Tizenhetedik fejezet

 

 

 

Warren hátrasimította göndör szőke haját.

– Miféle utazásra indultál, Zedd? – Zedd csontos ujjával Reibisch felé intett.

– Nem muszáj ám megtartanod azt a szétlapított szúnyogot, tábornok.

Reibisch tábornok most ébredt rá, hogy még mindig hüvelykés mutatóujja között szorongatja a döglött rovart. Zavartan elhajította. Mindenki feszült figyelemmel várta Zedd válaszát. Az öreg varázsló lesimította súlyos gesztenyebarna palástját kórószerű combjain, és tekintetét elgondolkozva a sátor földes talajára szegezte.

Csüggedt sóhajtással szólalt meg.

– Hónapokat töltöttem kutatással felépülésem közben, miután magam is rendkívüli szerencsével menekültem meg egy olyan elképesztő varázslattal való küzdelemből, amilyennel korábban még sohasem találkoztam. Lent voltam Anderiában, és láttam egyet-mást belőle, mi történt, amikor a Rend bezúdult oda. Igencsak sötét idők jártak az ottani népre. Nem csak a zabráló katonák miatt, hanem a te egyik Nővéred miatt is, Verna. Úgy nevezik arra, hogy a Halál Úrnője.

– Tudod, melyik az? – kérdezte Verna keserűséggel a hangjában, amiatt, hogy az ő egyik Nővéréről ilyet kell hallania.

– Nem. Én magam csak egyszer láttam őt, akkor is jókora távolságról. Ha már teljesen felépültem volna, persze közbeléptem volna, és rendezem a helyzetet, de még nem igazán voltam a régi önmagam, így nem mertem szembeszállni vele. Ráadásul pár ezer katona is volt vele. A rengeteg katona látványa, egy olyan nővel az élükön, akiről sok mindent hallottak már, és akitől előre féltek, valóságos pánikba hajtotta a népet. A Nővér fiatal volt, szőke, és fekete ruhát viselt.

– Drága Teremtőm – suttogta Verna. – Ő nem az enyémek közül való, ő az Őrzőé. Kevés nő születik akkora Tehetséggel, mint az övé. Ráadásul emellé még bűnös úton is szerzett további erőt. Nicci a Sötétség Nővére.

– Én is kaptam jelentéseket Anderiából – vetette közbe Reibisch tábornok. Gyászos hangjából ki lehetett hallani, hogy ezek a jelentések alighanem pontosak és érzékletesek lehettek. – Azt is mondják, hogy mostanára már eléggé lecsillapodtak ott a dolgok. Zedd rábólintott.

– A Rend eleinte nagyon durva volt velük, de mostanára az „Igazságos Jagang”, ahogy újabban nevezik, megóvta őket a további kegyetlenkedéstől. A fővárost, Fairfieldet kivéve, ahol a vérengzések legnagyobb része lezajlott, az ország legtöbb helyén az emberek úgy tekintenek Jagangra, mint felszabadítójukra, aki egy jobb életet hoz nekik. Így azután feljelentik azokat az utazókat, vagy akár a szomszédjaikat is, akikről azt gyanítják, hogy nem állnak szívvel-lélekkel a Rend nemes eszméi mellett.

Bejártam egész Anderiát, és sok időt töltöttem az ellenséges vonalak mögött kutatással, de eredménytelenül. Azután elmentem a Vadonba, és északra, jó néhány faluba és városba, de nyomukat sem leltem. Azt hiszem, a képességeimnek túl sok időre volt szükségük, hogy helyreálljanak: csak rövid ideje jöttem rá, hogy hol tanyáztok. El kell ismernem, tábornok, ügyesen álcáztad a csapataid állomáshelyét. Egy örökkévalóságba telt, mire rátok találtam. A fiú viszont, úgy tűnik, nyomtalanul eltűnt. – Zedd keze ökölbe szorult az ölében. – Meg kell találnom!

–  Richardról beszélsz? – kérdezte Adie. – Az unokád után kutatol?

–  Igen, Richard után és Kahlan után. – Zedd a reménytelenség gesztusával emelte fel a kezeit. – Sajnos, be kell vallanom, minden eredmény nélkül. Senkinek, akivel beszéltem, még csak fogalma sincsen róla, hol lehetnek. Minden képességemet latba vetettem, de hiába. Képtelen vagyok megtalálni őket. Az ember azt hinné, már nem is élnek.

A többiek zavart pillantásokat váltottak egymással. Zedd az egyik meglepett arcról a másikra nézett. Hónapok óta először a reményei újra feléledtek.

– Mi? Mi van? Ti tudtok valamit? – Verna a pad alá mutatott.

– Mutasd meg neki, tábornok.

Verna ösztönzésére a tábornok kihúzott a pad alól egy térképtekercset. Kérges kezeivel széthajtogatta, és a lába elé a földre terítette. Aztán megforgatta a térképet, hogy Zedd is jól láthassa. Reibisch a Szarvasföldtől nyugatra húzódó hegyvonulatra mutatott.

– Pontosan itt van.

– Pontosan ott… micsoda?

– Richard. És Kahlan – szólt közbe Verna.

Zedd tátott szájjal bámult Vernára, aztán a térképre. Reibisch tábornok ujja egy nagy hegység felett lebegett. Zedd jól ismerte azokat a hegyeket. Igen barátságtalan környék volt.

– Ott? Drága szellemek, hát mit keresne Richard és Kahlan odafönn, ilyen átokverte vidéken? Mit művelnek ott?

– Kahlan mesebesült – mondta Adie nyugtatgató hangsúllyal.

– Megsebesült?

– Nagyon közel jára hozzá, hogy átmenjen a szellemvilágba. Abból, amit hallánk, az is meglehet, meg is látá már a fátyol megetti világot. – Adie a térképre mutatott. – Richard azért vitte fel oda, hogy meggyógyuljon.

– De hát… miért pont oda? – Zedd tenyerével koponyájára simította hullámos fehér haját. Gondolatai szédítő táncot jártak, ahogy ezt az egészet egyszerre próbálta befogadni. – Meg lehetett volna gyógyítani…

– Aligha! El lőn varázsolva. Ha mágiát használtának volna a gyógyítására, egy alattomos rejtett varázslat szabadult vón’ el, és Kahlan meghótt vón’.

Zedd hirtelen mindent megértett.

– Jóságos szellemek… hálás vagyok érte, hogy a fiú idejében rájött. – Mielőtt a sikolyok hangjával telített emlékképek rémségei eljuthattak volna Zedd tudatáig, mentálisan rájuk csapta az ajtót. Arca még így is fájdalmas fintorba torzult azoktól az emlékfoszlányoktól, amelyek közben átszivárogtak. – Na, de akkor is, minek ment oda? Itt lenne rá szükség.

– Az biztos – mordult fel ingerülten Verna. A hangja elárulta, hogy ez érzékeny téma volt számára.

– Nem jöhet ide – szólt közbe Warren. Hogy Zedd csak bámult rá némán, magyarázni kezdte. – Nem értjük tisztán a dolgot, de úgy hisszük, Richard valamiféle próféciának engedelmeskedik.

– Prófécia! – legyintett rá Zedd. – Richard nem szokott bedőlni holmi rejtvényeknek. Gyűlöli őket, és nem szokott törődni velük. Van, amikor én is azt kívánom, bárcsak törődne, de ő soha nem szokott.

– Nos, hát ezzel a bizonyossal törődik. – Warren egy percre összeszorított ajkakkal elhallgatott. – Ez az ő sajátja.

– Saját… micsodája?

Warren krákogott egyet.

– Próféciája. – Zedd talpra ugrott.

– Micsoda?! Richard? Ez képtelenség!

– Richard harci mágus – vetette oda Verna csöndes határozottsággal.

Zedd dühösen pillantott körbe a hirtelen elővigyázatossá váló arckifejezéseken, aztán savanyú képet vágva lendületesen maga mögé kanyarította palástját és visszazöttyent a padra Adie mellé.

– Miféle ez a prófécia?

Warren idegesen csomóba gyűrte a térdén ibolyaszínű köntösét.

– Richard nem írta le pontosan.

Reibisch tábornok egy csomó összehajtogatott papírlapot húzott elő a zsebéből.

– Tessék. A Rahl Nagyúr írt nekem leveleket. Mindnyájan elolvastuk őket.

Zedd felpattant, és kikapta a leveleket a tábornok hatalmas markából. Aztán az asztalhoz lépett, és kisimogatta a papírokat. Mialatt a többiek csendben ültek, és őt figyelték, Zedd az asztal fölé hajolt, és olvasni kezdte Richard írásait.

Richard paradox módon, hatalmi szóval hárította el magától a hatalmat. Azt írta, hogy hosszas elmélkedés után megvilágosodás erejével érte őt a felismerés, hogy az ő segítsége a bizonyos pusztulásba vinné az embereit, és ezt immár teljes bizonyossággal tudja.

A következő levelekben Richard leírta, hogy ő és Kahlan biztonságban vannak, és Kahlan lassan, de biztosan gyógyul. Cara ott van velük. Reibisch tábornok és a többiek lebeszélő leveleire válaszolva Richard ragaszkodott a meggyőződéséhez. Figyelmeztette a levélírókat, hogy ha ő letér a számára kijelölt igaz útról, a szabadság ügye mindörökre el fog bukni. Megírta, hogy bármilyen döntéseket hozzanak is Reibisch tábornok és a többiek, ő nem fogja ezeket a döntéseket kritizálni vagy vitatkozni velük. Megírta, hogy lélekben velük van, de a belátható jövőben magukra lesznek utalva. Lehet, hogy örökre.

Richard leveleiben alapvetően semmi használható információ nem volt attól eltekintve, hogy a felismerésére vagy látomására hivatkozott, és hogy a tábornok és társai nem várhatnak tőle irányítást. Ennek ellenére Zedd képes volt kiolvasni belőlük egy-két olyan dolgot is, ami szavakban nem volt bennük.

Még az után is hosszasan meredt a levelekre, hogy befejezte az olvasásukat. A lámpa lángja jobbra-balra ingadozott a sátorban, időnként fellobogva, és tekergő, olajos füstpamacsokat lökve a levegőbe. A csendben behallatszottak az egymás között információkat cserélő őrök tompított hangjai a sátoron kívülről. Bent senki nem szólalt meg. Valamennyien ismerték a levelek tartalmát.

Verna túlságosan is feszült volt az aggodalomtól. Végül is nem bírta tovább.

– Elmész meglátogatni, Zedd? Meggyőzöd róla, hogy vissza kell térnie közénk, a harcba?

Zedd könnyedén végighúzta ujjait a papírra vetett szavakon.

– Nem tehetem. Ez olyan alkalom, amikor én sem tudok segíteni neki.

– De hát ő vezet minket ebben a háborúban! – A lámpafény kiemelte Verna ujjainak kecses, nőies formáját, ahogy a hiábavaló reménykedés gesztusával szemöldökére szorította őket. Aztán a keze visszahullott az ölébe. – Nélküle…

Zedd nem válaszolt Vernának. Megpróbálta elképzelni, mi lenne Ann reakciója egy ilyen fordulatra. Ann évszázadokon át tanulmányozta a próféciákat, amelyek egy harci mágus születését jósolták meg, aki éppen ebben, a mágia fennmaradásáért vívott harcban fogja vezetni a népét. Richard volt ez a harci mágus, aki erre a háborúra született, aminek most hirtelen hátat fordított.

– Mit gondolsz, mi a gondja Richardnak? – kérdezte Adie halk, reszelős hangján.

Zedd még egyszer utoljára rápillantott a levelekre. Aztán elszakította tekintetét az írott sorokról, és felegyenesedett. A rosszul megvilágított sátorban minden szem rá szegeződött, mintha abban reménykednének, hogy Zedd majd valahogyan meg tudja óvni őket a sors ezen fordulatától, amelyet nem értettek, de amelytől ösztönösen rettegtek.

– Ez az idő a mélységes próbatétel ideje Richard lelkének. – Zedd mindkét kezét palástja ujjaiba csúsztatta, úgy, hogy ezüst brokát kézelői összeértek. – Egyféle átmeneti idő, amit valami olyan miatt kell átélnie, amit csak ő maga lát.

Warren a torkát köszörülte.

– Miféle próbatétel, Zedd? Meg tudod mondani nekünk?

Zedd határozatlanul legyintett, miközben szörnyű idők emlékei villantak át az agyán.

– Egyfajta küzdelem… afféle összhang-keresés.

– Milyen összhangé? – erősködött Warren.

Zedd mélyen a fiatalember kék szemébe nézett, közben azt kívánta, bár ne lenne ennyi kérdése.

– Mi a te Tehetséged célja?

– A célja? Nos, azt hiszem… csak úgy… van. A Tehetség egyszerűen egy képesség.

– Hogy másokon segítsünk – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Verna. A Prelátus önkéntelenül összébb húzta kék köpenyét a vállain, mintha az afféle páncél lenne, ami megvédi, bármit is vessen ellene Zedd válaszul.

– Aha. Hát akkor mit keresel te itt? A kérdés meglepte Vernát.

– Itt?

– Igen. – Zedd széles, bizonytalan mozdulatot tett a karjával, valami ködös, távoli helyet jelezve. – Ha a Tehetséged azért van, hogy másokon segíts vele, miért nem ott vagy valahol és segítesz? Vannak gyógyításra váró betegek, tudatlanok, akiket tanítani kellene, éhesek, akik ennivalóra várnak. Mit ülsz itt okosan, egészségesen, jóllakottan?

Verna a köpenyét igazgatta, és eltökélt határozottsággal húzta ki a vállát.

– A csatában, ha elhagyod az őrhelyedet a kapunál, hogy segíts egy elesett bajtársadnak, a gyengeség hibáját követed el. Az azonnali segítség kedvéért feláldozod azt, amivel sokkal nagyobb hasznot hajthatnál. Ha én most rohannék, hogy a szűkölködőkön vagy betegeken segítsek, ugyanezt a hibát követném el. El kellene hagynom az őrhelyemet itt a hadseregben, amelyik attól igyekszik visszatartani az ellenséget, hogy lerohanja az Újvilághoz vezető kaput.

Zedd véleménye javult egy kicsit a Prelátusról. Az asszony fájdalmasan közel járt hozzá, hogy egy nagyon nagy igazság lényegét megfogalmazza. Zedd tisztelete jeléül apró mosollyal és egy bólintással jutalmazta. Ettől Verna még inkább meglepődött, mint előzőleg Zedd kérdésétől.

– Most már jól látom, miért tartják a Fény Nővéreit igazi segítségnyújtóknak – simogatta meg az állat Zedd. – Tehát akkor az a meggyőződésed, hogy mi, akik a Tehetséggel, ezzel az úgynevezett képességgel rendelkezünk, azért születtünk erre a világra, hogy a szükséget szenvedők rabszolgái legyünk?

– Hát nem éppen…, de ha nagy a szükség…

– Akkor még szorosabban kötnek a rabszolgaság láncai azokhoz, akik nagyobb ínséget szenvednek – fejezte be helyette Zedd. – Azaz, bárki, aki szűkölködik, a te felfogásod szerint a mi urunkká válik? Szerződött szolgái egy ügynek vagy egy fontosabb ügynek, ha úgy hozza a sors, de mindazonáltal mégis csak szolgák, ugye?

Ezúttal Verna úgy döntött, nem követi Zeddet erre az ingatag talajra, de ez nem akadályozta meg benne, hogy haragosan nézzen az öreg varázslóra.

Zedd véleménye szerint a kérdéseire csak egyetlen, filozófiailag is helyes válasz létezett: ha Verna ismerte ezt a választ, hát ki nem mondta, ez bizonyos.

– Richard nyilvánvalóan olyan ponthoz érkezett, ahol kritikusan meg kell vizsgálnia az előtte álló választási lehetőségeket, és eldönteni, melyik a helyes út élete további folyása során – magyarázta az Első Varázsló. – Lehet, hogy a körülmények arra késztették, hogy feltegye a kérdést magának, mi a helyes módja a képességei felhasználásának, és a saját értékrendje szerint mi létezésének valódi célja.

Verna reménytelen mozdulattal tárta szét a karjait.

– Nem látom, mi lehetne magasabb cél jelen pillanatban, mint itt lenni és segíteni a hadsereget az Újvilágot fenyegető veszély ellen; a szabad emberek életét fenyegető veszély ellen.

Zedd visszaroskadt a padra.

– Én nem látom, te nem látod, de Richard lát valami mást is.

– Viszont ez nem jelenti azt, hogy igaza is van – jelentette ki Warren.

Zedd egy pillanatig a fiatalember arcát vizsgálta. Warrennek a vonásai fiatalosak voltak, de a szemében valami mély bölcsesség rejtőzött, ami messze túlmutatott a fiatal korán. Zedd eltűnődött rajta, vajon hány éves is lehet Warren valójában.

– Nem, ez nem jelenti, hogy Richardnak igaza van. Lehet, hogy heroikus hibát követ el, ami szétrombolja valamennyiünk túlélési esélyeit.

– Kahlan is úgy gondolja, hogy Richard téved – szólt közbe habozva Adie, mint akinek rosszul esik, hogy ezt Zeddnek meg kell mondania. – Küldött nekem egy üzenetet, asszem, Richard tudta nélkül, mer’hogy Cara írta le, amit Kahlan diktált, és ő is adta volt oda a futárnak. Kahlan aszondja, attul tart, hogy Richard részben azér’ is csinálja ezt, ami ővele történt. Az Inkvizítor Anya azt is közölte bizalmasan, hogy szerinte Richard elvesztette a hitit az emberekbe’. Meg, hogy azér’, mer Anderiába’ a népek elutasították az ajánlatát, bukott vezetőnek érzi magát.

– Bah – legyintett Zedd elutasítóan. – Egy vezér nem kulloghat a népe mögött behúzott farokkal, mint egy kutya, pillanatnyi hóbortjaikat és szeszélyeiket szimatolva, hogy nyüszítve kövesse, amint erre-arra csaponganak az élet akadályai között. Ha a nép ilyen vezért akar, akkor nem vezért akar, hanem rabtartót, és előbb-utóbb meg is fogja kapni.

Az igazi vezér maga vág széles, tiszta ösvényt az erkölcs vadonában, hogy a népe világosan láthassa a követendő utat. Richard erdei vezető volt, mert erre rendelte a természete. Lehet, hogy most eltévedt a sötét erdőben. Ha így van, meg kell találnia a kivezető utat, és ennek jól megfontolt útvonalnak kell lennie, ha a szabad népeknek valódi vezére akar lenni.

Mindenki csendben fontolgatta Zedd szavainak értelmét. A tábornok katona volt, aki a Rahl Nagyurat követte, és egyszerűen a parancsaira várt. A Nővéreknek meg voltak a saját elképzeléseik, Zedd és Adie pedig tudták, hogy a jövő útja nem mindig az, aminek egyesek szemében látszik.

– Richard pontosan ezt tette velem – szólalt meg Warren lágy, elmélázó hangon, saját emlékeibe merülve. – Megmutatta nekem az utat, elérte, hogy kövessem, és előjöjjek a Palota könyvtárpincéiből. Kényelmesen éreztem magam odalent, meg voltam elégedve a sorsommal a könyveim között, de foglya voltam a lenti sötétségnek, és az életemet mások küzdelmei és eredményei útján éltem meg. Pontosan soha nem tudtam megérteni, hogyan sikerült Richardnak rávennie, hogy követni akarjam a külső világba. – Warren mélyen Zedd szemébe nézett. – Lehet, hogy most neki magának lenne szüksége ugyanilyen segítségre. Tudsz tenni érte valamit, Zedd?

– Richard életének olyan pontjához érkezett, ami komoly megpróbáltatás lenne bárki számára, de különösen az egy varázslónak. Ezen saját erejéből kell átjutnia. Ha, úgymond kézen fogom és kivezetem belőle, esetleg olyan útra irányítom, amelyre magától sohasem lépett volna, és egy életen át szenvedni fogja a sorsát, amit én választottam neki… de ami még ennél is rosszabb, mi van, ha neki van igaza? Ha botor módon más választásra kényszerítem, az esetleg mindannyiunk végzetét jelentheti, és azt eredményezheti, hogy a Birodalmi Rend az egész világot leigázza. – Zedd megrázta a fejét. – Nem. Csak annyit tudok, hogy Richardot hagynunk kell, tegye, amit tennie kell. Ha valóban ő az, akinek vezetnie kell bennünket ebben az emberiség és a mágia jövőjéért vívott harcban, akkor ez a mostani állapot csak egy része annak az útnak, amit be kell járnia.

Zedd szavaira majdnem mindannyian rábólintottak, ha vonakodva is.

Warren nem bólintott. Ibolyaszín köntöse ráncait babrálta, és így válaszolt:

– Van itt még egy dolog, amit nem gondoltunk végig eddig. Mindenki várakozóan hallgatott, de Warren kék szemei Zedd tekintetét keresték. Zedd visszanézett, és Warren szemeiben olyan szokatlan mély bölcsességet pillantott meg, ami arról árulkodott, hogy ez a fiatal ember ott is a dolgok mélyére lát, ahol mások csak a felszín csillogását veszik észre.

– Lehetséges – folytatta Warren csendes, de eltökélt hangon –, hogy Richard a Tehetség hordozójaként, harci mágusként valódi próféciát látott. A harci mágusok mások, mint mi vagyunk. Az ő képességeik nem olyan beszűkültek és specializáltak, mint a többieké. A prófétálás, legalábbis elméletileg, belefér a képességeik közé. Mi több, Richard nem csak az Alkotó Mágiát birtokolja, hanem a Pusztítót is. Háromezer éve nem született olyan varázsló, aki mindkettőnek birtokában lett volna. Talán el tudjuk képzelni, de fel nem mérhetjük ésszel a benne rejlő lehetőségeket, bármennyit utaltak is rá a róla szóló próféciák.

Nagyon könnyen lehetséges, hogy Richard valódi próféciát látott, és teljesen meg is értette. Ha ez így van, akkor pontosan azt teszi, amit kell. Még az is lehet, hogy megértette a próféciát, de az olyan rettenetes, hogy az egyetlen szívességet teszi nekünk, amit megtehet, azzal, hogy nem mondja el nekünk.

Verna két kezébe fogta Warren kezét.

– Ezt te sem hiszed igazán, Warren, ugye?

Zedd észrevette, hogy Verna nagyon sokat ad arra, amit Warren mond.

Ann elmondta Zeddnek, hogy Warren épp hogy csak elkezdte mutatni prófétai képességének jeleit. Az effajta varázslók, a próféták olyan kevesen vannak, hogy csak egy-kettő születik belőlük minden évezredben. A próféták jelentősége és fontossága felmérhetetlen. Zedd nem tudta, hol járhat Warren a prófétaság felé vezető úton. Valószínűleg ezt még maga Warren sem tudta magáról.

– A prófétálás rettentő teher lehet – simította le Warren a köntösét a combján. – Lehet, hogy a prófécia azt mutatta Richardnak, hogy ha valaha is meg akarja látni a győzelmet, nem szabad kockáztatnia, hogy velünk együtt essen el a Birodalmi Rend elleni harcban.

Reibisch tábornok nem akart beleszólni az efféle varázslóügyekbe, ám feszülten figyelt. Philippa Nővér szórakozottan csavargatta a ruhája gombjait. Warren ebben a pillanatban, még Verna bátorító kézszorítása ellenére is teljesen reményvesztettnek látszott.

– Warren! – Zedd kivárt, amíg a tekintetük újra találkozott. –Mindnyájunkkal előfordul, hogy a dolgokat időnként a legijesztőbb kimenetelűnek látjuk, egyszerűen azért, mert az a legszörnyűbb, amit el tudunk képzelni. Ne feltételezd, hogy Richard tetteinek a legfőbb mozgatórugója olyasvalami, aminek csekély a valószínűsége, csak azért, mert ettől félsz a legjobban. Én azt hiszem, Richard most azért küzd, hogy megtalálja a saját helyét ebben az egészben, ami körülöttünk folyik. Ne felejtsd el, hogy ő egyszerű hegyi vezetőként nőtt fel. Nem csak a saját képességeivel kell tisztába jönnie, hanem a vezérség súlyának is tudatosulnia kell benne.

– Igaz, de…

Zedd figyelmeztetően emelte fel a mutatóujját.

– Egy adott helyzetben az igazság leggyakrabban a legvalószínűbb magyarázattal azonos.

A gyászos kifejezést Warren arcán lassan felváltotta valami sugárzó mosoly.

– Teljesen megfeledkeztem erről az ősi bölcsességről. Köszönöm, Zedd.

Reibisch tábornok, aki eddig göndör szakállát fésülgette az ujjaival, most ökölbe szorította, és felemelte a kezét.

– Emellett arról se feledkezzünk meg, hogy a d’harai sereget nem olyan egyszerű legyőzni. Vannak még mozgósítható tartalékaink, és a Középföld szövetséges országaiból is hívhatunk segítséget. Ismerjük a jelentéseket a Rend hadseregének a méreteiről, de ők is csak emberek, nem gonosz szellemek. Vannak mágiahasználóik? Hát nekünk is vannak. Eddig még nem tapasztalták meg a d’harai katonák erejét és bátorságát.

Warren felemelt egy követ, kisebbet az öklénél, és felmutatta a tenyerében szavai érzékeltetésére.

– Ne vedd tiszteletlenségnek, tábornok, és elbátortalanítani sem szeretnélek az igaz ügyünk védelmétől, de a Rend tanulmányozása régóta kedvenc kutatási területem. Éveken át foglalkoztam vele. Amellett én is az Óvilágból jöttem.

– Jogos. Tehát, mit akarsz elmondani nekünk?

– Nos, tegyük fel, hogy az asztal lapja az Óvilág: az a terület, ahonnan Jagang toborozza a csapatait. Persze vannak területek, amelyek igencsak ritkásan lakottak, de ugyanúgy vannak sűrűn lakott területei is.

– Ugyanúgy, ahogy az Újvilágban – vetette közbe a tábornok. – D’Harában is vannak sűrűbben és ritkábban lakott részek.

Warren megrázta a fejét. Kezével végigsöpört az asztal lapja felett.

– Mondjuk, ez az Óvilág, az asztal egész felülete. – Felmutatta a követ a tábornoknak, aztán óvatosan letette az asztal legszélére. – Ez pedig itt az Újvilág. Akkora a mérete, mint ezé a kődarabé, az Óvilághoz viszonyítva.

– De… de… ez biztosan nem foglalja magába D’Harát – hebegte a tábornok. – Nyilván D’Harával együtt…

– D’Harát is beleértettem a méretekbe.

– Attól tartok, Warrennek igaza van – értett egyet Verna is. Philippa Nővér is rábólintott szilárd megerősítésül.

– Talán… – szólalt meg ölében összefont kezeire meredve – talán Warren látja jól. Talán Richard valóban a vereségünket látta meg a víziójában, és tudja, hogy neki ki kell maradnia belőle, különben ő is elpusztul velünk együtt.

– Egyáltalán nem gondolnám, hogy erről van szó – vetette ellen Zedd gyengéd, megnyugtató hangon. – Én jól ismerem Richardot. Ha úgy vélné, hogy veszíteni fogunk, meg is mondaná, hogy a többiek szabadon mérlegelhessék ezt a körülményt is a döntéseikben.

A tábornok a torkát köszörülte.

– Szóval, tulajdonképpen abból a csomóból hiányzik egy levél. Az volt a legelső, az, amiben a Rahl Nagyúr a látomásáról írt nekünk. Abban a Rahl Nagyúr azt írta, hogy nincs esélyünk a győzelemre.

Zedd úgy érezte, minden erő kifut a lábaiból. Azért megpróbált közömbös arcot vágni.

– Ó! Na, és hol az a levél?

A tábornok lapos oldalpillantást vetett Vernára.

– Nos, amikor elolvastam – mondta Verna – nagyon feldühödtem, és…

– És gombócba gyűrve a tűzbe dobtad – fejezte be helyette Warren.

Verna elvörösödött, de nem kezdett mentegetőzni. Zedd megértette a Prelátus érzelmeit, de nagyon szerette volna a saját szemével olvasni azt a levelet. Erőltetetten elmosolyodott.

– Pontosan ezeket a szavakat használta? Hogy nincs esélyünk a győzelemre? – kérdezte, és igyekezett, hogy hangjából ne érezzék ki a riadalmát. Érezte, hogy a hátán csak úgy patakzik a hideg verejték.

– Neem… – húzta a szót a tábornok, és a vállait vonogatva igyekezett pontosan felidézni magában a levél szövegét.

– Nem. A Rahl Nagyúr azt a kifejezést használta, hogy nem szabad nyílt támadásba vinni az erőinket a Birodalmi Rend ellen, mert akkor a mi csapatainkat szétzúzzák, és minden esélyünk elvész bármilyen jövőbeli győzelemre.

Zedd tagjaiból kezdett kiállni a zsibbadás. Letörölte homlokáról az izzadságot. Most már könnyebben jutott lélegzethez is.

– Nos, ez okos meglátás. Ha tényleg akkora az erejük, ahogy Warren mondja, akkor minden nyílt támadás ostobaság lenne.

A tanácsnak tényleg volt értelme. Zedd azonban nem értette, miért hangsúlyozott ki Richard egy ilyen magától értetődő dolgot egy olyan tapasztalatokkal rendelkező katonának, amilyen Reibisch tábornok. Lehet, hogy csak óvatosságból. Abban nincs semmi rossz, ha óvatos valaki.

Adie Zedd lazán ökölbe fogott keze alá csúsztatta a kezét, és tenyerébe szorította.

– Ha úgy gondolod, hogy Richardnak egyedül kell végigcsinálni a dogot, akkó’ maradol? Segítel a mágusoknak megtanulni, amit kell?

Minden szem Zeddre meredt, és az arcokon aggodalom ült, amíg a döntésére vártak. A tábornok egy fehér forradást babrált szórakozottan az arcán. Philippa Nővér az ujjait tördelte, míg Verna és Warren egymásba kulcsolták a kezeiket.

Zedd elmosolyodott, és átölelte Adie vállát.

– Hát persze, hogy nem hagylak cserben benneteket.

A szemközti padon ülő három emberből egyszerre szakadt fel a megkönnyebbülés sóhaja. Tartásuk ellazult, mintha épp most oldották volna le róluk a nyakukra feszülő hurkot.

Zedd szigorú pillantását végighordozta a társaságon.

– A háború ronda mesterség. Az egész arról szól, hogy embereket öljünk, mielőtt azok ölnének meg minket. A háborúban a mágia is csak egy a fegyverek közül, bármilyen félelmetes fegyver is. Meg kell értenetek, hogy ebben a helyzetben végső soron a mágiával is gyilkolni fogunk.

– Mit kell tennünk? – kérdezte Verna, aki láthatóan szintén megkönnyebbült, hogy Zedd köztük marad, de azért nem annyira, mint Reibisch tábornok, Warren vagy Philippa Nővér.

Zedd a palástját igazgatta, oldalról behúzva az anyagot a combjai közé, miközben elgondolkodott Verna kérdésén. Ez nem olyan oktatás volt, amit szívesen vett volna.

– Holnap reggel belekezdünk. Sokat kell még megtanulnotok arról, hogyan lehet semlegesíteni háborúban a támadó mágiát. Meg fogom tanítani a Tehetség birtokosait arra a gyötrelmes tudásra, hogyan használhatunk valamit, amit csak jóra szeretnénk, arra, hogy másoknak ártsunk vele. A leckéket nem lesz kellemes végigcsinálni, de az még rosszabb lenne, ha nem tanulnátok meg.

A mágiahasználók számára még végiggondolni sem lehetett könnyű, hogy ilyen vagy még rosszabb leckéket kell venniük. Adie, aki azért tudott már valamit az efféle mágikus harcok rémségeiről, együttérzően megtapogatta Zedd hátát. Zedd vastag palástja a hátára tapadt az izzadságtól. Azt kívánta, bárcsak inkább a régi, egyszerű varázslóköntöse lehetne rajta.

– Mindent meg fogunk tenni, amit kell, hogy a Birodalmi Rend gonosz mágiájától meg védjük az embereinket – jelentette ki Verna. – Prelátusi szavamat adom rá.

Zedd rábólintott.

– Akkor hát holnap belekezdünk.

– Rágondolni is ijesztő, hogy a mágiát fegyverként használják fel –jegyezte meg Reibisch tábornok, miközben felállt a helyéről.

Zedd vállat vont.

– Az igazat megvallva a mágia végső célja a harcban: semlegesíteni az ellenség mágiáját. Ha jól végezzük a dolgunkat, egyféle egyensúlyt hozunk létre. Ez annyit jelent, hogy minden mágia lenullázódik, és a katonák úgy küzdhetnek, hogy semmilyen varázslat nem befolyásolja a csata kimenetelét. Acél lehettek az acél ellen, amíg mi mágia leszünk a mágia ellen.

– Ezt úgy érted, hogy a mágia nem lesz közvetlenül a segítségünkre a harcban?

Zedd újra csak a vállát vonogatta.

– Mi is megpróbálunk annyit ártani nekik a mágiával, amennyit csak tudunk, de ha támadó fegyverként használjuk a mágiát, az ellenség megpróbálja majd semlegesíteni. Az ő támadásaikat meg mi igyekszünk majd ártalmatlanítani. A háborús mágiahasználat eredménye, ha mindkét oldalon gyakorlott varázslók dolgoznak, és megfelelően teszik a dolgukat, olyan lesz, mintha egyáltalán nem is létezne mágia. Ha nem tudunk megfelelni a kihívásnak, az erők, amelyekkel ránk támadnak, rettenetes pusztítást fognak végezni, amit látni is szörnyű lesz. Ha mi leszünk ügyesebbek, akkor mi végzünk olyan rombolást a soraik között, amit elképzelni sem tudtok. De az én tapasztalataim szerint a mágia valamilyen módon mindig igyekszik egyensúlyba jutni, ezért ilyen rémségeket ritkán lehet tapasztalni.

– Tehát egyféle holtpont a célunk? – kérdezte Philippa Nővér.

Zedd felfelé fordította a tenyereit, és ellenkező irányba mozgatta őket föl-le, mintha egy egyensúlyozó mérleg tányérjai lennének.

– A Tehetség hordozói most mindkét oldalon annyira fognak igyekezni, mint még sohasem. Elhihetitek nekem, borzasztóan kimerítő munka lesz. Az eredmény, apró sikereket leszámítva olyan lesz, mintha semmit sem tennénk, még a vacsoránkért sem dolgoznánk meg.

Zedd leeresztette a kezeit.

– Közben-közben azért történnek majd olyan ijesztő és rettenetes dolgok, hogy azt fogjuk hinni, a világ megőrült körülöttünk és végezni akar magával.

Reibisch tábornok arcán valami ellágyult, mindentudó mosoly jelent meg.

– Hadd mondjam meg neked, hogy a háború akkor is ilyennek látszik, ha kardot tartasz a kezedben. – Kezeit gúnyos védekezéssel emelte maga elé. – De én azért inkább azt választanám, semmint, hogy mindenféle varázsszúnyogokat kaszaboljak a kardommal. Én az acél embere vagyok az acél ellen. Mágiának a mágia ellen ott van nekünk a Rahl Nagyúr. Nagy könnyebbség számomra, hogy a Nagyúr nagyapja, az Első Varázsló is bennünket segít. Köszönöm neked, Zedd. Ha bármire szükséged lenne, csak szólj, és máris megkapod.

Verna és Warren beleegyezően rábólintottak. A tábornok a sátor kijáratához lépett, de kezében az ajtó takarólapját markolva visszafordult, amikor Zedd megszólalt.

– Most is küldtök még futárokat Richardhoz? – A tábornok ráfelelte, hogy igen.

– Meiffert kapitány is volt odafenn. Ő bővebben is beszámolhat neked a Rahl Nagyúrról.

– Az összes futár biztonságban visszatért?

– A legtöbb. – A tábornok megdörzsölte a szakállát. – Eddig csak kettőt veszítettünk el. Az egyiket véletlenül megtaláltuk egy sziklaomlás alján. Egy másik nem tért vissza, de a holttestét nem találtuk meg, ami egyáltalán nem furcsa. Az út hosszú és nehéz. Egy ilyen úton rengeteg veszély leselkedik az emberre. Számítottunk is rá, hogy veszítünk néhány embert.

– Szeretném, ha nem küldenétek több futárt oda fel Richardhoz.

– De a Rahl Nagyurat folyamatosan informálnunk kell.

– És mi lesz, ha az ellenség elfogja az egyik ilyen futárt, és megtudják, hol van Richard? Ha valakinek nincsenek erkölcsi korlátai, előbb-utóbb bárkit vallomásra tud bírni. A dolog nem éri meg a kockázatot.

A tábornok elgondolkodott Zedd szavain, közben tenyerével a kardja markolatát dörzsölgette.

– A Rend messze délre állomásozik tőlünk, lenn Anderiában. Az egész terület a mi ellenőrzésünk alatt áll innentől egészen a hegyekig, ahol a Rahl Nagyúr tanyázik. – Zedd rezzenéstelen tekintete alatt rezignáltan megcsóválta a fejét. – De ha te azt mondod, hogy a dolog aggodalomra ad okot, akkor nem küldök oda több embert. De nem fog a Rahl Nagyúr csodálkozni rajta, hogy mi történt velünk?

Zedd simára rángatta a kézelőit, és felsóhajtott.

– Lehet, hogy ha a nyár véget ér, még mielőtt a tél teljes erejével elérkezik, és ők odafönn rekednének a hó miatt, felmegyek, és megnézem, hogy vannak.

Reibisch tábornok távozóban visszamosolygott Zeddre.

– Mindannyiunknak megkönnyebbülést jelentene, ha tudnál beszélni a Rahl Nagyúrral, Zedd. A te szavadra sokat ad. Hát akkor jó éjt.

A tábornok ezzel elárulta valódi érzéseit. A sátorban senki nem bízott igazán benne, hogy Richard tudja, mit csinál, kivéve talán Zeddet, de még neki is megvoltak a maga kételyei. Kahlan azt üzente, szerinte Richard bukott vezetőnek tekinti magát, és itt ezek az emberek, akik állításuk szerint el sem tudták képzelni, hogy hihet Richard magáról ilyet, lám, maguk sem bíznak benne.

Richard egyedül volt, és csak a saját hitének erejére támaszkodhatott.

Miután a tábornok távozott, Warren türelmetlenül dőlt előre.

– Zedd, veled mehetnék beszélni Richarddal. Mi ketten meg tudjuk győzni, hogy mondjon el mindent részletesen, aztán el tudnánk dönteni, hogy valódi próféciát kapott, vagy ahogy állítja, csak egy szilárd meggyőződésre jutott. Ha nem igazi próféciáról van szó, talán rá tudnánk venni, hogy másként lássa a dolgokat. Sőt mi több, elkezdhetnénk tanítani, legalábbis te elkezdhetnéd, a Tehetségéről és a mágia helyes használatáról. Meg kell tanulnia, hogyan használhatja a képességeit.

Zedd fel-alá járkálva hallgatta, Verna pedig apró mordulással jelezte kételyét Warren javaslata iránt.

– Én megpróbáltam megtanítani Richardot, hogyan érintheti meg a Hanját. Sok más Nővérünk is próbálkozott vele, de egyikünk sem haladt vele semmire.

– De Zedd úgy gondolja, hogy ez tulajdonképpen egy varázsló dolga. Nem igaz, Zedd?

Zedd megállt a járkálásban, és egy pillanatig kettőjüket méregette, mialatt azon gondolkozott, hogyan öntse szavakba, amit mondani akar.

– Nos, ahogy már korábban is mondtam, a varázsló tanítása nem igazán boszorkányok dolga, hanem egy másik varázslóé…

– Nem hiszem, hogy Richarddal te többre jutottál volna, mint mi – fortyant fel Verna.

Warren nem hátrált meg.

– Zedd úgy gondolja…

Zedd torokköszörüléssel kért csendet.

– Igazad van, fiam, varázslót tanítani másik varázsló feladata. – Verna dühösen jelezte felemelt ujjával az ellenvéleményét, de Zedd zavartalanul folytatta. – Ebben az esetben azonban azt hiszem, Vernának van igaza.

– Tényleg? – kérdezte Warren.

– Tényleg? – kérdezte Verna. Zedd békítő gesztussal intett.

– Igen, Verna, úgy gondolom. Azt hiszem, a Nővérek is meg tudnak tanítani egyet-mást. Végtére is, nézzük csak Warrent itt. A Nővérek megtanították néhány dologra a Tehetségéről és annak használatáról, még ha jó sok időbe került is. Másokat is sikerült megtanítani, bár szerintem csak korlátozott mértékben, de Richarddal a legegyszerűbb dolgokban sem boldogultatok. Jól mondom?

Verna kelletlenül elhúzta a szája szélét.

– Egyikünknek sem sikerült megtanítania, még olyan egyszerű dologra sem, hogy megérezze a saját Hanját. Én magam is sok-sok órán át ültem mellette és próbáltam rávezetni. – Verna összefonta a karjait, és félrenézett Zedd átható pillantása elől. – Egyszerűen nem ment, pedig sikerülnie kellett volna.

Warren az állára tette az ujját, és olyan képet vágott, mint akinek épp most jutott eszébe valami.

– Tudjátok, Nathan mondott egyszer nekem valamit. Azt mondtam neki, tanulni akarok tőle. Azt kértem, tanítson meg a prófétaságra. Ő erre azt felelte, hogy a prófétálást nem lehet tanítani, arra születni kell. Akkor jöttem rá, hogy mindenre, amit a prófétaságról megtudtam és megértettem, magamtól jöttem rá, nem mások tanításai révén. Lehet, hogy ez Richardnál is hasonlóan van? Ezt akarod mondani, Zedd?

– Ezt bizony. – Zedd ismét visszaült a kemény fapadra Adie mellé. – Nagyon szeretném, nem csak nagyapjaként, hanem mint Első Varázsló is, megtanítani Richardot arra, hogyan használhatja a képességeit, de kezdek erősen kételkedni benne, hogy ez egyáltalán lehetséges. Richard sok mindenben különbözik minden más varázslótól, és nem csak annyiban, hogy ő a Pusztító Mágiával is rendelkezik a szokásos Alkotó mellett.

– De te mégiscsak az Első Varázsló vagy – szólt közbe Philippa Nővér. – Biztos, hogy sok mindent tudnál tanítani neki.

Zedd palástja maga alá gyűrt ráncait húzogatva simára, ismét azon gondolkodott, hogy is magyarázza meg, amire gondol.

– Richard olyan dolgokat is megcsinált, amit én magam sem értek. Az én tanításaim nélkül is képes volt olyasmiket is elérni, amit én még csak elképzelni sem tudtam. Richard egyedül megtalálta a Szelek Templomát, véghezvitte, hogy megszüntesse a pestisjárványt, és vissza is térjen a Fátyol mögül az élők világába. El tudott volna képzelni bármelyikőtök is ilyesmit? Különösen egy kezdő varázslóról, akit nem is tanított senki? Visszaűzte a Harmóniákat az élők világából a Fátyol mögé, fogalmam sincs róla, hogyan. Olyan varázslatokat vitt véghez, amikről még sohasem hallottam, nem hogy megérteném őket. Attól tartok, az én tudásom Richardot inkább csak összezavarná, mint segítene rajta. Richard egyik képessége, és egyúttal előnye is velünk szemben az, ahogy ő a világot látja. Nem csupán friss szemmel, hanem az Igazság Keresője szemével. Nem tudja bizonyos dolgokról, hogy lehetetlenek, így aztán megpróbálja megvalósítani őket. Nem merem megmondani neki, hogyan használja a mágiáját, hogyan tegyen meg bizonyos dolgokat, mert ezzel egyúttal azt is sugallhatnám neki, hogy a képességének vannak korlátai: éppen ezzel tenném valóssá ezeket a korlátokat. Mit tudnék én tanítani egy harci mágusnak? Jóformán semmit sem tudok magáról a Pusztító Mágiáról sem, nem hogy az efféle Tehetség erejéről.

– Mivel nincs másik varázslónk, aki a Pusztító Mágiával rendelkezne, arra gondolsz, hogy esetleg a Sötétség egyik Nővére taníthatná őt? – kérdezte Warren.

– Nos – tűnődött el Zedd –, ez nem is rossz gondolat. – Fáradtan felsóhajtott, és komoly hangon zárta le magyarázatát. – Kezdek rádöbbenni, hogy nem csak haszontalan lenne megpróbálnom Richardot megtanítani, hogyan használja a Tehetségét, de még veszélyes is lehet. Az egész világra nézve veszélyes. Szeretném meglátogatni, felajánlani neki a támogatásomat, a tapasztalataimat és a megértésemet, de segítséget? – Megrázta a fejét. – Azt nem merném.

Ezúttal senki sem tiltakozott. Verna maga első kézből rendelkezett olyan tapasztalatokkal, amelyek csak megerősítették a Zedd szavaiban rejlő igazságot. A többiek pedig nyilván elég jól ismerték Richardot hozzá, hogy elhiggyék, amit Zedd mondott.

– Segíthetek neked egy üres sátrat keresni, Zedd? – törte meg a csendet végül Verna. – Úgy nézel ki, mint akire ráférne némi pihenés. Reggel, ha már kipihented magad, és mindannyian végiggondoltuk ez egészet, majd újra beszélhetünk róla.

Warren, aki éppen újabb kérdést akart feltenni, mielőtt Verna megszólalt, csalódottnak látszott, de beleegyezően bólintott. Zedd kinyújtóztatta a lábait, és nagyot ásított.

– Az nagyszerű lenne. – Az előtte álló munka nagysága kissé elijesztette. Szinte fájt, annyira szerette volna viszontlátni Richardot, segíteni rajta, különösen, hogy már olyan régóta kutatott utána. Néha nagyon nehéz magára hagyni valakit, éppen olyankor, mikor erre a magányra lenne a legnagyobb szüksége.

– Az nagyszerű lenne – ismételte. – Tényleg fáradt vagyok.

– A nyár lassan itten hagy bennünket. Az éccakák má’ hűvösödnek

– mondta Adie, és Zedd oldalához simult. Felnézett az Első Varázslóra fehér szemgolyóival, amelyeknek lágy borostyán árnyalatot kölcsönzött a lámpafény. – Velem maradol, és megmelegíted a csontjaimat, öreg?

Zedd mosolygott, és átölelte a csontasszonyt. Olyan kellemes érzés volt újra az öreg boszorkány mellett lenni, amilyennek magában elképzelte. Az igazat megvallva, ha most az öregasszony egy újabb tollas kalapot kínált volna Zeddnek, hát elfogadja, sőt fel is teszi a fejére, ráadásul mosolyogva. Az aggodalom azonban úgy sajgott benne, mint valami közelítő vihar előérzete.

– Zedd – szólt hozzá Verna, aki láthatóan észrevette az öreg varázsló szemében a súlyos gondjait –, Richard harci mágus, aki, ahogy te is mondtad, figyelemre méltó képességekről tett már tanúbizonyságot. Nagyon talpraesett fiatalember. Ráadásul nem más, mint maga az Igazság Keresője, és védelemül ott van vele az Igazság Kardja: a kard, amiről én magam tanúsíthatom, hogy tudja használni. Kahlan pedig Inkvizítor. Sőt, ő az Inkvizítor Anya, és kellően tapasztalt a saját erejének a használatában. Ezen kívül egy Mord-Sith is van velük, a Mord-Sithek pedig nem kockáztatnak.

– Tudom – suttogta Zedd, és a semmibe meredve merült el saját gondolatainak rémálom-szerű örvénylésében – de mégis nagyon féltem őket.

– És mitől tartasz annyira? – érdeklődött Warren.

– Az albínó szúnyogoktól.