55. FEJEZET

MÁSNAP CELAENA SZORONGVA LÉPETT BE a királyi tanács csarnokába, és elindult az üvegtrónus felé. Hosszú hónapokkal ezelőtt ugyanezen a helyen pillantotta meg az uralkodót. A szájra emlékeztető kandallóban zöldes tűz lángolt. A hosszú asztal mögött ülő tizenhárom férfi mind őt bámulta. Egyetlen más jelölt sem maradt. Csupán ő. A győztes. Dorian az apja mellett állt, és az érkezőre mosolygott. Remélhetőleg ez jó jel.

Bár a herceg mosolya reményt ébresztett benne, a lányt mégis el fogta a borzongás, és megremegett a szíve, mert a király komor tekintete végig rá tapadt, ahogy közeledett feléjük. Aranyszínű ruhát viselt. A szoknyája halkan suhogott a néma csarnokban. Mindkét kezét a gesztenyeszín mellényhez szorította, mert remélte, hogy akkor nem fog idegesen remegni.

Megállt, és meghajolt. A mellette álló Chaol ugyanezt tette. A kapitány a szükségesnél és az illendőnél egy hajszállal közelebb állt a védencéhez.

– Azért jöttél, hogy aláírd a kinevezésedet — szólalt meg a király. A hangját meghallva Celaena úgy érezte, hogy darabokra hasadnak a csontjai.

Hogyan parancsolhat a világ nagy részének egy ilyen szörnyűséges ember?

– Igen, felséges úr – válaszolta olyan alázatosan, ahogy csak tel lett tőle. A tekintetét nem emelte fel a király csizmájáról.

– Légy a bajnokom, és akkor elnyerheted a szabadságod. Négy év szolgálatot alkudtál ki a fiammal, bár mind a mai napig még csak el sem tudom képzelni, hogy mi üthetett belé, amikor alkudozni kezdett veled — folytatta az uralkodó, és gyilkos pillantást vetett Dorian irányába. A herceg ráharapott az ajkára, de csendben maradt.

Celaena szíve jéggé dermedt, és majdnem megtántorodott, mint a viharba került bója. Megtesz mindent majd, amire a király parancsot ad. Nem lesz olyan kegyetlen küldetés, amit ne hajtana végre. Amikor pedig véget ér a négy esztendő, akkor szabad lesz. Úgy él, ahogy jólesik. Nem kell félnie az üldözőktől vagy a rabszolgaságtól. Új életet kezdhet. Messzire elkerülheti Adarlant. Elmehet és elfelejtheti ezt az iszonyatos királyságot.

Nem tudta, hogy mosolyogjon-e vagy nevessen, vagy csak bólintson, esetleg sírjon, vagy perdüljön táncra. Öregkoráig megél majd a vagyonából. Nem kell többé gyilkolnia. Elköszönhet Arobynntól, és örökre hátat fordíthat Adarlannak.

– Nem mondasz köszönetet nekem? – förmedt rá a király.

Az orgyilkos mélyen meghajolt. Alig tudta elrejteni a boldogságát. Legyőzte a vénembert. Bűnt követett el a birodalma ellen, és most mégis győztesként születik újjá.

– Köszönöm királyi felséged megtisztelő adományát. Felséged alázatos szolgája vagyok.

Az uralkodó felhördült.

– Hazudozással nem mész semmire. Hozzátok ide azt a papírt.

A tanács egyik tagja kötelességtudóan máris odaterített az asztalra egy permagentekercset.

Celaena a tollat bámulta, és az üres részt, ahova a nevét kell írnia.

A király szeme hatalmasat villant, ám a lány nem harapott rá a csalira. Egyetlen rossz lépés, egyetlen rossz mozdulat a lázadás vagy a dac jele, és az öreg máris felakasztatja.

– Nem lehetnek kétségeid. Ha megparancsolok valamit, azt végrehajtod. Nem fogom megmagyarázni az utasításaim okát. Ha pedig bevetés közben elfognak, akkor utolsó leheletedig tagadni fogod, hogy közöd lenne hozzám. Világos?

– Tökéletesen, felséges uram.

A király lelépett az emelvényről. Dorian már mozdult volna, de Chaol megrázta a fejét.

Celaena a földet bámulta, amikor az uralkodó megállt előtte.

– Valamit nem árt, ha tudsz, orgyilkos – szólalt meg az idős férfi. Celaena valósággal eltörpült mellette. Aprónak és törékenynek érez te magát. – Ha csődöt mondasz a küldetésed során, ha elmulasztanál visszatérni hozzám, akkor azért igen nagy árat fogsz fizetni.

A király annyira halkan beszélt, hogy a lány is éppen csak hogy megértette a szavait.

– Ha nem térnél vissza valamelyik bevetésedről, akkor fogom majd a kis barátodat, a kapitányt...

Itt elhallgatott, hogy nyomatékot adjon a szavainak.

– ...és teszek róla, hogy fájdalmas halála legyen. Celaena tágra nyílt szemmel meredt az üres trónra.

– Ha pedig még akkor sem térnél vissza, kivégeztetem Nehemiát is. Utána halál vár a testvéreire. Nem sokkal később pedig melléjük temettetem az anyjukat. Ne hidd, hogy nem vagyok ugyanolyan ravasz, mint te magad.

A lány nem látta az arcát, de így is tudta, hogy mosolyog.

– Akkor most már mindent értesz, ugye? – A király hátrább lépett. – Írd alá!

Celaena a papíron lévő üres foltra pillantott. Az nagyon sok mindennel kecsegtette. Némán, mélyen beszívta a levegőt, és csendben imádkozva a lelki üdvéért, odakanyarította a nevét. Minden egyes betűt nehezebb volt leírnia, mint az előzőt. Végezetül letette az asztalra a tollat.

– Remek. Most pedig takarodj! – mordult fel a király, és az ajtóra mutatott. — Hívatlak, ha szükségem lesz rád.

Az uralkodó már ismét a trónján ült. Celaena óvatosan meghajolt. Tekintetét képtelen volt levenni a férfi arcáról. Csupán egy pillanatra nézett Dorianra. Meg mert volna esküdni rá, hogy a fiatalember szeme szomorúan lángol. Dorian azért még így is elmosolyodott. Chaol óvatosan megérintette az orgyilkos karját.

Ha hibázik, a kapitányra halál vár. Nem küldheti a halálba, ahogyan az Ytger családot sem. Hihetetlenül könnyűnek érezte magát, miközben ólomsúly nehezedett a vállára. Az orgyilkos kilépett a csarnokból.

Odakint a szél hangos üvöltéssel tombolt az üvegtorony körül. De ahhoz nem volt elég ereje, hogy megrázza a falakat.

Ahogy távolodott a koronatanács csarnokától, Celaena érezte, hogy egyre kevésbé nyomasztja a teher. Chaol egészen addig néma maradt, míg el nem jutottak a palota kőből épült részébe. Ott szembefordult a lánnyal.

– Szóval, bajnok... — kezdte. Még mindig nem viselte a kardját.

– Igen, kapitány?

A férfi halványan elmosolyodott.

– Most már boldog vagy?

Celaena nem próbálta elleplezni a vigyorát.

– Lehet, hogy most adtam el a lelkemet, de... igen. Legalábbis annyira boldog, amennyire csak lehetek.

– Celaena Sardothien, a király bajnoka — mondta ki halkan a férfi.

– Mi van vele?

– Tetszik a hangzása — felelte Chaol, és megvonta a vállát. — Tudni akarod, hogy mi lesz az első bevetésed?

Celaena a fiatalember aranybarna szemébe nézett, és rengeteg ígéretet látott benne. Chaolba karolt, és rámosolygott.

– Majd holnap elmondod.