaráztam mindent, ahogy csak lehetséges. Ha szabadulni akarsz, bármikor megölhetsz. Ha megteszed, Kahlan is meghal. Ez a két választási lehetőséged van. Bár azt hiszem, tudom, hogyan fogsz dönteni, biztos nem lehetek benne. Két út áll előtted, és most el kell döntened, melyikre lépsz.

Richard hallotta maga mögött Cara dühös fújtatását. A Mord-Sith olyan volt, mint a kipattanni kész megfeszített rugó. Richard tartott tőle, hogy Cara indulataitól vezérelve esetleg valami helyrehozhatatlan kárt okozna, ezért csillapítóan emelte felé a kezét, hogy biztos lehessen benne, Cara mögötte marad, és nem tesz semmi ostobaságot.

– Ja, igen, még egy dolog, amit tudnod kell: ha valami cselt terveznél ellenem, vagy el akarnál árulni, netán nem akarnád megtenni azokat az egyszerű kis apróságokat, amiket majd kérek tőled, a kettőnket összekötő varázslat segítségével bármikor véget tudok vetni Kahlan életének. Csak kívánnom kell. Nekem nem kell meghalnom hozzá. Mostantól életének minden napja az én jóindulatomtól függ: következésképpen a te engedelmességedtől.

Nincsenek rossz szándékaim iránta, és nem érzek iránta sem szimpátiát, sem ellenszenvet. Tulajdonképpen, ha kívánok neki valamit, hát hosszú és nyugodt életet. Végtére is ő egyfajta boldogságot hozott a te életedbe, és nem akarom, hogy ezért az életét kelljen áldoznia cserébe. De ebbe neked is van beleszólásod a jövőbeni viselkedésed által.

Nicci jelentőségteljes pillantást vetett Richard válla fölött Carára. Aztán kinyúlt Richard felé, és ujjaival gyengéden letörölt egy vércseppet a férfi szája sarkából. A maradék vérfoltot a hüvelykujjával tisztogatta le.

– A Mord-Sithed megsebesített téged. Meggyógyíthatom, ha akarod.

– Nem.

– Így is jó. – Nicci véres ujjait fekete szoknyájába törölte. – Ha nem akarod kockáztatni, hogy mások helytelen viselkedése Kahlan halálához vezessen, intézkedj róla, hogy ezek a mások ne tegyenek semmit a te jóváhagyásod nélkül. A Mord-Sithek leleményes és eltökélt nők. Csodálom és tisztelem a kötelességtudatukat. Ha azonban a Mord-Sithed követni találna bennünket, – és a mágiám által tudni fogom, ha megteszi – akkor Kahlan meghal.

– És én honnan fogom tudni, hogy Kahlan jól van-e? Ha csak egy mérföldnyire is eltávolodunk innen, te nyugodtan megölheted Kahlant a mágikus kapcsolatotok útján és én még csak tudomást sem fogok szerezni róla.

Nicci összeráncolta a szemöldökét. Úgy látszott, őszintén zavarba jött.

– Miért tennék ilyesmit?

Richardot először dühroham öntötte el, ami azonnal átadta a helyét a pániknak.

– Miért teszed egyáltalán ezt az egészet?

Nicci egy pillanatig szótlan kíváncsisággal fürkészte Richardot.

– Meg van rá az okom. Sajnálom, Richard, hogy neked kell megszenvedned érte. Nem az volt a célom, hogy téged megkínozzalak. Szavamat adom rá, hogy nem bántom Kahlant anélkül, hogy neked meg ne mondanám.

– Elvárod tőlem, hogy higgyek a puszta szavadnak?

– Én az igazat mondom. Semmi okom rá, hogy hazudjak neked. Egy idő után majd mindent sokkal jobban meg fogsz érteni. Részemről semmi bántódás nem fenyegeti Kahlant, amíg én magam biztonságban vagyok, és te velem tartasz.

Valami megmagyarázhatatlan okból Richard hitt Niccinek. A nő viselkedése hamisítatlanul őszintének és magabiztosnak tűnt, olyannak, mint aki ezerszer végiggondolta már magában az egészet. Egy pillanatig sem hite azonban, hogy Nicci mindent elmondott neki. A Nővér leegyszerűsítette a dolgokat annyira, hogy Richard könnyen megérthesse a lényeget, és ezzel segített neki a döntését meghozni. Bármi is volt a többi, el nem mondott része, nem lehetett annyira döntő jelentőségű, mint amit eddig megtudott. Richardnak kínszenvedés volt maga a gondolat is, hogy Kahlantól el kelljen válnia, de szinte mindent képes lett volna megtenni a világon az asszonya életéért, és Nicci ezt úgy látszik nagyon is jól tudta.

Aztán ismét eszébe ötlött a rejtély, ami valami módon kapcsolódott ehhez az egészhez.

– A varázslat, ami az emberek elméjét megvédi az Álomjáró befolyásától, csak azok esetében működik, akik hűségesek hozzám. Ha ezt teszed velem, nem várhatod, hogy biztonságban legyél Jagangtól. Ezzel a cselekedeteddel elárulsz engem.

– Én nem félek Jagangtól. Ne aggódj az én elmém miatt, Richard. Teljes biztonságban vagyok Őexcellenciájától. Talán egy idő múlva rájössz majd, mekkorát tévedtél, méghozzá sok mindenben.

– Csak áltatod magad, Nicci.

– Richard, te csak egy kis részét látod az egésznek. – Nicci rejtelmes pillantással vonta fel az egyik szemöldökét. – Legbelül a te ügyed azonos a Rend ügyével. Te túlságosan is nemes lélek vagy hozzá, hogy ez másként legyen.

– Lehet, hogy a kezed által kell meghalnom, de úgy fogok meghalni, hogy szívből gyűlölök mindent, ami mellett te és a Rend kiálltok – szorította ökölbe a kezét Richard. – Nem fogod megkapni, amit akarsz, Nicci. Bármi is az, nem fogod megszerezni.

Nicci mély szánalommal nézett Richardra.

– Ez mindenki legjobb érdekében történik, Richard. Bármit mondott is Richard, Nicciről hatástalanul pergett le, és amit ő mondott, annak Richard nem látta semmi értelmét. A férfiban egyre magasabbra buzgott fel a harag. A Kard mágiája egyre követelőbbé vált és Richard alig volt már képes ellenállni neki.

– Azt várod tőlem, hogy ezt el is higgyem?

Nicci kék szemeinek a pillantása valahová messze Richard mögé meredt.

– Talán nem.

Aztán ismét Richardra nézett. Két ujját a szájába dugva éleset füttyentett. A füttyre lónyerítés és paták közeledő dobogása válaszolt.

– A hágó túloldalán a te számodra is kikötöttem egy lovat.

Richardba csontig hasított a rémület. Kahlan ujjai mélyen férje karjába vájtak. Cara keze Richard hátát érintette. Richard úgy érezte, csapdába esett. Elméjén végigszáguldottak korábbi fogságba esésének emlékei, és azoké a dolgoké, amiket fogsága alatt el kellett viselnie. Pulzusa száguldott, és gyors, szaggatott kortyokban szívta be a levegőt. Minden kicsúszni látszott a kezei közül, és ő semmit sem volt képes tenni ellene. Mindennél jobban szeretett volna harcolni a dogok alakulása ellen, de nem tudta, hogyan. Azt kívánta, bárcsak annyiból állna az egész, hogy lesújthatná az ellenfelét. Emlékeztetnie kellett magát rá, hogy egyedüli esélye a higgadt gondolkodás, nem a hiábavaló kívánságok. Megragadta a nyugalom központját lelke mélyén, és annak segítségével csillapította a pánik kitörni készülő rohamát.

Nicci kihúzott derékkal, hátrafeszített vállakkal, magasra szegett állal állt előtte. Olyan látványt nyújtott, mint aki bátran szembenéz a kivégző osztaggal. Richard ekkor döbbent rá, hogy Nicci tényleg felkészült az ő mindkét fajta döntésére.

– Megadtam neked a választás lehetőségét, Richard. Más lehetőséged nincs. Döntened kell.

– Nincs miről dönteni. Nem hagyhatom meghalni Kahlant.

– Hát persze, hogy nem. – Nicci testtartása alig észrevehetően ellazult. Tekintete mélyén apró, megnyugtató mosoly villant. – Ne félj, nem lesz semmi baja.

A közeledő ló vágtája lelassult. Mikor a jókötésű foltos kanca megállt gazdája mellett, Nicci megmarkolta a kantárát, közel a zablához. A ló szürke sörényét összeborzolta a hűvös szél. Az állat nyugtalanul rángatta a fejét az idegen emberek jelenléte miatt, és látszott rajta, mennyire szeretne távol lenni már innen.

– De… de… – hebegte Richard –, de mit szabad magammal vinnem?

Nicci átlendítette a lábát a ló fara fölött, és máris a nyeregben ült. Kicsit fészkelődött, amíg a legjobb pozíciót megtalálta, aztán kihúzta magát. Fekete ruhája és szőke haja éles kontrasztot nyújtott a háttérül szolgáló acélszürke égbolton.

– Bármit magaddal hozhatsz, feltéve, hogy nem személyről van szó. – Nicci csettintett a nyelvével, és a kantár egy mozdulatával szembe fordította a lovát Richarddal. – Javaslom, hozz elég ruhaneműt, meg ilyesmit. Mindent, amit szívesen megtartanál. Annyi holmit hozhatsz, amennyit csak elbírsz.

Aztán a hangja kicsit élesebbre váltott.

– Viszont azt a kardot, azt hagyd itt. Nem lesz rá szükséged. – Mélyre hajolt a nyeregből, és hangjába most először hideg fenyegetés költözött. – Te nem vagy többé a Kereső, sem a Rahl Nagyúr, a D’Harai Birodalom vezére, sőt, ami azt illeti, nem vagy többé az Inkvizítor Anya férje sem. Mostantól csak Richard vagy, és senki más.

Cara előre lépett Richard mellé, mint a sötét harag viharfellege.

– Én Mord-Sith vagyok. Ha azt hiszed, hogy egyszerűen hagyni fogom, hogy magaddal vidd a Rahl Nagyurat, bolond vagy. Az Inkvizítor Anya már kijelentette, hogy mit kíván. Az én mindenek felett álló kötelességem tehát az, hogy megöljelek.

Nicci három ujját a kantár köré kanyarította, és rájuk szorította a hüvelykjét.

– Tedd, amit tenned kell. A következményekkel tisztában vagy.

Richard kinyújtott karjával tartotta vissza Carát attól, hogy Nicci re vesse magát és lerángassa a nyeregből.

– Nyugalom – súgta oda. – Az idő nekünk dolgozik. Amíg élünk, mindig megvan az esély rá, hogy kiötöljünk valamit.

Richard karjában enyhült a feszültség, amit Cara nekifeszülő súlya okozott. A Mord-Sith vonakodva hátralépett egy lépést.

– Össze kell szednem pár holmit – szólt Richard Niccire az időhúzás reményében. – Legalább annyit várj, amíg összecsomagolok.

Nicci Megrántotta a kantárt és hátraléptetett a lovával Richard mellé. Bal csuklóját a nyeregkápán nyugtatva másik kezének hosszú, kecses mutatóujjával a távolba mutatott.

– Én elindulok. Látod ott azt a távolabbi hágót? Ha utolérsz, mielőtt oda felérek, Kahlan életben marad. Ha egyedül lovagolok át rajta, Kahlan meghal. Erre a szavamat adom.

Minden túlságosan gyorsan történt. Richardnak húznia kellett valahogyan az időt.

– De akkor mi értelme lesz annak, amit mindeddig tettél?

– Választ kapok arra, mi a fontosabb számodra. – Nicci ismét kihúzta magát a nyeregben. – Ha belegondolsz, ez nagyon is mély értelmű kérdés, amire még nem ismerem a választ. Mire elérem annak a hágónak a tetejét, már ismerni fogom.

Egy csípőmozdulattal indulásra nógatta a lovát.

–  El ne felejtsd: a hágó teteje. Ennyi időd van a búcsúzkodásra, a csomagolásra, hogy magaddal hozd, amit akarsz, és arra hogy utolérj, ha azt szeretnéd, hogy Kahlan életben maradjon. Ha pedig úgy döntenél, hogy maradsz, addig van időd elbúcsúzni tőle, mielőtt meghalna. Mikor a döntésedet meghozod, azt azonban tudnod kell, hogy mindkét búcsú egyformán végleges lesz.

Kahlan a ló és lovasa felé vetette magát, Richard azonban derekát átkarolva visszatartotta.

– Hova viszed őt? – kiáltotta Kahlan követelő hangon. Nicci egy pillanatra megállította a lovát és rémítő véglegesség volt pillantásában, amit Kahlanra vetett.

– Természetesen a pusztulásba.